HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1840

Írás összesen: 46940

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Szokolay Zoltán
2018-08-29 20:03:43

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: amazonaszFeltöltés dátuma: 2006-09-02

Végtelen mély sebek III. fejezet


Zsuzsa kibeszélte magából minden fájdalmát, és ettől kicsit megkönnyebbült, de továbbra is hatalmas ürességet érzett lelkében. Számára a házasság sokkal több volt hullámzó érzéseknél. Egy szent köteléknek tartotta, mely messze felül emelkedik, a szerelem folytonosan változó, imbolygó lángjain. Sohasem lett volna képes elhagyni Zoltánt, ha a férfit valamilyen tragédia éri. Nem holmi kötelességtudatból maradt volna mellette, hanem mert úgy gondolta, a házasságban két ember összeolvad, szinte eggyé válik, és így jelentik egymás számára, a teljes biztonságot, a szorongató világgal szemben. Egy ilyen kapcsolatban nem áldozat, vagy kötelesség kiállni a másik mellett, ha az bajba kerül, hanem a mindent átfogó, őszinte szeretet természetes velejárója. Persze, az emberek többsége, a lelke mélyén, nagyon is vágyik egy ilyen erős biztonságos várra, de sajnos falait legtöbbször csak laza sárból építik, melyet az első eső könnyedén el is mos. Talán nem is sejtik, hogy az így összedőlt romokat, szívükben, soha nem tisztuló, hordalékként cipelik, egy egész életen át.
- Jobban vagy már kedvesem?- Szólalt meg Marika, miközben aggódva figyelte barátnője arcát.
- Olyan jó, hogy itt vagy, nélküled nem tudom mi lett volna velem. Maradj még kérlek, legalább egy darabig, amíg összeszedem magam.
- Persze hogy maradok, mindjárt hazaszólok, hogy itt alszom nálad. Rendben van?
- Nem is tudom, hogy háláljam meg neked.
- Te meg miféle háláról beszélsz itt, hiszen évek óta barátnők vagyunk. Nem tudom mit kellene meghálálnod. Mintha te nem pontosan ezt tennéd velem, ha szükségem lenne rád.
- Igen, persze hogy ezt tenném, és nagyon örülök, hogy te is éppen ilyen vagy.
- Talán ezért lettünk ennyire jó barátnők; Nem gondolod?- kérdezte Marika, miközben szemeiből halvány mosoly, és meleg, őszinte szeretet sugárzott.
A hajnal első, félénk sugarai, óvatosan bekémleltek az ablakon, majd alig észrevehető finom mozdulatokkal, lassan körbejárták a szobát. Zsuzsa szemei, még mindig égtek a tegnapi sírástól. A körülötte lévő vékony szarkalábak, az átvirrasztott éjszaka nyomait hordozták. A csendben, Marika mély, egyenletes szuszogása hallatszott, amint ruhástól végignyúlt a díványon. - Milyen csodálatos ember vagy, és mennyire szeretlek.
Fáradt tekintete végigfutott barátnője alvó alakján, miközben gondolataiban keresgélt. - Ha jól emlékszem, nyolc után megy egy gyors Kecskemétre, azzal lemegyek édesanyámékhoz. Szükségem van rájuk. Az ő szeretetük újra erőt ad majd nekem, mert most nem bírnám egyedül. Az én drága Marcsikámnak pedig haza kell mennie Ádámhoz. Tudom, hogy még maradna miattam, de ezt tényleg nem várhatom el tőle. Erre az évre tervezték a kisbabájukat. Remélem Isten erőt ad nekik, hogy együtt fel is nevelhessék. - Itt egy pillanatra kizökkentette gondolataiból, Marika ásító nyújtózkodása.
- Szia Zsuzskám, te már fent vagy?
- Igen, tudod, nem nagyon tudtam aludni, és éppen azon gondolkodtam, lemegyek anyuékhoz. Nem sokára indul egy gyors, azzal még délelőtt oda is érek. Ádám már biztosan nagyon aggódik érted, és a babának is nyugalomra van szüksége, hiszen már elmúltál három hónapos terhes.
- Ádám érted aggódott, amikor este beszéltem vele. Tudod, mennyire kedvel téged. Ha itt lenne, ő is azt mondaná, addig maradjak veled, ameddig csak szükséged van rám.
- Igen kedves, tudom. Nagyszerű emberek vagytok, és örülök, hogy a barátaimnak tudhatlak titeket. - Zsuzsa egészen elérzékenyült. Boldog volt a tudattól, hogy ilyen emberek veszik körül. Tisztában volt vele, hogy ha szüksége van rá, valóban mindig számíthat rájuk.

