Mocskos a lelked,
Nekem erre
Nincsen szükségem,
Hidd el!

Vedd már észre magad,
Hiszen a koszon kívül rád
Semmi sem ragad!

Undorító, képmutató,
Hazug ember vagy
És azt hiszed ettől vagy nagy.

Szerintem meg szánalmas
És egyben unalmas.
Nem így ismertünk meg
De valószínűleg,
így halsz már meg!

Egy arcátlanul hazudó emberként,
Ezt tudatom veled mindenképp.
Nézzél már tükörbe,
Mert nem az igazi barátaid vesznek körbe!

Hülyének nézel
Én meg röhögök rajtad,
Mert ha tudnád,
Hogy keresztül látok,
Már a mocskos lelkeden.

Állításod szerint
Mindenki különleges számodra.
Én meg mondom neked:
Szálljál már magadba
És húzzál bőrt a fogadra!

Elég a hazugságokból
Én ezt nem tűröm el,
Hogy hülyének nézel.

Kész tények, elé állítalak,
És a sarokba szorítalak.
Végül bevallod,
Amit már eddig is tudtam,
Hogy hazugság az egész életed!

Viszlát, kétszínű, hazug barátság
Te is csak egy álca voltál!



Megjegyzés: Mindig azt hittem, hogy én vagyok a hibás, de rákellett jönnöm, hogy tévedtem. Mindig megmagyarázta a hülyeségeit nekem, én meg elhittem. Egy új korszak kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy nem is én vagyok lúdas mindenben. Nem is kéne bocsánatot kérnem. röviden ennyi.