HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1885

Írás összesen: 49089

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

hundido
2019-11-18 06:12:12

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Niko SimoFeltöltés dátuma: 2009-12-15

Álmodj! (9. Fejezet)

Hazatérés

Meglepődve láttam, hogy igaz, amit Shay mondott. Apám várt a vasútállomáson.
Három és félórai, néma csendben megtett út után, újra itt vagyok a városban, szemben állva apámmal. Nem tudtam, mit is mondhatnék neki. Talán azt, hogy hiányzott? Vagy egyszerűen csak öleljem át? Azt hiszem, egyik se lenne jó ötlet, ismerve a hátterünket.
- Szia! - A legegyszerűbb megoldást választottam.
- Szia! - köszönt ő is. Úgy tűnt, mintha örülne, hogy lát. - Milyen volt a verseny? - próbált társalogni. Hátamat húzta a hátizsák, amibe néhány ruha és könyv volt bepakolva. Angel gondoskodott, hogy igaznak tűnjön a fedő sztori. Úgy mondta, hogy 'be kell biztosítani az agyat, hogy el is higgye a képet, amit belevéstünk'.
- Unalmas - vágtam egy keserű fintort. Tényleg ovis voltam, mikor ilyenen részt vettem, és akkor biztos, hogy halálra untam magam.
- És... - köszörülte meg a torkát - sikerült helyezést elérned?
- Á - legyintettem -, nagyon erős volt a mezőny. Ötvenedik lettem.
- Kár - zárta le a témát apám. - Talán elindulhatnánk. Greta a kedvencedet főzte.
- Ühm, oké. - Előzőleg láttam, amint Angel és Shay a kijárat felé mentek. Még leszállás előtt megbeszéltük, hogy három nap múlva ugyanitt találkozunk. Mind a négyen.
Apa megfordult és megindult a kocsihoz, gyorsan elindultam utána. Gondolatban már azon agyaltam, hogyan szervezzem be Brandont, és hogyan szabadulhatnék meg otthonról, így nem is figyeltem magam elé. Persze ezt nyomban meg is bántam. Nekimentem az üvegajtónak.
Apa már a kocsi mellett állt, mikor észrevette, hogy lemaradtam. Nem akartam felbosszantani, ezért gyors hátrébb léptem, hogy szétnyílhasson az ajtó, majd kimasíroztam. A hátsó ülésre dobtam a cuccom, én magam pedig az anyósülésre vetődtem. Apa némán indított, s sorolt be a forgalomba. Félúton jártunk, mikor eszembe jutott a megoldás.
- Apa - fordultam felé annyira, amennyire a biztonsági öv engedte -, el kell mennem. - Lehorgasztott fejjel vártam a szidalmakat, de nem történt semmi. Helyette apám hatalmas sóhajjal vezette be mondandóját.
- Tudom - kezdte. - Gondolom, anyád miatt - pillantott rám röviden. Úgy döntöttem, hogy az igazságnak csak a felét mondom el. Így végül is csak részben szorulnék hazugságra. Jobban mondva, ez nem is az. Csak elhallgatom a teljes történetet. Jaj, lelkiismeret, ne furdalj!
- Iigen - nyögtem. Éreztem, hogy az arcomat elönti a vér. Gyorsan előrefordultam.
- Már tudod, hogy nem én vagyok a vér szerinti apád, ugye?
Tátott szájjal néztem újra rá.
- Eezt...miből gondolod? - dadogtam.
- Amikor nálunk vacsorázott az a fiú...a barátod - elhúzta a száját -, olyan 'tudom' pillantásokat lövelltél felém - sóhajtott. - Nekem kellett volna beavatnom Téged. - Láttam, hogy elfehérednek az ujjain a percek olyan erősen markolta a kormányt.
- Apa - kinéztem a felőlem lévő ablakon -, ezért nem szeretsz? Mert nem vagyok a lányod?
Hallottam amint élesen beszívta a levegőt. Kérdésekkel, félelemmel telve néztem újra rá.
- Apa? - szóltam, mire penge vékonyra préselte össze a száját.
- Én szeretlek, mindig szerettelek és szeretni is foglak - válaszolt. Szemét mereven az útra szegezte.
- Ha ez igaz, akkor miért nem mondtad soha? Vagy miért nem mutattad ki soha? És miért utasítottál el? Sose beszélgettünk, nem jöttél el a ballagásomra, dolgozni mentél, mikor lázas voltam, elhatároltál a barátaid, a munkatársaid elől! - Patakokban folyt a könny az arcomon.
