Az intézetben mindenki lázasan készülődött a farsangra. Szerettem volna valami egyedit kitalálni. Közben faggatóztam a többiektől. Hát igen, gondoltam magamban, "felsőben" már nem illik tündérnek és királynőnek lenni, katicabogárnak meg végképp nem. De nem nagyon tudtam megbarátkozni a többiek elképzelésével. Hogyan lehetnék gézzel bekötözött múmia, vagy félszemű kalóz, esetleg csontváz. Nem, én mást szerettem volna, valami különlegeset. Épp néztem a tévét, mikor ezen elmélkedtem. Kedvenc mesefilmem ment. Ezért jött az ötlet, legyek Rumcájsz! De mégis hogyan? Hisz kalapom nincs, szakállat magamra rajzolni nevetséges lett volna. Aztán egyik este bekopogtam a "nevelőibe", Magdi néninek elmondani milyen jelmezt szeretnék. Kedvesen megígérte a kalapról és a szakállról ő gondoskodik. A többi kelléket szerezzem be a raktárból. Másnap kutakodtam a leselejtezett holmik közt. Sokáig tartott, míg ráleltem egy piros gatyára. Borzalmasnak tartottam, hogy valaha ilyet hordtak a sorstársaim. A gatya gumiját szorosabbra kötöttem. A szárát levágtam és felvarrtam az alját. Ráleltem a csizmára és az ingre is. De azért, hogy még hihetőbb legyen, a lábamra szánt óriási csizmára csináltam papírból sarkantyút. Aztán egyik este Magdi néni megmutatta mit alkotott nekem. Nagyon meglepődtem. A piros kalap filcből volt varrva, alatta barna gyapjú fonalból a haj és a szakáll. Felpróbáltam és passzolt a fejemre. Nagyon megköszöntem neki. Boldog voltam. Leírhatatlanul.
A farsang mindig az alagsorban lévő erre az alkalomra feldíszített tornateremben zajlott. Úgy hittem felvonulás közben, hogy teljesen más vagyok, mint a többiek. Az is akartam lenni. Néhányan kigúnyoltak, csúfoltak, mondván milyen dedós a jelmezem, nem köztük a helyem menjek vissza az "alsóba". Az eredményhirdetésen a legtöbb munkával járó jelmez, a csontváz lett a győztes. Hatalmas tortát kapott. De én sem maradtam elismerés nélkül. Sőt! Egyedüliként én kaptam azt a kitűntetést, hogy a városban lévő úttörőházban részt vehetek egy farsangi bálon. Titokban reménykedtem, hogy ez majd engem illet. Nagyon vágytam rá, és teljesült! Végre kimozdulhatok ebből a közegből, és pár órára jól érezhetem magam, olyanok közt, akik nem ismernek. S talán meglátják majd bennem a valódi Rumcájszt!
Az úttörőházban rengeteg jelmezes gyerek közé cseppentem. Örömmel konstatáltam, hogy jelmezemet vidáman fogadták. A rengeteg örömittas tekintet, a kedves hozzám intézett szavak teljesen elvarázsoltak. Sokan megjegyezték, hogy én nyerhetem a jelmezversenyt. A farsangi forgatagban hangosan szólt, szinte szívemben zakatolt a zene. Épp a hangfalaknál álltam. Csurgott rólam a víz a kalapban, de sehogy sem tudtam kiszabadulni a társaságból. Hiába próbáltam. Aztán arra ébredtem, hogy kinn vagyok a folyosón, fekszem a padon és élezgetnek. Úgy tudom elájultam. Szomorúságomra a felvonulásra már nem értem oda. Egy ismeretlen nagylány kísért vissza az intézetbe. Beszélgettünk. Szerettem volna a barátnője lenni, hogy minél többet tudjak a kinti külvilágról, ahova titokban vágytam. Ám, mivel nem ajánlotta fel a további találkozást, így, ez bánatomra elmaradt. Hát ilyen voltam Rumcájszként, amit sohasem felejtek.