A fenti sor nemcsak a Fame c. film egyes szereplőire, hanem a készítőkre is igaz. Az 1980-as eredeti változat újrafeldolgozása olyannyira felejthető, hogy pár év múlva talán azt sem fogják tudni, hogy valaki már készített egy remake-et a kétszeres Oscar-díjas musicalből.

Vannak olyan esetek, amikor egy elsőfilmes rendező kasszasikert csinál (mint Oren Peli a Paranormal Activity-vel). De vannak olyanok is, amikor a bemutatkozás nem sikerül túl fényesre, és most ez a helyzet áll fenn. Egy remake elkészítése komoly feladat, és ezzel inkább egy tapasztaltabb embert kellett volna megbízni. Kevin Tancharoen koreográfusként és táncosként dolgozott, így személyes tapasztalattal rendelkezik a filmjében bemutatott világból. De maga a rendezése sok kivetnivalót hagy maga után. Egy sokkarakteres történetről van szó, és ha már 2 órát áldoztak rá, akkor illett volna jobban odafigyelni a szereplőkre. A film közepéig nem igazán volt cselekmény, mintha egy tehetségkutató showműsort láttunk volna, ahhoz pedig nincs szükség mozira. Persze a fő hangsúly azon volt, hogy bemutassák, milyen az élet egy ilyen elit képességfejlesztő iskolában, és minden tanéven végighaladtak, de éppen ezért nem ismerhettük meg a karakterek változását, életük részleteit.

A rendező csupa ismeretlen színésszel dolgozott, és valószínűleg nem ez a film lesz számukra az ugródeszka Hollywoodba, mert ugyan tehetségesek, de nem igazán a színészetben. A másik probléma az, hogy a nekik írt karakterek is kidolgozatlanok, egyéniségtől mentesek és feledhetőek, eljátszásuk nem adott túl sok lehetőséget a kitűnésre. Ehelyett arra koncentráltak, hogy bemutassák: a hírnévért keményen meg kell dolgozni, és csak keveseknek teljesülhet az álmuk. Csakhogy a film inkább a negatív oldalra koncentrál, hiszen akivel jó dolog történt, az kapott mellé valami rosszat is, másoknak pedig csak a bukás jutott. Rendben van, hogy kemény az élet azoknak, akik hírnévre vágynak, de számos példa van arra, hogy nem ilyen negatív a helyzet, sokan befutottak, de ilyen kiemelkedés nem volt a filmben.

Pozitívumként említhető, hogy a filmben szereplő táncjelenetek jól koreografáltak és látványosak voltak, de az énekeseknél akadt probléma. Egyedül a Denise-t alakító Naturi Naughton alkotott emlékezeteset (ill. talán még az ebédlőben éneklő szőke lány, de hiába volt jó hangja, csak ennyi lehetőséget kapott a szereplésre), mert egy sima rapper, egy átlagos hangú srác és egy hangtalan kislány semmi maradandót nem tett le az asztalra.

Ha már egy zenés-táncos filmről van szó, akkor szót kell ejteni a zeneszámokról, amelyekre összességében egy szó van: felejthetők. Fényévekre vannak a slágerek szintjétől, egy sort vagy egy dallamot sem tudnék felidézni. Az egyetlen értékelhető zenei betétnek az ebédlős jelenetbelit tartottam, ahol a sok tehetséges gyerek felszabadította improvizációs képességét. Talán ha többször éltek volna hasonló produkciókkal a film során, akkor jobb lehetett volna minden.

Mindent egybevetve a Fame egy nagy csalódás és feleslegesen elpazarolt két óra. A rendező megmutatta, hogy a sztárságig eljutni nem könnyű, sok a buktató, az élet nem fenékig tejfel stb. De a robotként élő diákok mindegyikére ráhúzni azt a lepedőt, hogy akármit is érnek el, abban biztos, hogy van valami rossz, az egy hibás húzás volt. Így csak egy vontatott, szenvedős tehetségkutatót kaptunk. Még jó, hogy ilyet a tévében is láthatunk ingyen..