- Nem tehettem mást! - kiáltott fel. - Szerelmes voltam az anyádba, de ő becsapott, megcsalt! Miután megszülettél Te, megbocsátottam neki mindent. Hisz adott nekem egy gyönyörű gyermeket. Akár a vérem vagy, akár nem, attól a pillanattól fogva, mikor a karomban tartottalak, nem számított semmi! De a születésed után anyád még inkább eltávolodott. Gyakran ment el otthonról, nem avatott be az életébe. Aztán egyre gyakrabban vitt el Téged az apámhoz. Akkor is nála voltál, mikor Eve meghalt. Úgy éreztem, hogy nem csak saját magát akarja távol tartani tőlem, hanem még a gyermekemet is. Összetörtem. A temetés után apám hazahozott, és akkor elhatároztam, hogy nem engedlek újra a közelembe, mert akkor megint elveszíthetlek. De figyeltem minden lépésed. Videót készítettem minden szereplésedről, minden versenyedről, a ballagásodról. Bár nem ápoltalak mikor beteg voltál, és nem vigasztaltalak, ha szomorúnak láttalak, de mindig gondoskodtam arról, hogy legyen valaki, aki megteszi ezt helyettem. Még én magam se vettem észre, hogy milyen sokat jelentesz nekem, de aztán ez a Brandon gyerek észre térített. Megjelent ott Veled, és hirtelen úgy tűnt, megint el foglak veszíteni.
Némán hallgattam apám monológját, a könnyek csak úgy záporoztak a szememből. Mennyi elvesztegetett idő! Lehet, hogy nem ő volt az édesapám, de lehetett volna AZ apám. Nem számított volna, hogy az ő DNS-ét örököltem-e vagy se.
- Mikor kell indulnod? - törte meg a csendet rekedt hangon.
- Három nap múlva - suttogtam. Kinyitottam a kesztyűtartót, hogy előkotorjak egy zsebkendőt. Olyan sok minden felgyűlt abban a rekeszben, hogy muszáj volt kipakolnom az ölembe. Találtam egy gyűrött, de tiszta zsepit, kifújtam az orrom. Mikor visszarakodtam, tekintetemet egy megsárgult boríték vonta magára. Az írás kicsit halvány volt már rajta, de még el lehetett olvasni. Apának és nekem címezték.
- Ez micsoda? - tartottam apa felé.
- Anyád búcsúlevele - válaszolta oda se pillantva.
- És itt tárolod a kesztyűtartóban? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem, eredetileg a páncélszekrényben őriztem, de mikor elindultam eléd, úgy döntöttem, hozom magammal és odaadom Neked.
- Apa - kezdtem reszketeg hangon -, hülyeséget csináltál azzal, hogy úgy tettél, mintha nem érdekelnélek. Rengeteg időt, lehetőséget és szeretetet loptál el tőlem és magadtól is. - Sose beszéltem még ilyen őszintén és felnőttesen vele. És ő se velem. - De szeretlek, és szeretném, ha megváltoznál, vagy megpróbálnál megváltozni, és vállalnád az apa-szerepet. - Felnéztem a levélről az arcára, amit lassan ellepett a pír. Lehet, hogy nem az igazi szülőm, de ebben a pirulásos dologban ráütöttem. Kicsit elmosolyodtam, mikor ő is rám nézett.
- Oké - bólintott reszketegen és visszamosolygott. Az apám! Mosolygott!
A mellkasomhoz szorítottam a levelet.
- Kell ez még Neked? Lehet, hogy szükségem lesz rá - kérdeztem a levélre bökve.
- Kívülről tudom, a Tiéd lehet.
- Köszi!
Csendben araszolva haladtunk tovább a forgalomban. Lágyan simogattam anya búcsúlevelét, néha apára pillantottam. Már elég közel jártunk a lakásunkhoz, mikor eszembe jutott elutazásom sürgető mivolta.
- Apa, tényleg muszáj elmennem - néztem rá könyörögve.
- Ne aggódj, elintézem, amit kell - mosolygott gyengéden. Még mindig szokatlan volt tőle ez a kedvesség.
- A sulit? Bigout, Gretát, Elizabeth-et?
- Mindent - bólintott.
- Oké.
- A barátod is Veled megy? - kérdezte tettetett közönnyel. Elvörösödtem a gondolatra, hogy mit hihet.
- Igen, segítségre van szükségem, és ő a legalkalmasabb erre. - Próbáltam ezt úgy megfogalmazni, hogy ne értsen bele mást, mint ami.
- Rendben, de ha bármi bajod esik miatta vagy általa, velem kell számolnia! - hangzott a fenyegetés.
- Megmondom neki - ígértem egy vigyor elfojtása közben.
- Megjöttünk - állította le a kocsit a tömb mögött kialakított parkolóban.
- Apa - fogtam meg a karját, mielőtt kiszállt volna -, köszönöm!
- Bármikor - biccentett.
Hálával eltelve követtem a bejárathoz, s melléérve felnéztem rá. Arcára barázdákat rajzolt az élet, haja sörszőkévé sötétült. Sose mertem remélni, hogy valaha is meg fog enyhülni irányomban. És az, hogy felajánlotta a segítségét, hatalmas lépés tőle. Nagyon megkönnyítette a dolgom. Bátortalanul a keze után nyúltam. Az ajtó abban a pillanatban vágódott ki, amikor kéz a kézben odaértünk. Egy hajszálon múlt, hogy eltaláljon és a lendülete mellkason vágjon. Bigou rontott ki az épületből.
- Drágám, minden rendben? - Apa elengedte a kezemet, hogy átölelhesse mostohám vállát.
- Duncan, be kell mennem a szerkesztőségbe. Valamelyik idióta rohadtul elkúrta a tördelést! - feje vöröslött a méregtől. Igyekeztem láthatatlanná válva beslisszolni mellette. Tudtam, hogy ha ilyen állapotban elkapna, minimum leordítja a hajam, de nem foglalkozott velem.

