HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1830

Írás összesen: 46631

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Haász Irén
2018-07-16 18:16:47

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: amazonaszFeltöltés dátuma: 2006-08-29

Végtelen mély sebek II. fejezet

II. fejezet


- Aludj kicsim, aludj édesem. - Simította végig Zsuzsa, Kriszti meleg homlokát.
- De hol van apuci? Miért látom őt olyan nagyon ritkán? Már nem szeret minket?
- Dehogynem kicsim, ő nagyon szeret téged, csak túlságosan elfoglalt. Sokat dolgozik, hogy legyen szép ruhád, játékod, és minden amit szeretnél. Ő azért dolgozik, hogy nekünk jó legyen.
- De anyu, nekem ez nem jó, mert én őt is szeretem, és tudod, nekem az lenne a jó, ha ő is itt ülne most veled.
- Tudom kicsim, tudom, hidd el, nekem is nagyon....
- Már nem tudta végig mondani amit akart. Hangja alig észrevehetően elakadt, és hosszasan nézett kifelé az ablakon, a távoli végtelen semmibe, messze, a hold előtt átúszó sötét felhők fölé. Eszébe jutott a délutáni telefon. Az illető nem mutatkozott be, de ő megismerte a hangját. Kovács Nándor volt, a férje kollégája. Ő volt az, aki annak idején szerette volna megkapni azt a kinevezést, de Zoltán sokkal jobb, precízebb szakembernek bizonyult, így főnökei mellette döntöttek. Ezt az óta sem tudta lenyelni, és várta a pillanatot, hogy valamivel árthasson neki. Most úgy érezte, eljött az ő ideje.
Halló, Kepesi Zoltánnéval beszélek?- Igen, tessék én vagyok az. Ön kicsoda?- Ez most nem fontos. A férjéről szeretnék mondani néhány szót.
Azzal belekezdett. Nem hagyott ki egyetlen apró részletet sem. Úgy tett, mint aki nagyon sajnálja azt, ami történt, de valójában a lelke mélyén örült neki. Nem számított mekkora fájdalmat váltanak ki a szavai, csak az a sötét bosszú hajtotta, ami olyannyira jellemző, a buta korlátolt emberek észjárására. -
Anyuci te sírsz? Miért sírsz? Én nagyon szeretlek, és többet nem kenem össze a terítőt, meg a ruhámat sem, és mindig szót fogadok, csak ne sírj.- Azzal apró kis kezeivel szorosan átkarolta az édesanyját, és kedves arcocskájával hozzásimult.
Zsuzsa erősen összeszorította ajkait. Minden erejére szükség volt, hogy leküzdje, a feltörni készülő zokogást. Nem, egyszerűen most nem tehette meg, hogy szabad utat engedjen a szívébe hasító fájdalomnak, mert ennek a bájos tündéri csöppségnek, ő jelentette a biztonságot, a támaszt. Nem rémisztheti meg, hiszen nem is értené mi a baj. Lassan összeszedte magát. Az anyai szeretet, le tudta győzni a lelkét mardosó fájdalmat.
Nem, nem sírok kedvesem, Azt hiszem talán valamit belefújt a szél a szemembe. -Megtörölte az arcát, és a szemét, lágyan elmosolyodott, és halkan énekelni kezdett, egy kedves, nagyon régi altatót. Talán, még a nagymamától hallotta valamikor.
Szellő királyfi érkezett a rétre
Egy dalocskát dúdolt, a nyuszika fülébe
Harangvirág csendül, puha fű az ágya,
Alszik már a kis nyúl, békés lesz az álma.
Én is álmos vagyok mami. Ugye, a szélkirályfi azért jött, hogy a kis nyuszinak énekeljen? Igen kedvesem, persze hogy azért. Úgy, ahogy te is szoktál nekem énekelni? Igen kicsim, pontosan úgy. Akkor az a királyfi biztosan olyan aranyos, mint te vagy mamikám. Cssss; aludj csak kicsim, aludj.
Krisztike kedves, cserfes kicsi szája lassan elcsendesedett, és arcocskáján bájos mosollyal, mély álomba szenderült.
Zsuzsa átment, a másik szobába, és lelkéből előtört, minden visszatartott könny, minden elfojtott érzelem. Fejében a gondolatok, oly szélsebesen, oly gyorsan követték egymást, hogy már szinte nem is értette a bennük érkező szavakat, csak érezte azt a kimondhatatlan fájdalmat, amit hordoztak magukban. Lassan elhagyta minden ereje, és zokogva az ágyra roskadt. Nem érzett sem gyűlöletet, sem haragot, csak a szívét tőrként átjáró mondatokat, melyek ott zakatoltak a fülében. Órák teltek el így, vagy talán évszázadok? Egy örökkévalóságnak tűnt számára az idő ebben a szörnyű, fájdalmas pillanatban. Megint eszébe jutott, a másik szobában békésen alvó kedves kicsi lány. Neki törődnie kell vele. Nem szabad, hogy az ő pici lelke is megsérüljön. "Nem, ezt nem engedem meg" Zökkent vissza a valóságba. Fáradt tagjai újra megteltek élettel, ahogy megtört szívét, betöltötte a gondoskodás, a világ legszebb érzése, az anyai szeretet. Egész éjjel egy percet sem aludt, de reggelre átgondolt mindent. Úgy érezte, sikerült megnyugodnia.
