HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1909

Írás összesen: 50424

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

hundido
2020-07-12 05:40:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Koós AttilaFeltöltés dátuma: 2009-11-17

Székely királyfi 15. Lelkemben szenderülj, szememben ébredj

'Szen meséltem már arról, milyen durcás hadban állottam én szombatonként a bozontot eresztett árokpartokkal. Néköm ugyan semmi bajom nem lett volna vélük, s nékik sem velem, ám a világ abban látta folytonos örömét, hogy nyílt csatákban veszítsen össze minket - ehhöz az én kis markomba kaszát és fenkövet, az ároknak mög kerítést könyöklő, szúrós kedvű gazdasszonyt növesztett. No persze, amíg én az ártatlan füvet gyepáltam különös műgonddal, a néne úgy tett éppen, mintha néki fájna. Kész felüdülés volt, ha végre bészippantotta a maga dolga fölibümből a rusnya árnyékát. Tisztelem én a szépkorúakat, de értsük mög egymást: némely háznál a víz kivert már a látásuktól is, az időben mög éppeg elég történetet olvastam a boszorkányokról, hogy tudós gyerök lévén e témában is, mindig legyen magamnál fokhagyma, amúgy mög köztünk néhány lépés távolság.
<ég vitézi pályám kezdetén voltam, s nagy rössel támadtam mög a zöld dús hadrendjét, de csak azt tapasztalom, hogy sehogy sem úgy sikerül a dolog, ahogy azt mögálmodtam. Ahogy az idősöktől is láttam, de még szebben, lendítettem a fát, úszott a penge, de minden suhintásnál megbillent a föld, dobálta magát, hogy hol szíven sikerült szúrnom egy-egy vakondtúrást, hol a penge csengve lapjáról pattant föl, hogy szinte ki nem repült a kezemből. Hát ennek fele se tréfa. Ez összeesküvés. Járt a szemem, mint a harangnyelv délben, nem-é lesi ki valaki szégyenletes küszködésem.
Biz olyan sűrűn vakartam a kupám, mint a tetvesek, s vélem, vághattam olyan kínkeserves pofákat, amikért tán igen szépen dobálták volna a bélásokat Debrecenben szánó szívű emberek.
Mocorgás támadt a szemem sarkában, hát látom, hogy Dróti bácsi kóricál felibém az úton, maga mellett tolva a vén Csepelt. Nosza, megvigyorodott a kedvem. Olyan ritka ügyesen sikerült néki minden erőlködés nélkül mögtalálnia a drótszamara patái alá az összes vizes kátyút haladtában, hogy igazán irigye lettem - még én sem különbül, új cipőben, vasárnaponként nem tudtam volna ilyen tökéletes produkciót bémutatni, pedig, mondják, tehetségem és igyekezetem mögvolt hozzá.
Dróti bácsi igen fínom firma volt: úgy hozzá tartozott a falu színeihez a bicikliével, mint a sárgálló kukoricás, vagy a tarkálló tehéncsorda pásztorostul. Egykor drótos volt, s hogy özveggyé lett, a maga különleges módján foltozta az életét: ha egy gombja elköszönt a hivatalából, hát dróttal vígasztalta össze a ruha szárnyait - ahogy a feslést, szakadást es dróttal gyógyította bé. A bakancsában drót tölté be a cipőfűző tisztjét, s a nadrágját is drót ügyelte a derekán a szemérmetlen lecsusszanástól.
Amúgy odabé igen jó lélek terpeszkedett benne, csak a kilehelletében tartottak a muslincák állandó lakodalmas nyüzsgést - szerette az aszút, s hogy ne mondják rá, hogy nagy boros ember, néha lepróbálta nyomni a kipárolgó gőzöket pálinka fojtással.
Elválaszthatatlan drótszamara, aki sohasem legelt tőle egy kocsmakapuval távolabb, szemernyit sem maradt méltóságos küllemben alul a gazdájától. Az volt az érzésem, ha kihúznának ebből a fémpókhálóból egy szálat, hát azonnal egy kupaccá esnék össze ez a kiszolgált jószág. Drót hálózta a küllőket, drót tartotta a láncvédőt, a sárhányókat, de még az elemlámpát is drót feszítette keresztre a kormány homlokán, ott, ahol egyébként más, urias kerékpárokon közönséges fényszórók piperészkednek.
Azt sejtem máig, hogy szerfelett különös hasonulás látszik bételjesedni bizonyos tárgyak és gazdáik közt. Mint a kutyások, olyan ez éppen. Nézzük csak mög, milyen szépen összetalálhatók közöttük a párok: kutya és gazdája mennyire igyekszik egyike a másikára hajazni úgy, hogy már el nem lenne dönthető, melyik kezdte elébb a pofásodást... az eb eresztett-é előbb fáradt, lécsüngő bajúszt, vagy a mellette kóricáló kétlábú? Szen néha csak onnan különböztethetők mög egymástól, hogy melyik nem emeli föl az egyik hátsó lábát a fatörzsnél. Értelmi összehasonlításba mög inkább nem bocsájtkoznék, mivel kutyám nekem is volt, és hát inkább nem feszegetném a témát.