Épp beléptem a lakásba, amikor megszólalt a telefon. Ledobtam a táskát a földre, és rávetődtem a készülékre.
- Halló? - lihegtem bele a kagylóba.
- Ren? Itt Brandon. - Megborzongtam hangja hallatán.
- Brandon, szia! Mi újság? - adtam a lazát, miközben a szívem majdnem kiugrott a helyéből.
- Ezt én akartam kérdezni! - nevetett. - Én jól vagyok, és Te? Rendben hazaértél?
- Igen, persze - beharaptam a számat, némán köszönetet rebegtem, hogy nem egyből a versenyről érdeklődött, nem akartam hazudni neki. Mély levegőt vettem és belevágtam. - Bran, beszélnünk kell.
- Juj, nagyon komolyan hangzik. Biztos minden rendben? Valami rosszat tettem? Tudom, hogy nem telefonáltam, és mailt se küldtem, de mielőtt elutaztál, mintha arra utaltál volna, hogy nem is szeretnél hallani felőlem.
Abban a percben nagyon utáltam Shayt és a praktikáit.
- Erről szó sincs - próbáltam menteni a menthetőt. - De ezt ne most beszéljük meg. Átmehetnék hozzátok délután? - keresztbe tett ujjakkal szorítottam magamnak.
- Hát persze, amikor csak akarsz! Mit szólnál, ha elmennék érted? Nem biztos, hogy idetalálnál, és szeretnék néhány percet kettesben tölteni Veled, de a családom körében ez lehetetlen lenne.
- Bran - vágtam közbe -, nagyon sokat fecsegsz!
- Ó, bocs - elhallgatott.
- Figyelj, gyere fél négyre értem, a többit pedig majd megbeszéljük akkor, jó?
- Oké, persze. Akkor fél négykor. Két rövidet fogok csöngetni.
- Rendben, várlak - mosolyogtam rá a készülékre. - Akkor, szia!
- Ren? - állított meg a hangja.
- Igen? - feleltem kicsit talán túl mohón.
- Hiányoztál - azzal letette. Bárgyún magam elé meredve álltam, a telefont még mindig a kezemben tartva. A kagyló rendületlenül búgott.