Parányi lábacskák topogása hallatszott az előszobában. Anya éhes vagyok. Készen van már a kakaóm? Persze kicsim, gyere, már meg is terítettem neked. Olyan szépet álmodtam, de olyan nagyon szépet mamikám; akarod, hogy elmondjam? Egy kisnyuszika aludt az ölemben, és egy kedves tündér énekelt nekünk. Tudod nagyon hasonlított rád, és egy szélkirályfival repültek a réten. Remélem este is eljönnek, amikor majd alszom.
A bejárati ajtó csengője, éles hangon belekezdett, a jól ismert trillázó dallamba.
- Csengettek anyuci, gyere, nézzük meg ki az. Apa, apa, hol voltál ilyen sokáig? Már nagyon vártalak ám. Képzeld, egy nyuszika aludt az ölembe. Hoztál nekem valamit? Egy csokit szeretnék, vagy inkább egy mesekönyvet, amibe kis nyuszik vannak, meg tündérek.
- Krisztikém kedves, gyere, mert kihűl a kakaód. Engedd apát átöltözni. Majd utána beszélgethetsz vele, de most edd meg a reggelidet.
- Jó anya, csak tudod...
- Igen tudom. Mindent egyszerre akarsz elmesélni. De csak szépen sorjában. Mindennek eljön majd az ideje.
Szervusz drágám, még nem is köszöntem neked. Ez a kis csöppség, soha nem fogy ki a szavakból. Már egészen tisztán beszél, és úgy látom, nagyon felvágták a nyelvét.
- Szomorú, hogy csak most veszed észre, mennyit fejlődött a kislányunk. Mert nagyon értelmes, és sokszor hiányol téged. Nem érti, vajon miért foglalkozol vele, olyan keveset.
- Tudod mennyit kell dolgoznom. Alig vagyok itthon, és akkor is csak fáradtan beesem az ágyba. Nem sok időm marad, de azért néha lementem vele a játszótérre.
- Persze, és amíg ő hintázott, te csavarokat rajzoltál, meg oszlopokat egy papírra. Amikor betörte a fejét, a szomszéd néni vigasztalta meg. Még jó, hogy éppen arra járt, és elvitte az orvoshoz. Három öltéssel varrták össze a kis bőrét. Te csak órák múlva kerested, hogy hol van. Észre sem vetted, hogy eltűnt.
- Igen, egyszer valóban volt ilyen, mert akkor is nagyon fáradt voltam. De utána elvittem fagyizni, és aznap este én meséltem neki.
- Talán ez volt az egyetlen alkalom, hogy meséltél neki, mert szégyellted ami történt.
- De máskor is...
- Zoltán, ne mentegetőzz folyton. Itt nem rólam van szó, hanem a te kislányodról, aki rólad beszél az óvodában, aki minden este vár, hátha egyszer időben megjössz, és akkor te is oda ülsz az ágyára, és beszélgethet veled. Nem elég, ha tudja hogy szereted, ezt éreztetned is kell vele.
- Igen, azt hiszem igazad van. Néhány éve már, hogy valami megpattant bennem, valami elszakadt, amiről azt gondoltam, soha sem romolhat el, mindig tökéletes lesz. De az álmok elröpülnek, és a valóság sokszor egészen más.
- Csak a te valóságodba nem fér bele az igazi szeretet. Fogalmad sincs mi az. Csak azt tudod, hogy a tökéletes öltönyödhöz nem illik az én betegségem. Az, hogy 40 kilót híztam, és még nem állt vissza a régi súlyom, mert a hormonok nem működnek jól. Tudod, hogy ez a terhesség mellékhatása, hogy a kislányunkért szenvedtem, és majdnem belehaltam, de így már nem mutathatsz be, a német partnereknek. Neked csak ez a fontos, a látszat, a külsőség, és mindaz, amivel reprezentálni lehet. Nem vagyok több számodra egy rozsdás hídnál, amit le kell cserélni, újat kell építeni helyette. Igen, rendkívül elegáns vagy, de belülről szánalmasan sivár, és üres. Kár, hogy erre csak most ébredtem rá. Pedig észre kellett volna vennem, már akkor, amikor minden ágyneműhöz, hozzáillő pizsamát vettél, amikor a legmárkásabb arcszeszt választottad, pedig tudtad, hogy nekem nincs egyetlen harisnyám sem amibe elmehetek a munkába. Látnom kellett volna, mennyire önző, és érzéketlen vagy mások iránt. De sajnos nem láttam, mert szerelmes voltam, és elhittem, hogy te is szeretsz, csak azért, mert ezt akartam hinni.
Zsuzsa, beszélnem kell veled, valami fontosat kell mondanom. Nem is tudom hol kezdjem, félek, nem fogod megérteni, és...
- Ne, ne szenvedj tovább Zoli, Kovács kollégád már megelőzött. Nagyon részletesen beszámolt mindenről. Krisztit holnap néhány napra elviszi a nagymama Kecskemétre. Akkor majd mindent megbeszélünk. Addig játssz vele egy kicsit. Neki semmit sem szabad ebből éreznie, hiszen, még olyan ártatlan, és őszinte. Majd később, ha már valamennyire megérti, akkor majd elmagyarázom neki. De addig egyelőre had legyen boldog. Nem akarok fájdalmat okozni neki, és remélem te sem.