Tatatam-tatatam-tatatam, a vonat kerekei, mintha csak egy élénken pergő katonai indulót zakatoltak volna. Odakinn, gyorsan tovasuhanó tanyák, erdők, és zöldellő ligetek váltogatták egymást. A nap, már nekilendült a horizont széléről, hogy magasra szökellve, éltető sugaraival, végigsimítsa az ébredező rónaságot. Gulyákat, pásztorokat, falvakat, megannyi meg nem ismert emberi sorsokat nyelt el a rohanó messzeség. Zsuzsa gondolataiba merülve nézte a jól ismert táj, folyton változó arculatát. Milyen sokszor megtette már ezt az utat, oda, és vissza egyaránt, az elmúlt évek alatt. Egyszer, talán úgy nyolc éves lehetett, amikor édesapja felhozta az állatkertbe. Az egész utat végig énekelte. Nagyon kellemes hangja volt, ezt már az iskolában is észrevették a tanárai. Természetesen, tagja volt az énekkarnak. A vonaton egy bőszoknyás néni, hatalmas zamatos körtével jutalmazta produkcióját, ő pedig boldogan szökellve ugrálta körbe az egész vagont. "Jaj de jó, jaj de jó, nagyon köszönöm," kiáltozta csilingelő hangján, és mindenkinek büszkén megmutatta a jutalmát. - milyen csodálatos idők is voltak azok,- tűnődött magában,- a szeretet, kéz a kézben, körbetáncolta velem, az egész gyermekkoromat. Drága szüleim pedig vigyáztak, hogy ezen a szivárványos buborékon, senki sem ejthessen sebet.
A jegyeket kérném, haló, kedves kisasszony. Legyen szíves. - Józsi bácsi, drága Józsi bácsi, hát nem ismer meg?- Jaj Istenem, Zsuzsikám, hát te aztán igazán megnőttél. Csak nem hazafelé mész? Kicsi jány voltál, mikor utoljára láttalak.
- Hát azért annyira nem voltam kicsi, emlékszik, a fia esküvőjén, én voltam a koszorús lány. Éppen akkor ballagtam a nyolcadikból.
- Emlékszöm hát, szemrevaló kis menyecske vótál, kár, hogy nem vót egy kisebbik fiam is, biztosan ilyen menyet képzeltem vóna mellé. - Ezen aztán jóízűen nevettek egyet.
- Milyen jó újra látni magát. Amikor kislány voltam, sokszor kivitt a tanyára a lovas-kocsival. Még a gyeplőt is tarthattam,- milyen csodálatos idők voltak azok.
- Ki ám bizony. Még idesapád főggyét is a csillaggal szántottuk föl. Milyen nagyszerű állat vót szegény, sose rúgott, vagy harapott vóna, de már hét éve, hogy epusztút.
- Most megint úgy beszél, mint annak idején. Pedig az elébb, nem vettem észre tájszólást, a beszédjében.
- Persze hogy nem, hiszen nagyon vigyázok, nehogy kinevessenek, de ha régi falubeliekkel hoz össze a sors, észre sem veszem, és máris visszagyün. Ettől aztán, néha, keverem is egy kicsit. - Ezen megint elnevették magukat. Zsuzsa pedig, valami csodálatos melegséget érzett a szívében, olyasmit, amit már nagyon régóta nem tapasztalt. Lelkében lassan újra kisütött a nap, és egész testét betöltötte az életöröm nagyszerű, varázslatos lüktetése. Odakünn, egy távoli mezőről, libák hófehér csapata repült hazafelé, egy sűrű fák közt megbúvó tanya irányába. Hangos gágogásuk, még a vonaton is hallatszott.
- Nagyon fáradt az arcod te jány. Mintha kicsit túl hajszónád magad.
- Nem drága Józsi bácsi, egészen más baj van, de azt most nincs idő elmondanom.
- No hiszen, megyek én haza majd hónap estére, és csak három nap múva gyüvök mögintcsak. Gyere át hozzánk, Teri mama nagyon bódog lössz, és ami ránk tartozik, azt majd emondod a bajbul, ha akarod. De most asztán mönnöm köll, mert még rám pirít az ellenőr, meg amúgy is mingyá mögérkezünk. - Azzal átölelték egymást, és az öreg kalauz, arcán boldog mosollyal elindult a következő kocsi felé.
- A város széli sáros utcán, csak lassan lehetett haladni. A tegnapi kiadós eső miatt, mindenütt víztócsák fénylettek, meg persze a vendégmarasztaló sár, melyben már jó néhány cipő lelte "halálát", egy-egy meggondolatlan lépés miatt. Mindenütt ismerős házak, a levegőt pedig, jellegzetes "vidéki" illat töltötte be. Ezt a frissen ásott föld, a rengeteg zöld növény, valamint a baromfi, és disznóólak szolgáltatták. A főváros gyárkéményei által kibocsátott füstből, és az autók benzingőzéből álló, maró szaghoz képest, ez igazi mennyei illat volt. A folytonosan bömbölő szirénák, dübörgő légkalapácsok, és a rengeteg jármű elviselhetetlen lármájához képest, itt az "élet" hangjai vették körül. Madarak, kutyák, beszélgető emberek.
- Csókolom Mari néni. - Köszönt be az egyik kertben éppen rózsákat kapáló idősebb asszonyra.
- Szervusz kicsikém, hát hazalátogattá? Ugye azé néha még visszahúz a szíved?
- Vissza bizony, olyan sok nagyszerű ember élt itt gyermekkoromban, ezt sohasem lehet elfelejteni. De sietek, mert várnak anyuék, meg a kislányom is.
- Nagyon szép az a gyerök, és be nem áll a szája, de jól áll neki. - Maris néni volt egykor az óvó nénije. Bizony, már jócskán megöregedett, de még ma sem hagyta el magát. Kapált, gyomlált, ültetett, mosott, főzött, még a tehenet is megfejte esténként. Férjét, már két éve hazahívta az Úr. Ötvenhét évi házasság állt mögöttük, de még így, öreg korukban is szeretettel tudták megsimítani egymás kezét. Hiányzott is neki nagyon, a csoszogó öregúr megnyugtató jelenléte, de az vigasztalta, Isten országában biztosan nagyon jó helye lehet. Ő pedig úgy gondolta, hasznosan kitölti, a rá kiszabott időt, amit az Úr rendelt neki, aztán ha ez betelik, akkor majd találkoznak megint. Az Istenbe vetett hit biztonsága töltötte be az egész életét, mint a legtöbb itteni embernek. Ebből merítettek erőt, hogy nap, mint nap megálljanak, a tisztesség, a becsület, és a szeretet "keskeny" útján, az egyre sokasodó gonoszsággal szemben. Hiszen a becsvágy, a pénzsóvárság, és a kapzsiság, már vidéken is egyre gyakrabban megvetette a lábát.
Anyuci, de jó hogy megjöttél. - Azzal Krisztike odaszaladt édesanyjához, és boldogan ugrott a nyakába. - Mama-mama, gyertek gyorsan, nézzétek, itt van az anyuci. - Futott be örömkiáltásokkal az öreg házba. - Képzeld csak, ilyen nagyon pirinyó kiscsirkék születtek. - Mutatta két ujjacskájával, a méretüket. - Gyere ki az udvarra, és meglátod te is. Van sárga, vörös, meg még fekete is....
- Meggyütté kedves? Gyere hát beljebb,- ne ájj má ott az udvaron te jány. - Zsuzsa elindult az ismerős öreg ház hívogató, barátságos félhomályába, ahol úgy tűnt, mintha megállt volna az idő.
Több mint két hetet töltött szüleinél. Eközben, az itteni nyugalom, és békesség, érzése átragadt őrá is, miközben sorra meglátogatta régi kedves ismerőseit. Józsi bácsi, és Teri néni úgy fogadta, mintha csak a saját gyerekük tért volna haza valahonnan. Nem sürgették, engedték, hogy saját maga meséljen el mindent, amit akar. Zsuzsa érezte, ahogy körülveszi az önzetlen szeretet tiszta melegsége, melybe jólesett feloldódnia, és lassan kiöntötte a lelkét. A szorongás, a magánytól való félelem halványodni kezdett, és egyre inkább szabadnak érezte magát. Ráébredt, hogy egyáltalán nincs egyedül, hogy bár mikor visszatérhet gyökereihez, ahol nem felejtették el, sőt, újra és újra feltöltődhet ebben a csodálatos közegben. Ez a biztonságos háttér bátorságot adott neki. Már közel sem volt annyira kétségbeesve, mint amikor idejött. Megértette, egykori óvó nénije gondolatait, és tudta, neki is "hasznosan kell kitöltenie a rászabott időt", hiszen Krisztikének ő jelenti a biztonságos hátteret. Bármi is történjen, neki dolga van ezen a földön, amit éppen olyan szeretettel akart elvégezni, mint drága szüleitől látta.