oOo



Hangosan döndült a bejárati ajtó apám mögött, kizökkentve engem révültségemből. Összevont szemöldökkel fordultam felé, de amint megláttam az arcát, kisimultak a vonásaim. Vigyorgott, teljes erőből.
- Mi az? - kérdeztem.
- Néha az ember olyan sokáig tartja magát kontroll alatt, hogy elveszíti önmagát. Olyan sokáig jár szemellenzővel a szemén, hogy egyáltalán nem látja meg a nyilvánvalót.
- Ez most mit akar jelenteni?- Leültem a kanapéra, felvettem az asztalról Bigou jegyzeteit, azokat pörgettem a kezemben, míg apa válaszára vártam.
- Amikor Bigouval találkoztam, egy gyönyörű és okos nőt láttam. - Megvetően felhorkantam. - Komolyan mondom! Elvakított. Nem vettem észre, hogy mindezek mellett mennyire kegyetlen. De ma...mintha hályog hullott volna le a szememről. Amikor az előbb kirontott az ajtón, egyszeriben, nem tudom, hogy miért, de másképp láttam. Ugyanolyan gyönyörű volt, ám észrevettem rajta a hideg számítást is.
- És most akkor mi lesz? - néztem rá.
- Semmi. - Befordult a konyhába, amit egy amerikai stílusú pult választott el a nappalitól. Kinyitotta a hűtőt és egy doboz narancslevet vett elő. - Kérsz te is? - emelte felém az üdítőt.
- Aha - bólintottam. - Ha nem teszel semmit, akkor miért mondtad el mindezt? Azt hittem, az, hogy észrevetted Bigou igazi énjét, azt jelenti, hogy ki is ábrándultál belőle és, nem is tudom, talán el is válsz tőle.
- Miért utálod ennyire? - hangjában szimplán csak kíváncsiság csendült. Lehajtottam a fejem.
- A pénzedért ment hozzád - válaszoltam halkan.
- Tudom - felelte nemes egyszerűséggel. Feltérdeltem a kanapén, felé fordultam. - Mit gondolsz, miből építette fel a karrierét?
- De... de... - hápogtam. Kortyolt egyet a narancsléből, majd fogta a poharam és mellém telepedett.
- Az életben nem csak fekete és fehér van - nyomta a kezembe a poharat. - Bigou nem rossz ember, csak sokszor rossz döntéseket hoz. Az ok, amiért a feleségem lett, nem az egyedüli, csupán a fontosabb számára.
- Ezzel most azt akarod mondani, hogy nemcsak a vagyonodat, hanem Téged is szeret?
- Pontosan. De tudom, hogy ha választania kellene, valószínűleg nem én lennék a befutó. - Hallgatagon kortyoltuk tovább az üdítőt. A falióra ketyegése mintha a fejemben szólt volna. - Ez az egyetlen dolog, amiért nem kedveled? - törte meg a csendet.
- Nem - vallottam be -, csak egy része.
- És mi a többi rész?
- Megragad minden pillanatot, hogy megkeserítse az életem. Belekontárkodik az intim szférámba, tudni akar mindent, ott tesz keresztbe, ahol csak tud - fakadtam ki.
- És szerinted, miért teszi mindezt? - nézett rám a pohár pereme felett.
- Talán, mert teljesen el akar idegeníteni Tőled, az otthonomtól, hogy majd később ne tarthassak igényt az örökségre.
- Vagy talán csak azért, mert nem tiltakozol.
- Tessék? - hőköltem hátra.
- Ha már a kezdetektől fogva kijelölted volna azokat a határokat, amik mögött tartania kellett volna magát, nem mászik folyton az életedbe.
- Hogy tehettem volna? Ha megmondom neki, szemtől szembe, hogy tartsa távol magát tőlem, szaladt volna hozzád, hogy milyen elutasító vagyok vele, Te pedig megparancsoltad volna nekem, hogy legyek kedvesebb a mostohaanyámmal - köptem.
- Lehet - vakarta meg az állát mélán.
