HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1817

Írás összesen: 45136

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / románc
Szerző: JoxemiFeltöltés dátuma: 2009-12-29

Szavak

Kinn ülünk a tóparton. Ő meg én. A szél néha-néha megzizegteti a leveleket a fákon, és finom fodrokat rajzol a vízre, erre a sosem kopó, hatalmas rajzlapra.
Még nem szólunk semmit. Köztünk lebeg a reménytelenség, és tudom, nem csak én érzem. De ő sem mond semmit. Legszívesebben viszont csak mondanánk, mondanánk és mondanánk, míg csak le nem tisztázunk mindent... de nem tesszük. Csak ülünk és némán nézzük egymást. Van valami furcsa fény a szemében. Eddig nem láttam ilyet. Érdekes átmenet a visszafordíthatatlan vég és az őrjítő, szenvedélyes szerelem között. Tudom, hogy szeret, tudom, hisz én is szeretem őt teljes szívemből, megmásíthatatlanul.
Még mindig ülünk. Nézem őt. "Milyen szép", gondolom magamban. "Igazi istennő. Igazán szerencsés vagyok, hogy szeret."
"Ha szeret."
Elhessentem a gondolatot.
"Hiszen biztosan szeret", fűzöm tovább a gondolatmenetet. "Másképp nem lenne velem.
Az igaz, hogy kissé sokáig tartott meggyőzni a szüleimet, hogy itt lehessen velem, viszont kétségtelenül megérte... hisz csaknem két hónap telt el úgy az életemből, hogy nem láthattam őt. Végül megmutattam nekik pár saját versét, ami úgy látszik, hatott is. És most itt van... méghozzá olyan ajándékként, amilyet elképzelni sem mertem volna."
Végre összeszedem a gondolataimat, és megszólalok:
- Jó, hogy itt vagy.
- Igen...- mondja szinte suttogva.
"Igazam van. Valami van vele. És zavar, hogy nem tudom, mi. Hiszen egy kapcsolat az őszinteségről szól... és a bizalomról. Vagy valami ilyesmi."
Rámnéz. - Mondanom kell valamit- mondja. Lassan, félénken. Mintha ő maga is félne attól, ami következik. Nagyot nyel. Most már én sem vagyok biztos a gondolatmenetemben. Hiszen ahogy néz rám... tekintetét átitatja az áldozatkész szerelem, de a viselkedése... ez a visszafogottság... valamiért félelemmel vegyes óvatosságot érzek.
"Lehet, hogy veled van valami baj? Hogy te csinálsz rosszul valamit? És ha ez végzetes hiba, és emiatt vége mindennek?"
"Nem", gondolom magamban. "Az nem lehet. Akkor inkább a halál. Vagy bármi más."
Szemeit még mindig rám szegezi, és azt mondja:
- Nagyon sokat gondolkoztam kettőnkről. Rengeteget.
- Értem- felelem halkan. Pedig semmit sem értek.
A szél meglebbenti hosszú haját. Azt nézem, mialatt folytatja.
- Nem szívesen mondom ezt, de úgy érzem, eltávolodtunk egymástól.
Igaza van, mint mindig. Nem tudtam elég időt vele lenni, és ez most megbosszulja önmagát. Pedig elhatároztam, hogy minden szabadidőmet rá fordítom. Legutóbb egy teljes héten át nem tudtunk egymásról semmit. Tudom, hogy ezért neheztel is rám.
