Mindenszentek ünnepére

Sötétség borul már a tájra, hideg szél a hajunkat borzolja, kabátunkat fázón összehúzzuk. Szemerkél az eső borús délutánon, talpunk alatt színes hervadó levelek ropognak. Mellettem kétoldalt kis unokáim, kezünkben pompás virágot és mécsest szorongatnak. Gyertyalángok fényében járjuk a Farkasréti temetőt, körülöttünk mindenhol virágtól pompázó sírok, tarka koszorúk és csokrok, amerre szemünk ellát, mécsesek világítják meg utunkat.

Egymás kezét szorongatva, elhunytak nyughelyei közt járunk. Miért van annyiféle sírhant minden temetőben? - kérdi tőlem kis unokám. - Nyugosznak díszes sírboltban ellátva szobrokkal, fényképpel-lámpával, mások márványból épített pompás kriptákban. Sokan csak egyszerű kicsi sírban álmodnak tövises vadrózsabokor alatt. - Mondd, nagymama - kérdi ismét unokám: ők ott is lakótelepen laknak?

Míg gondolatim elhunyt szeretteimnél pihennek, fejünkre ázott falevelek hullanak.
Emlékezetem visszaröppen a múltba: mikor ők, kik itt vannak elhantolva, együtt jártuk utunk, kezünk összefonva. Már csak emlékünkben élnek ők, kik egykoron velünk éltek: szülők, kik bennünket neveltek, testvérek, kik minket szerettek. Vagy ártatlan kisdedek, kiknek élete-virága ki sem nyílhatott hervadt bimbójába. Ismerősök, jó barátok sírjánál megállunk, kikkel valamikor jóban-rosszban osztoztunk, vagy szerelmünk sírjánál, kit sohasem feledünk. Most rájuk gondolunk csendes esőben, sárguló avarban sétálva, gyújtunk gyertyát, mécsest, őket imáinkba zárva. Szomorú szívvel emlékezünk rájuk, kik már odaátról nézik a világot. Siratunk bennetek'; fáj, hogy elmentetek, minket gondban-bajban itt felejtettetek. Lelkünk bánattal csordultig telve, szemünk szomorú könnyel tele. Imánk hozzátok száll, fel az Égbe, ti már tudhatjátok, mi vár ránk, ha majd eljön a mi óránk. Azt is tudjátok, ki vár az égi mezők fényes kapujába.

Jusson eszetekbe kis unokáim: odaát igazság van, ki idelenn a Földön jó volt, megkapja jutalmát. Halálunk órája sem gazdagság szerint jár; azt kincsekkel megváltani nem lehet. Ott nincs luxus-lakás gazdagnak, szegények-gazdagok egyformán osztoznak. Úgy kapja ott mindenki a jussát, ahogyan élte a földön mindennapját. Igazságos Isten úgy osztja a kegyét, ki jót tett itt, akit szeretet vezérelt, és szegénynek osztott: megleli jutalmát, de aki dölyfös volt és gonosz,
vezekelhet, lelkének nem lesz nyugta. Meg kell szenvednie, ne számítson jólétre, gondtalan túlvilágra, és igazságos Isten irgalmára.

Míg a sírokon a gyertyák csonkig égnek, elmondjuk imánkat. Elindulunk az ünnepi díszbe öltözött temető útján, megállunk az emlékhelynél. Erdélyben, távoli nyughelyen, a havasok lejtőin pihenő őseinkre gondolva, ott gyújtunk még mécsest-gyertyát, és értük mondunk imát, majd a virágokkal díszes temető útján, ellobbanó gyertyák lángja mellett vonulunk hazafelé a családdal csendes-békés otthonunkba...

Gyertyák lobognak,
szeretetünk száll fel a
csillagos Égbe!