HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49225

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-06 14:57:56

Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: AliaFeltöltés dátuma: 2009-12-08

Holdfényakadémia

Az utazás


Csendes külvárosi házak. Mindenhol rendezett kertek és egyformára nyírt sövények. Egy szabad léleknek az az utca maga a halál. Itt minden tökéletesen egy forma. Az útfelező éppen pont az úttest közepén van. A házak tükörképei egymásnak. A posta ládákon csak a név nem azonos. Kicsit hátborzongató nem? Az utcában minden tökéletesen rendben van. Kivéve egy házat!
Az utca közepén lévő házban most éppen hat vagy hét tucat fiatal feszegeti a határokat, amiket a felnőttek csak azért szabtak, hogy ne lehessen szórakozni. De most ők nincsenek itt hon, vagy is ereszd el a hajam parti van. A ház kertjében biciklik, gördeszkák és rollerek parkolnak, a bejárón és az utcán több kocsi pihenget. Ahogy egyre közeledünk a házhoz, iszonyatos hangerővel szól Rihanna egy száma. A szöveget már nem lehet érteni csak a zene lüktetése járja át tested és a mélynyomónak hála szíved egyszerre dobban vele. Hihetetlen, hogy nem süketültek meg még!
Bent a házban katasztrófa sújtotta övezet található. A nappaliban egy csomó betépett fiatal imitálja a táncot. A folyosókon és fenti szobákban pedig párocskák másznak egymás szájába. Kint a medencénél pedig egy csomó részeg fiatal lődörög. Kész életveszély! Mert amilyen állapotban vannak és beleesnek a vízbe ott is maradnak. Persze a buli szervezői ezt már nem tudják felfogni hisz ők is elég rendesen bepiáltak. Az egyikük, akik mellesleg nem is itt lakik épp az egyik napágyban élvezi egy szőke cica társaságát. Neki semmi fontos nincs itt, hisz csak a nyárra jött unokatesójához. Aki a másik buli szervezője. Jelenleg épp azon nevet, hogy valaki belehányt az anyja alsóneműs fiókjában. Ha most azt gondoljátok, hogy nem lehet ennyire faragatlan, igazatok van. De ugye vannak party drogok, amik mindent feldobnak egy kicsit.
Persze ezt a hihetetlen nagy tivornyát és ramazurit a szomszédok sem nézték valami jó szemmel. Viszont nem akarják, hogy tökéletes utca kép összetörjön, így nem a rendőrségnek, hanem a ház tulajdonosainak szóltak. Mellesleg ők most éppen huszadik házassági évfordulójukat ünneplik egy nagyon felkapott hotelban, nem messze az otthontól. Gondolhatjátok, hogy milyen érzelmekkel indultak haza, ahogy beszéltek a szomszédokkal.
Egyrészt volt bennük félelem, hogy az ő drága fiúk milyen hülyeséget csinálhat. Vajon csak nekik szóltak, vagy már a hűvösről kell kihoznia fiúkat. Különben is hogy mutatna az egyetemi felvételi lapjukon egy rendőrségi jelentés. Szép!
A következő érzelem a harag és a düh. Ők nem ilyennek nevelték a fiút. Nem, tudják honnan vette a bátorságot, hogy kihasználja a helyzetet és egy ilyen bulit csináljon. Miért? Nem adtak meg neki mindent! Hisz ha valahova elkéredzkedett a legtöbbször elengedték. De mindig is a tanulás az első, bár nem olyan jók a jegyei , ahogy azt elvárják.

Az, az út, ami idefelé csak egy óra, most haza felé egy örökké valóság. Amit minden piros még ezer évvel told meg. A férfi idegesen markolássza a kormányt. Érdes keze alatt fájdalmas felnyikordul a bőr kormány takaró. Sötét barna szemei, most valahogy baljósan feketének tűnnek, és deres hajában tuti, hogy még több ősz hajszál vegyül majd. Csak érjen haza, lesz ne mulass! Félve feleségére pillant. A törékeny nő, akit valaha a világ legerősebb emberének tartott most szinte meggyötörten ül. Nem szól és nem is néz felé, csak bámul ki az ablakon. Épp azon aggódik, hogy ne legyen semmi bajuk a fiúknak. Reméli, hogy nem találták meg a fioláit. Minden választásnak meg vannak az átkai, az övének is. Mivel annak idején az emberi életet választotta elvették minden erejét és képességét. Az egyik ilyen az öngyógyítás folyamata. Ennek köszönhetően most egy nagyon is emberi betegséggel küzd aminek a neve a rák. Még nem mondták el a fiúknak, nem akarták elrontani a nyarat. Nem is látszik a nőn, hogy beteg. Talán úgy a negyvenes évei közepén lehet, de még ma is csodálatos fekete haja van. Tekintete már nem az a pajkos zöld smaragd. Ma sokkal inkább egy összetört zöld üveg. De a férfinak még mindig ugyan az, a kacagó táncos mint amikor először találkoztak.
- Szerinted megtalálták? - töri meg erőtlen hangjával a néma csendet.
- Nem! - mondja határozottan a férfi, pedig csak remél ő is.
- Itt az ideje elmondani, nem gondolod?
- Nem! - a határozottság, már nem a kérdés tagadására szól. Sokkal inkább arra a hitetlenségre ami a férfi szívében van. Nem képes elfogadni, hogy álmai szépségének csak hónapjai vannak hátra. Nem vesztheti el! Nem! Ezt pedig pontosan érzi a nő is.
- Miért? Tudod jól, hogy csak hónapjaim vannak, vagy kevesebb.
- Nem! Még ott a kemoterápia.
- Az orvos szerint az csak késleltetné, de nem sokáig. Amúgy is ki tudja milyen hatással van rám. Nem szabad elfelejteni, hogy nem ....
- Megfogsz gyógyulni! - kiabálja a férfi határozottan, ahogy kanyarodik be az utcájukba.

