Én úgy szerettelek, mint vágyat sóhajok,
a bágyadt napsugárt, hűs őszi hajnalok.
Mint mező lágy esőt, mint szomjazó vizet,
én úgy kívántalak, én úgy szerettelek.

Én úgy szerettelek, miképp egy kisdiák,
víg szellők hordozták bús álmaim dalát.
A szívem megdobbant, míg rám nézett szemed,
átjárt egy forró láz, én úgy szerettelek.

Hisz el sem mondhattam a vallomásomat,
ha hozzád szóltam én, a hangom elakadt.
Mint hívő istennőt, szép királynőt lovag,
Mint tündért, égi fényt -, én úgy imádtalak...

Én úgy szerettelek, tengernyi könnyem hullt,
mert egyedül voltam, míg álmom megfakult.
Még sem adtam fel a megváltó reményt,
Én úgy kívántalak, mint rab kívánna fényt.

A börtönöm magány, hol könnyem lepereg,
mint egy nagy álmodó, én úgy szerettelek.
Versekbe sóhajtván, bús fohászom neked,
ma hozzád küldöm ím... -, én úgy szerettelek...