Apa, hol vagy? Már megettem a reggelit. Gyere, nézd meg a babámat. Mesélni szoktam neki, és akkor elalszik. Látod? Lecsukta a szemét. Tudok egy verset is, meg egy éneket. Igen tegnap tanultuk az oviban.
Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom
Télapó zúzmarát fújdogál az ágon
A kisnyúl didereg...
Jaj, hogy is van, nem jut eszembe. Apa, te nem ismered. Mondtam az óvó néninek, hogy te nagyon okos vagy, és te csinálod azokat a nagy hidakat.
- Dehogy kicsim, én csak megrajzolom, és nagyon sok bácsi készíti el.
- Úgy, ahogy te lerajzolod?
- Igen úgy.
- Akkor te szépeket rajzolsz ugye? Gyere, menjünk el labdázni, és hintázni is akarok, meg még.......
A kedves kis aprócska rózsaszínű gyermekszáj egyetlen pillanatra sem szűnt meg fecsegni. Mintha attól félt volna, ha abbahagyja, apja elillan, akár egy gondolat. Átkarolta a lábát, és mosolyogva felnézett rá, majd körbelibbent a szobán, akár egy gyönyörű, csapongó kis pillangó, végül szorosan megragadta apja kezét, és elindult vele a játszótér felé.
Zoltán fejében újra vad táncba kezdtek a kavargó gondolatok. Nézte ezt az édes pici lányt, aki, mint ezerszínű tarka kis virág körbezsongja őt. Elképzelte, milyen lesz az a pillanat, amikor majd megtudja, hogy hiába várja, mert ő, az édesapja, nem fog hazatérni. -
Neki is így lesz jó, megnyugszik majd, és én pedig néha meglátogatom, és akkor megint beszélgethetünk.
Persze legbelül tudta, ez hazugság. A szeretet nem olyan, mint egy kabát, amit levetünk, ha úgy akarjuk. De valójában egész életét a felszín, a külsőség határozta meg. Ebbe nőtt fel, számára ez volt mindig a megszokott, a természetes. Valahol egészen mélyen, időnként érezte, hogy nincs minden rendben, valami hiányzik, de nem tudta megfogalmazni mi is az. Gyermekkorában kevés dolog volt, amit ne kapott volna meg a szüleitől, akik mindketten orvosok voltak. Az esti beszélgetések, a közös játék, vagy kirándulások, mind, mind nagyon ritka vendégnek számítottak náluk. Ők is mint oly sokan, észre sem vették, hogy lassan hivatásuk rabjaivá váltak. Az élet apró örömei, vagy bánatai sohasem voltak beszédtéma az ünnepi asztalnál, hiszen, jószerivel, csak karácsonykor ebédeltek közösen. A szeretetet a zsebpénz, a hifi-torony, a kerékpár, a videokamera, érettségire pedig egy vadonatúj w.w. golf jelentette. Fontosnak érezték magukat, hiszen rengeteg ember sorsa, élete múlott a döntéseiken, ám közben megfeledkeztek arról, aminél valójában semmi sem lehet fontosabb, arról az őszinte, tiszta szeretetről, melyet a világ összes pénze sem képes pótolni, vagy helyettesíteni. Milyen rengeteg dúsgazdag milliomos követ el öngyilkosságot, amikor rádöbben, hogy a pénzéért bármilyen szolgáltatást, kastélyt, autókat, hajót, vagy repülőgépet is megvehet, de az igazi szeretetből, akár az egész vagyona, egyetlen morzsára sem elég. Ám mindezt csak akkor lesz képes felfogni, ha már megismerte ezt az érzést. Mert amíg nem ismeri, addig csak egy tátongó űrt érez, amit tudja, hogy be kellene tölteni, de azt már nem, hogy mivel. Persze, szeretni mindenki tud a maga módján. Ám az igazi szeretet önzetlen. Bármit odaad, feláldoz azért, azokért, akik felé irányul. Nem számít gazdag vagy e, vagy szegény, mert a tiszta szeretet a lélek gyümölcse, és nem a pénzé. Sok minden lehet fontos, az otthonunk, a munkahelyünk, egy jó autó, vagy egy csodás nyaralás, de a szeretet nem ilyen. Az nem fontos, hanem nélkülözhetetlen. Ha nem őszintén, nyílt szívvel keressük, sohasem találjuk meg, nélküle pedig, egyszerűen elsorvad a lelkünk, mint egy víz nélküli növény.
Zsuzsa szülei valamivel tíz óra után érkeztek meg.
- Kicsit késött a vonat. - Szabadkozott a nagymama.
- Mög aztán taxit is alig tanátunk. - Tette hozzá Lajos papa. - Pedig máskó mög annyi van belőlük. - Az öregember zavartan morzsolgatta ráncos, munkától kérges kezeit. Mióta az eszét tudja, mindig is a föld volt az élete. Sohasem szégyellte a munkát. Izmai, még így hetvenkét évesen is acélosan feszültek a karján. Mondani készült valamit, de nem volt kenyere a mázos beszéd.
Tudod fiam a jó terméshöz igenyös barázda kő, mert különben eltéved rajta a lú, és letapos mindönt. Marisom az óta sánta a bal lábára, mióta Zsuzska a világra gyütt. De előbb dobnám e magamtó az életömet, mint ütet.
