HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 4

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48275

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: majusfaFeltöltés dátuma: 2010-02-13

Ginseng6(Az aranytál)2/2

Nem tudtak úgy tenni, mint általában másik estéken, csevegősen, bolondozva készülni a lefekvéshez. Szerették volna lazára fordítani a hangulatot, de a saját gondolataitól egyikük sem tudott szabadulni. Olyan érzésük volt, hogy ez az este egészen más színű, más tónusú, mintha ez az éjszaka nem az alvásról akarna szólni.
Ica örült neki, hogy a család legfiatalabbja, és legidősebbje, ilyen nagy barátságban van. Nagy gondot vett le a válláról az anyja, amikor úgy döntött, hogy marad néhány hónapot náluk, segítve a kisiskolást az első időszakban. Most is, ahogy készülődtek a lefekvéshez. Kérdezgették, ki megy a zuhany alá előbb, vagy a párnák rendezgetése, - bár kicsit megmosolyogtatta, - de mégis egy komoly szövetséget sejtetett.
El is köszöntek a "szövetségesek" puszival, szép álmokat kívánva, és mindketten igyekeztek minél előbb ágyba bújni, mert a varázslatos álomképek közelsége, húzta, sürgette őket. A fejüket a párnára téve, a másik gondolatába szerettek volna belelátni.
- Szoktál még álmodni, kisfiam?
A gyerek nem válaszolt mindjárt, csak nézett a nagyanyja szemébe, kutatva, érdeklődve.Tudta, Ő is az álmok rabja, neki is van egy fonala, ami mentén átjár abba a megnyugtató vidám világba. Annak a kedves világnak az árnyaiból ő még semmit sem tapasztalt meg, ezért mosolyogva kérdezett vissza.
- Te ma miről szeretnél álmodni?
Valóban, miről is? Ez járt az eszükben, ami annyira kitöltötte a fantázia, és a vágy keverékéből gomolygó ködöt, hogy mélyen elaludtak.

Ilon a fárasztóan idegesítő nap után önfeledten vetette magát abba a bizsergető ködbe, és boldog lubickolással várta, az álom tisztán érezhető, már szinte valós élményét. Mint annyiszor, most is elkapta a lágy sodrás, a távoli zene izgató hangjai, az eltűnő párát felváltó kristályos kékség, az átszűrődő szivárvány ezer fénytörése, és vitte-vitte. Ginseng lényét a vágyaival formálta testté, karokat, ajkakat adva neki. Az adoniszi test erotikus zónáit kedvteléssel jelölte be, csók csókra, míg új istenségben gyönyörködhet. Ginsenget Érosszá emelte ennyi vágy. A beteljesülés csodája évezredek alatt sem kopott, még ma is olyan volt, mint ahogy ott az anyagi léten túl megálmodták. Az a tökéletes jóság, ahonnan erre a földi kirándulásra oly sokáig készültek, ehhez az élményhez képest, csak sivár unalomnak tűnt.
Ginzeng rezdüléséből Ilon érezte, hogy egy pillanatnyi figyelmet kér. Az arca megfeszült, és az ujját feltartva, csendre figyelmeztetett. A csodálatos zene, - amiben eddig lebegtek, - elhalkult. Csak nézték egymást, az éterből próbáltak hangokat kiszűrni, de a távoli halk üzenet helyett Elődke hangja csapott szét minden szépséges izgalmat.

