HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48543

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: JodieFeltöltés dátuma: 2006-08-29

Újjászületés (1.fejezet)

Aznap még nem érintette arcomat a napfény. Hogy is tehette volna, ha egész nap ki sem mozdultam?. A szoba hűvössége és komor sötétsége vett hatalmába. Valahogy nem kívántam embereket látni. Jó volt bent, halk zene mellett, semmit sem csinálni. Nyugtató, hálás feladatnak hittem.
Aztán mégis úgy döntöttem elszívok egy cigarettát, az utcafrontra nyíló erkélyen. Már nem tudom mikor mentem ki oda utoljára, bár biztosan nem olyan régen. Az ajtó nyikorgó, vén hangot adott, mintha neki sem lenne kedve "dolgozni". Kiléptem, és orromat megcsapta a szmog vad, taszító illata, szememet a nap húzta össze, mintha nem szeretné, hogy bármit is lássak a sötét világból. Lenéztem az utcára, ahol rohanó, érdektelen emberek sokasága haladt, ki oda, ki vissza.
Egy buszsofőr egy bögre vizet loccsantott ki az ablakon, majd újratöltötte poharát, míg egy másik álmosan hajolt a volánra, majd bekapva azt átható ásításában. Az út másik oldalán egy idős néni bújt derékig egy kukába, ételért kutatva. Szomorú látvány. Alattam a boltba néhány öltönyös fiatalember sietett be, majd néhány perc elteltével, cigivel a szájukban mentek tovább. A begördülő villamosról az emberek szinte egymást taposva haladtak dolgukra, szinte körül sem néztek, hol vannak, ki van körülöttük. Innen fentről igazán érzéketlennek, üresnek és végtelenül robotszerűnek láttam őket. Úgy éreztem magam, mint egy sötét, bűnös város lakója, aki alig meri kidugni az orrát, nehogy megsuhintsa a 'rossz' illata. Már épp vissza is bújtam volna biztonságos szobácskámba, amikor a sarkon befordult egy fiatal pár, kézen fogva, mosolyogva, a nő áldott állapotban. Nem siettek, csak sétáltak. Valahogy nem illettek bele ebbe a képbe. Nevetésük elhalványította az előbbi emberek unottságát, mindennapos monoton munkájuk gyümölcsét. Szépek voltak, életrevalók és végtelenül boldognak tűntek. Jó volt őket látni. Nem bírtam levenni a szemem róluk, annyira jól esett a dinamikus mozgás, amit megjelenésükkel becsempésztek a rohanó-város képébe.

Épp az erkély előtt sétáltak el, amikor a kanyarból kivágódott egy autó. A sofőr rosszul számította ki a kanyar élességét, és azzal a lendülettel egy másik autóba csapódott. A 'szinte frontális' ütközésben az egyik autó felborult, majd úthengerként végigcsúszott az utcán, fel a járdára, meg sem állva a ház faláig. Onnan visszacsapódva újra a kerekeire zuhant. Annyira gyorsan történt minden, hogy épp ésszel fel sem lehetett fogni. Elképedve bámultam a két autóra, mikor a szemem sarkából két testet láttam a földre zuhanni. Hirtelen rosszul lettem, és erős hányinger lett úrrá rajtam. A fiatal pár volt az. Jól látszott, hogy a férfi megpróbálta védeni a nőt, hiszen teste szinte szétmállott az autó és kedvese között. A nő nyitott szemmel feküdt a földön, a vértenger kellős közepén. Akkor tűnt csak fel, hogy az emberek sikoltozva rohantak szét, hatalmas kört kialakítva a két autó, valamint a sérült pár körül. Nem mozdultak, csak bámultak ugyanazzal az unott, vagy ideges arccal, mint ahogy 5 perccel ezelőtt élték monoton mindennapjukat. A történtek engem is leblokkoltak, de ujjaim önkénytelenül is működésbe léptek, és bepötyögték az életmentő három számot a kilépéskor még zsebemben, most viszont a kezemben lévő mobiltelefon kijelzőjére. A hívás gomb lenyomásakor fordult be egy mentő a másik sarkon, nem szirénázott, teljesen nyugodtnak tűnt. Időközben a mentőállomáson felvették a telefont, mire én eldadogtam, hogy hova küldjenek mentőt, de nagyon gyorsan. Hirtelen azonban a mentőautó sofőrje megtalálta a gázpedált, és dudálva, szirénázva áthajtott a villamos síneken, majd keresztültörve a korlátokat, az emberek közé hajtott. Az egyik mentős kiugrott, a másik telefonált.
A pillanatok alatt végbement események annyira filmbelinek tűntek. A "nem történik semmi" képkocka hirtelen átvált vad, véres jelenetté, az ember pedig csak kapkodja a fejét...

