Fejsze Csaba

Fejsze Csaba és Fejsze Gyula testvérek voltak, de már nagyok voltak, gimnazisták voltak. Iskolába jártak, s vittek oda enni minden nap. Vajas-kenyeret adott volt velük az apjuk tízórainak. Fejsze Csaba rossz volt, Fejsze Gyula pedig jó. Szerette őket az apa nagyon. Ez úgy jött össze, hogy Gyulát nagyon, nagyon, de nagyon szerette, Csabát viszont egyáltalán nem. Azért nem, mert mint mondottam, Csaba nagyon, nagyon, de nagyon rossz volt.
Csaba féltékeny volt Gyulára, amiatt, hogy az apa csak őt szereti. Mondogatta magában: egyszer úgy is megölöm, és akkor apa csak engem fog szeretni. Úgy is tett egyszer. Megmérgezte fivérét mérgezett cigarettával. Szünetben kimentek az illemhelyre, ott történt. Gyula azonnal meghalt, rárogyott az illemhely ülőkéjére, mihelyst a mérgezett cigarettába beleszívott. Igen ám, de Csaba nem tudta, hogy apjuk ott áll kívül az illemhely ablaka előtt, és a füstüveg egy kitörött darabkáján átall-nézve mindent lát.
Azt kérdezte otthon az apa Csabától: hol hagytad a te fivéred? És Csaba így válaszolt: hát őrzője vagyok én az én fivéremnek?
Akkor azt mondta az apa: te gonosz fiú! Megölted a fivéredet, és elrejtetted testét az illemhelyen. Mindent láttam, kint álltam az illemhely ablaka előtt, s a füstüveg kitört darabkáján keresztül benéztem. Kitagadlak és kiűzlek innen. Menj, legyen otthonod ezentúl a gonosz nagyvilág.
De odakint megölnek, mondta Csaba. Rám ismernek az emberek és meg fognak ölni.
Jelet teszek rád, mondta az apa, hogy, ha rád ismernek is, ne öljenek meg. Vedd ezt a kalapot. Tedd a fejedre és indulj. Magod szaporodjon és hozzon hajtást.
Így is tett a fiú. Elment otthonról és hazája lett a gonosz nagyvilág. Szaporodott, sokasodott. A gyilkosok pedig egyre többen lettek a földön.