A harmadik héten megcsörrent a telefon. A vonal másik végén Marika volt, legkedvesebb barátnője.
- Szia Zsuzskám, valami nagyon jó hírem van a számodra. Szeretném, ha szombatra feljönnél, mert beszélned kell egy professzorral. Egy hete vendégeskedik az intézetünkben, és egy különös témáról tart előadást. Tudom, hogy ez érdekelni fog téged, ugyan is, a szülés utáni hormon problémákkal foglalkozik. Már több száz nőnek segített saját módszerével, melynek alapja, egy gyógynövényből kivont hatóanyag. Szombaton ismét a mi klinikánkon lesz, és én már meg is beszéltem vele, hogy fogadjon téged. Na, mit szólsz? Láttam néhány páciensét, akik rövid idő alatt, harminc-negyven kilót fogytak. Biztos vagyok benne, hogy neked is sikerülni fog. Jaj, én úgy izgulok kedves, szeretném, ha megint olyan lennél, mint régen, telve önbizalommal, és az arcodon pedig újra ott lenne az a kedves, felhőtlen mosoly. - Marika az izgalomtól, szinte egy szuszra mondta el az egészet. Úgy tűnt, mintha még levegőt sem vett volna közben. Nagyon akart segíteni a barátnőjének, és örült, amikor a professzor felfedezéseiről értesült. Azonnal oda is rohant hozzá az előadás után. Nem törődött az etikettel sem. Bár, csak nővérként dolgozott itt, de nem várta meg, míg orvos kollégái körülveszik az előadót. Attól tartott, elhívják, és ő nem tud majd később, a közelébe férkőzni. - Zsuzsa érezte, a barátnője hangjából áradó szeretetet, és örömöt. Tudta, hogy őszintén segíteni akar neki, ezért úgy gondolta, semmiképp sem mondhat neki nemet.
- Persze kedves Marcsikám, szombaton ott leszek. Nagyon köszönöm, hogy hívtál. Tudtam, hogy mindig számíthatok rád, és ez igazán nagyon jól esik. - Elmondta azt is, hogy már teljesen megnyugodott, és újra örül az életnek.