- Valahányszor nem tetszett Bigounak valami, amit tettem, mondtam vagy viseltem, mindig kijelentette, hogy olyan vagyok, mint az anyám. Cseppet se kedves hangsúllyal. Bárhányszor azt látta, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, mindig megtalálta a módot, hogy befeketítsen előtted - suttogtam.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét. - Sajnálom, hogy nem figyeltem jobban.
- Nem számít - hárítottam. A torkomat sírás fojtogatta. Már megint.
- De igenis, számít - kiáltott fel olyan hangosan, hogy önkéntelenül is összerezzentem. - Nem voltam jó apa, és ez megbocsáthatatlan. - Felállt a kanapéról és az erkélyajtóhoz sétált. - Megszegtem az ígéretem - suttogta olyan halkan, hogy alig hallottam.
- Milyen ígéreted?
- Azt, amit az anyádnak tettem. Hogy vigyázok rád, óvlak és segítek feldolgozni az álmaid. De nem tettem. Gyáva voltam.
Mellé léptem, kezemet a vállára tettem.
- Jobb későn, mint soha. - Félig felém fordult arcán félszeg mosollyal.
- Igyekszem helyrehozni a dolgokat.
- Jó úton haladsz - válaszoltam szelíden. Kezét a kezemre tette, s csak álltunk ott egymást nézve. Valami új vette kezdetét kettőnk közt.

- Miért nincs anyáról egy kép se a lakásban? - szóltam tízpercnyi csönd multával.
- Fájt ránéznem a nőre, akit kétszer veszítettem el.
- Szeretted?
- El se tudod képzelni, mennyire. Vicces volt, okos, mindig mindenben meglátta a jót, és olyan nyugodtsággal kezelte azokat a borzalmas álmokat, amik gyötörték!
- Hogy tudtad elfogadni a furcsaságát? - Feszülten vártam a választ.
- Eleinte nehéz volt. Nem azért, mert nem hittem neki, hogy látja azokat a dolgokat, vagy mert idegenkedtem volna tőle, hanem amikor éjszakánként arra ébredtem, hogy dobálja magát álmában és sikítozik... - elhallgatott, mélyet lélegzett, majd folytatta. - Féltem és féltettem őt is. De aztán hozzászoktam. Nem - rázta meg a fejét -, ez nem jó szó rá. Elfogadtam és megpróbáltam vele együtt élni. Tulajdonképpen anyád segített nekem, holott fordítva kellett volna, hogy legyen - nevetett keserűen.
- Mennyit mesélt Neked ezekről?
- Mindent, amit csak tudott. A kutatásait, Talenty felfedezését, és megbeszéltük az álmait is. És ennyiből állt a kapcsolatunk. Egyébként a napló feljegyzései a páncélszekrényemben vannak - nézett a szemembe jelentőségteljesen. - Odaadjam most? - kérdezte.
-Ne, majd csak aznap, amikor elmegyek - feleltem lehangoltan, mire teljesen felém fordult. - Most nem tudnék vele foglalkozni. Az életem... - megköszörültem a torkom - ...nagyon bonyolult lett az utóbbi napokban. És jelen pillanatban fontosabb dolgom is van.
- Jól van. Azért, ha meggondolnád magad, megadom a számkombinációt. Egy fadobozban vannak a feljegyzések. - A dohányzóasztalhoz lépett, felvette Bigou jegyzettömbjét, amit előzőleg ledobtam, és felfirkantotta rá a számokat. - Bármikor kiveheted - nyújtotta felém a kitépett lapot.
- Köszi. - Összehajtottam és a farmerom farzsebébe csúsztattam. Megszólalt apa mobilja, Mozart Rekviemje betöltötte a helyiséget. Halványan elmosolyodtam, majd a szobámba indultam. Ha a Rekviem szól, apa üzletemberré vedlik. Vetettem még egy utolsó pillantást rá a vállam fölött, gondterhelt arccal nézett a kijelzőre, majd egy határozott mozdulattal megnyomta a hívásfogadás gombot.
- Duncan Brant - szólt bele a készülékbe. Nem akartam hallgatózni, így hát elfordultam és a szobámba mentem.