- A vonat! Nem sokára jön a vonat
- Rosszat álmodtál, kisfiam?
A gyerek félig felülve ijedt szemekkel markolta a nagyanyja hálóingét.
- Azonnal menjünk, ha jön a vonat, nagy baj lesz! Meg kell állítani valahogy - a szőnyegre leugorva majdnem sírós hangon könyörgött - gyere már! Siess!
A hangos szavakra az anyja is benézett, mi az a komoly dolog, ami miatt ilyenkor kiabálni kell, és azt sem értette, mi is van azzal a vonattal?
- Feküdjünk le - biztosan felijedtél, akarta mondani, de látva, hogy amazok veszett kapkodással öltöznek, elállt a szava, és visszament a köntöséért.
- Anya gyere! - hallotta a kisfia hangját az udvarról.
Úgy, éjszakai ruhában zárta a lakást, - nem tehetett mást - segített a garázsajtó, majd a kapu nyitásában. Levegőhöz sem jutott, hogy megpróbálja lehurrogni ezt az eszeveszett döntést, csak bevágta magát a hátsó ülésre, és kapaszkodott. Ilyen sportos vezetést sosem feltételezett volna az anyjától. Egy őrült álom űz vele tréfát, vagy bekattant az agya, ... ez az egész nem lehet igaz!
Ilon is meg akart szólalni már párszor, de ráérzett, értelmetlen lenne minden beszéd, magyarázatot pedig nem várhatott, a gyerek viselkedése meggyőző volt. Azon az útvonalon ment, amerre délután is végig rohantak, de most senkivel sem találkoztak. Olyan érzése volt, mintha egy videojáték versenyautóját akarná minél előbb a célba juttatni. A kezei, a lábai úgy működtek, mintha számítógép vezérelné.
A szilárd útról lekanyarodva, a kocsi bukdácsolt a füves legelőn, fényszórói meg-megvillantották az omlást, előtte a bokrok takarásából néhol kilátszó síneket, amik messze, a sötét éjszakába vezettek. Nagyon különös volt most a csend, mert amikor kiszálltak, semmi sem utalt arra, hogy itt őrök sétálgatnak, vagy figyelnek, a betolakodókra. A hátuk mögül szűrődő városi fény különös képet rajzolt az előttük lévő sötét égboltra, mert a domb megmaradt bokrocskáit az égen lebegő fáknak láttatta. Ilon a zseblámpájával pásztázta a tájat, a bokrokat ott fent az "égen", meg körbe-körbe, hátha az őrzők észreveszik őket.
Idegesen kapkodták a fejüket, kiabáltak is, hogy merre vagytok, de teljes volt a csend.
- Jön a vonat - Elődke ijedt hangjára mozdulatlanul füleltek, és már ők is látták, hogy messze-messze az egyenes szakasz végén, megjelent a vonat lámpája. A nappali emlékek alapján felmérték, hol is tudnának átjutni legkönnyebben a síneken, majd egymás kezét fogva, mindhárman megpróbáltak átbotorkálni.
- Siessünk, mert mindjárt ide... - de nem tudta befejezni. Ica sikoltása, mint egy villám cikázott az éjszakába. A lámpa fénye egy pillanatra átsiklott a síneken lévő két alakon, akik tőlük talán tíz méterre, furcsa pózban feküdtek. A talpfákon szinte versenyt futva rohantak oda, és látták, hogy Gyulus, és a rendőr az a rongykupacnak tűnő két ember.
A vonat csattogását egészen közelről hallották már, de csak húzták , vonszolták a két élettelennek látszó embert. Talán a mozdony szele csapta le őket a pályáról, estek hanyatt, gurultak le a méteres töltésen. Elődke az apjába kapaszkodva, arccal ráborulva rettegte végig azokat az örökkévalóságnak tűnő másodperceket, amíg a kerekek félelmetes sikítással rohantak el mellettük. Az utolsó kocsi tőlük alig pár lépéssel állt meg. Emberek ugráltak le a szerelvényről, bár kevesen utaztak így éjnek idején, de mindenki érezte már sok száz méterrel előbbről, hogy nem egyszerű lassítás, mert behallatszott a kerekek csikorgása. Vészfékezés volt ez, olyan, amilyent még kevesen éltek át.
A mozdonyvezető már az első pillanatban tudta, hogy nem tudnak megállni addig a különös foltig, aminek az a kis küzdő csapat látszott. A idegei pattanásig feszültek, várva a csodát, hogy valami jó tündér felkapja a szerencsétleneket a megállíthatatlannak tűnő kerekek elől. Most ő is kiabált a kalauznak, - mert látta, az is visszafelé igyekszik megtudni, mi is volt az a fehérség, ami mellett elsuhantak, - hogy azonnal jöjjön vissza, ha kiderítette mi van.
