HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48278

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: MaggothFeltöltés dátuma: 2009-10-19

A kitaszított










Elric Khawdar résnyivé szűkült tekintettel figyelte az előtte haladó mágus görnyedt alakját. A duzzadó izomzatú északi bízott erejében, noha sejtette, a misztikus tanokban járatos vénség nem bérelte volna fel, ha egyedül is boldogulna a rosszhírű vadonban. Az ősz varázstudó szenvtelenül lépte át a sagnacori rengeteget átszelő láthatatlan határvonalat, melyen túl a Holtak Erdejének nevezett vidék terült el.
Az alkonyi napsugarak vörös árnyalatba vonták Elric felsőtestét, miközben feszülten követte megbízóját a sűrűségbe. A férfi idegei pattanásig feszültek a figyelemtől, minden pillanatban támadásra számított, mert úgy hírlett, naplemente után gonosz erők uralkodnak a tájon. A fény hamarosan átadta helyét a szürkületnek, rákényszerítve a barbárt, hogy kezét kardja markolatára csúsztatva a bozótot fürkéssze.
A tagbaszakadt északi régóta a kitaszítottak útját járta, merev arcára ráncokat vésett az elkeseredés. Messzire került szülőföldjétől, ahonnét atyja küldte száműzetésbe, hiába keringett ugyanaz a vér az ereikben. Elric, ha nem követ el jóvátehetetlen hibát, idővel nemzettsége élére állhatott volna, hiszen erre született.
A száműzött ifjút a délvidékre vetette a Sors, melynek lakói izgágák voltak és rátartiak; az idegen szálas termete általában elegendő okot adott nekik a kötekedésre. Elric jó néhány torkot elvágott, de a nagymellényűek száma mégsem csökkent. A kardforgató nem tudott úgy belépni egy kocsmába, hogy valaki meg ne próbált volna kést döfni a hátába. A koros mágussal is egy ilyen szinte megszokottnak nevezhető összecsapás során akadt össze egy sagnacori csapszékben. Xalanthar izgatottan nézte végig az asztalánál, ahogy az északi miszlikbe aprítja a csőcseléket, felcsillanó tekintete világosan árulkodott a barbár iránti érdeklődésről.
- Ügyes munka - állapította meg elismerően, miután a harcos a csapos kivételével szinte mindenkit másvilágra küldött a helyiségben. - Nincs kedved a szolgálatomba állni?
- Mi a fizetség? - tudakolta Elric lényegre törően.
- Amire a legjobban vágysz - felelte Xalanthar szárazon.
Elric szíve összeszorult a fájdalomtól.
Nem szerette, ha bárki visszaemlékeztette a bánatra és a veszteségre, amelyet igyekezett mélyen eltemetni magában. A karjában halt meg az egyetlen szeretett lény, akivel el tudta volna képzelni az életét, és ez a tragédia árnyat vetett a lelkére.
- Amire én vágyom, nem tudod teljesíteni - mondta Elric ridegen a varázslónak.
- Semmi sem lehetetlen - szögezte le a mágiatudó, éjsötét tekintetét a barbáréba fúrva. - Át kell jutnom a Holtak Erdején egy elfeledett, ősi szentélyhez. A magadfajta harcos kísérete sokat nyomna a latban, amikor szembekerülök a másvilág szellemeivel.
- Hallottam arról a vidékről - jelentette ki fagyosan az északi. - Azt mondják, napnyugta után valóságos pokollá válik. A sötétségből élőholtak légiói törnek elő, hogy halandók húsával csillapítsák éhségüket.
- A birtokomban van egy különleges varázstárgy - közölte látszólag kitérően Xalanthar. - Vágyak Pálcája a neve. Egy vékony, henger alakú botocska, amely színaranyból készült, és különleges hatalma van. Egyetlen napra képes bárkit élővé varázsolni, akármilyen régen került a sírba. Ha sértetlenül kijutunk a rengetegből, megesküszöm, hogy visszakaphatsz bárkit a halál karmai közül, aki fontos neked, barbár!
Elric egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy kettészeli a mágust fejtetőtől-ágyékig, amiért feltépi a régi sebet, de végül legyőzte a kísértést.
Lelki szemével maga előtt látta az elátkozott éjszakát, amikor feldühödött atyja sziklakemény arcú testőrei kíséretében rátalált, miközben elmerült ifjú szeretője forró ölelésében. Elric nagyot vétkezett saját népe ellen; nemző atyja Thorvald kisdedként elígérte őt egy Elenis nevű, nemesi vérből származó leány jövendőbelijének, aki észak második legnagyobb klánját, a Nastart képviselte. A tervezett frigy örökre összekötötte volna a vidék két leghíresebb családját, amelynek érdekében a szülők esküt tettek, hogy az ifjú jegyesek érintetlenül állnak a nászoltár elé.