Három email várt rám. Egy hirdetés, csípőből töröltem, egy csatolt hangfájl Erntől, a múltkori próba felvétele, gyorsan lementettem és elindítottam. A zene ütemére bólogattam, miközben megnyitottam a harmadik mailt, ami Victor Talentytől jött.

Beszéltem Brandonnal, ő mondta, hogy már itthon vagy.
Arra gondoltam, hogy holnap este átugorhatnátok hozzánk, odaadnám az eddigi kutatásaim anyagának a fénymásolatát. Beszéld meg Brannel, hogy mikor tudnátok jönni, aztán hívj fel! Brandon tudja a számom.

V


Csak bámultam a képernyőt, eközben véget ért a szám, és egy újabb vette kezdetét. A megoldásra váró rejtélyek felsorakoztak a hátam mögött.

oOo



Pontban fél négykor kettőt csöngettek. Hallottam, amint apa leszólt, s miután Brandon bejelentkezett, kinyitotta neki a kaput.
Nyugalmat erőltetve magamra folytattam a csomagolást. Belehajtogattam az utazó táskámba egy kényelmes farmert, majd újra a ruhásszekrényem felé fordultam. Nem tudtam, mire számítsak, mit rakjak el. Mivel vészesen közeledett a tél, elpakoltam néhány vastagabb pulcsit és a télikabátom. Bosszúsan állapítottam meg, hogy bár még szinte semmit se raktam el, a táska máris megtelt. Vennem kell egy újat, amellett, hogy még néhány túlélő cuccot is beszerzek.
A nappaliból beszűrődött hozzám apa és Brandon hangja. Nagyon reméltem, hogy nem tart neki hegyi beszédet a biztonságos szexről.
A számat harapdálva körülnéztem a gardróbomban olyat keresve, ami a következő egy évben a hasznomra válhat.
- Elutazol? - ijedten rezzentem össze Brandon hangjára. Hátrafordultam és hirtelen nem tudtam megszólalni. Bár még csak néhány napja nem láttam, mégis elemi erővel hatott rám a jelenléte. - Nem vagyunk beszélő viszonyban? - Karjai a mellkasa előtt voltak összefonva; kis terpeszben állt előttem. Termete betöltötte a parányi helyiséget.
- Ne haragudj, csak elbambultam. - Idegesen beletúrtam a hajamba, majd visszafordultam a szekrény felé. Vajon kelleni fog a túrabakancsom? Készüljünk fel mindenre. - Ja, igen, a válasz, igen - vettettem oda neki, miközben a bakancsot is a táskába dobtam. - És Te is jössz - fűztem hozzá. Nem tudtam jobbat kitalálni, mégse kezdhettem úgy, hogy 'Brandon, amit most mondani fogok, az lehet, hogy őrültségnek fog tűnni és azt hiszed majd, hogy megbolondultam, de...' Legjobb védekezés a támadás, nem?
- Talán elhívsz víkendezni? - érdeklődött. Nagyon zavart, hogy csak állt ott az ajtóban, szemét egy pillanatra se véve le rólam.
- Hát, majdnem.
- Talán lehetnél egy kicsit közlékenyebb is - vetette fel.
- Leszek, leszek - bólogattam szaporán. - De majd csak a kocsiban. Bár apa tud az elutazásról, de a teljes sztoriról nem beszéltem neki, és nem szeretném megkockáztatni, hogy meghallja. Kitörne a botrány!
- Okéé - egyezett bele. - Akkor, mondjuk, segítsek csomagolni?
- Nem kell, köszi. A nagyjával megvagyok, ami meg még hiányzik, azt pedig meg kell vennem. Szóval, szerintem akár mehetünk is.
- Mielőtt elindulnánk, talán megejthetnénk az üdvözlést is. Elvégre már majdnem egy hete nem találkoztunk. - Huncut csillogás jelent meg a szemében.
- Rendben. Szia Brandon - nyújtottam felé a kezem -, jó újra látni Téged. - Megragadta a kezem és maga felé húzott.
- Szia Ren - köszönt rekedtes hangon. - Jó, hogy visszajöttél. - Fejét lehajtotta, hogy egyvonalban legyen a szemünk, szája sarkában csábos mosoly bujkált. - Tudod, egyes kultúrákban csókkal is kifejezik a viszontlátás örömét - suttogta szinte már a számban.
- Valóban? - leheltem. Elkábultam a közelségétől. Mélyen magamba szívtam az illatát, szemem az ajkára szegeződött. - Nagyon kedves szokás lehet.
- Igen, az - felelte, majd kicsit közelebb hajolt. Abban a pillanatban elvesztettem a fejem, már nem lehetett megállítani. Erősen az ajkaira tapasztottam a számat, két karomat a nyaka köré fontam, míg ő a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Szétnyitottam a számat, mire nyelvével becsusszant. Kissé megroggyantak a térdeim, de Brandon erősen tartott. Halk nyögést hallatott, mikor gyengéden beleharaptam az alsó ajkába. Testünk szorosan egymáshoz préselődött, érezhettem az öle keménységét és forróságát.
Így talált ránk apám. Hangosan megköszörülte a torkát.
- Srácok - kezdte miután szétrebbentünk -, csak meg akartam kérdezni, hogy éhesek vagytok-e, rendelhetnénk pizzát.
- Öhm, igazából...őőő - totál nem voltam magamnál, de hál' isten, Brandon kimentett.
- Köszönjük, Mr. Brant, de a szüleimhez vagyunk hivatalosak vacsorára. Ők még nem találkoztak Renatával és már nagyon kíváncsiak - mosolygott bocsánatkérően apára.
- Nos, rendben, akkor talán majd máskor. - Hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam.
- Mi lenne, ha holnap együtt ebédelnénk? Úgy is szombat lesz, és akár főzhetnék én is - hadartam. Apa kimondottan boldognak tűnt a javaslat hallatán. Lelkesen bólintott, majd pát intett és visszament a papírjaihoz.
- Ezek után nem lehet majd lemosni rólam a kéjenc nevet - mormogta Brandon az orra alatt.
- Ugyan, menj már - legyintettem. - Apa is volt fiatal, és az, hogy nem kezdett el ordítani, jó jel. - Az ajtó felé fordultam, majd visszanéztem Brandonra, aki úgy állt ott, mintha odaragasztották volna. - Megyünk? - vontam fel a szemöldököm. Hatalmasat sóhajtott, végül bólintott, kétszer is. Gondolom saját magát biztatta ezzel a mozdulattal, hisz még egyszer találkoznia kell apával. A kisördög felkuncogott bennem.

