De egyszer csak nem vette fel a telefont. Próbáltam később, de akkor sem jártam sikerrel. Vajon mi történhetett vele? Nem tudtam elképzelni. Hova tűnt, mi lehet a hallgatásának az oka? Kényszerképzeteim támadtak. Persze a legrosszabbra gondoltam, arra, hogy már nem kellek neki.


Kezében tartotta a telefont, de tárcsázás közben megállt. Mit mondhatna neki? Vívódott, nem tudta mit tegyen? Rázúdíthatja mind azt ami történt vele? Van értelme tönkre tenni egy másik ember életét? Csupán csak azon a jogon ami volt közöttük oly régen?
- Jorgos! - az anyja kiáltott be a konyhából. De ő nem hallotta, csak törte a fejét, hogy megtegye-e. Hívhatja-e Nicát? Csak a hangját akarta hallani, csak beszélni vele pár szót. Eltitkolva a valóságot, hogy ne tudjon meg semmit. Oly kevesen maradtak mellette, és nem tudta, hogy Nica hogy fogadná? Olyan régen volt minden, nem is tudná meg mondani hány hónap telt el azóta?
- Jorgos- megint szólt az anyja. - Elmegyek Dafniékhoz! Oreszte, kala.
Az ágyon feküdt, egy csendes kis szobában. Nem volt rajta kívül senki otthon. Az anyja elment a nővéréhez, azt mondta, egy órát lesz távol. Ennyit kibír. Felkelni úgyse tud, mióta a balesete volt, az ágyhoz volt kötözve. Nem mozgott a lába, teste csak a kezét tudta felemelni. Deréktól lefelé nyomorék volt. Nem várt már semmit az élettől, beletörődve a megváltozhatatlanba élte az egyszerű mindennapjait. Kívülről egy beletörődött ember volt,de belül tombolt a mérhetetlen düh. Mért pont vele?
Sose felejti el azt a délutánt. Koncertre mentek. Négyen ültek a kocsiban és ő nagyon fáradt volt ahhoz, hogy vezessen. Így hátul ült. Nem látott és nem érzékelt semmit. Talán még el is bóbiskolt. Csak a csattanásra figyelt fel, túl későn, már nem tudott tenni semmit. Beszorult a két ülés közé. Keze a háta mögé csavarodott és csak egy mérhetetlen fájdalmat érzett a nyakszirtjén. A tűzoltók vágták ki. A mentőben már nem volt eszméleténél. Azt hogy a társaival mi történt, sokkal később tudta meg. Azt hogy a legjobb barátja, Nikolas ott a helyszínen meghalt, a másik kettő csak könnyebb sérüléseket szenvedett.
Bár halt volna meg ő is. Az anyja vitte haza a kórházból. Gyötrelmes napok, hónapok jöttek. Sok mindent rendeznie kellett magában, az életét, már ami maradt belőle. Az anyjával való viszonyát, ami sose volt jó. És most mégis csak rá volt utalva. Borús pillanataiban véget akart vetni ennek az egésznek. Nem látott kiutat. Csak egyet tudott, hogy nem akar így élni. Egy roncs ember volt fizikailag és szellemileg is.
Tudatosan várta a megfelelő pillanatot, de eddig még nem jött el. Talán majd ma. Szétnézett a szobában, mintha búcsúzni készülne. Szeme rátévedt arra a könyvre amit Vasilij hozott neki. Még nem vette a kezébe. Nem volt türelme hozzá, nem is érdekelte. Egy nőről szólt aki végig szenvedte az életét és öngyilkos akart lenni, de végül az életet választotta. Vasilij talán megsejtett valamit? Azért hozta, hogy vegye észre, az életnek, még az olyannak is mint az övé, értéke van? Nehezen szánta rá magát arra, hogy a kezébe vegye a könyvet. De mégis megtette. Lassan olvasni kezdte.

"... Egy nagy családba születtem. Hatodik gyereknek. Apám juhász volt, anyám sose dolgozott. Nyáron mezítláb jártunk, így spórolva a cipővel. Nem voltunk gazdagok. Mindig csak annyink volt, hogy máról-holnapra éltünk...."

Mi z a zagyvaság? Vasilij milyen könyvet hoztál nekem? Ki ez az Iréne Palagros?
Kényszerítette magát, hogy tovább olvassa.

" ... Iskolába a közeli városba jártunk. Hogy gyűlöltem a szegénységet. Állandóan hisztiztem, lázadtam a sorsom ellen. Szüleim és testvéreim nem értették, hogy miért nem jó nekem ez? Ők beérték ezzel, de én többet akartam. Én nem akartam a tanyavilágában elsüllyedni. Kerestem a kiutat, ami meg is jött egy férfi személyében. A városban volt egy kis lakása. Nem néztem semmit csak a menekülést láttam benne. Hozzá mentem feleségül, nem ismerve jól a férjemet. Durva erőszakos ember volt. Állandóan ütött, vert. Kegyetlen életem volt mellette..."

Nica, neki volt ilyen férje. Szegény! Most már érdekelni kezdte ennek az Irénének az élete. Falta a sorokat. Teljesen a hatása alá került.
- Jaszu Jorgos- hazaért az anyja. Abba kellett hagynia az olvasást. Alig várta, hogy újból egyedül legyen és megint kézbe vegye a könyvet. Hallgatva az anyját, aki csak mesélt, egyre csak Nica járt a fejében. Nica, akit oly rútul elhagyott annak idején, mert a karriert választotta.
És most mi van? Itt fekszik nyomorékon és az életén kesereg.

Élet, te átkozott, csak vigyorogsz rajtam. Nyomorékká tettél, hogy így vezekeljek a régmúltban elkövetett bűneimért? Mert mindenkinek fizetni-e kell egyszer. Most rajtam a sor.