- Nem szeretném, ha még jobban megromlana a viszonyunk, szóval... holnap reggel hazamegyek.
Néma csend. Nem hiszem el, amit hallok. Szívem, mint karámba zárt bika, úgy ver, ugrál, dobog, szinte kiökleli mellkasomat. Hirtelen alig kapok levegőt; a fájdalom és a felismerés elszorítja a torkomat.
Hát elmegy. Elhagy mindazok után, amiken közösen keresztülmentünk. Szemem most megtelik könnyekkel. Elfordítom a fejem, hogy ne lássa könnyeimet, de már késő. Finoman az állam alá nyúl, és felemeli arcom az ő arcával egy szintbe. Megsimít, és csak ekkor látom: ő is sír. Könnyei apró gyöngyökként gördülnek le gyönyörű szemeiből.
- Hidd el- mondja-, így lesz a legjobb... - De már ő sem hisz magának. Átöleljük egymást; nem kapunk levegőt, annyira szorítjuk a másikat. Csak ülünk és sírunk egymás karjaiba borulva.
Aztán egyszer csak vége. Nem érzem magam körül jóleső ölelését. Ránézek. -Tehát akkor... vége?
Hatalmas kínok között bólint, és újra elsírja magát. Leborul a kopott faasztalra, amit a horgászoknak állítottak fel a tópartra, én pedig lassan elindulok hazafelé. Nem jön utánam. Nem is baj. Csak feltartana most.
Már nem tudok józanul gondolkozni. Hazaérve első utam az evőeszközös fiókhoz vezet. Kihúzom és benyúlva a kezembe akad egy kisebbfajta kés. Megnézem, aztán visszateszem. Egy nagyobbat viszont kiveszek, és visszatolom a fiókot. "Ez jó lesz", gondolom. Kilépek az udvarra.
"Meg kell tenned. Meg kell tenned, hisz annak idején vállaltad ezt érte... emlékszel?"
"Persze hogyne emlékeznék..." Felemelem a kést. "De biztosan nem akarná, hogy megtegyem..." Leengedem.
"Inkább élnél nélküle? És ha senkit sem fogsz ennyire szeretni ezután?"
"Nem kérhetsz erre..."
Körbenézek.
"Miért? Ő talán nem okozott neked fájdalmat? Ezt már lehetetlen kimagyarázni..."
És ekkor döntök.
A vén Telihold kíváncsian, mégis egykedvűen emelkedik fel égi trónusából, hogy jobban lássa, amint a kést a csuklómhoz emelve csontig bemetszem mindkét karomon az ereket. Megbűvölve bámulom a holdfényben csillogó pengén a vércseppeket. Minden egyes másodpercben gyengébb vagyok. Végül térdre esek. Már bánom, hogy megtettem. A kést minden maradék erőmet összeszedve elhajítom: ő ne tehessen kárt magában. Jobban féltem annál.
Már négykézláb állok. A kiömlő vérrel együtt hagy el az erőm. Hasraesek, így már csak kúszni tudok. Pár méter után érzem, hirtelen süllyedni kezd a világ. Nem is- én emelkedek. Még látom, ahogy mellém térdel, könnyáztatta arcát mellkasomra szorítva.
De már késő. Csak repülök, repülök, emelkedek oda, ahonnan nincs visszaút, könnyebben, gyorsabban, boldogan.
Megtisztulva.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2007-06-14
Összes értékelés:
315
Időpont: 2010-07-18 23:42:26

