Halottak napján fájón visszatekintünk,
már régen föld takarja, akit szerettünk,
mosolyog még a nap, lágyan simogat,
lassan szürke ruhát ölt az alkonyat.

Szeretném megsimítani újra arcát,
kinyújtom kezemet, rég nem hallom hangját.
Árnyékát látom vagy káprázik szemem?
Kérlek segíts, ha vagy nekem, Istenem!

Akit úgy szerettem egy napon csak megcsalt,
itt hagyott magamra, úgy fáj, hiszen meghalt,
még el sem köszönt, annyira sietett,
elengedte árván hagyta kezemet.

Ó, de átkarolnám, csak lehetnék vele...
hiányzik önzetlen, tiszta szeretete.
Elfogadna és tudná, mire vágyom.
Már odafentről vigyázza az álmom.

Naphosszat hallgatnám, szóljon hozzám végre,
kinyitnám ajtóm, bár jönne mellém félve.
Nem érzem melegét, régen elhagyott.
merre jár, világítanak csillagok.

Sírján virágok, mellette sok gyertya ég,
szívemben bánat jár, minek is élek még?
Mennék már, de ki hoz virágot ide.
Várom, hogy kezem újra kezébe vegye.