A hatalmas fekete terepjáró csendesen parkol le a harmadik szomszéduk előtt, hisz túl sok a kocsi előttük. A férfi száll csak ki. Magas és vállas ember. Látszik rajta, hogy izmait nem hanyagolta el. Hiába van rajta egy sima farmer és fekete póló az egész megjelenése a kisugárzásának köszönhetően olyan tiszteletet parancsoló. Mondjuk milyen lehet egy katona megjelenése. Sietős léptekkel indul el háza felé, de már itt is hallja a zenét. Mérges és ezt lépteivel is jelzi. Nem emeli valami magasra lábát és szinte a betonhoz vágja talpát. Bármi is legyen talpa alatt az most utoljára csak egy torna cipő kissé kopott talpát látja. Kezei ökölben, baljában a házkulcsait szorongatja. Nem is érti miért hozta magával, hisz az ajtó tárva nyitva.
Ahogy belép egy részeg tini vágódik neki és önti le valami töménnyel. Ideges és ezt nem is leplezi, aki találkozik borús tekintetével szó nélkül menekül. Átverekszi magát a nappaliban táncoló tömegen, egészen a hifiig. Ahogy odaér meglepődik, hogy nem is az szól. Megfordul és mindent látó szemeivel kezdi pásztázni a termet és a terasz ajtóban meg is találja célpontját. Egy szőke hajú, fülhallgatós fiút, a DJ. Újra beleveti magát a tömegbe. Pár részeg lány csábos pillantásokat vet rá, amitől zavarba jön, de nem adhatja fel. Kemény három perc alatt jutott el oda, ahova normális esetben fél perc lenne. A fiúnak hiába kiabálna, semmit sem hall a fülhallgatók miatt. Így szemügyre veszi a készülék vezetékeit. Majd a markába vesz egy öt vagy hat vezetékből álló köteget és jól megrántja. A zene azonnal elhallgat és a tömeg mérgesen hördül fel.
- A BULINAK VÉGE! - ordítja el magát az őrmester.
Mindenki megrémül a mély hangtól, amely erősítő nélkül is majdnem leviszi a beállított sérókat. A DJ cuccokat felkapja három gyerek és a részegek egymásba kapaszkodva indulnak el. Ahogy kiürül a nappali, a férfi elindul az emeletre, miden szobába benyit. Amelyik nincs nyitva azt betöri és kipenderíti az ágyfoglalókat. Pár fiatalon nagyon meglepődik, hisz ismeri a családjukat és nem feltételezne róla ilyet.
Hiába ürített ki minden szobát a buli szervezői még nincsenek meg. Szóval az udvart is célba veszi. Páran még mindig nem hallották, hogy a bulinak vége. Ők a medencében vagy akörül szórakoznak. Abszolút nem zavarja őket, hogy már rég nem szól a zene. Viszont, amikor meglátják a mérges pillantásokat már mindent felfognak és köszöngetve tűnnek el. A két fiú is megpróbál lelépni. Azt remélték, hogy holnapra majd megnyugszanak és akkor kisebb lesz a büntetés. De hiába!
- Ti, - csípi nyakon a két sunyin távozó fiút az őrmester. - itt maradtok. - löki le őket egy napágyra. - Csalódtam bennetek! - ordít teli torokból. De látszik a fiúkon, hogy most kevés szót tudnak felfogni. - Takarodjatok aludni!
- Igenis! - kullog el a két fiú.
- A takarítás megint rám marad! - sóhajt fel az őrmester.


Másnap, hajnalban a két fiú még békésen aludt az ágyukban. Mind a ketten ugyan azt álmodták, csak más lánnyal. Épp az jött volna, hogy leesik a lányról a melltartó, de ekkor valami hideg és nedves folyik végig az arcukon. Megborzonganak és hirtelen kelnek fel. Az őrmester áll a szoba ajtóban két vödörrel.
- Csomagoljanak, hölgyeim! - hangja parancsoló és hideg, ez pedig nem jelent jót. - Kicsit hűvösebb időre is készüljenek fel!
- Apa? - nyöszörgi az egyik fiú hamuszürke arccal. Eddig még soha, de soha nem magázta az apja. Most egészen olyan mint ha a kiképzője lenne.
- Mivel tegnap este bebizonyították, hogy nem lehet megbízni önökben és semmibe veszik szüleik szavát úgy döntöttünk a szüleikkel, hogy a nyárra elküldjük önöket egy különleges helyre.
- Jaj, drágám! - lép a szobába a nő. - Hagyd ezt a katona stílust.
- Derek, - a padló ülő vizes fiúra pillant. - Talan - szeme az ágyon ülőre vándorol. - úgy döntöttünk, hogy ezt a nyarat inkább a nagyapátok iskolájában töltitek.
- MI? - jajdul fel a két fiú egyszerre.
- De anyu! - kezdi az ágyon ülő fiú. - Eddig soha sem engedtetek oda minket..... - a nő csendre inti a fiút.
- Eddig! Viszont most már elég idősek vagytok, hogy megemésszétek amit láttok. - sóhajt. - Most pedig csomagoljatok. Nyolckor indul a vonat, már minden el van intézve.
- Na de!
- Semmi de! - csapta be az ajtót a férfi.
A két fiú teljesen megsemmisülve ül a félhomályos szobában. Csendben vannak, még emésztik a súlyos ítéletet. Azzal, hogy a nyárra elküldik őket vége a társadalmi életüknek. A kialakuló kapcsolatukra a kiszemel lányokkal keresztet vethetnek. Biztos, hogy a hölgyek nem várják meg őket.
Az ágyon ülő egy fáradt sóhaj kíséretében felkel. Kiteszi a vize ágyneműt az ablakba, amelyet csak azért nyitott ki, hogy a friss levegőtől előbb felébredjenek. Majd fal melletti nagy szekrényéhez lép. Lassú mozdulataival egy hatalmas utazótáskát majd egy nagy túra táskát húz elő. Nem igazán figyel szobatársára, aki még mindig csak a földön ül. Neki nem kell annyi mindent elpakolni, hiszen cuccai nagy része még a bőröndjében van.
A szekrények lassan akarnak ürülni, hiszen azt sem tudja mit pakoljon el. Hidegebb időre? Miért hova mennek? Svájcba? Azért nagy nehezen bekerülnek a ruhák a csomagba és utána minden féle olyan tárgy ami nélkül élni nem tud. Borotva, minden féle illatú pacsulik, hajzselé, fésű, CDk, DVDk, és pár könyv, telefon töltő, MP4 és a töltője.
Az egész pakolási ceremónia alig tartott egy óráig. Ekkor nézett a két fiú ma először az órára. Hét óra öt perc, vagy is van még ötvenöt percük. Csomagjaik kíséretében mentek le a nappaliba. Az egész házban csillogott a rend és tisztaság. Nyoma sem volt a tegnapi buli pusztításnak. Na jó, a kitörött szekrény üveg egy eléggé árulkodó jel.
- Gyertek, reggelizzetek! - hívja őket a nő.