Gyorsan ott termett a mentő, aztán mindenféle hivatalos autók, de csak kevesen sejtették, mi történhetett.
A nagy fékezés, és a két eszméletlen ember azt sugallta, hogy gázolás történt, de vért sehol sem lehetett látni, így mindenféle történet keringett az utasok közt. A helyszín biztosítására, egy rendőr marad, hogy a már nagyon közeli reggelig senkit se engedjen a közelbe.
A környék lassan elcsendesedett, a vonat lassú méltósággal a közeli állomásra döcögött, a mentő elvitte a férfiakat. A két asszony, és a fiú újra magára maradt egy pillanatra, a sötét éjszakában. Odakiabáltak az őrnek, - nagyon vigyázzon, és hogy ma még találkoznak, - majd igyekeztek ők is vissza a kocsihoz, szerettek volna a mentővel egy időben érni a kórházhoz. Ilon még egyszer végig pásztázta a leszakadt partot a lámpájával, egy pillantást akart vetni arra a sárgás edényre ott az omlásban, de az nem volt sehol. A rögök, mintha újra meggurultak volna, és az a nagyobbacska földdarab is hiányzott, ami délután még eltakarta a leletet.
Az éjszakai sötétből, hamarosan egy egészen más díszletben találták magukat. A világos parkoló, és ha gyéren is de a kórház folyosói mindenütt megvilágítva, biztonságot sugalltak. Ilonnak eszébe jutott, nem régen, még ezeken a padokon ültek a család tagjai, ugyanígy szorongva, - mi is lehet az ajtó mögött, nagy-e a baj? - Csak akkor ők voltak bent és egészen más volt a helyzetük.
A lánya talán akkor is ott ült, és akkor is ugyanígy, szinte az eszelősség határán ismételgette, hogy Istenkém, Istenkém. Megpróbálta rendezni a kusza gondolatokat magában. Olyan volt ez a nap, mintha egy tornádó kavargatta volna az eseményeket, és a legképtelenebb dolgok minden logika nélkül követték volna egymást. Pedig dehogy. Az élet kegyetlen logikája szerint ment itt minden. A szemeit lehunyva próbálta az időt egy más síkon átvészelni, bár még hallotta, a gyerek monoton ismételgetett mondatát.
- Gyere már! Gyere már!
Elődke nem értette, most, amikor annyira fontos lenne, miért nem akar Lángocska bevillanni legalább egy pillanatra a gondolataiba. A szerencséjén múlt, hogy most itt lehet, mert a anyja haza akarta vinni, de nem volt rá idő, így a nagyanyja vállára támasztott fejjel behunyt szemmel most itt kereste az álmot.
Az a bársonyos másállapot mindig észrevétlenül lepte meg, sosem sikerült arra a pillanatra emlékeznie, amikor az álmok elragadják. Most is, átmenet nélkül került valahova, fel magasra, de nem messzire, mert a lámpák közt felismerte a kocsijukat, és a városon végig kígyózó utat, amerre jöttek. Még a lengedező szél simogatása is olyan volt. mint előbb ott a vonatnál, és a hang is olyan természetes volt mintha eddig is beszélgettek volna.
- Visszamegyünk megnézni, hol történt a támadás - hallotta a semmiből, majd az arc is kirajzolódott, Lángocska arca.
- Miféle támadás?
- Ahol leütötték őket.
Most megfordult vele a világ, eddig nem is gondolt arra, hogyan is kerülhettek az apjáék a sínekre.
- Menjünk! Mondd,... mondd már, mindent mesélj el. Te láttad mi történt, vagy honnan tudod?
- Az életnek ebben az állapotában ez természetes. Az emberek sok mindent megsejtettek ebből a köztes létből. Ha idősebb lennél talán könnyebben értenéd, mit jelent az a szó, hogy telepátia, és milyen is az a hosszútávú memória. Ne is törődj vele, az a fontos, hogy én mindent megtudhatok, és az idő sem úgy létezik számomra, mint ahogy most neked.
- Azért elmeséled mi történt? Apáék, ugye meggyógyulnak?
A táj, mint egy térkép terült el, ők pedig súlytalanul siklottak az álom szárnyán. A látvány ismerőssé vált, sínek futottak, város éledezett, itt-ott autó haladt az utcán.
- Már dolgoznak is - mutatott Lángocska az omlás környékére.
Úgy látszott mintha hat kis bogár mozgott volna ott, ahol nemrég az a szörnyűség történt.
- Látod a tisztást a sín mellett?
- Igen látom, ott álltunk meg az előbb a kocsival, és oda jött, a mentő is.
- Ők is ott álltak meg.
- Kik azok az ők?