A professzor vékony szikár ember volt, enyhén őszbe szitáló sötét hajjal, vastag szemöldökkel, és sötétkék szemekkel. Elegáns fehér öltönyében, megnyerő udvarias modorával, kellemes középkorú férfi benyomását keltette. Zsuzsa még néhány régebbi fotót is hozott magával.
- Nagyon csinos ezeken a képeken kedves asszonyom, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan ez nem múlt idő lesz, hanem ismét így fog kinézni.
- El sem tudom hinni doktor úr, hiszen már annyi mindent kipróbáltam.
- Mert a tudomány, eddig rosszul közelítette meg a problémát. Nem a hormonokat kell pótolni, hanem ki kell iktatni azt a mechanizmust, ami átkódol egy jól működő rendszert. Nekem ezt sikerült megoldanom, a többit pedig már befejezi a szervezet saját maga.
- Ez azt jelenti, csakugyan van rá esélyem, hogy ismét úgy nézzek ki, mint régen?
- Természetesen. Minden esélye megvan rá asszonyom.
- Jaj Istenem kedves professzor úr, nagyon köszönöm, most újra bizakodni kezdtem. Szavaiból úgy érzem, tényleg van remény, hogy ismét a visszakapjam, régi önmagamat. - Megbeszélték az étrendet, és azokat a gyógyszereket, melyeket néhány hónapig majd szednie kell. Közben pedig időnként meg kell mutatnia magát, hogy a gyógymódot mindig hozzá lehessen igazítani a szervezetben lezajló folyamathoz.