Az állomás zsúfolásig tele volt búcsúzkodó emberekkel. A vonaton is ültek már jó páran. Ők szerették volna tovább folytatni az útjukat, de a vonatnak még állnia kell tíz percet. A egyik utasnak különösen nem tetszik, ez a helyzet. Szeretne már otthon lenni! Szeretné már látni újra azt a helyet amit alig három hete hagyott el. Ez a kis látogatása nem sikerült valami jó. De hisz mit is várt! Egy félvér hercegnőt nem vesznek komolyan akár mivel próbálkozik.
Ahogy kinézett az ablakon látta saját tükörképét is. A haja egyre fehérebb, és a szemei is kezdenek vörösödni. Szóval inkább a fejébe húzta a csuklyáját. Erre két fiatal fiú nyitott be a kabinba.
- Szabad? - kérdezte az egyik.
- Természetesen. - válaszolt a lány.
A fiúk helyet foglaltak és a vonat elindult. Az utasok legtöbbje csak apróságról beszélt és halkan, de a hercegnőnek még is minden beszélgetés kiabálásnak hatott. Főleg az amit a fiúk suttogtak.
- Nem hiszem el! - kezdte el az egyik.
- Úgy tudom, hogy nagyapa valami hegyen üzemelteti a sulit. - már ekkor kezdte sejteni a lány, úti társaival egy helyre tart. Így nem állhatta meg, hogy ne vessen rájuk egy pillantást.
A fiú aki a párbeszédet kezdte magas, és elég sportos. Haja hát, elég érdekes színekben pompázik. Vagy is nem az egész haja csak egy - két tincs. Az öltözete meglehetősen flórklór. Lábán egy elég jó minőségű fehér Convers tornacipő. Az egyik cipőfűző narancssárga, a másik lila. Nadrágja egy kopott farmer. A nadrághoz egy hajszál csíkos fekte zakót viselt. A zakó alatt egy lila feliratos narancssárga pólót viselt. A lány nem tudta elképzelni, hogy vehet fel valaki ilyen színeket.
A másik fiú, sokkal inkább tetszett neki. Szintén tornacipőt viselt és farmert. De a nadrághoz ő egy fehér inget és egy fekete kötött mellényt viselt. Az egyetlen dolog amitől ismét fanyalgott a lány, az a fiú szemöldök piercingje volt. Egy fekete kis kúp, a bal szeme sarkánál. Viszont ha jobban nézi már az a kis ékszer is tetszik neki. Ahogy nézegette a srácokat a pierciges fiú zöld szemeivel találkozott. A két szempár összeölelkezett, senki sem tudott félre nézni. A fiú alig hitt annak amit lát, a lánynak a csuklya alatt pirosas szeme van. " Biztos sokat bulizott!"
- Talan! - üvölt a másik fiú. Mire a szemek elengedték egymást.
A vonat csendesen robogott tovább, utasait szinte egytől egyig mély álomba ringatta a monoton zakatolás. A kis fekete mozdony hamar elhagyta a városokat. A mozdony már muzeális darab, nem is tudom, hogy maradhatott munkában. Ha jól emlékszem, úgy két éve lecserélték az öreg kiszolgált masinát egy hiper modernre. Ez modernnek mondott vasúti fejlesztés nem bírta ki még az első útját sem. A hegyekben valahol megakadt a vonat és nem ment már előre, csak hátra. Senki sem értette, hogy miért képes a fekete öreg mozdony felmenni oda ahova a modern nem. Minden a lényeg, hogy most a régi kis vonat közlekedik és viszi az emberkéket a hegyek között. Komolyan mondom ezeken a hegyeken van az ország fáinak 95%-a. Mindenhol, hatalmas tölgyek és még nagyobb fenyők vagy platán fák. Egyes fák törzsein borostyán kúszik fel a magasba, akár egy kígyó. Az aljnövényzet is nagyon gazdag, csipke bokrok, szamóca, áfonya és egyéb bokrok mindenhol. Az óvatlan szemlélő csak ennyit lát a tájból, de egy beavatott sokkal többet. Ám most ez a beavatott inkább csak aludt.