- Majd megtudod, de nem is az a fontos, hogy kik, hanem hogy rossz emberek voltak. Apád észrevette, hogy megálltak, és odament hozzájuk. Rávilágított a kocsira, és meglepetésére az a nő ült benne, akit délután már látott, és akit le is fényképezett. Kérte, szálljon ki, de az nem akart , csak azt ismételgette. - I do not understand it. - Nem volt ám egyedül, a két férfi, akikkel jött, a bokor mögött megbújva vártak, és amikor az autórádiót felhangosította, odaléptek, és hátulról leütötték szegény apukádat.
Elődkének ez egy újabb arculcsapás volt, eddig csak az volt a fontos, hogy minél előbb orvosok kezeljék őket, de hogy előtte....
- Ráütöttek a fejére?
- Igen rá. Egy nadrággal csapták fejbe.
- Míí... hogy? Egy nadrággal?
- Igen, egy nagyon vékony szárú nadrággal, aminek bekötötték a szárát, és követ raktak bele. Nagyot ütöttek, apád mindjárt elájult. Pár perc múlva jött a rendőr, kereste, mert ő is tudta, hogy előbb egy autó állt meg a síneken túl. Őt is így ütötték le, és vitték a sínre.
- A sínre?
- Igen, hogy az első vonat elgázolja őket. Mint akik ott ültek a sínen, és a várakozásban elaludtak - magyarázta.
- Ha nem szóltál volna, akkor végük - nézett rajongással a barátjára. - Te annyit segítesz nekem, te...úgy kérdeznék tőled valamit, de inkább, majd máskor - bizonytalanodott el.
- Inkább? - Ezen a szón jót nevettek - Inkább-inkább! Mit jelent az, hogy inkább?
- Hát azt, hogy inkább!
- Akkor inkább kérdezd meg most, amit akarsz - komolyodott el Lángocska.
- Te most úgy igaziból, hány éves vagy?
- Annyi, mint te - és tűnődve a füvet, fákat nézte, majd a szálló fecskét követte a tekintetével. Nem folytatta, de ebben a nézésben benne volt, hogy erre nem lehet egyértelmű választ adni.
- Hat?
- Nem, én nem hat éve születtem embernek.
Elődke kicsit nyakatekertnek érezte a választ, és kérdőn nézett.
- Nem hat? Hát...?
- A te mércéddel mérve, kicsit több. Ezerötszáz, meg még pár év.
- Ezerötszáz éves gyerek - buggyant ki Elődkéből. Nem volt ez csúfolódós, nem is hitetlen, csak annyira humorosnak találta, hogy nevetésbe tört ki.
Visszatért az előbbi incselkedős jókedv, és a domb felett olyan körtáncot jártak, hogy a lent helyszínelő rendőrök csodálkozva néztek az égre. Ilyent még egyikük sem látott, mert nagyon ritka a kora reggeli forgószél. Az örvény lassan távolodott, néha úgy látszott, hogy körbe futja a várost. De mégis visszatért, a felhőkből kilógó tölcsére kígyózva játszadozott, felkapta a rétről a lekaszált szénát, és az iskolaudvaron boglyát épített belőle. Még sokáig néztek utána, de a kórház felett mintha megnyugodott volna, elcsendesedve szertefoszlott.
A tíz emeletes épülethez érve, egyszerre jelent meg előttük a kórház minden szobája, folyosója, de még a parkolóban ólálkodó tolvaj is, akit egy riasztó beindításával ijesztettek el.
- Mindjárt leesel a padról - mondta csipkelődve Lángocska - szólj a testednek, hogy nem illik tátott szájjal aludni!
- He-he - nézett rá a pajtása, ugyanakkor a hátradőlt kisfiú elfeküdt a padon, a nagyanyja ölébe hajtotta a fejét, és tovább aludt.
A kórteremben az apja ágya mellett időztek kicsit, majd a másik bácsit is meglátogatták. Mindkét beteg kusza álmai ott lebegtek előttük. Egy nagy káosz volt az egész, ijesztő szürkével piszkított színekben csillogtak, és kellemetlen zördüléseket, sikongásokat hallattak.
- Nem sokára kisimulnak ezek az álmok, ha majd kitisztulnak a hajszálerek, és a neuronjaik kiverekszik magukat, a gátlásból - mondta Lángocska olyan természetességgel, mintha egy orvossal beszélgetne.
- Hát persze - Elődke bamba tétovasággal nézett a Nagytesóra - azok kiverekszik!
- Tudod mire lennék én most kíváncsi?
- Lehet, hogy egyre gondolunk, - lesett oldalra, a kisebbik.
- Ha a sárga tálra gondolsz, akkor igen. - Elődkének eszébe sem jutott eddig az a sárga tál, de mégis rávágta.
- Arra én is!
A semmi lágy ölelésében úszva a város felett, egy erősen fénylő, kígyózó vonalat láttak, ami a tolvajok útvonalát jelezte, a vasúttól indulva, messze-messze, majdnem a látóhatár széléig.