- Ő dóguk ez Lajos, mi nem értjük má ezt, más világ ez, nagyon más világ.
- Hiszen tudom én azt. - Dohogott tovább maga elé. - De millyen világ, millyen szeretet az, ahun nincsen becsülete az eskünek? Ahun a kimondott szó, fabatkát se ér?
- Drága apuka és anyuka. - Szólalt meg Zsuzsa. - Ti csodálatos emberek vagytok. Senkinek sem volt olyan boldog gyermekkora, mint az enyém. Ez a szeretet egész életemben el fog kísérni, és mindig erőt meríthetek belőle, ha szükségem van rá. Nem, nem szabad, ne sírj édesanyám. Tudom mit éreztek most, de azt kérem, ne szóljatok semmit. Amikor egy fa dőlni kezd, kár visszatartani, hisz úgy is elszáradna. Vigyétek el Krisztikét, hiszen nagyon szeret nálatok lenni, mi pedig majd megbeszélünk mindent.
Zoltán egyetlen szót sem szólt, csak némán bámult maga elé. Csupán lelke legmélyén zakatolt, egy különös érzés, amit nem tudott megmagyarázni. Képtelen volt szavakba önteni, még saját maga számára is. Mintha élete egy darabja elszakadni készülne.
- Lassan rendbejön minden. Biztosan találkozik majd valakivel. Igen, persze, csak most ilyen nehéz neki, hiszen még minden túlságosan friss. De a munkahelyén is sok ismerőse van Zsuzsinak. Előbb utóbb észreveszi valaki, hiszen nagyon szép nő volt nem is olyan régen.
- Kicsit jobban érezte magát, ahogy elképzelte Zsuzsit a jövőben, egy másik férfi oldalán, csak azt a különös belső űrt nem tudta megmagyarázni, ami ott volt benne, valahol egészen mélyen.
Mamikám itt vagy? És te is papa? Sokat aludtam ma ugye apu? Este nagyon szépet meséltél nekem, és sokáig fenn voltunk. Képzeld mamika, még bukfenceztem is. Ugye máskor is mesélsz nekem apuci?- A nagymama szemei ismét csillogni kezdtek. Nagyokat nyelve küszködött könnyeivel, de csak félig-meddig sikerült leküzdenie a sírást. - Miért sírsz mamika? Tudod, én nagyon szeretlek ám, meg a papát is.
- Együssz velünk kicsikém?- Kérdezte a mama. - Bobi is vár engem, meg a cica is?
- Meg a nyuszikák? Olyan aranyos nózijuk van mami. Majd szedek nekik füvet.
- Pezsög az élet ebbűl a gyerökbűl papa. - Szeretettel végigsimította Krisztike hullámzó fürtjeit, és magához ölelte.
Zoltán ki akarta vinni őket az állomásra, de a nagyszülők inkább a taxit választották. Krisztike sokáig integetett a kocsi hátsó ablakából, egészen, amíg az autó be nem fordult a sarkon.
Meg fogom őt látogatni néha. - Motyogta alig hallhatóan maga elé. - De nektek is így lesz a jobb. Hiszen, már semmi sem olyan, mint régen. Mindketten új életet kezdünk. Elég fiatalok vagyunk még hozzá. Te is biztosan találsz majd valakit.
- Én nem erről akarok veled beszélni Zoli. Házasság, család szeretet, mindkettőnknek, mást jelentenek ezek a szavak. Két külön világban élünk, fényévnyire egymástól. De sohasem tudhatod, mit hoz majd az élet. Lehet, egyszer majd megérted, miről beszélt édesapám, és azt, hogy mi játszódik le bennem. De ennek még nem jött el az ideje, persze az is lehet, soha nem is fog, ezért erről most nem akarok beszélni. Itt van a lakás, amit közösen szereztünk, meg a bútorok, a személyes holmid. Szeretném tudni, mi a terved velük? Ahhoz, hogy a felét odaadhassam, le kell költöznöm ismét anyuékhoz Kecskemétre.
- Nem akarom, hogy elveszítsd a munkádat, meg a kislánynak is jobb itt Pesten. Itt vannak a barátai, és nemsokára iskolába megy. Ráadásul nagyobb a választék, a jó iskolák között. Itt hagyok mindent, csak a személyes dolgaimat viszem el. Valószínűleg külföldre megyek, ott sokkal többet lehet keresni. Majd mindig küldök valamennyi pénzt, hogy Krisztikének mindene meglegyen.
- "Külföldre megyek".- Ismételte magában Zsuzsa az iménti mondatot. Újra feltörni készült benne az a keserűség, amit Kovács telefonja után érzett. Tudta, hogy Zoli elmegy, de élt még benne egy halvány remény, hogy talán egyszer visszatér hozzá. Most hirtelen szertefoszlott ez az utolsó szalmaszál is. Csak nagyon nehezen tudta megállni, hogy ne törjön fel belőle a sírás.
- I-igen rendben van, nagyon ren-rendes tőled, és köszönöm-köszönöm. - A szavak, akadozva hagyták el a száját, miközben igyekezett összeszorítani a fogait. - Bocsáss meg, de, de, megnézem a mosógépet, véletlenül bekapcsolva felejtettem.