No de erről eszembe jut, milyen hülyének nézik némely tudomány címzetes doktorai a kisiskolás gyermekeket, amikor az oskolás munkafüzeteket írják. Az olyan "kösd-össze" feladatokat különösen szerettem, mer hogy először mögcsináltam úgy, ahogy illik, ahogy elvárták, aztán eljátszottam velük akként, ahogyan én láttam a lelkemmel a variációkat - hogy a végén úgy nézett ki az egész, mintha pókhálót köpött volna a ceruzám a képek közé. Ennek persze hol koki, hol körmös lett a mögbecsülése tanári részről, de ez ugye az én családomban bagatell, viszont igen jól szórakoztam. Elkönyvelték, hogy nevelhetetlen vagyok, de soha mög nem kérdezték, miért húzom a hóembert a sparhelthez, a facsemetét mög a csillagokhoz. Pedig én csak azt is mög találtam a rajzokban látni, mitől fél az egyik, s hová álmodja magát a másik. No de igaz is, hol jön ahhoz egy tanult, nagytudású professzor, hogy az én szememmel lásson? ...
No, megint csak karikásostort játszottak a gondolataim, de hogy visszataláljak a megkezdett suhintásba, csak mondom tovább az ívet a csattanóig - nálam amúgy is mindig minden addig sül el.
- Te gomba! - no, ez én volnék - Hát ki haragudott mög rád annyira, hogy hozzáragasszék ahhoz az árbócho'? - rikácsolt a drága lelkem, no 'szen hol is hallott volna még őkelme a milánói szkáláról? (Tudom, hogy nem így köll írni, de már ideje, hogy az olvasók es kicsit mozgassák az agyukat, mög a műveltségüket fitogtassák vélem átellenben. Ámbár akkor és ott mifelénk ez büdös nagy pofonokat hozott csak a konyhára, no de bizzunk, hogy fejlődik a világ)
Szúrkált felibém a szemeivel a Dróti bácsi, de azért a tekintetében ott ficergett a kópés incselkedés, mint az úszó Hold fényében a májusi csintalanság.
- No hát én magam - húztam magamra a büszkeségem.
- No, sze akkor üzenem az eszednek, hogy bolond egy gazdája vagyon, ne kövesse más utakra - kacsintott, én mög azt hittem, lelkem kívánsága teljesül, miszerint az ördögök kezdik összébb húzni a jóemberen a bőrt.
- Sze az ilyen fenyvest nem kaszával kő támadni, hanem öccse sarlóval, te tökmag - Jó ember volt az iszomadta Dróti bácsi, mondom, de a hangereje a maga repedt füleihez mérte már, hát kívántam én a plébános beszédinek első aktusaiba akkor, csak oda nem, a közelimbe.
- Hát ha már nem szomorodtál a bilire eddig, elárulok egy titkot - olyan közel tolta a szamarát mög a saját idő csípte ábrázatját, hogy a muslinca had táncos serege hamarébb lécsapott rám, mint a bölcsesség.
- Huncut egy világban élünk, fiam. Sosem tudhatod, nem te vagy-é a következő zsombék, s kinek a kezébe a villanó penge. Hanem egyet jegyezz mög jól.
Csudára tágultak a pupilláim mög a szám, mert tapasztalás okán, tudtam, hogy ilyenkor jön a veleje, amiket egy életen át forgathatok a nyelvem alatt, de éredésének mégis csak akkor lesz aranya, mikor majd egyször én magam hajlok így egy vakarásnyi emberke fölé ezer napokkal a hátam mögött s a gerincemen. Mert az ilyen beszédeknek súlya van, gerinc köll hozzá, az én Istenem növesszék nekem is kemény csigolyákat: tartson az igazságban, hajoljon a rászoruló előtt.
- Amit ma innét levágol, annak híja nem lész jövőre. Hanem ami közben a szíved malmában mögfordul mag, azt az idő mind az Úr lábai elé hullajtja - abban legyen keves pelyva, de több Néki illatozó áldozati liszt. Mert tudod, te lelköm gyerök, nem te metszed itt az Isten kertjét, hanem a saját szívedet hozod ide gyomlálni. Értve vagyok? - azzal felkászálódott a Csepelre és olybá tűnt nékem, mintha minden egyes pedál nyomásnál hol ez, hol amaz oldal billenne mög azszerint, hogy egyenesbe tartsa Dróti bácsi karavánját hazáig.
Hazaért, békességgel. Nagy sokára, de tisztességgel, engem pedig ott felejtett az árokparton, s az tán mög sem fordult a fejében, hogy én még gyermek vagyok, és elgondolkodom a hallottakon.
A fából faragott nyél tör-é jobban, vagy a szeretni tudás sebez keservesebben? Hosszú az életem árokpartja azóta es. Vissza-visszatekintek a vágott rendre, s ellep a szomorúság: vajha az én kezemben volt-é mindig az a penge, amiért úgy állanak a metszett szállak, ahogyan?

