A tanítvány, aki érteni akarta a dolgok velejét,
csodálta mestere csodatévő erejét.
A belé vetett hite
friss volt, mint a pite.
Ez a hit a víz színén vitte
őt át,
ha elhatározta magát,
és kimondta a guru nevét a száján.
Ekkor a sarú a bokáján
és a talpa táján
a vízben,
- minden egyes ízben -
megmaradt szárazon.

A mester töprengett már azon
nem egyszer,
hogyha puszta neve, mint egy kegyszer
ilyen jól hat,
mennyivel nagyobbat szólhat,
ha ő maga a csoda.

- Az emberek nézzenek csak oda,
amikor holnap felcsap a mágia
lángja,
és száraz lábbal átkelek a habokon.
Én leszek napokon
belül
kétségen felül,
a legnagyobb az innenső és a túlsó parton,
ha magamat magamhoz tartom.

Alig tért nyugovóra a sok kísértet,
olyan korán kezdődött a kísérlet.
- Én, én, én,
én vagyok a fenomén -
ismételgette magában a guru finoman,
de alig ért a lába
a lébe,
elmerült, mint a balta,
a folyó magába falta.