- Rendben van, én addig összeszedem a szükséges holmikat, amit magammal viszek. - Azzal Zoltán pakolni kezdett abba a kerekes nagy bőröndbe, amit tavaly vásárolt, az egyik üzleti útjára. - Készen vagyok. Szeretnék elbúcsúzni tőled, és köszönöm, hogy nem nehezítetted meg, pedig ha tudnád, mennyire féltem, vajon mit fogsz mondani. De nagyon jól esett, hogy ilyen megértő voltál. Kívánom, hogy hamarosan neked is legyen valaki az életedben, akivel majd megértitek egymást. - Azzal átölelte Zsuzsát, és megcsókolta a homlokát.
Az a két kar, mely nemrég az életet, és mindent jelentett neki, most úgy érezte, mint két éles, jeges tőr, mélyen átdöfik a szívét, és soha be nem gyógyuló sebet ejtenek rajta. Tisztában volt vele, hogy ezek a sebek, egész életében fájni, és vérezni fognak, de nem tehetett semmit. Zoltán kilépett az ajtón, mely halk csattanással becsukódott mögötte.
Az émelyítő érzés, a gyomrából indult el, majd egyre erősödő dübörgést hallott a füleiben. A szoba lassan elhomályosult, és hullámzó, lassú körtáncba kezdett. Az ütés erejét már nem érezte, miközben rongycsomóként a földre zuhant.

Marika hosszasan csengetett. Tudta, hogy Zsuzsa itthon van, hiszen Zoltán említette neki, amikor az előbb összefutottak az utcán. Újra próbálkozott, de senki sem nyitott ajtót. Óvatosan lenyomta a kilincset. Nem volt bezárva. Az előszobába belépve, rémülten felsikoltott. Zsuzsa, a földön feküdt, arccal a padlónak, és vékony, piros vércsík szivárgott a szájából. -
Jaj Istenem, mi történt? Szólalj meg Zsuzsikám! Mondj már valamit! Ugye nem haltál meg?- Hirtelen eszébe jutott, hogy megnézi a pulzusát. Érezte, ahogy a vér egyenletesen lüktet az ereiben. - Jaj de jó, hát élsz? Kedvesem, kelj fel! Hallod? Ébredj fel! Én vagyok az, Mari. Megismersz? -Kiszaladt a konyhába egy kis vízért, meg egy törülközőt is hozott. Belemártotta a vízbe, majd óvatosan törölgetni kezdte vele a barátnője homlokát, és arcát. Zsuzsa lassan kinyitotta a szemét, és szédelegve megpróbált felülni, de nem sikerült. - Maradj csak kedvesem, maradj, majd én segítek. - Azzal gyengéden a hóna alá tette a kezeit, és felültette. - Istenem, de megijesztettél. Mi történt veled? Csak nem Zoltán csinált valamit?
- Nem, nem, dehogy. Ő nem bántott, testileg legalábbis nem.
- Ezt meg hogy érted? Mi az, hogy testileg nem?
- Tudod, éppen,- éppen most hagyott el, és, és...- Nem tudta befejezni, mert hangos zokogásban tört ki. Minden keserűség, és fájdalom felszakadt sebzett lelkéből.
- Cssss, ne sírj kedvesem, ne sírj. - Marika szorosan magához ölelte legjobb barátnőjét, miközben mellé kuporodott a szőnyegre. Szeretettel simogatta, a reszkető asszony, könnyektől nedves arcát, és kereste a szavakat, vajon mit is mondjon, amivel képes lenne megnyugtatni.
- Biztosan visszajön majd, meglátod.
- Neeem, nem.. jön.. vissza. - Tagolta lassan a szavakat. Kül..föld..re.. megy. Érted? Külföldre megy. - Annyira fáj, úgy érzem, meghasad a szívem. Elköszönt tőlem, és egyszerűen elment, itt hagyott, érted? Örökre itt hagyott.
- Van valakije, vagy egyedül ment el?
- Egyik csinos kolleganőjével ment. Vele volt két napig a Balatonon, egy motelban. Amikor hazajött, közölte, hogy elhagy. Őmiatta. Mi történt Marika? Miért lettem én ennyire rossz, hogy csak úgy eldobjon, mint egy elnyűtt cipőt. Tudod mennyit szenvedtem a terhességgel. Az orvos rá akart beszélni, hogy vetessem el a gyereket, mert azt mondta bele is halhatok, de én küzdöttem érte. Minden veszélyt vállaltam, hogy megszülethessen. Ő is annyira akarta. Főleg, amikor megtudta, hogy kislány lesz. Most pedig azt mondja, hogy nagyon csúnya vagyok. Így nem jelenhet meg velem egy fogadáson. Tudod, hogy már három éve nem vitt sehova?- Újra sírni kezdett. Ez nem hiszti volt, hanem igazi mély szomorúság. Minden, amit értékesnek, és fontosnak tartott az életben, most kártyavárként omlott össze körülötte.
- Igyál egy kis vizet, meglátod, jót fog tenni, és utána pedig, mondj el nekem mindent. Rendben van?- Zsuzsa bólintott, nagyokat kortyolt, a karcsú üvegpohárból, majd kimért mozdulattal felült a kanapéra, és mesélni kezdett.