oOo



- Tehát azt mondod, hogy csak mi találhatjuk meg az utódot? - kérdezte Brandon már a kocsiban ülve. Húsz perce voltunk úton, de szinte nem is haladtunk egy métert se. Brandon azzal indokolta a sebességet, illetve annak hiányát, hogy még nem tud olyan jól összpontosítani vezetés közben egyéb dolgokra is. Két hónapja szerezte meg a jogsiját, és az apja csak azzal a feltétellel adta neki oda az autóját, hogy tisztán tartja, és nem csavarodik fel egy fára. Így hát érthető volt az elővigyázatossága.
- Igen, csak mi - bólintottam. Töviről hegyire elmeséltem neki mindent, attól kezdve, hogy az éjszaka közepén arra riadtam, hogy betörők császkálnak a lakásunkban, egészen addig, amíg le nem szálltam itthon a vonatról. Feszült figyelemmel hallgatott, és meglepve észleltem, hogy nem kételkedik a szavaimban.
- És van egy teljes évünk a keresésre.
- Úgy van - bólintottam újfent.
- És nem lehet alóla kibújni - állapította meg.
- Nem - hagytam helyben.
- Rendben.
- Most beleegyeztél? - hitetlenkedtem.
- Persze - válaszolta, mintha mi sem lenne természetesebb. - Miért, mit gondoltál? Hagyom, hogy egyedül kódorogj, ki tudja hol?
- Nem lennék egyedül - tiltakoztam rögtön.
- Ja, persze - fújt megvetően. - Két vadidegen indiánnal lennél, akik közül az egyik alakváltó.
- Rosszabbul hangzik, mint amilyen. De teljesen okésak!
- Most engem akarsz meggyőzni vagy magadat? - pillantott rám.
- Téged!
- Oké, meggyőztél.
- Nem hiszek Neked! - hunyorogtam.
- Ez fájt - fintorgott, de szemében jókedv csillant. - Amúgy meg mindegy, nélkülem úgyse mennétek semmire - jelentette ki.
- Húú, de nagy az egód! - csaptam nevetve a karjára.
- Nem nagy, totál egészséges méretű - vigyorgott vissza. Jobbra kanyarodott, majd lassított. Egy emeletes, fehérre meszelt ház előtt állt meg.
- Ez lenne az - nézett ki a mögöttem lévő ablakon. Kezeit a kormányon nyugtatta. - Mit mondjunk nekik, miért megyünk el? - Nagyon tetszett, ahogy többes számban beszélt, mintha összetartoztunk volna. Talán így is van.
- Nem szívesen hazudnék.
- Én se - csatlakozott. - De nem igazán van más választásunk.
- És ha féligazságot mondanánk? - kérdőn rám nézett. - Mondjuk, bajban vagyok és ki-segítesz a sz.rból?!
- Nagyon nagy bajt kellene produkálnod ahhoz, hogy ne akadékoskodjanak sokat. És még így is rezegne a léc a lábunk alatt.
- Miért?
- A bátyám pszichológia szakos, bár még csak másodéves, de már nagyon benne van, és most külön fakultációra is jár, ahol a testbeszédbe mélyedtek bele. Nem kell neki sok idő, hogy átlásson rajtunk.
- Úgy utálom ezt az egészet! - fakadtam ki.
- Figyelj, bízd rám - fordult felém teljes testtel. - Ma még nem mondunk nekik semmit, csak bemutatlak, eszünk, dumálunk meg ilyenek. Oké? Aztán majd kitalálok valamit, és holnap megetetem velük. Ritkán szoktam hazudni nekik, és nem is teszem szívesen, de most muszáj. Másképp nem lehet megoldani.
- Oké - horgasztottam le a fejem.
- Na menjünk - kapcsolta ki a biztonsági övét. Utánoztam, majd kiszálltam a kocsiból. Nekidőltem az autónak, végig mustráltam a házat, míg Brandon ellenőrizte a zárakat. Miután végzett, mellém támaszkodott, csípője a csípőmhöz ért.
- Látod? - mutatott a ház egy pontjára. - Ott az első emeleten, a cédrustól balra lévő ablak.
- Aha, látom.
- Az apa dolgozó szobája. Amikor még kölyök voltam, reggelente mindig abból az ablakból figyeltem amint apa kitolatott a felhajtóról és munkába ment. Mielőtt elhajtott volna, mindig felnézett oda, meglátott, ahogy ott állok, kezem az üvegen. Mosolygott és integetett. Ez volt a mi napi rituálénk - mosolyodott el.
- Jó érzés lehet egy ilyen apa mellett felnőni.
- Az. - Kinyújtotta felém a kezét - Gyere! - Lassan lépkedtünk fel a ház felé a gyepen keresztül. Ahogy közelebb értünk egyre nagyobbnak tűnt az épület. Gyönyörű volt. Az alsó szinten végig veranda húzódott, középen az üvegezett bejárati ajtó, melyhez három lépcső vezetett fel, az ajtótól balra virágos huzatú hintaágy kapott helyet. Az ablakok hatalmasak voltak.
Brandon egyre jobban szorította a kezem.
- Ideges vagy? - néztem fel rá.
- Egy kicsit - eresztett meg egy mosolyt felém. - Még sose hoztam haza lányt - vallotta be pirulva.
- Egyszer el kell kezdeni - kacsintottam vidáman, közben belülről majd felemésztett a féltékenység arra a gondolatra, hogy utánam jöhetnek mások is.
Bran lenyomta a kilincset, az ajtó halkan kinyílt, mi pedig beléptünk a tágas előcsarnokba. Ámulva néztem körül. A falakon családi fotók és oklevelek függtek, a jobb oldalról nyílt a nappali. Brandon továbbra is a kezemet fogva behúzott oda. Senki nem volt odabenn, de Bran nem zavartatta magát, lenyomott a kanapéra, ő maga pedig kiviharzott a csarnokba. Nincs rá jobb szó, annyira hatalmas, hogy előszobának halálos vétek lenne hívni.
- Anya! Apa! - kiáltott. - Megjöttünk!
Félve néztem körül a szobában, de minden annyira barátságos és családias volt. Az ablakokon beáradt a napfény, megvilágítva a bútorokat, melyek bár régieknek tűntek, mégis tiszták és jó állapotban voltak. A falakat polcok borították, telis tele könyvekkel. Felálltam a kanapéról és a legközelebbi polchoz léptem. Leesett állal olvastam a szerzőket és a címeket. Mintha könyvtárban lettem volna.