A kémények mindenütt halvány füstöt eregettek a téli táj fölé. Az emberek lázas sütés főzéssel készülődtek a közeledő karácsonyra. Egyik decemberi reggelre aztán, gyönyörű, hófehér fátyol borította az egyhangú, csupasz tájat. Krisztike kivételesen nagyon korán ébredt. Meglepetten nézte, az ablakpárkányon levő fehér takarót, és hangos csiviteléssel szaladt Zsuzsa szobájába.
- Anya, anya, néz ki gyorsan. Látod milyen fehér minden? Ugye a télapó csinálta, megrázta szakállát, hogy én szánkózhassak veled?
- Ha te mondod kicsim, biztosan ő lehetett. - Zsuzsa elmosolyodott.
- Ugye lejössz velem szánkózni anyuci?
- Persze kicsim, csak előbb megreggelizünk, és elintézzük a dolgunkat.
- Jó, de utána lemegyünk ugye?- igen, utána felöltözünk, és lemegyünk szánkózni. Krisztike sietett a reggelivel, majd lázasan keresni kezdte a csizmáját, és a vastag nadrágját. Az erkélyről pedig, sietve végig rángatta a szánkót, keresztül a szobán, egészen az ajtóig. Alig bírta el, de annyira izgatott volt, és minél hamarabb lent akart lenni a többi gyerek között a dombon. Zsuzsa is előkereste régi vastag, téli holmijait. Amikor azonban felvette a nadrágot, nagy meglepés érte. A nadrág szinte lógott rajta. Ugyan ez történt a pulóverrel, és a kabáttal is. Tudta, hogy fogyott, de az utóbbi időben nem volt ideje foglalkozni a súlyával, hiszen annyi dolga volt, hogy ki sem látszott belőle. A napi teendők mellett, Krisztikét is különtanárhoz kellett hordania, heti három alkalommal. Egyik baráti összejövetelen ugyan is, egy régi tanárbácsija felhívta rá a figyelmet, hogy a kislány nagyon tehetséges, és szépen énekel. Azt mondta, "nem szabadna, hogy egy ilyen tehetség elkallódjon." Így aztán jöttek a különórák. A pénzzel nem volt gondja, mert a szülei is támogatták az unokát, és Zoltán is küldött minden hónapban egy nem is túl kevés összeget, amivel hozzá kívánt járulni a kislánya neveléséhez.
Zsuzsa először csak értetlenül igazgatta magán a hatalmas ruhadarabokat, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve, előszedte a mérleget, és ráállt. A döbbenettől hangosan felkiáltott.
- Atya Isten, hiszen huszonnyolc kilót fogytam, ezt nem hiszem el. Észre sem vettem. Igaz, mostanában kevés időm jutott magamra, de ezt nem gondoltam volna. - Az utóbbi időben, többször is vásárolt új ruhákat, ezért fel sem tűnt neki, hogy a régiek már mennyire nagyok rá.
- Mit mondasz anyucim?- Kérdezte Krisztike, aki már az ajtó előtt toporgott.
- Várj kicsim, anyucinak keresnie kell, valamilyen másik ruhát. - Mondta mosolyogva, nem titkolt örömmel a hangjában, azzal a szekrényből elővette azt a zsákot, melybe évekkel ezelőtt csomagolta, a kinőtt holmikat. Némelyik még kicsit szűk volt, de akadt néhány, amely pontosan rá illett. Könnyek szöktek a szemébe. Sohasem gondolta volna, hogy valaha is képes lesz még ezeket hordani. Hálával gondolt barátnőjére, aki bemutatta őt Gyimesi professzornak.
- De szépek ezek a ruhák anyuci. Miért vannak zsákban?
- Nem sokáig lesznek kicsim, ha feljövünk, kiakasztom őket a szekrényre.
A szánkó nesztelen siklott a puha hóban, és Zsuzsa nevetve szaladt, amint húzta, a rajta ülő Krisztikét.
- Édes Istenem, ilyet tavaly még nem tehettem volna meg. Már az első tíz méteren kifulladtam volna. - Állapította meg nem titkolt örömmel. Még a dombra felfelé sem kérte meg Krisztikét, hogy szálljon le, könnyedén felhúzta a kacagó kislányt. Egészen sötétedésig boldogan játszottak, és nevettek.
Este fél nyolckor, valaki csengetett az ajtón.
- Ki lehet az anyuci?- kérdezte Krisztike, és kíváncsian szaladt a bejárat felé. Zsuzsa először kilesett a nyíláson, majd örömmel tárta ki az ajtót.
- Jaj mamikám, meg papi, ti vagytok azok? Jaj de jó, jaj de jó, úgy örülök, hogy itt vagytok. - Lelkendezett Krisztike.
- Hát, meggyüttünk vóna. - Mondta Lajos papa, csak úgy, köszönés gyanánt.
- Gyüjjé má ide lelkem, had öleljelek meg. - Szólt oda Krisztikének, aki rögvest a papa nyakába ugrott, és két hatalmas puszit nyomott az arcára. Illyen nekem is jár ám, hallod e?- nevetett a mama az apróságra.
- Miért nem telefonáltatok legalább anyuka, akkor készültem volna valamivel, de nem is tudtam hogy ma estére, már itt is lesztek nálunk.
- Készűtünk mi helyetted is, hiszen tuggyuk milyen sok dógod van mostanság. - Azzal percek alatt telepakolták az asztalt minden féle finomsággal. - Nézzed má csak papa, ez a Zsuzska ollyan vékonyka lött, mint vót pár éve, mielőtt, még ez a csöppség születött vóna.
- Azám, csak most látom, micsinátá te jány?
- Emlékeztek a telefonhívásra, amikor nyáron ott voltunk? Marika hívott, a barátnőm, és ajánlott egy orvost, aki rendbe tudja hozni, a szülés utáni hormonproblémákat. Fél év telt el az óta, és most itt tartok .- Azzal kislányosan körbelebbent szülei előtt.
- Nagyon szép lötté kedvesem, mög aztán olyan karcsú, mint régen.
- A doki is ezt mondta, meg azt, hogy könnyű eset vagyok, mert hamar helyreállt a szervezetem.
- Drága kicsim, mennyire örűlök, hogy végre meggyógyútá. - Azzal Maris mama szeretettel magához ölelte nagyra nőtt kislányát.
A lakás lassan megtelt őszinte, tiszta szeretettel, és az ott lévőket, valami csodálatos, békés melegség járta át. Tudták, ha baj van, ők mindig ott lesznek egymásnak, és ezt semmi sem változtathatja meg. Ez a tudat pedig, bátorsággal, és biztonsággal töltötte be valamennyiüket.