Egy pillanat alatt világossá vált, hogy a határ felé igyekeznek, mert az irány szerint, a szomszéd ország tűnt elérendő célnak. A fénykígyónak látszó kacskaringós út lassan hosszabbodott, úgy látszott, mintha egy gyönyörű luxuskocsi vontatná.
- A nő vezet - mutatott le lángocska, majd egészen közelre ereszkedtek.
A rádió bömbölt, a nő tele torokból énekelt, a fickó meg aludt mellette. Még két ember ült hátul, de azokat nem érdekelte semmi, csak a whiskys üveg, ami hol egyiknél, hol a másiknál volt.
- Innentől mi vezetünk, - kacsintott cinkosan Lángocska.
Két kilométerrel előttük egy rendőrautó állt, lehúzódva az út szélére, a sebességmérő pedig kiállítva az útpadkára. Gyér volt a forgalom, már menni akartak, de a traffipax mutatta, hogy a távolból feltűnő autó jócskán túllépi a megengedett sebességet.
A nőnek elállt a hangja, és rémület ült ki az arcára. Az éneklést felváltó sikoltásra felébredt a mellette ülő férfi, aki nem értette mi a baj?
- Ne hisztizzél picinyem, mert kidoblak - volt az első reakciója , majd kereste az okot, mitől akadt ki ez a liba? A hátul ülők nem zavartatták magukat, éppen a lila kabátos mutatta az újával, hogy csak egy kortyot, majd átadta az üveget.
- Vedd már le a mankód a gázról! Fékezz, nem látod, hogy kint a rendőrök?
A lány mutatta, hogy a lába nincs a gázpedálon, és hogy a féket tövig nyomja, de a kocsi mégis egyre gyorsul. A következő pillanatban kétszázzal suhantak el a rend őrei mellet. Azoknak esélyül sem volt, hogy utolérnék őket, ezért a rádióban jelezték a diszpécsernek, hogy egy őrült száguld az úton.
- Kétszáz felett megy, a határ felé tart.
Gyorsan összecsomagolták a műszerüket, és utána eredtek, hátha valahol rájuk is szükség lesz. Csikorgó kerekekkel fordultak meg, és próbáltak mindent kihozni a kocsiból, bár tudták, hogy az kétszázzal úgysem megy.
Alig mentek egy-két kilométert, amikor feltűnt a távolban egy autó, keresztbe fordulva, az úton. Kicsit lassítaniuk kellett máris, mert egy félbevágott autógumi volt az úton, majd nem messzire egy másik is. A kocsihoz érve egy szőke nő állt az út szélén, és látszott, hogy sokkos állapotban van. Egyikük bejelentkezett, és tájékoztatta a központot, a másik a nővel próbált kapcsolatot teremteni, de az csak remegett, és nem jött ki hang a torkán. A helyzetet próbálták megérteni, mert amit láttak, az képtelenségnek tűnt. A kerékfelnik alsó részének a harmadát mintha levágták volna, gumi nélkül feküdtek az útra. A kocsi hasa mindenütt az aszfaltot érte, úgy tűnt, mintha elsüllyedt volna. Most vették észre, hogy egy férfi is áll a túloldalon az árkon túl, egy fában kapaszkodva, és görcsöktől gyötörve hány.
Kísérteties volt ez az egész, mert ilyen körülmények közt, már lángban kellene állni mindennek, de az ötven méter hosszú, két megolvadt bitumenes csíkon kívül semmi se utalt a hőre. A csend szinte bántó volt. Mindenki próbálta a megdöbbenését leplezni, titkolni a zavarát, mert már saját épelméjűségüket is kétségbe vonták.
Ebbe a törékeny pillanatba ijesztő csikorgással pattant fel a kocsi csomagtartója. A férfi elengedte a fát, és botladozva az árkon keresztül felkapaszkodott a kocsihoz. Mindnyájan nézték, és magukban drukkoltak neki, hogy ne essen vissza, mert nagyon gyengének tűnt.
- Önöké ez a kocsi? Önök jöttek vele idáig - szögezte le a rendőr.
A zavart férfi, mintha új életre kelt volna, a fák közti nyiladékra mutatott, ahol két ember távolodott, próbált átvergődni a bokrokon.
- Nem, nem mi! Ők jöttek vele, mi csak stoppolni akartunk, de valami őrület történt. Nem tudom mi, nem értem az egészet.
A rendőr belenézett a csomagtartóba, félre húzta a függöny darabot, és elámult a látottaktól. Sárgás színű, földdel szennyezett régimódi edények voltak egymásra dobálva, de érdekes módon, rozsdának semmi nyoma.
- A többit bízzuk rájuk - mutatott Lángocska az egyenruhásokra, és Elődkét egyik felhőbe dobva, nevetgélve elsuhantak.