- Anya szenvedélyesen szeret olvasni, és gyűjti is a könyveket - hajolt Brandon a fülemhez. Ugrottam egyet, kicsit rá is léptem a lábára.
- Brandon, megijesztettél! - szidtam meg.
- Bocsi - lehelte a fülembe. Libabőrös lettem, a vérem száguldozott az ereimben. Megragadta a karom és maga felé fordított. - Nem tudok neked ellenállni - suttogta. Gyengéden kisimított egy tincset az arcomból, majd tenyerét lecsúsztatta az államra. Megemelte a fejem, kérdőn a szemembe nézett, de a beleegyezésem meg se várva, már meg is csókolt. Lassan, kiélvezve minden ízt mozgott a szája. Leheletünk összekeveredett, testünk összetapadt, mintha mágnesek lettek volna belénk építve. Fogaival megkarcolta az ajkamat, majd nyelvével is végigsimított rajta. Elöntött a forróság, többet akartam.
- Ó, a francba, bocs - kiáltott fel egy ismeretlen női hang. Teljesen egyetértettem vele.
- Na, most én vagyok a kéjenc - morogtam Brandon mellkasába. Éreztem, ahogy rázkódik a nevetéstől.
- Anya, várj! - kiáltott a nő után. - Nincs semmi baj, gyere vissza. - Egy hatalmas lépést akartam hátra tenni, hogy kiszabaduljak Brandon öleléséből, de nem engedett el. Fogást váltott, a derekamra csúsztatta a karját.
- Helló! - üdvözölt félszegen Brandon anyukája. Haja szőke volt, divatosan rövidre vágott, térdig érő zöld szoknyát és hozzá illő felsőt viselt. Nagyon fiatalnak tűnt, ha nem tudtam volna, hogy már van két majdnem felnőtt gyereke, simán húszévesnek tippeltem volna. Smaragdként csillogó szemével barátságosan végigmért. - Szóval Te vagy Renata - lépett beljebb a szobába. - Örülök, hogy végre személyesen is találkozhattunk. Alana vagyok.
- Én is örvendek - nyújtottam felé a kezem. Kézszorítása határozott volt.
- Apád mindjárt lejön, csak még leellenőrzi a gyakornoka munkáját - fordult Bran felé. - Addig mutasd meg Rennek a szobádat. Én meg készítek néhány szendvicset. Ren, szereted a mogyoróvajas kenyeret?
- Hát, igazából még soha nem ettem olyat. - Döbbent pillantásától azon nyomban elvörösödtem. - A mostohaanyám egészségmániás - fűztem hozzá magyarázatképp.
- Akkor ma bűnbe viszünk - kacsintott rám. Lendületesen megfordult, a szoknyája csak úgy szállt a lába körül.
- A szobám... erre van - mutatott előre.
- Az előcsarnokban? - kekeckedtem. Válaszra se méltatva, maga után húzva indult ki a szobából, majd vitt fel a lépcsőn. Az emeleten befordult balra, majd a második szobába nyitott be. Félre állt, hagyta, hogy én menjek előre. Kíváncsian léptem beljebb. A szobája tágas volt, a falakat moziposzterek borították. Az ablaka előtt egy íróasztal, rajta laptop. Kétszemélyes ágyára kézzel szőtt pléd volt terítve, a fekhellyel szemben egy félig kinyitott ajtón át a fürdőbe láttam.
Körbefordultam a szoba közepén, majd lehuppantam az ágyra. Brandon még mindig az ajtóban állt.
- Nem jössz be? - kérdeztem.
- Előbb az agyamba véssem, hogy mutat a szobám Veled együtt. Határozottan barátságosabb - bólogatott.
- Rengeteg papírod van - böktem az asztala felé.
- Igen, általában én írom a bandának a dalszövegeket, és mikor eszembe jut valami új, mindig másik lapra írom le az ötletem.
- És ez a rajz? - vettem el egy lapot az asztalról. - Úgy néz ki, mint egy ház alaprajza - ráncoltam a homlokom.
- Én vázoltam fel. Ha majd saját családom lesz, szeretnék egy ilyen házban élni - dünnyögte.
- Tetszik - jelentettem ki.
- Sziasztok - lépett egy srác Brandon mellé. - Mi van öcsi, becsajoztál? - bokszolt a vállába. - Harry vagyok - intett felém, majd újra Branhez intézte a szót. - Anya és apa már várnak ránk. Készen álltok a családi kupaktanácsra? - azzal megfordult és a hangokból ítélve leszáguldott a lépcsőn.
- Felkészültél? - érdeklődött Brandon. Ádámcsutkája szaporán mozgott le-föl, saját idegességét leleplezve. Megfontoltan bólintottam, hozzá lépve megfogtam a kezét és a bátyja után iramodtunk.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-11-24
Összes értékelés:
19
Időpont: 2009-12-15 15:33:54

válasz Arthemis (2009-12-15 13:13:13) üzenetére
Sokszor nem merek mélyebben belemenni az érzelmek-részbe, de itt átléptem magamon :D

Nagyon szépen köszönöm a dícséreted!!!!!!
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2009-12-15 13:13:13

Jól fogalmazol és itt az is jó volt, ahogy megjeleníted az emberekben dúló érzelmeket. Nem szorítkozol kizárólag a leírásra és ezzel átélhetővé teszed őket.:)

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Hang-jegyes című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Aranyzúzmara című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Ősz és tél című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

hundido bejegyzést írt a(z) Altató című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Bakancslista című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Játsz-Ma című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Vihar című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Ősz és tél című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je = H című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Virágnyílás idején címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szikrák, színek, tejjelek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)