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kemény.... Ütős. Érdekes. Hétköznapi és mégis különleges. Sosem lennék öngyilkos, remélem Te sem, de ez ül. Gratulálok.
Alkotó
Regisztrált:
2009-12-17
Összes értékelés:
479
Időpont: 2010-01-29 20:33:32

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Hüm, hüm. Nem is tudom mit írjak, de ha már muszály... :P
Nagyon jól megírtad, de az öngyilkossággal én sem értek egyet, ahogy az elöttem szólok. Mindenből van kiút, nem szabad feladni, főleg nem így.
Szóval tetszett, írj még, vidámabbat!

Üdv.: Hópihe!
Alkotó
Regisztrált:
2009-12-17
Összes értékelés:
128
Időpont: 2010-01-29 20:21:49

Kedves Mindenki!

Köszönöm a hozzászólásokat. Szeretnék tisztázni egy-két dolgot magamban, és egyszerűbb, ha leírom, mint ha megteszem. A szavakkal bizonyos esetekben jól bánok, de nem tartom magam írónak; arra a szintre soha nem érhetek fel. Mindenkinek köszönöm dicsérő és nem annyira dicsérő szavait;nem vagyok megbántva, hisz ebből is tanulhatok! :P

Jox
Alkotó
Regisztrált:
2009-11-02
Összes értékelés:
24
Időpont: 2010-01-06 21:16:15

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Gratulálok, szép írás:-)
Szeretettel: Andrea
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1317
Időpont: 2009-12-30 16:31:29

Soha nem fogom megérteni miért kell szakítani, ha mindketten akarják a másikat...jobb megbeszélni a dolgokat, de ez sokszor nem történik meg. Azt hiszem sok kapcsolat ezért fut zátonyra, ahogy itt is.
Jól megírtad a történetet, nekem tetszett. Az elején még nem tudtam hogy humor vagy tragédia lesz a vége, de a közepén már éreztem hogy készül valami. Az, hogy az öngyilkosság a legnagyobb gyávaság közhely ugyan, de igaz.
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
5852
Időpont: 2009-12-29 23:52:17

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Jox!
Nem nézem meg más mit írt, nehogy befolyásoljon a véleményük. Engem nagyon megijesztettél!!! Remélem, amit írtál, csak a fantázia szüleménye, mert nagyon jó embernek, barátnak tartalak, nem szeretném, ha ez a történet rólad szólna. Ugye nem?
Nagyon remélem! Hátborzongató! Küldtem volna idézetet, de nem tudok, annyira megrémisztettél, kedves barátom! Amit írtál jó, érdekes átmenet a romantika és az öngyilkosság között.
Na ne rémisztgess azért! Szeretettel: Kankalin
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2009-12-29 22:24:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * *
Szia!
A legnagyobb ostobaságot írtad meg ... jól. Drámaian.
Az elején még mosolyogtam, mert arra gondoltam, egy horgász ül a parton a kifogott hallal, és az ő gondolatait olvasom. Mit tegyek? Ilyen vagyok. Később már érezhető volt, hogy itt tragédia készül. Gratulálok!
"Végül megmutattam nekik pár saját versét, ami úgy látszik, hatott is."
Ezt itt nem értem.
Többek között azt sem értettem soha, hogy miért kell két embernek szakítani, ha sírva tudják csak megtenni? Ez a kérdés már nem neked szól, csak úgy megkérdeztem.
:-)
Alkotó
Angelheart
Regisztrált:
2007-10-15
Összes értékelés:
88
Időpont: 2009-12-29 20:53:57

Hmm. Nem nagyon találok szavakat. :(
Amiben biztos vagyok az az, hogy bármi történjen is az életben, talpra kell állni. Mindig lesz egy újabb esély. Nem szabad senkiért és semmiért eldobni magunktól az életet. Hiszen mennyien vannak, akik élnének még, de másképp rendeltetett nekik, és lehet hogy már csak napjaik vannak hátra.
Ha el is veszítünk valakit (legyen az halál vagy másmilyen veszteség), arra kell törekednünk, hogy életünket minél tartalmasabban éljük, törekedni arra hogy megvalósítsuk amit szerettünk volna, és hogy később is nyitottak legyünk, hogy betudjuk fogadni a felénk irányuló szeretetet. Mert mindig van esély arra, hogy javuljon a helyzet.

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel Szendrey Júlia: Öregségem / Mein Alter címmel

Dobrosi Andrea alkotást töltött fel Úgy hordjalak címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/8. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/6. című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) A lóápoló 17. fejezet című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Ma címmel a várólistára

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Jó tanács című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Ők heten című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Bal- eset címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) Hisz az árnyak nagyra nőnek... című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Drótszamár (Rögtönzések) című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Minden időben címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Holtomiglan holtodiglan című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Őszi fanyarka című alkotáshoz

Magdus Melinda bejegyzést írt a(z) Ők heten című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)