Thorvald arca hamuszürkévé vált, mikor Elricet örököséhez méltatlan helyzetben találta. A fiú a harag démonait látta megvillanni kardot szorító apja szemében, miközben a bosszúálló penge könyörtelenül zúdult kedvese felé. Elric farkasként üvöltött elkeseredésében, majd fegyvert emelt az apjára, aki a szeme láttára koncolta fel szerelmét. A merev arcú testőrök megakadályozták, hogy atyja vérét ontsa, könnyűszerrel lefegyverezve a lázadó gyermeket.
Thorvald ezer okot talált volna rá, hogy kivégeztesse a fiát, melyek közül a legsúlyosabb az volt, hogy esküszegővé tette őt, és szégyent hozott a nemzetségre, ám végül megkegyelmezett, mindörökre száműzve bukott gyermekét észak jeges bércei közül. Elric meggyűlölve a fagyos hegyvidéket délnek indult, ám békesség helyett számtalan összecsapás várt rá a naptól tüzes földeken, míg a Sors össze nem hozta a mágussal...
- Ideje megpihennünk - zavarta meg a harcost elkalandozó gondolatait a varázsló. - Azt hiszem, ez a hely éppen megfelel.
Xalanthar egy kiégett, kopár mező szélén torpant meg, amely nem tűnt különösebben bizalomgerjesztőnek, de Elric mit sem zavartatta magát a táj sötét hangulatától. Fogalma sem volt róla, mennyit vándoroltak, úgy tűnt a számára, mintha csak néhány lépést tettek volna. A mágus azonban fáradtnak látszott, amiből az északi kikövetkeztette, hogy jó ideje menetelnek már.
Rövidesen tábortűz lángjai világították meg az arcukat, és miközben az ágak ropogása elandalította őket, kezdték túlzónak érezni a környéket átszövő gonoszról szóló híreszteléseket. Az öreg mágus feje lassacskán lekókadt, míg végül szépen elbóbiskolt. Elric is érezte az álom csábítását, de ellenállt, mert valakinek őrködnie kellett, a szendergő varázsló pedig nem úgy festett, mint aki vállalni akarná ezt a nyűgöt.
A kardforgató érzékei azt súgták, éjközép felé járhat az idő, amikor egyszer csak fokozatosan erősödő nyüszítő hangok démoni kakofóniája verte fel a hallgatag erdőt, és iszonytató kreatúrák törtek elő a mélyéből. Tekintetük gyűlölettől parázslott, bomló testük rothadás szagát árasztotta magából.
A szörnyek némelyike tagbaszakadt volt, és rémítően erős, míg mások csenevészek és esetlenek, de létszámfölényük mellett eltörpültek fizikai hátrányaik. Tekergőző férgekként nyüzsögtek a tábortűz körül, a lángok fénye nem riasztotta el őket. Állkapcsuk mohón csattogott, tekintetükből állati éhség sugárzott.
Xalanthar megjelenésük pillanatában artikulátlan sikollyal ébredt fel szendergéséből, és lükető tűzgömböt formált ráncos ujjai között, míg Elric borotvaéles kardját vonta elő hüvelyéből, hogy visszaverje a támadás első hullámát. Súlyos fegyvere véres aratást szántott az élőholtak soraiban, torz végtagok és otromba fejek röpködtek az északon kovácsolt penge csapásai alatt, miközben Xalanthar varázslata hamuvá égette jó néhányukat. Bár a barbár és a mágus keményen tartották magukat, ellenfeleik mégsem fogyatkoztak. Az éjszaka rémei felzaklatott falkaként hemzsegtek körülöttük, miközben a két férfi mind jobban kifáradt.
- Hányan vannak ezek az átkozottak?! - üvöltötte Elric dühödten Xalanthar felé.
- Alig százan - válaszolta hűvösen a mágus -, de mindig újjáélednek, azok is, akik elégtek. Ez így tart hajnalig, csupán addig kell állnunk a sarat.
Az északi csalódottan felhördült a lehangoló felelet hallatán, mert a pirkadat végtelenül távolinak tűnt. A hosszúra nyúló csata során a sárga hajú kardforgató úgy érezte, hogy az idő cseppfolyós masszává vált. Izmai elkínzottan sajogtak, mintha rabszolgahajcsárok gyötörték volna végkimerülésig egy ólombánya mélyén. Elric sosem vagdalkozott még ennyit, miközben a levágott zombik kárörvendő vigyorral újra meg újra feltápászkodtak. A barbár tetőtől-talpig verítékben fürdött, és szinte beborították az ellenfeleiről levágott, rothadó húscafatok. A kardforgató gyanította, hogy eszelős mészárosra emlékeztet, akin kitört az őrület a vágómarhák között.
Közben az éltes varázsló látványosan gyengült, már csak kisebb lángnyelvek létrehozására volt képes hatalmas, mindent letaroló tűzgömbök helyett. A barbárnak úgy tűnt, rövidesen már csak szikrázni tud majd, mint két összeütött kovakő. A kutyaszorítóba került halandók körül egyre szűkült a kör, túlélési esélyeik fokozatosan csökkentek, és a pirkadat még mindig késlekedett.