A fekete kis mozdony lassan hagyta maga mögött a fákat, bokrokat a falukat és lakóikat. Már csak öten tartózkodnak a szerelvényen. a három utas egy kabinban, a kalauz és a mozdony vezetője valahol elől.
A vonat éppen egy meredek szerpentinen döcögött felfelé, a kopár hegy tetejére. Legalábbis annak hitték az ifjak, ahogy felnéztek. Igazából csak azt látták, hogy mindenhol ingatag sziklák várják halálos zuhanásukat. Alattuk is csak mélységes mély szakadék tátongott. Valahogy lentről nem tűnt ilyen magasnak az a hegy, ez már szinte természet ellenes.
Néha a vonat súlya miatt egy, egy kődarab elindult a mélységbe és száz másikat is magával sodort. Ez a kis öngyilkos csapat hatalmas robajjal gurult a semmibe, ami a két fiút jeges félelemmel töltötte el. Az alvó lányt pedig ez a félelem ébresztette fel. Tudta, mitől félnek a fiúk és így azt is, hogy merre járnak. Aztán az jutott eszében, hogy a két fiú miért van még a vonaton. Nem tűnnek különlegesnek vagy valami. Erejük sincs semmilyen és az illatuk alapján... Mélyet szagolt a kabin kissé állott levegőjébe. Az biztos, hogy rokonok, lehet érezni a vérvonali köteléket. A következő amit érzett rajtuk, az valami ismerős. Valami, amit már érzett! Igen, valahol.... De hol?
Nem volt több kedve érzékeivel nyomozni a fiúk után. Kihúzta magát és elkezdte kitekergetni a testét, aminek következtében gyenge puffanások és kattanások szálltak fel a légtérbe. A fiúk nagyon meglepve nézték a lány mozdulatait. Valami megmagyarázhatatlan kecsesség volt ebben a hétköznapi mozdulatban. Mondjuk az egész lány lényét valamiféle hihetetlen aura vette körbe. Ez akadályozta meg az utastársait abban, hogy kérdezősködjenek felőle. Viszont a lány is kíváncsi volt.
- Szóval, csak mi maradtunk! - ásított egyet. - Kik vagytok? - fordult a fiúkhoz.
- Talan vagyok. - kezdi az ablak felőli piercinges gyerek. - Ő az unokatesóm Derek. A nagyapánkhoz tartunk valami egyetemre.
- Nem akadémiára véletlenül? Magán iskola valahol a hegyekben. - élénkült fel a lány hangja. Szóval innen az ismerős illat.
- Aha! - helyesel a két fiú. - Te ki vagy? - bukkan ki az égető kérdés Derek szájából.
- Alia vagyok. - emeli fel fejét a lány. - Ott lakom, ahova ti mentek. - a két fiú meglepődve egymásra néz, majd Aliára. - Úgy 20 percnyire vagyunk az állomástól. - válaszol a lány a ki nem mondott kérdésre.
Majd kinéz és fel áll. Talan és Derek számára a lány minden mozdulata hihetetlennek tűnik. Kecses és nagyon légies, mintha nem is létezne a gravitáció. Testhez simuló fekte ruhája engedi látszani izmos karcsú vonalait. Derek a bicepsz és vádli láttán arra gondol, hogy a lány vív. Míg Talan valamely nőiesebb sportágban képzeli el a lányt. Hisz két ruganyos mozdulattal már is az ajtón kívül volt a lány.
Alia a vonat potyáz kocsijába sietett. A kocsi két személy vagon mögött kapott helyet. Nem volt valami nagy vagy széles. Talán olyan ötször három méter lehetett, a közepén a mennyezetről egy halvány fényű lámpa lógott. Még ennyi fény sem kellet volna Alinak ahhoz, hogy tökéltessen lásson a helyiségben.
Egyenesen oda ment a csomagjához, ami egy régi lovas kocsiról leszuperált utazó láda volt. Régen lószerszámmal, élelemmel és egyéb apróságokkal volt tele, de ma sok kincset rejtett magában. De most a vas pántokkal megerősített láda teljesen más dolgokat védett. Persze nem csak a láda, hanem a rajta lévő hatalmas középkori rózsa lakat, amelyet még nem kezdett ki az idő vas foga. A lakaton fénykorában még csodaszép ékkövek is lehettek, de ma már csak a helyük díszeleg. Üres kis gödröcskék jelzik, hol voltak a kövek. A lakat közepén a kulcslyukat egy levél alakú kis fedőlap védte. A kis levelet megbűvölték, hogy csak a láda tulajdonosának nyíljon fel. Azt nem tudom már, hogy milyen bűbájt használtak. Annyit tudok, hogy ősi és nem kell hozzá sok minden. Csak egy tincs a hajából és valami olyan dolog, amire szeretnénk, hogy hasonlítson a kis fedőlap. Jelen esetben ez egy levél lehetett.
Ahogy Alia megsimogatta a lakatot, a kis fedél felnyílt és szabad utat adott a kulcsnak. A kis kulcs, amelyet eddig a nyakában hordott a lány szinte azonnal a helyére csusszant. Majd két vagy három kattanás után a lakat kinyílt és a láda teteje is felnyílt. Tartalma nem éppen egy kifinomult családból származó lányhoz illett. A láda tetejére belül egy hatalmas kard és két kisebb penge volt felfogatva bőr szíjakkal. A láda hasában, pontosan a bal sarokban pár ruha volt belehajtogatva szépen precízen. Alinak az alsóbb ruhák kelletek, így kivette a két fekete-piros palástot, majd kivette a ruhadarabokat. Aztán vissza pakolta a selyem palástokat. A ruhák mellett jobbra könyvek voltak egészen a láda oldaláig. Mindenféle színű és vastagságú könyv, szépen nagyság szerint sorba rendezve, gerinccel felfelé. A legtöbb könyv kemény kötésű, és rendkívül régi. Igazi ritkaságok! De most nem ezek vonzották. A könyvek előtti jobb sarokban egy kis négyzet alakú doboz pihent. Óvatosan emelte ki a kis dobozkát, amely fekete volt ás rajta fehér liliomok. Igazi mester munka! Ez a kis ékszeres ládika, szintén réginek hatott és kézzel készült. A ládika alján lévő kis virágot, majd a bal oldalán lévő hatalmas és a jobb oldalán lévő hatalmas bimbót kell megnyomni. Nem látszanak gombnak így csak az tudja, hogy azok aki készítette vagy használja. Ráadásul a két oldalsó virágot egyszerre kell megnyomni és szinte azonos ideig, hogy kinyíljon a ládika fedele. majd, ahogy fenyít a fedél a bal oldalon megjelent egy kis fiók. Alia ezt a fiókot felnyitotta és mutató ujjával megnyomta a fiók bal oldalát aminek hatására a jobb oldalon kiugrott egy kis tálca. A tálcán bársony párnákon egy gyönyörű nyaklánc pihent.
A lány lassan emelte fel a láncot, amelynek közepén igen érdekes kő lógott. Ahogy feltette a nyakbavalót és a kő találkozott bőrével mintha az egész világ az ő szívével dobbant volna. Egy pillanatra meg kellet kapaszkodni a láda oldalába. Szerencsére csak kevésszer kell átélni ezt az émelyítő pillanatot, amikor az elméje ismét befogadja a külvilág jeleit. Ahogy nyakába került a kis ékszer érzékei hihetetlenül felerősödnek, majd legyengülnek és végül megnyugszanak. De ez idő alatt a kő maga is változik! A vörös kőbe egy fekete csík keletkezik, pont középen. Így ha közelebbről megszemléljük egy elég ijesztő szem lesz belőle. Hátborzongató!
Ahogy a nyaklánc a lány nyakába került, visszapakolta a kisdoboz és lezárta a ládikát. Majd kezébe vette kint maradt ruhákat és felkereste a mosdót.
Az iskola területén erősen ajánlott az egyenruha használata. Ami a lányoknak egy térdig érő vörös rakott szoknya, hozzá szinte térdig érő fekete zokni. Szerencsére a cipő fajtája nincs meghatározva csak a színe, ami szintén fekete. Alia szerette a sport cipőket, de azt nem tartotta eléggé magához illőnek, így inkább egy fekete vádli középig érő fűzős bakancsot hordott. Abban még harcolni is lehet és kényelmes is.
A felső ruházata már ennél kötöttebb. Fehér blúzzal indítunk, amire egy vörös kötött mellény jön, majd a legvégén a fekete, vörös oldalszegélyezett, kis kabátka. Ami olyan mint egy mente. A lányoknak a hajúkat csak akkor kellett összekötni, ha erőnléti óráik voltak, vagy bájitalokat kutyultak. Hiszen fő az óvatosság!
Amikor kész volt az öltözéssel és elégedetten bámulta egyenruhája tisztaságát, eszébe jutottak a fiúk. Mit fognak szólni ezüstösen csillogó hajához? Viszont ha azt nézi nagyon nem lepődhetnek meg, hiszen nagyapjukhoz jönnek. De mi van ha még is?! El már nem takarhatja és vissza kell mennie, mert otthagyta a táskáját. Még a tükör előtt vett két mély levegőt, majd visszatért a csomagjához. Belehelyezte az eddig viselt ruháját, ugyan olyan szépen összehajtva, ahogy az egyenruhája volt. Majd a két kisebb pengét a láda tetejéről bele csúsztatta bal és jobb csizma szárába. Ismét lezárta a ládát. Ezek után, már csak a szobájában akarja kinyitni újra.