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Nagy Noémi
Regisztrált:
2008-06-11
Összes értékelés:
1166
Időpont: 2009-12-06 22:00:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Koós Attila (2009-11-21 18:56:12) üzenetére
Nagyon köszönöm!
Alkotó
Koós Attila
Regisztrált:
2008-07-20
Összes értékelés:
195
Időpont: 2009-11-21 18:56:12

Egészségedre!
Alkotó
Nagy Noémi
Regisztrált:
2008-06-11
Összes értékelés:
1166
Időpont: 2009-11-18 20:43:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Itt kezdődik a tehetség - a kifejező íráskészség és az irodalmi érzékenység mesteri ötvözete. (Zárójelben! De tudja ezt jól Attila, hogy mit gondolok a tehetségéről, még akkor is, ha nem minden írása a szívem-csücske, és struccpolitikát folytat.) Ez most annyira megfogott, sodor magával a történet, a szellemes közlés, kifinomult humorral. Az olvasó nem pusztán olvasója a novellának, hanem szinte maga is részese, annyira hiteles az ábrázolásmód, hogy az ember ott találja magát ripsz-ropsz az árokparton. Talán kicsit Móriczos, vagy esetleg Mórás, de mégsem lehet összemosni a stílusokat, hiszen annyira egyedi mind a mondatok szerkesztésében, mind a tartalmi hangulatában - nyelvezete talán idejét múltnak tűnhet a XXI. században, de mindezt feledteti az olvasás élménye, mert annyira választékos és ízes fogalmazás, a magyar nyelv sava-borsa végig vonul benne. Itt ér véget a tehetség. Fokozni? Nem kell tovább.

Gratulálok, és köszönöm az élményt: Noémi


Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Amíg alszol című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Amíg alszol című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Amíg alszol című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Amíg alszol című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Fogatolás című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Fogatolás című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Az estike illata címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Amíg alszol című alkotáshoz

SzenvedőMűvész alkotást töltött fel Messze hívó szó címmel a várólistára

gleam bejegyzést írt a(z) Amíg alszol című alkotáshoz

gleam alkotást töltött fel Kaktusz címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Veszélyben az erdő címmel a várólistára

Kankalin alkotást töltött fel Amíg alszol címmel

Alkonyi felhő alkotást töltött fel Téged címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Kék pillangó címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)