A zombik szinte testközelbe kerültek áldozataikhoz; Xalanthar megpróbált szélvihart kelteni, de kísérlete csak az undorító koponyák satnya hajcsomóit lebbentette meg. Elric egy elrontott vágás miatt képtelen volt felemelni a kardját, melynek pengéje elakadt félúton egy elkárhozott páncélos lovag altestébe ékelődve.
Acsargó szörnypofa töltötte be a barbár látóterét, miközben horgas karmok közeledtek felé, hogy a húsába marjanak. A hullafáradt Elric tudta, hogy mindennek vége, és a következő pillanatban odvas agyarak mélyednek a torkába, hogy cérnaszálként tépjék fel az ereit. Lélekben már feladta, de épp az előtt, hogy az élőhalott marcangolni kezdte volna a húsát kósza hajnali fénysugár törte át a sötétség falát, és dárdaként fúródott a rémségbe.
A zombi villanásnyi idő alatt porrá omlott, akár az éjszaka többi teremtménye, miközben a fénylő napkorong dagályos hömpölygéssel megkezdte útját a láthatáron. Az élőholtak úgy váltak semmivé, mintha sohasem léteztek volna, és Elric lelkesen fordult a mágus felé, hogy együtt örvendjenek megmenekülésüknek.
Xalanthar üveges tekintettel ült a földön, hátát egy szabálytalan alakú fatönknek vetve.
Szikrája sem maradt benne az életnek, felhasított gyomrából nyálkás kígyókként buktak elő a belei. Elric ólmos fáradtsága ellenére szélsebesen mellette termett, de már semmit sem tehetett érte.
Az északi rövid tűnődés után kutatgatni kezdett az öreg tarisznyájában, míg ujjai rá nem akadtak a Vágyak Pálcájára. Az aranybot vakítóan csillogott a felkelő nap fényében, miközben a barbár a kibelezett hulla mellé huppant a tönk túloldalára, és szorongatni kezdte a tenyerében, remélve, hogy eltemetett álmai felébresztik rejtőző hatalmát.
Lelki szeme előtt újra maga előtt látta kedvesét, azokban a napokban, amikor szerelmüket még semmi sem árnyékolta be. Felidézte ajkának hevét a száján, keskeny ujjai becézését a bőrén. A valóság elenyészett körülötte, még a kezében tartott pálcáról is megfeledkezett, elmélyedve a régvolt aktus gyönyöreiben, mikor léptek zöreje hallatszott a sűrűből.
Elric megremegve nézte a fénybe burkolózó alakot, amely erőtől duzzadva bukkant elő a sötétség árnyai közül. Tekintete úgy itta be a látványt, mintha csak az imént váltak volna el egymástól, miközben ágyéka megtelt vérrel, és azt hitte, hogy kiugrik a szíve bordái csontketrecéből.
- Szerelmem - suttogta a kitaszított rekedten, aztán párja felé rohant, hogy magához ölelje a szálkás izomzatú, ifjú Wulfgart, kinek hegyesre nyírt, vörös szakállát bearanyozták a hajnali nap sugarai, miközben hálát adott a csodáért, melyet könyörtelen és véres csatában vívott ki kettejüknek a Holtak Erdejének átok sújtotta földjén.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Maggoth
Regisztrált:
2009-10-16
Összes értékelés:
93
Időpont: 2009-10-22 17:00:34

Köszönet kedves Lyza, úgy látszik, benned és Arthemisben állandó olvasókra tettem szert.
Köszönöm a csillagokat is! :)
Alkotó
Lyza
Regisztrált:
2009-09-09
Összes értékelés:
3102
Időpont: 2009-10-22 16:15:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Maggoth!
Nagyon lebilincselő volt a történeted!...
S engem is meglepett a befejezés!...
Micsoda mágus vagy Te!:):):)
Gratulálok és üdv: Lyza
Alkotó
Maggoth
Regisztrált:
2009-10-16
Összes értékelés:
93
Időpont: 2009-10-19 13:32:12

Hát igen, igyekeztem egy kis csavart csempészni a végére, hogy meglepjem az olvasót, és megmutassam, hogy sztereotípiákból is létre lehet hozni valami újat. Örülök, hogy tetszett :)
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-10-19 13:02:13

Tetszett a történet...és meglepetést okozott a vége, mikor kiderült ki volt a halott kedves...

Legutóbb történt

Pecás alkotást töltött fel Gyereknapon címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Három lány 1. című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Sakkjátszma című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 1. címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

hundido alkotást töltött fel A mezítlábas angyal címmel

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A nyárfa címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)