Ahogy csatlakozott útitársaihoz a vonat megállt, akárcsak a két fiú körül az élet. Csodálattal bámulták a lányt, magukról teljesen megfeledkezve. Beigazolódott az, amiről beszéltek. Új barátjuknak rendkívül kecses testalkata van. Nem túl sovány, ami nőiessé teszi sportos vonásait. Most, hogy arcát sem takarja mind a négy szem fürkészőn tapad arra. Lágy arcélek amelyeket szemei tesznek kissé keménnyé. A két mandula vágású szem..... Amely piros?! Na jó még nem teljesen. Most még olyanok mintha egy fehér lapot néznék valami pirosas üveg mögül. Talan valahogy könnyebben fogadta el ezt a tényt mint unokatestvére. Ő valahogy nem tudta hova tenni ezt a jelenséget. De ez mindig is így volt. Derek a család racionális vonalát követi. Míg Talan, a látszattal ellentétben sokkal befogadóbb az olyan dolgokra, amiket nem lehet ésszerűen megmagyarázni.

A vonat hirtelen fékezett le a két fiúnak meg is kellett kapaszkodnia, míg Aliba egy enyhe félelem gyúlt. Még messze van a suli, sőt a suli birtoka is. A vonat kissé megrázkódott, vagy is valaki felszállt. Ali a két fiú felé fordult.
- Még nem vagyunk a sulinál. - kezdte.
- De - vágtak közbe. - miért álltunk meg? - szinte teljesen egyszerre tették fel a kérdést.
Ali magvonta a vállát és ujját a szájához emelte, így intette csendre a két fiút. Hihetetlen, mennyi érzés tud lezajlani az emberben egy perc alatt. Nyugalomból indulva egy kis vidámság, majd hirtelen aggodalom és megrökönyödés, majd félelem és a végén a színtiszta aggodalom. Talán ezek vezettek a feszült légkörhöz. Na jó! Az volt a legnagyobb feszélyező tényező, hogy az unokatestvérek meglátták a kis tört amit Alia a bakancsából húzott elő. Közben a kis vonat is elindult útjára, ezzel is rontva a hangulaton. A lány nem figyelt arra, hogy ismételten úton vannak. Ő éppen azt fontolgatta, hogy bárki legyen is az idegen ahogy kinyitja az ajtót rá veti magát és kilöki a folyosóra. A két srác nem nagyon láthat majd semmit sem a verekedésből és ha benn maradnak, akkor neki is könnyebb lesz a harc.
A közeledő léptek egyszer csak megálltak az ajtó előtt. Egy percig semmi sem mozdult, még a levegővételek zaja is csitult. Ali megpróbálta megérezni, hogy ki is van a túloldalon. Viszont, aki ott állt pont ezt nem akarta és jól elrejtette magát. Feszült másodpercek következtek, míg az ajtó lassan elkezdett nyílni. Alia idegei pattanásig feszültek és tőre is a magasban várta, hogy lecsaphasson.
- Hugi! - tárult fel az ajtó egy hatalmas üdvrivalgással.
- Free! - lepődött meg a lány. - Hányszor mondjam, hogy ne hozd rám a frászt! - korholta meg a fiút. Majd a nyakába ugrott. Nos igen a testvéri viszont látás. De hát a tiszteletet is meg kell adni. Ahogy elengedték egymást az újonnan érkező, Free hátra lépet és meghajolt.
- Fenség, örülök hogy újra láthatom épségben. - a fiú hangjában mély tisztelet úszott. Ahogy felegyenesedett észre vette a két kővé meredt embert. Szegények azt sem tudták éppen, hogy fiúk vagy lányok. Az eddig csendesen szunyókáló lány nem csak hogy nagyon csinos de még valamiféle uralkodó is. Hihetetlen! Értetlen zavarukat még ha akarták sem tudták volna tagadni vagy takarni. - Kik ezek? - biccentett Free a két bambulóra.
- István unokái. - válaszolt a lány és helyére csúsztatta a tőrt. - Talan és Derek. - majd visszahuppant az ülésre és rendezte légzését, amely azért felgyorsult az események következtében. Free egy ideig meghökkenve bámulta a srácokat. Ahogy ők is.
Az újonnan érkező magas volt és izmos testalkatú. Haja ugyan olyan ezüstösen csillogott mint Aliájé. Arcvonásaik is hasonlítottak, csak Freenek sokkal karakteresebb és enyhén szögletes állcsontja miatt. Szemei szintén mandulavágásúak, de a színük inkább fekete sem mint piros.
Ő is egyenruhát hordott. Fekte, talán szövet nadrágját betűrte szintén fekete bakancsába, amely nagyon hasonlított a lány bakancsához. Free is fekete, vörös szegélyezett mentét hordott. De neki az oldalán mégy egy zöldes árnyalatú hosszú lapos valami is lógott. Viszont ezt nem tudták megfigyelni az unokatestvérek, mert gyorsan leült és közel hajolt a lányhoz, aki mint beszédükből kiderült a húga.
- Mi volt? - kérdezte várakozó izgatottsággal arcán. Mintha most valami hatalmas nagy dolgot tudna meg.
- Mi lett volna?! - sóhajtott fel a lány. - Még mindig nem tudott dönteni a Tanács felőlem. De mivel legyőztem egyet megengedték, hogy letegyem a vizsgákat.
- Átmentél? - kérdezett közbe a bátya izgatottan.
- Simán, de ... - itt elcsuklott a lány hangja. Nem tudott mit mondani és bátya szemébe sem tudott bele nézni. Csak a fekete padlót bámulta. Nem is kellett semmit sem mondania, a bátya azonnal értett mindent.
- Nem találtad meg. Semmi baj! - borzolta össze a lány haját.
- Semmi baj!? - nevetett fel Ali keservesen. - Ötven nap és itt a Vérhold! Ha addig nem találom meg, akkor .... - bele sem mert gondolni abba mi lesz.

