HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47191

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Ecsedi ÉvaFeltöltés dátuma: 2006-08-30

A Kis hercegnő

Milyen csend van. És sötét. Nem látok semmit, azt hiszem, valami világítótestet kellene keresnem.
- Hahó! Van itt valaki? Merre vagytok? - Még sincs itt senki. Elmentek az emberek. De hová mentek? És miért van ennyire sötét?
- Na ez szép mondhatom! Biztosan, amíg aludtam, akkor mentek el. Pedig szerettem volna velük menni én is. De hová is akartam én menni? Nem emlékszem semmire. Annyira zavar ez a sötét. Megpróbálom kitapogatni, hátha van itt valami lámpaféle.
Hiába nyújtogatom a kezem nem érzek magam körül semmit sem. De ülök valami közepén ez biztos. Inkább felállok, hátha akkor könnyebben találok valamit. Nem fogok hirtelen felállni, inkább kinyújtom a lábam, és úgy csúszok előre. Érzem az ágy szélét, akkor most óvatosan még lejjebb csúsztatom a lábam. Jó, a talpam hűvös padlót érint, akkor leszállok, és óvatosan elindulok. A kezeimet előre tartva haladok. Még semmi, elfordulok, hátha a másik irányba találok valamit. Na végre, azt hiszem egy asztal. Igen az. Végig tapogatom, itt ez szerintem egy füzet lesz, ahá... ez meg egy ceruzaféle. Tovább... érzem, egy doboz, megrázom... gyufásdoboz, zörögnek benne a szálak. Na akkor meggyújtok egy szálat, annak a fényénél már látni fogok valamit. Kihúzom a dobozt, és meggyújtom a gyufaszálat. Na végre fény, de alig látok valamit még így is. Hopp! Itt egy gyertya, gyorsan azt is meggyújtom. Mennyivel másabb így. Bár kevés a fény de kezemben a gyertyával, elindulok és megnézem hol is lehetek. Nem emlékszem semmire.

De miért nincsenek itt falak? És miért olyan sötét minden? Megyek előre és nincs semmi, csak a csupasz föld. Se fű, se fa, se semmi.
Most látom, hogy felettem ragyognak a csillagok, és sok kisbolygó kering apró kis csillagok körül. A nyakamban egy messzelátó van, akkor megnézem magamnak azokat a kisbolygókat.
- Az egyiken egy nagy kalapos ember éppen eszik, hatalmas libacombot, és az állán folyik le a zsír. Nem is nézem tovább, mert olyan éhes vagyok, és nekem nincs mit ennem.
- Amott egy másik kisbolygón meg éppen egy krokodil bekapott egy gazellát, aki inni ment a folyóhoz. Szegény kicsi gazella, a mamája ott sír egy bokor mögött. Elszökött a fiacskája, hiába mondta neki, hogy maradjon, nem hallgatott rá. Ez annyira szomorú, nem is nézem tovább, mert a szívem megszakad.
- Továbbnézelődök. Nahát! Egy kisfiú éppen a pöttyös labdájával játszik, de elgurult a labda és beleesett egy mély kútba. A kisfiú szaladtában nem vette észre, hogy ott az a kút, és zsupsz, belezuhant ő is a labda után. Nem is nézem tovább, gyorsan szaladok és telefonálok a tűzoltóknak, nekik van hosszú kötelük.
- Kimentették a kisfiút, és ő mosolyog rám, és a messzelátóján keresztül engem néz. Épp integet, én is visszaintek. És megyek tovább. Megnézem, mi van az asztalfiókban.

Még szerencse, hogy nincs kulcsra zárva. Na végre, feljött az én kis napom is, és végre világos lett. Leülök az asztalhoz, és előveszem a füzetet, és itt van egy könyv is. Az a címe, hogy "A Kis Herceg". Elolvasom, mert nagyon szeretek olvasni.
Beesteledett mire kiolvastam, de nagyon csodálkozom, mert még sosem találkoztam ezzel a Kisherceggel, pedig én is egy olyan kisbolygón élek, mint ő. Végignéztem, minden közelemben lévő kisbolygót, de egyiken sem láttam. Nagyon szomorú vagyok most, mert szívesen beszélgettem volna vele.