Az idő gyors léptekkel haladt előre. Közben Zsuzsa munkahelyet változtatott. Egyik kereskedelmi tv csatorna felfedezte. Először az arcát találták érdekesnek, majd a hangja, és beszédkészsége is elnyerte a tetszésüket. Jól beszélt Angolul, és németül is, így hamarosan megbízták, a külföldi hírek szerkesztésével. Végül, amikor a csatorna egyik régi munkatársa távozott a cégtől, ő lett a hírszerkesztő. Az esti híradóban az ő arcát lehetett látni. Gyönyörű karcsú alakja, és kedves, bájos mosolya miatt, a csatorna rengeteg levelet kapott, ami tele volt a férfi nézők szerelmi ajánlataival, amin viszont ő, mindig csak jókat mosolygott. Nem akart új kapcsolatba belekezdeni. Pedig jelentkezőből nem volt hiány. Egyszer, még Gyimesi professzor is meghívta ebédelni, de ő kedvesen kitért előle. Krisztike már iskolába járt. Tehetsége miatt ének szakot választott neki, és ez a kislánynak is nagyon tetszett, hiszen szívesen énekelt. A Magyar rádió gyermekkórusával, már kétszer járt külföldön. Egyszer Németországban, egyszer pedig Lengyelországban. Barátnője gyermeke is kislány lett, és az óta már óvodába járt. Zsuzsa, gyakran vigyázott rá, ha a szülőknek el kellett utazniuk valahova. Barátságukat az idő, csak megerősítette, és még szorosabbá fűzte. Zsuzsa lelkiekben teljesen kiegyensúlyozott lett, de egyelőre nem akart új kapcsolatot kezdeni senkivel. Lefoglalta a munkája, és kislánya szépen ívelő karrierje, mely rengeteg szabad idejét emésztette fel. Elégedettnek, és boldognak érezte magát, különösen, ha Krisztike tehetségére gondolt. Örült, hogy azon a bizonyos estén, a sors összehozta régi tanárával, és így a gyerek tehetsége nem kallódott el.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
amazonasz
Regisztrált:
2006-08-10
Összes értékelés:
268
Időpont: 2010-06-19 16:37:36