A vonat hirtelen megállt és a két testvér sietősen ott hagyta útitársait. Akik kissé esetlenül néztek utánuk. Majd egymásra pillantottak.
- Furcsa! - állapították meg.
- Gyerünk, szálljunk le. - állt fel Talan. - Nagyapát is meg kell találni!
Az iskola pályaudvara nem mutatkozott valami nagynak. Két sín, és egy öreg fa peron amelyen most tizenöt lélek tartózkodott. Hárman - hárman közre fogták a vonat lépcsőt robosztus férfiak, akik ugyan olyan egyenruhát viseltek mint Free. De nekik a mellükön többféle jelzés lett hímezve. Ők voltak a vegyesen az iskola harcoktatói és testőr parancsnokai. Ahogy megjelent a kis lépcső tetején Alia hirtelen vágták magukat haptákba. Teljesen úgy néztek ki mintha karót nyeltek volna. A lány megállt egy pillanatra és szemét boldogan legeltette az ismerős arcokon. Az iskola tanárai álltak vele szemben fegyelmezet oszlopokban. Persze azért akadt egy vagy két új arc is, de a legtöbbet már ismerte. Gyors és kecses léptekkel suhant le a lépcsőfokokon, senki sem hallotta vagy látta hogy talpai érintik e a talajt. Mindenkit elbűvölt kecses mozdulataival senki sem akarta elhinni, hogy félvér létére ily nemesi vonásai vannak.
Alia egy őszülő férfihoz lépett, nem tűnt valami nagyon öregnek. Talán úgy ötvenhét vagy ötvennyolc éves lehetett. Egyedül ő állt fehér egyenruhában a tömegben. Fejét mélyen lehajtotta, ahogy a lány ellépett.
- Fenség! - lépett hátra tett lábbal hajolt meg. - Örülök, hogy újra itt van.
- Én is örülök! - mosolygott a lány. - István, nagyon dalián unokái vannak!
- Fenség! - emelte fel hirtelen a fejét az öreg úr. - Sajnálom, ha .... - kezdte, de lány felemelte a kezét és ezzel elhallgatta a férfit. Hihetetlen látvány volt, egy alig tizennyolc éves lány egy kézmozdulatával csendre int egy aggastyánt.
- Semmit sem tettek! - mosolygott a lány még mindig. - Csak társaságom voltak míg ideértem. Nagyon zavartak és alig várják, hogy megtudják mi folyik itt. Beszélj velük és éjfélre hívd össze a nagytanácsot, kérlek!
- Fenség lenne itt még valami. - sóhajtott a férfi. - Mivel tanév van, csak egy helyen tudjuk elszállásolni őket.
- A testőrlak? - vágott gondolkodó képet a lány.
- De ha fenségednek nem felel meg, akkor kitalálunk mást! - gyorsult fel a férfi légzése és szívverése.
- Nem! Semmi szükség, hogy most mindent felbolygassunk! - sóhajtott a lány. - Rendben, helyezzék őket oda.
- Nagyon szépen köszönöm! - csókolt kezet István.
- Viszont akkor Aliának kell szólítanod, mint ahogy másoknak is! - nézett körbe keményen. - Most mennem kell. Szeretnék pihenni egy kicsit, de ne feledd éjfélkor Nagy tanács.
- Igen is fen..... Alia. - hajolt meg a férfi.
Ahogy a hercegnő elvonult a tanárok között azok párban követték őt, szépen csendben. Az egész egy ceremóniához hasonlított. A peron lassan ürült ki, csak egy ember maradt ott. A nagyapa, aki az unokáit várta.
A fiúk meg is jelentek az ajtóban, a csomagjaik is náluk voltak így sokkal nehezebben szálltak le mint a testvérek.
- Fiúk! - mosolygott István a két érkezőre. - Üdvözöllek benneteket a Holdfény akadémián. A varázslat, a bűbáj és a misztikum tanodájában.
- Jaj nagyapa! - nevette a srácok. Viccnek vélték ezt az egészet.
- Gyertek sietnünk kell! - indult el. - A nap hamarosan lemegy és kezdődik a tanítás.
- A mi? - kérdeztek vissza értetlenül a fiúk. - Nagyapa fogalmazz világosan.
- Jahj! Megmondtam apáitoknak, hogy itt kellett volna maradnotok. - sóhajtott az öreg fájdalmasan. - Gondolom semmit sem tudtok, így külön órákat is be kell iktatnom nektek a többi közé. - idegesen magyarázott. - Röviden? Ez a hely azért jött létre, hogy a sárkányokat kiképezze. Viszont, ahogy az idő előre halat és a világ is megváltozott, így már nem csak a sárkányok élnek itt. Vannak, vámpírok, lidércek, boszorkányok, tündék és egyéb teremtmények. - a fiúk azt hitték nagyapjuknak elment az esze.