Zoltán alig egy hét alatt elintézte a formaságokat. Már csak a telefont várta, a kanadai Red Deer- ből, ahová, hónapokkal ezelőtt hívta egyik régi barátja. Itthoni fizetése, nem érte el, az évi 2.5 millió forintot sem, onnan viszont, 70.000 $- os ajánlatot kapott. Ez többszöröse volt, itteni jövedelmének. Köztudottan nagyon anyagias volt. Döntéséhez további lökést adott, a múltjától való, erős menekülési kényszer. Úgy gondolta, minél távolabbra kerül, agyából annál gyorsabban kitörlődnek azok a fel, fel villanó képek, melyek az utóbbi napokban időnként felkavarták lelkének benső nyugalmát. Előfordult, hogy egy zaklatott álomból nyugtalanul felriadt, máskor meg Esztert, Zsuzsának szólította. Egyik éjjel pedig arra ébredt, hogy Krisztike hangját hallja, amint a hull a hó című versikét szavalja, de rájött, hogy csak álmodta az egészet. Utazni akart, ráadásul minél előbb. Maga mögött hagyni, és elfelejteni mindent. Egész életében, döntéseit nem a mély, belső érzések, hanem a jobbára csak külső, felszínes dolgok határozták meg. Különös, de még saját belső titkait sem próbálta felfedni önmaga előtt. Talán félt, az elmaradt szeretet régi emlékeitől. Nem akarta, hogy újra fájni kezdjenek ezek a be nem gyógyult sebek. Mert bizony ezek fájdalmas sebek voltak, és időnként fel, felvillantak gondolataiban, még akkor is, ha minden eszközzel harcolt ellenük. Azt gondolta, ha nem engedi, hogy a felszínre törjenek, hanem elfolytja őket, akkor majd lassan kialszanak. Persze ez nem így történt, de ő eltökélte, hogy görcsösen nem vesz tudomást róluk. Valójában nem is tudott volna mást tenni, hiszen annak idején, amikor lelki támaszra volt szüksége, szüleitől, pénzt, vagy valami egyéb ajándékot kapott. Nem érezte, mit jelent az, amikor kiöntheti a szívét, és szerető, biztonságot nyújtó kezek simogatják vigasztalva, hogy a bánat lassan kicsorduljon, majd szétoszoljon akár a köd, a napsütéstől. Ezért, az ilyen érzéseket nem tudta kezelni. Érthető volt tehát, hogy tartott tőlük, és ha jelentkeztek is ezek a különös érzések, nem akart róluk tudomást venni.

Halló, Zoltán te vagy az?- A vonal másik végén, felismerte régi ismerőse hangját.
- Szombaton reggel indul egy gép Bécsből Torontóba. Onnan van közvetlen csatlakozás Calgaryba. Ha ezzel a járattal jönnétek, a hétvégén mindent megbeszélhetnénk. Én már elintéztem Red Deer- ben, az Utility Billing Service Centernél a formaságokat. Csak alá kell írnod a szerződést, és szerdán már akár kezdheted is a munkát. Megfelel?
- Nagyon is megfelel. - Vágta rá gyorsan. - Kijössz elénk a reptérre?
- Ez természetes. A kijáratnál várni foglak. Ha valami közbe jön, tudod a mobil számomat is, csak nyugodtan hívjál.
- A lakással mi lesz? Hol fogunk lakni? Nem szeretnék a nyakatokon lógni.
- Találtam egy nagyon olcsó kis lakást nektek, már le is foglaltam. Hétfőn este, már akár ott is alhattok. A pénzt majd visszaadod, nekem most nem hiányzik.
Amikor Zoltán letette a telefont, hangosan felkiáltott örömében. Pedig ez nem volt szokása, mindig igyekezett érzéseit kontrol alatt tartani. - Eszter, Eszter, gyere kicsim. Azonnal hívjuk fel a bécsi repteret, végre megrendelhetjük a jegyeket, és ha minden sikerül, szombaton már Red Deer- ben leszünk. Új életet kezdünk, teljesen újat, csak mi ketten. A múltat itt hagyjuk Budapesten. Most már semmi sem állhat közénk.
- Ilyen hamar? Hogy sikerült ilyen gyorsan állást szerezned?
- Nem emlékszel kicsim? Még a Balatonon említettem, hogy pár hónappal ezelőtt kaptam egy ajánlatot. Nemrégen felhívtam a barátomat, hogy elfogadom, és ő pedig mindent elintézett. Még a lakást is.
- Honnan ismered?- Együtt jártunk az egyetemre. Jó barátok lettünk, és még utána is sokáig tartottuk a kapcsolatot. Egészen addig, amíg ki nem utazott egy kanadai partner meghívására, de onnan már nem is jött vissza. Magas fizetést, és lakást is kapott odakint, így aztán a családjával együtt úgy döntöttek, hogy maradnak.
- Nincsenek testvérei, vagy szülei? Nem hiányoznak neki, a régi ismerősök?
- Ugyan kicsim, hiszen minden évben kétszer is hazalátogatnak. Ennyi pedig szerintem éppen elég. A múlt évben négy hónapig kint voltak nála a szülei. Előtte meg a húga töltött nála majdnem fél évet. Eljárt bébiszitterkedni, és a megtakarított pénzből itthon vett egy kis nyaralót a Tisza parton, Abátszalók mellett. - Ez egy kicsit megnyugtatta Esztert. Már nem érezte, olyan félelmetesen távolinak Kanadát, mint eddig. - Végül is azért találták fel a repülőt, hogy megszűnjenek a távolságok. - Budapestről Nyíregyházára is majdnem öt óra kell vonattal. Ennyi idő alatt a repülő is ideér Torontóból. - Mondta félhangosan, csak úgy, önmagának.