Tekintetem a nőre vetődött, aki még mindig mozdulatlanul, nyitott szemmel feküdt a földön, és... Úristen, egyenesen a szemembe nézett! Pörögtek előttem az események, közben egyik lábam elindult volna lefele, hátha segíthetek, de a szemem nem tudta elengedni a kismama tekintetét. Arcomat könnyek áztatták, a gondolataim össze-vissza kavarogtak, a balesetről, a pici babáról, az édesanyáról, a párjáról, aki életét adta kettejük életéért, talán feleslegesen.
Elborult az agyam, és éreztem, hogy hatalmas fájdalom hasít végig a hátam közepén, üvöltöttem, és a földre roskadtam, közben pedig vadul zokogtam. Még abban a pillanatban felálltam, kerestem a szempárt, de addigra a mentősök eltakarták előlem. Maszk és csövek kerültek az édesanya arcára és karjaira, tenyerek nehezedtek mellkasára.
Nem tudom mennyi idő telhetett így el, folyamatosan a tekintetét kerestem, de már csak akkor láthattam az üveges kék szempárt, amikor berakták a mentőbe.
Hasonlóképpen jártak el a többi sérülttel is. Köztük volt a bűnös sofőr, és az ártatlan szembejövő, aki elsodorta a két sétáló angyalt. Sajnáltam a vétlen sofőrt, aki ha felépül is, a lelkiismeret furdalás élete végéig kíséri majd, pedig nem védhette ki a szemből jövő támadást.
A mentők zajosan és ingerülten távoztak sorban, egymás után, mindegyikben egy-egy kialvófélben lévő lélek, mely tétovázva rohangál a két dimenzió között.
Az emberek lassan szivárogtak a dolgukra, néhányan csóválták a fejüket, mások ügyet sem vettettek a történtekre, miközben helyszínelők és "takarítók" lepték el a teret. Kötelességemnek éreztem tanúskodni, hiszen föntről minden másképp látszott. Lementem hát a rendőrökhöz, és elmondtam, amit láttam. Nem tartott sokáig. A bámészkodók közül csak ketten vállalták, hogy rendőrkézbe kerülnek adataik, pedig vagy 30-an látták a történteket.

Az utcán állva bámultam, ahogy eltüntetik a nyomokat, de csak néztem, semmit sem láttam.
Szomorú voltam, és letört, ingerült, ideges és csalódott egyszerre. Szívemet a fájdalom és kétségbeesés járta át, agyam egyre csak azon kattogott, meg lehet-e előzni egy ilyen tragédiát. Az önsajnáltatás közepette hallottam meg a következő mondatokat:

-Nem tudott volna máshova vérezni ez az ember? Vérsaras lett a ház előtti járda, hogy fogom ezt lemosni? Jézusom, a falat újra kell majd rakni téglával! - mondta az ajtóból kilépő takarítónő.
-A fene vinné el, hát nem elkések a következő tárgyalásról? - így vélekedett egy öltönyös fiatalember.
-Miért nem lehet gyorsabban szétszedni egy totálkáros kocsit, elállják az egész utat! - hagyta szó nélkül a szemeteskocsi sofőrje, akinek végül kerülnie kellett egy utcát.

Ezekben az emberekben számomra megtestesült az ördög. Csalfa tekintetük, apró, elmeszesedett agyuk ugyan felfogta a látottakat, de nem értette, miért éppen az ő dolgukat nehezíti meg. A szájukból hulló ocsmány szavak után szívük, mint a kő, úgy hullott a járdára, és koppant nagyot a járdaszegélyen. Legszívesebben széttapostam volna.
Szívtelenségük meglepett, és eszembe jutott, amit odaföntről láttam: ez a pár nem illett bele a képbe.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Daróczi Tamás
Regisztrált:
2006-07-21
Összes értékelés:
151
Időpont: 2006-09-06 10:37:29

Üdv!

Autóbalesetnek magam is voltam már szemtanúja (ott nem kellett senkit kórházba szállítani), de még most is előttem van, ahogyan átfordul az autó a tengelye körül, és...

Maga a történet egyszerre fájdalmas és elgondolkodtató is egyben. Az emberi közöny, a saját maguk nyűgje egy sokkal fontosabb dolog felett, már nem is elszomorító, hanem siralmas, mint a körülöttünk napról napra egyre jobban szellemileg és erkölcsileg leépülő világ.

Köszönöm, hogy olvashattam, várom a folytatást.

Üdv, Tamás
Alkotó
Regisztrált:
2006-08-24
Összes értékelés:
4
Időpont: 2006-09-03 21:45:27

Nagyon jól írtad meg, tetszett. Az viszont eléggé félelmetes, hogy sok ember tűnik olyannak, mint az itteni ördögök...
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
706
Időpont: 2006-09-03 19:41:33

Kemény történet, elég jól megírva. Ami nem tetszett, a sok "szinte", és a szmog "illata". (Gyakorló városlakóként mondhatom, hogy az inkább bűz...)
Alkotó
Leticia Allemand
Regisztrált:
2006-07-15
Összes értékelés:
316
Időpont: 2006-08-31 08:52:38

Borzalmas élmény!
Az emberek pedig ilyenek. Ha a hiradóban nem látnak legalább öt hullát, akkor az már unalmas:((((

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

dpanka bejegyzést írt a(z) Ahogy a felhők című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel A somogyszentpáli vonaton címmel a várólistára

Susanne bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Ringató otthon című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Ringató otthon című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Ringató otthon című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 11. címmel a várólistára

Takács Gyula bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Takács Gyula alkotást töltött fel Kedv, remények, lilák címmel a várólistára

szilkati alkotást töltött fel Három lány 19. címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Egyszer el kell mondanom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 18. című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Penészvirág kalitkában című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)