De ahogy közeledtek az iskola épületei felé, már kezdett minden hihetőbbnek tűnni. Az iskolai tantermeknek és irodáknak a kastély adott helyet. A diákok szállásai pedig négyes épület blokkokban lettek kiépítve, minden ilyen épület együtteshez tartozott egy szabadidős hely is. Négy ilyen épület blokkot pedig hatalmas kert vett körbe, sövénnyel szegélyezett utak vezettek át a kis kerten, amely televolt az emberek számára kihalt virágokkal és hatalmas márvány padokkal. Ezen az úton haladt most kis csapatunk egy igen csak impozáns kis kastély felé. A padokon néhol már üldögéltek. Ilyenkor többnyire csak a sárkányok és a félvérek vannak ébren. Félvérek például a dampyrok, félig vámpír élig ember. Kitűnő harcosok. De itt vannak a veszettek. Ő félig farkasok általában bennük félig valamiféle tünde vér folyik. Nos ők kevesen vannak és hihetetlen erőkkel bírnak. Ha elhagyják az iskolát kiváló testőrei lesznek az uralkodó családoknak. A legvonóbb egyedek az ilyen félvérek, mivel nagyon szépek és veszélyesek. De nagyon titokzatosak is! Még azt sem tudjuk pontosan, hogy születnek meg.
Elsőnek Derek vett észre egy lányt, ahogy a lemenő nap fényében nyújtó gyakorlatokat végez. Igazán vonzó alakja volt testre simuló dresszében. Az unokatestvérek szívesen legeltették a formás fenéken szemeiket, míg a lány feléjük nem nézett világító kék szemeivel és a fiúk nem kezdtek el fázni. Jeges fuvallat vette körbe őket, táskáikon és ruháikon zúzmara jelent meg.
- Natalie! - kiáltotta el magát István, mire a lány szemei már nem izzottak és visszatért gyakorlataihoz. - Nem illik így megbámulni egy hölgyet, főleg ha az nemesi származású. - oktatta ki vacogó unokáit. - Nos Natalie Alia hercegnő unokatestvére és mind a két lány a szeleket uralja köszönhetően hegy sárkány múltjuknak. - folytatták útjukat.
- Nagyapa! - kezdet Talan félve. - Ha igaz amit mondasz, akkor.... - mag is kételkedett abban amit mondott viszont nagyon furcsa volt, amit átélt. Gyerekkorában az anyja sokszor mesélt neki érdekes történeteket különös hercegnőkről.
- Akkor mi mit keresünk itt? - fejezte be a kérdést Derek.
- A szüleitek is itt nőttek fel. Legalább is a te apád, - nézett Derekre. - neked meg mind anyád is és apád is itt koptatta a padokat. - nyitotta ki a kis kastély ajtaját Talan előtt. A fiúk lassan lépkedtek be a hihetetlen terembe. Márvány padlózat, amit perzsa szőnyeg fedett. A bútorok is mind múlt századiak lehetek. A falakon végig híres festők még soha vagy nagyon is látott képei lógtak. Sok idejük nem volt körbe nézni, ha lépést akartak tartani nagyapjukkal, aki csak úgy végig száguldott a kis termen, majd át egy folyosón és végül lekanyarodott balra. Majd megállt. A folyosón két ezüst lovagi páncél felügyelte a rendet. Félelmetesek voltak és még így is, hogy nem védték senki testét a két fiú óvatosan és szemüket rajtuk tartva lépdelt el mellettük.
- Ez a szoba a tiéd, Talan. - mutatott egy tömör fa ajtóra István. - Ez itt a tiéd Derek. Egymással szemben vagytok, ennél közelebb nem tudtalak titeket elhelyezni. - indultak volna felfedezni szobáikat az utazók de István megállította őket. - Ez a ház Alia hercegnőé. Szeretném, ha udvariasan viselkednétek, nem úgy mint otthon. Elmondták, hogy mit rendeztetek és milyen kárt okoztatok ezzel. Sőt azt is, hogy az utóbbi időben igencsak elkanászodtatok. - jelentőség teljes pillantásokat vetett a fiúkra. - Remélem tisztában vagytok vele, itt nincs lazsálás és buli. Tanulni fogtok, ahogy a többiek! Épp itt az ideje, hogy megismerkedjetek a családunk történelmével.
- Amely azzal kezdődött, hogy egy ember megmentett egy sárkányt az őrülettől. - törte meg a beszélgetést egy női hang. - Büszkék lehettek a véretekre, mivel ti vagytok az első és az utolsó Sárkány bűvölő család.
- Alia hercegnő! - hajolt meg István. Majd dühösen a fiúkra nézett akik szintén meghajoltak. - Minden segíthetek?
- Csak kíváncsi voltam, hogy megfelel e az uraknak a szoba? - kacsintott a lány vidáman a két fiúra. - Kicsit ódon a kastély, de ezt szeretem. - simogatta meg a falakat. Egy percig csend volt senki sem mozdult, a hercegnő tekintete valahol a múltban járt. - Jah, - rázta meg fejét és ezüst tincsei ide-oda csapódtak, ami Talant teljesen lenyűgözte. Sőt! Az egész Alia hercegnőnek hívott jelenségért oda volt teljesen. - és ezt hoztam. A tieitek nem jók itt, de ezek kicsit meg vannak bűvölve. - egy- egy új laptopot vett elő és adott át a fiúknak.
- Köszönjük! - lepődtek meg a fiúk a váratlan ajándékon.
- Ez sokkal jobb mint az enyém! - lelkendezett Talan.
- Ki sem adták még ezt a fajtát! - hümmögte Derek. - Nagyon köszi!
- Derek! - horkant fel a mellette álló nagyapja. - Hogy beszélsz a hercegnővel!