- Mit mondasz drágám?- Kérdezte Zoltán.
- Semmit kedvesem, csak hangosan gondolkodtam.
- Eszter, ugye te is örülsz? Én már annyira vártam ezt a telefont.
- Persze hogy örülök kedvesem. Később, majd én is akarok dolgozni valamit. Még nem tudom hogy mit, de te segítesz nekem ugye?
- Természetesen segítek, de előbb jobban meg kell tanulnod a nyelvet, mert akkor sokkal több lehetőség közül választhatsz majd.
- Igen, azt hiszem igazad van, nekem még nem megy valami jól az angol.
Kérem, kapcsolják be, a biztonsági öveket, hamarosan megkezdjük a leszállást - Hangzott az utaskísérő, kedves hangú figyelmeztetése. Alattuk csipkés hegyvonulatok tűntek fel a mélyben, amint a gép, ereszkedés közben áthatolt, a szaggatott bolyhos felhőtakarón.
- Önök Kanada egyik legszebb természeti képződményét, a szikláshegységet láthatják alattunk. Ajánlom figyelmükbe, a Banp, valamint a jasper nemzeti parkot. Érdemes közelről megtekinteniük, felejthetetlen élményben lesz részük.
- Nem fogjuk kihagyni. - Szólalt meg Zoltán, hangjában nem titkolt gyermeki örömmel, és Eszterre mosolygott.
- Fantasztikus ez a táj, egyszerűen ámulatba ejtően szép. Kedvesem, nézd, ott az egyik távoli hegycsúcson, látni, a fehér hósapkát. Jaj de gyönyörű. - Mondta Eszter, hangjában őszinte csodálattal.
- Igen kicsim, én is látom. Fantasztikus érzés, hogy itt fogunk élni. Olyan nagyon boldog vagyok. Itt vagy velem, ezen a gyönyörű tájon, és ez lesz az otthonunk. - Szorosan átölelték, és megcsókolták egymást, miközben a gép, alig érezhető döccenéssel földet ért. Felhangzott, az ilyenkor kijáró taps, és végre, a félősebbek arcán is megjelent egy halvány mosoly.
- Nemes András vagyok. - Mutatkozott be, a barna öltönyös szikár fiatalember, miközben egy udvarias kézcsókkal üdvözölte Esztert, majd a két férfi őszinte örömmel átölelte egymást.
- Régen nem láttalak már Zolikám, nagyon régen.
- Két éve, amikor hazalátogattál, akkor összefutottunk, emlékszel? Együtt mentünk el vacsorázni, és nagyon sokat beszélgettünk.
- Igen Zolikám emlékszem, de ez olyan távolinak tűnt nekem. Következő évben, amikor megint otthon voltam, azt mondták, te külföldre utaztál. Nagyon sajnáltam, hogy nem láthattalak, hiszen mi mindig olyan jól megértettük egymást
- Igen, ez így volt. Én is örültem volna, ha találkozhatunk, de a cég küldött egy tárgyalásra Olaszországba, sajnos nem mondhattam le.
- De most már itt vagy, és tudom, hogy itt is fogsz maradni, ezzel a kedves hölggyel együtt. Önnek milyenek az első benyomásai Eszter?
- Szerintem ne magázzátok egymást. Mit gondolsz kicsim?
- Szerintem is sokkal jobb lenne, ha tegeződnénk. - Mosolyodott el Eszter, azzal András felé nyújtotta a kezét. Közben kiértek az épületből, és András megállt egy tágas, fekete BMV mellett.
- Neked nem amerikai autód van?- Kérdezte Zoli.
- Túl sokat fogyaszt, meg amúgy is, talán nosztalgiából, de jobbszeretem az európai autókat. De menjünk, mert Erzsike már nagyon vár bennünket. Készített valami finomat a számotokra, olyasmit, ami csak itt van Kanadában. Olyan boldog volt, amikor elmondtam neki, hogy ma fogtok érkezni. Egész héten lázasan készült, rá sem lehetett ismerni. Még Annamária is átvette ezt az izgalmat, bár ő még nem értette igazán, mire ez a nagy sürgésforgás.
- Annamária, ő kicsoda?- Nézett rá döbbenten Zoli.
- Hát a kislányunk. Nem tudtad, hogy van egy kislányunk is? Most lesz 14 hónapos, és már szalad. Amikor éhes, kiabál, hogy ana addá, addá. Nagyon imádnivaló, majd meglátjátok.
Zoli arca alig észrevehetően elkomorodott. Nem akarta kimutatni, de hirtelen, valami különös keserű érzés mozdult meg a szívében, és végighullámzott egész bensőjén.
- Miért lettél csendben olyan hirtelen?- Kérdezte Eszter.
- Semmi, csak gyönyörködtem a tájban. Nagyon szépek ezek a meredek hegyek - Azzal, a csipkés bércek felé mutatott.
- Igen, majd elmegyünk kirándulni is. - Szólalt meg ismét András. - Olyan tiszta itt a levegő, hogy szinte harapni lehet. Hétfőn pedig bemutatlak az új főnöködnek. Nagyon rendes ember, már régóta ismerem. Időnként együtt járunk túrázni, meg piknikezni. Itt sok a gyorsfolyású folyó, és én is megkedveltem a vadvízi túrákat.