- Hahó álomszuszék - hallotta a nagyanyja hangját, majd a szemét kinyitva, egy fehér ruhás nénit látott a folyosón közeledni.
Mindnyájan felálltak, és várakozva megindultak felé. A doktornő már messziről mosolygott.
- Úgy látszik, semmi komolyabb baj nincs! Az ütés nagy volt, ami a fejüket érte, de néhány hét alatt kiheverik. Kemény koponyákról van itt szó kérem - próbálta humorral feloldani a feszültséget, és véget vetni, az örökkévalóságnak tűnő várakozásnak.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
444
Időpont: 2011-01-25 20:01:44

Kedves Laura!
Igen, van még:))))))))))) Ami itt a Napvilágon olvasható az csak kis része ennek a Ginsengről, és egykori családjáról szóló történetnek.
Kicsit humoros nekem is ez, mert egyetlen kis novellácskát akartam összehozni, de a szereplők annyira erőszakosak velem szemben, hogy azóta már jóval a századik oldalon túl íratják velem az életüket.
Üdvözlettel:Károly
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
444
Időpont: 2011-01-25 19:54:10

Kedves Rozália!
Örülök, hogy tetszett.
Üdvözlettel: Károly
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
444
Időpont: 2011-01-25 19:49:44

Kedves Lyza!
Köszönöm.
Üdvözlettel Károly
Alkotó
Regisztrált:
2011-01-08
Összes értékelés:
193
Időpont: 2011-01-21 13:44:47

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Van még? :)
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7466
Időpont: 2010-08-23 13:29:26

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!

Csak most olvastam el, de nagyon jó!

Szeretettel: Rozália
Alkotó
Lyza
Regisztrált:
2009-09-09
Összes értékelés:
3102
Időpont: 2010-08-22 22:27:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Izgalmas, sodró...élvezet olvasni!
Gratulálok Kedves Károly!
Lyza

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 10. rész című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 9. rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

sankaszka bejegyzést írt a(z) Édes otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel A nyárfa címmel a várólistára

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Testvérek című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

Jártó Róza bejegyzést írt a(z) Szép mert szeretem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Elmulasztott boldogság című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)