- Semmi baj! - legyintett a lány. - Még meg kell tanulniuk bizonyos dolgokat. Amúgy sem szeretem ha úgy beszélnek velem mintha ezer éves lennék, hiszen alig vagyok idősebb mint száz. - Talan aki eddig itta a hercegnő minden szavát most hitetlenkedve és meghökkenve emelte fel fejét. Nem lehet száz éves, hisz olyan szép és kecses. - Mondtam már Alia vagyok, felesleges a hercegnő jelző.
- A szokás! - sóhajtott az öreg.
- Tudom. De most már itt az ideje, hogy hagyjuk az urakat beköltözni. - karolt az öregúrba Alia. - Menjünk van mit elmondania! - kacsintott Talanre. - Jó szórakozást!
Ahogy eltűntek a folyosó végén jobbra Derek benyitott a szobájába. Nem volt valami nagy de kicsi sem. Éppen ideális. A ajtóval szemben hatalmas ablak engedte be a fényt. Nyugatra nézett, egyenest a nagy kert egy kis részére. Az ablak alatt egy íróasztal ált, kis lámpával és egy csomó könyvel, füzettel, ceruzával. Az ajtótól jobbra kétszemélyes ágy vonta magára figyelmünket fekete bársony takarójával. Az ágy két oldalán éjjeli szekrények álltak. Az ágy mögötti falon, a jobb sarokban egy kis ajtó volt félig nyitva. Derek azt hitte, hogy gardrób szoba és egyenest oda vezette az útja. Csalódnia kellett, ugyan is az ajtó a fürdő szobába vezetett. Ami nem volt kicsi. Külön volt a zuhany és a kád. Ezek mind a ketten az ajtótól jobbra eső részen helyezkedtek el. Szemben volt a mosdó és fölötte egy hatalmas fürdőszobai szerény. Ez kifejezetten tetszett Dereknek, saját fürdője eddig még nem nagyon volt. Ahogy kilépett a fürdőből meglátta a csodálatos ébenfa szekrényeket, ahova a cuccait pakolhatja.
Amikor kilépett az ajtón Talan még mindig a folyosó végét bámulta meredten. Csak az járt a fejében amit alig pár perce hallott. Alig vagyok idősebb mint száz. De az lehetetlen! Nem így kéne kinéznie! Összeaszott hulla ként kéne aludni egy koporsóban a föld alatt. Ehhez képest itt császkál és laptopokat osztogat. Ráadásul hihetetlenül jól is néz ki. Jobban mint bárki más akit ismert, pedig ismert egy - két lányt.
- Talan! - ahogy oldalra fordította a fejét a merengő fiú Derek ideges pillantása rángatta vissza a valóságba. - Jól vagy?
- Aha, mi bajom lenne? - lépett be ő is a szobájába.
Ugyan olyan volt, mint unokatestvéréjé. Csak neki vörös bársony takaróval volt fedve az ágya és a szobája tájolása keleti volt nem pedig nyugati. Őt inkább a hatalmas ablak és a hozzátartozó ablakpárkány vonzotta. Ahonnan a kilátás most egy ezüsthajú lányra nyílt. Egyedül ült egy márvány padon, lábait szorosan magához ölelte. Nyoma sem volt annak a boldog és kiegyensúlyozott lánynak akit eddig láttak. Most csak egy elveszett és meggyötört kislány gubbasztott a hatalmas világban. Nem tudta megállni, hogy ne nyissa ki az ablakot.
- Jól vagy? - kérdezte. Aztán hirtelen lehajtotta a fejét. - Vagy is jól van hercegnő?
- Az első kérdés jobban tetszett. - mosolyodott el halványan a lány. - Nem tudom! - sóhajtott keserűen. - Nektek könnyű, semmi kötöttség. - erre a fiú nevetett fel keserűen.
- Az apám katona. Tőlem is elvárja, hogy az legyek és ennek megfelelően viselkedjek. - sóhajtott a fiú. - Lázadtam és ide kerültem.
- Nem olyan rossz hely! - nézett a lány ismét a zöld börtönökben. Bizsergés járta át.
- Ha te mondod! - eresztett el egy gyenge mosolyt a fiú. - Sajnálom, hogy nem adom meg neked a tiszteletet.
- Óh! - kacsintott egyet a lány. - Sokkal jobb így, és na aggódj hamar belerázódtok a dolgokba. - mondta majd elment.

A Deragon javított változata

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-12-10 01:49:21

Jó a történet, de nekem hiányzik a folytatás. Sok az elgépelés, jó lenne ha még egyszer elolvasnád, mert néhol értelemzavaró.

Legutóbb történt

történetmesélő bejegyzést írt a(z) Az igazi Mikulás című alkotáshoz

Szondi Márk alkotást töltött fel A Szakértő címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Megfogantam és a Cseppecske című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel Suhanó árnyak címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Hátra arc című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Izzásba dönteni című alkotáshoz

leslie b shepherd alkotást töltött fel Viszony címmel

Alkonyi felhő alkotást töltött fel Szomorú Teadélután címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Advent idejére című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) ki mondja el című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)