Hol volt, hol nem, élt a hegyekben egy szamár. Egyszer, ahogy ott üldögélt a hegy tövében, azon gondolkodott, hogy elmegy a városba, mert unta már társaság nélkül az életet.Így is tett. Amikor a városba ért, nagyon elcsodálkozott. Ilyenek az emberek! - tűnődött magában. Az emberek is nagyot néztek: - De szép ez a csacsi, vajon honnan jöhetett?
Ahogy ott mendegélt, mendegélt meg bóklászott, jött vele szemben egy ősz öregember.
Átölete és felkantározta, mintha a sajátja lenne, aztán haza vitte. Otthon ekébe fogta és elkezdtek szántani. Amikor dél felé járt az idő, a csacsi a kantárt megrántotta és az öregember a földre esett. "Jaj, jaj, de megütöttem a derekamat, de ügyetlen vagy te, csacsi!"- óbégatott az öregember. Aztán felállt és szántottak tovább. Másnap ugyanez történt. Így ment ez három héten keresztül, mindaddig, míg az öregember összes földjét fel nem szántották. A végén az öreg odaállt a csacsi elé és panaszosan ezeket mondta neki: -" Ilyen makacs, ügyetlen szamarat még nem láttam! Teljesen beteg lettem miattad. Nem elég nekem az öregség baja, te még tovább tetézed!"
A csacsi egy darabig hallgatta, aztán megszólalt: " Akaratom ellenére megfosztottál a szabadságomtól. Ekébe fogtál, dolgoztattál, ütöttél és kiabáltál rám! Én azt hittem, hogy az emberek szépek és szeretet van a szívükben!"
Az öregember nagyon elszégyelte magát és megszeretgette a csacsit. Azót is élnek, ha meg nem haltak, s úgy tudom, a mai napon is együtt dolgoztak.