válasz Krancz Béla (2010-06-14 20:40:13) üzenetére
Örülök, hogy megtaláltam a nevedet az írásom alatt, annak pedig különösen, hogy pozitív benyomást keltett benned a novellám. Van egy nagyon komoly gondom. Sajnos, már több éve, hogy napi 18-20 órát dolgozom, és ezért gyakorlatilag semmire sincs időm. Pedig nagyon szeretek írni, és ez bizony szörnyen hiányzik. Ilyen tempó mellett, már hosszú ideje egyetlen sort sem tudok papírra vetni. Úgy tűnik, most a sorstól talán kapok egy esélyt. Elképzalhető, hogy őszre, vagy jövő tavaszra rendeződik az anyagi helyzetem, és akkor ismét tollat ragadhatok. Már nagyon várom.
Üdvözlettel
Gyula
Alkotó
Krancz Béla
Regisztrált:
2007-07-13
Összes értékelés:
294
Időpont: 2010-06-14 20:40:13

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Gratulálok!

Nagyon szépen megírtad.
Egyáltalán nem vontatott, vagy unalmas a történet.
Kíváncsian fogom olvasni a folytatást és az előzményeket is.

Üdv: Béla

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Éjszakai sünvadászat címmel a várólistára

Bálint István bejegyzést írt a(z) Megérinthetlek-e valaha 18+ című alkotáshoz

Varjú Zoltán alkotást töltött fel Ősztemető - 2018 címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszi dal című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Útinapló V. Harmadik nap - délután című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Őszi dal címmel

túlparti alkotást töltött fel Útinapló V. Harmadik nap – délután címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őszi villanások című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vágyódás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fény remény című alkotáshoz

majusfa bejegyzést írt a(z) Fény remény című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)