Kopognak, megyek, megnézem ki az. De nincs is ajtóm, akkor hol kopoghatnak? Jé! Ott egy ajtó, eddig észre sem vettem. Beengedem a látogatót.
- Ki az? - Kérdezem jó hangosan.
- Én vagyok a Vendég.- Egész kellemes férfihang. Akkor kinyitom az ajtót.
- Szia Vendég, mi járatban vagy errefelé?
- Eljöttem hozzád, hogy beszélgessünk kicsit.- válaszolta ő. És én nagyon megörültem, mert olyan rossz egyedül itt.
- Nagyon örülök neked kedves Vendég, gyere, ülj le. Éppen írok, vagyis próbálom azt a látszatot kelteni, mintha írnék. Mert nem minden mindig az aminek látszik. Most éppen lehet, hogy írok. Talán igen, de amikor írok, nem mindig írok. - Nem tudom érted e, mit is akarok neked mondani?
- Értem én, persze - mondta a Vendég.
- Na ennek örülök, mert szóval az írás egy nagyon tág fogalom. És lehet, hogy ami megíródott az nem mindig olvasható. Főleg ha láthatatlan a tinta. - Láttam, hogy a Vendég nagyon elgondolkodott ezeken a szavaimon. És csak nagyokat hümmögött. Mire megszólat már türelmetlen voltam.
- Hát ez igazán érdekes kedves... khm... izé, nem tudom a neved...
- Bocsáss meg, be sem mutatkoztam, Kis hercegnő a nevem. Épp ma olvastam egy kis hercegről szóló könyvet, és elkezdtem keresni, de sehol sem találtam. Egyik kisbolygón sem láttam.
- Persze - mondta a Vendég - mert meghalt. Épp egy éve. Megfázott a sivatagban éjszaka, tüdőgyulladást kapott, és egy hétre rá eltemettük. Azóta nagyon szomorúak vagyunk itt a kisbolygó-övezetben. Ezért is jöttem hozzád, mert tudom, hogy te is olyan vagy, mint ő. Nagyon szeretsz gondolkodni, és hallottam, hogy írsz is. - Amíg ezeket mondta, zsebkendőjével letörölt egy könnycseppet, és nagyokat sóhajtott. De a végén kedvesen rám mosolygott.
- Örülök, hogy eljöttél, és nagyon sajnálom a Kis Herceget, hogy meghalt. Tudod, én valóban sokat gondolkodom, és sokat írok. Szívesen mesélek magamról, mert én nagyon nyílt vagyok mindenkivel. Akkor folytatom, ahol abbahagytam. Szóval a láthatatlan tintánál hagytam abba. Igen.
- Tudod, hogy írok, és ha megírtam egy verset, vagy csak egy gondolatomat, és ez mégis képtelenség, mert lehet, hogy van, de lehet, hogy még sincs. És amikor az ember ott van egy helyen, például, mint én most egy kisbolygón, és egyedül van, sokat gondolkodik. És néha jön egy-egy látogató, aki megkérdezi, mond te mit csinálsz? És akkor én azt felelem.
- Én most éppen írok. - De akkor a látogató újra megkérdezi.
- És mond, mit írsz? - Én pedig azt válaszolom rá.
- Csak úgy, írok, mert az időm, ami véges, azt ki kell töltenem, mert ha elfogy akkor többé már nem adnak lehetőséget még egyszer. Én pedig valóra akarom váltani azokat a jelentéktelen kis álmaimat, amiket oly régóta álmodok. És a látogató igen elcsodálkozik, mert nem lát semmit a papíron, ami előttem van.
- Te írtál? - kérdezi a Vendég.
- Persze. - felelem én.
- De hát hol vannak az írásaid?
- Nem tudom, talán valahol a végtelenben, valahol elzárva egy asztal fiókjában.
- Ja! Akkor már értem. - Mondja a Vendég. - Csak az a baj, ha elzárod az írásaid, akkor senki sem fogja elolvasni.
- Nem baj, mert igazán csak én vagyok itt ezen a kisbolygón, és nem létezik senki más, de hisz te is tudod! - Kicsit már ingerült lettem, mert láttam rajta, hogy nem hisz nekem. - És ha nincs senki, akkor elteszem a fiókomba.
- Rosszul teszed, - szólalt meg a Vendég - mert vannak más kisbolygók is, nem tudtad? És ott élnek emberek. És minden ember egy-egy ilyen kisbolygón él mint te. És szívesen elolvasnák a verseidet, vagy a gondolataidat.
- És akkor én miért nem találkozhatok velük? Mert eddig nem nagyon olvasták, amiket írtam. Olyan ez, mint amikor levegőnek nézik az embert. És bármit teszek, akár szépet, akár csúnyát írok, soha nem érdekel senkit, hogy én a lelkem darabkáit adom oda, csak hogy engem is szeressenek. De eddig mindig elkerültek, mintha fertőző beteg lennék. Lehet, hogy szégyellnek?
- Nem szégyellnek, szerintem nem. - Szólt most közbe a Vendég - De te soha nem is akartál találkozni senkivel igazából. Csak a messzelátódon keresztül nézed őket. És azt hiszed, nincsenek, pedig ott vannak, és arra várnak, hogy elmenj hozzájuk, vendégségbe. - Láttam már nagyon piros lett az arca a méregtől. - És soha! Érted? Soha lehetőséget sem adtál magadnak, hogy kimozdulj innen. Sem arra, hogy mások megismerjenek!
- De hát engem itt felejtettek, nem vittek magukkal, pedig annyira szerettem volna. - Válaszoltam neki, és elkezdtem sírni keservesen, mert tudtam, hogy igaza van. És csak kitaláltam, hogy itt hagytak, és nem mehettem el. Mert valójában nem is akartam. És ezt elmondom a Vendégnek, hogy tudja meg ő is az igazságot.
- Én félek, és inkább nem mozdulok, és itt maradok az én kisbolygómon. Mert ha innen elmegyek, akkor lehet, hogy elüt egy autó, vagy egy villamos, és akkor, ha lenne kutyám, hiába várna haza...