- Én elég gyengén úszok, nem hiszem, hogy belevágnék egy ilyenbe. - Mondta halkan Zoli.
- Én sem merném kipróbálni, nagyon hideg lehet a víz. - Tette hozzá Eszter.
- Ha meglátjátok a tájat, nem tudjátok majd megállni. Különben is, van vízhatlan meleg ruha, és azért annyira veszélyes szakaszokra mi sem merészkedünk.
A BMV csendesen suhant a kanyargós, csipkés gerincekkel szegélyezett völgyeken keresztül. Az alacsonyabb területeket, juharfák alkotta erdők tarkították. A hegyoldalakon jegenyefenyők, és balzsamfenyők kapaszkodtak a sziklás talajba. Időnként, fehér hósapkával borított csúcsok tűntek fel a távolban, és gyönyörű cukorsüvegként magasodtak a felhők fölé. A kristálytiszta patakok, száguldó futással iramlottak távoli céljaik felé. Itt, ott merész ugrással vetették magukat a mélybe. Dübörgő sikolyuk lehelete, ott csillogott a meredek szürke sziklák mohaszőnyegén. Az erdők nagyon gazdag élővilággal büszkélkedhettek. Mélyen, a sűrű lombok közt van, a hatalmas, és félelmetes grizli medve otthona. De itt él az ugyan csak óriási méretű jávorszarvas is.
A BMV hirtelen lassítani kezdett.
- Már meg is érkeztünk?- Kérdezte a lány.
- Dehogy, csak egy csapat vadliba szeretne átsétálni az úton. Itt teljes védelem alatt vannak, és azt hiszem, ezt ők is tudják.
- Miből gondolod?- Kérdezte Zoli.
- Nézd csak meg, milyen kimért nyugalommal sétálgatnak az úton, és persze a városban is. Tudják, hogy vigyázunk rájuk. De én nagyon szeretem őket. Igazán aranyos, kedves látványt nyújtanak. Nézzétek, ott a kanyar után, azok a házak már Red Deer külvárosához tartoznak. Mindjárt átmegyünk a hídon. Az alattunk hömpölygő folyót is a városról nevezték el. Jobbra, az a hatalmas zöld terület, a Great Chief Park. Sokan járnak ide kirándulni, főleg hétvégeken. Az autó befordult az egyik szélesebb sugárútra, majd kissé feljebb, egy csendes mellékutcában megállt, egy szolidan elegáns családi ház előtt. Barna hajú, rövid, fiús frizurát viselő fiatal nő suhant lefelé a lépcsőn. Kedves arcán, a mosoly, és az örömkönnyek versengtek egymással. Gyors mozdulattal szélesre tárta a kaput, és máris ott toporgott a kocsi ajtaja mellett.
- Jaj Istenem, de jó, már annyira vártalak benneteket.
Először Zoltán szállt ki.
- Nagyon régen nem láttalak kedves Zoli, olyan jó, hogy itt vagy, jaj de nagyon örülök.
- Ő a kedvesem, Eszter. - Mutatott Zoli az éppen kiszállni készülő barátnője felé.
- Gyere drága, had öleljelek magamhoz. De nagyon szép vagy, és milyen gyönyörű a hajad. Én nem szeretem a hosszú hajat, de máson nagyon tetszik. Én Erzsi vagyok. Biztosan nagyon jó barátnők leszünk, de gyertek beljebb, András beáll a garázsba, és majd utána ő is bejön. - A kertben itt, ott különböző örökzöldek díszelegtek, közöttük szabálytalan ágyásokban, pompázatos tarka virágok illatoztak, és a kert végében, egy öreg juharfát ringatott a csendesen fújdogáló szél. - Látjátok, azt az öreg juharfát?- kérdezte Erzsike. - Ő adott a számotokra, valami nagyon finomat, nekem már csak el kellett készítenem.
- A juharfa? Vajon mi lehet az, amit egy juharfától lehet kapni?- Kérdezte Eszter.
-Hát a juharszirup. - Válaszolta András, aki közben beállt a kocsival, és csatlakozott hozzájuk. - Meglátjátok majd, mennyire finom. Igazi kanadai specialitás. Erzsike megtanulta hogyan kell elkészíteni, azóta minden évben főz belőle legalább 20 litert. De most már tényleg menjünk beljebb. Lesz még idő bőven, hogy szétnézzetek.
Az egész csapat megindult felfelé a lépcsőn, majd beléptek a vaskos barna tölgyfaajtón, melyen finom, íncsiklandó illatok áradtak ki a szabadba.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Helen Bereg
Regisztrált:
2006-11-12
Összes értékelés:
165
Időpont: 2007-11-15 12:07:14

Az élet ezer szinű, az éremnek pedig minime húsz oldala van. Érdekes volt olvasni. Felkavaró. Ica

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

black eagle bejegyzést írt a(z) Vallomás Másának című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Rossz időzítés című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Itt vagy című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A veréb című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) Memorian című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) Csendben álmodozni című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) Nyári zápor című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Csak egyszer című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Fáradt tánc címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Hullámok címmel a várólistára

Susanne bejegyzést írt a(z) Törött álmok című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Wilhelm Busch:Ärgerlich címmel a várólistára

amazonasz bejegyzést írt a(z) Kisteleki hajnal című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)