Jobb lenne egymással kibékülni,
mint veled örökké harcban lenni;
szeretnék vízparton együtt sétálni,
kéz- a kézben zöld mezőkön járni.

Mesélnénk érzelmünkről egymásnak,
eloszlatni vele nyugtalanságunkat.
Hallgatva az erdő csendes susogását,
felednénk életünk sok búbánatát.

A madarak csivitelését figyelve,
lágy szellő suttogna fülünkbe:
félreértések elmúlnának köztünk,
ha egymásnak nyújtanánk a kezünk.

Mondd, édesem, mi bánt tégedet?
Ha úgy érzed, hogy megsértettelek,
nyugodtan szólj rám, megértem én,
arcodon látom, valami nincs rendjén.

Szemedbe nézve - mint egy kútban
a sötét víz, oly mély a büszkeséged.
Meghallanám mélyből is sóhajtásod,
eléd raknám minden kívánságod.

Ha akarod, lehozom néked még a
sarkcsillagot is az égről - melengetlek
napsugárral, rózsaszirmon ringatlak,
csak szólj rám, mit tegyek érted!

Forró kezembe vonom kis kezed,
Hiába, küzdeni ne próbálj ellene.
Mennyire szeretlek, elsuttogom Neked,
hogy a karjaim közt pihenjél meg.

Most már lecsitultan beláthatod,
mindenkor jó vagyok én hozzád.
Csak szólj nekem, mikor bánkódom,
hogy elmúljon a mély bánatom.