Erre a Vendégem felugrott a székről, és köszönés nélkül elrohant, jól becsapva maga után az ajtót. Én meg magamra maradtam. - Nem tudom mi ütött belé. - És nagyon szomorúan folytattam az írást.

Gondolataimba merülten azt sem vettem észre, hogy közben körülöttem kizöldült a fű, és a fákon megérett a cseresznye, eső jött, és szél, majd kisütött a nap...és, hogy a papírt már teljesen eláztatta a könnyem...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Ecsedi Éva
Regisztrált:
2006-04-19
Összes értékelés:
220
Időpont: 2006-09-03 12:12:15

Nem tudok ilyeneket írni, már nem... és mást sem...
Alkotó
Braunel
Regisztrált:
2005-09-23
Összes értékelés:
239
Időpont: 2006-09-02 10:16:23

Nagyon meghatódtam a végére... Olyan igaz gyermeki lelked van...
Írhatnál még ilyeneket:))
Alkotó
Ecsedi Éva
Regisztrált:
2006-04-19
Összes értékelés:
220
Időpont: 2006-08-31 08:37:38

Sam, köszönöm! :)
Alkotó
Ecsedi Éva
Regisztrált:
2006-04-19
Összes értékelés:
220
Időpont: 2006-08-31 08:37:02

Örülök Virág, hogy tetszett :)
Alkotó
öregsam
Regisztrált:
2005-11-08
Összes értékelés:
121
Időpont: 2006-08-30 19:19:14

Én olvastam a Kisherceg-et, kedvencem, és csak annyit tudok hozzátenni , nem csak azt, de a Te írásaidat is el kellene mindenkinek olvasni és akkor talán egy magányos Ember sem lenne ezen a bolygón, de a" többin" sem. Nagyon szép amit írtál.
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2006-08-30 14:35:08

Húúú. Ez nagyon tetszik. MIndannyian be vagyunk zárkózva a kisbolygónkon és csak messziről nézzük az embereket. Ez így igaz. Én is azt mondom, amit Te sugallsz az írásodban: merjünk kilépni !

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Ready alkotást töltött fel "Bogária" 01. - A bennünk élő gyermek címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) Keresd a jót című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A megkopott szerelem című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Száguldhatsz... című alkotáshoz

soltissimo alkotást töltött fel Remélem címmel a várólistára

Hayal bejegyzést írt a(z) ébred című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Százszorszél című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Nézd! címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) A lóápoló 38. fejezet című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A veréb és a varjú című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)