HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48564

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Tiringer TündiFeltöltés dátuma: 2006-09-08

A rab

Azon a téli tanítási napon Hans Dieter Fuchsenblatt, 34 éves helyi lakos, foglalkozására nézve "mindenes" reggel óta ült az iskola kerítésén. Várt. Minden egyes becsöngetés előtt valamiféle különös, fojtó vágy égett benne, hogy elinduljon és megnézze, Carmen megérkezik-e az iskolába. Az elmúlt három hónap alatt Hans tudata olyannyira átalakult, hogy kezdte felépíteni a saját történetét.

Augusztus közepén minden rendes német kisgyermek iskolába megy. Augusztus elején pedig minden rendes tanár és iskolagondnok, takarító és konyhás, valamint a mindenes is bemegy az épületbe és karban tart, értekezik, leltároz. Hans a kerítést festette. Sietett, mindössze három napja volt rá, hogy befejezze. A festék lassan száradt. Az első nap eseménytelenül telt. Csak festett. A második napon azonban megjelent egy hosszú, fekete hajú, fiatal nő, egy kislány vezetve.
- Látod, Carmen, a bácsi lefesti a kerítést, hogy szép legyen mire jöttök, hiszen két hét múlva kezdődik a tanév.
A kislány nem válaszolt, nagy mélybarna szemeit előbb az anyjára, majd Hansra emelte. Ekkor érezte a férfi azt a különös bizsergést, amiről fentebb már említést tettünk. Talán az atyai aggodalom és a feltétlen büszkeség lehetett. Hans minden esetre nem ijedt meg tőle. Rámosolygott az anyukára.
- Szervusz. - mondta, kicsit ingerült hangon.
- Ismerjük egymást? - Carmen édesanyja zavarba jött, de egyébként kedvesnek tűnt.
Hans nem válaszolt, belemártotta az ecsetet a festékes vödörbe, lassan. Majd kihúzta belőle, gondosan lecsepegtette és néma vigyorgással visszafordult az immáron javarészt zöld kerítéshez.

Ettől a pillanattól kezdve Hans Dieter Fuchsenblatt minden reggel megleste Carment. A történet nem tudni, mikor született beteg agyában, minden esetre, mire eljött a tél, kerek egészet alkotott. Volt bevezetése, tárgyalása, viszont nem rendelkezett befejezéssel. Hans ezt az életre bízta.

Aztán egy novemberi, hűvös napon a kislány mérgesen szállt ki anyja autójából. Bevágta az ajtót és még vissza is kiabált, dühtől és sírástól maszatos arccal.
- Utállak!
Majd csizmácskáit jól a betonjárdához vágva elindult be, az iskolakapun. Hans homlokán pattogni kezdett az ütőér.
- Anya az ilyen? - kérdezte saját magától.
- Nem, az ilyen nem anya. - válaszolta saját magának.
- Eltiltja tőlem a gyereket. - rándult meg az arca.
- Nem hagyom! - húzódott el ideges ajka.
- Mit mond? - tette fel az újabb kérdést. - Nem láthatom többet Carment?
- Én vagyok az apja! - sziszegte válaszul.

Úgy fél tizenegy tájban kész volt a haditerv. Oda settenkedett az udvaron hógolyózó gyerekekhez. Egy darabig csak figyelt, majd nekiindult. "Mmmost vagy soooha!" - dadogta, mert beszédhibája a döntő pillanatokban mindig eluralkodott rajta. Odaszaladt a piros télikabátos kislányhoz.
- Gyere velem! - mondta határozottan.
Carmen pedig ment. Nem messze, csak a fűtőházig. Ott rájött, hiba volt a mindenes bácsit követni. Sikítani akart, de nem tudott, mert az erős férfikéz befogta a száját. Ijedten eszmélt rá, hogy nagyon nagy bajban van, és már nem lehet visszacsinálni.

Autóztak, meglehetősen sokat. Egy furcsa ház előtt szálltak ki. Tudta, hol van. Ez volt a régi művésztelepi villa, a parkon túl, amerre senki sem járt. Szép környék volt, édesanyjával sokat bicikliztek erre.
Egy furcsa kis szobába vitték, ahol barackszín tapéta, és fehérre festett lánybútorok várták. Rengeteg játék volt a polcokon. Később könyvek, és folyóiratok. A szoba berendezése a kislány korának megfelelően változott az évek során.

Hans összesen nyolc évig tartotta fogva Carmen Sturmot. Ez alatt az idő alatt mindent megadott neki. Mesét olvasott neki esténként, tanította, nevelte. Mindig a legkitűnőbb lányruhákat vásárolta neki. Ételben és italban a kedvenceket szolgálta fel. Egy valamit nem tudott elérni: boldognak látni a "lányát". Ez fájt neki, és amikor Carmen az első időben esténként, amikor egyedül maradt a kék bárányos éjjeli lámpa fényénél, és zokogva hívta anyját, Hans vele sírt a másik szobában. A gyerekrablás utáni második esztendőtől tűrte a kiskamasz rigolyáit. Mivel nem Carmen volt az első és igazából az egyetlen "lánya", úgy érezte kevés a tudása. Szakkönyveket vásárolt hát, és beiratkozott az egyetem pszichológia fakultására. Mindent tudni akart és mindent érteni szeretett volna. Hans gondoskodó, jó édesapa volt.

A kicsi lány pedig nőtt, növekedett. A könyvtárból könyveket hozatott magának "apjával", rendszeresen olvasta a helyi lapokat és nagyon sokat tévézett. A szökésen gondolkodott. Tudta, hogy csak egyszer, mindössze egyetlen egyszer lehet megpróbálni. Mivel - mint már említettük - sok újságot olvasott a szobájában, nézett televíziót, tudta, hogy az őrültek a szökési kísérlet után csalódnak áldozatukban, és általában egy szép szertartás keretében kivégzik őket. Carmen Sturm élni akart. Szaladni szeretett volna a parkban, fiúkkal találkozni az egyetem lépcsőjén, csókot kapni az autós moziban. De, leginkább arra vágyott, hogy újra átölelhesse az édesanyját, és azt mondhassa neki: bocsánat, amiért akkor, nyolc esztendővel ezelőtt azt kiabáltam neked: "Utállak!"

A szó minden nap visszhangot vetett a fejében. Ez hajtotta előre; újabb és újabb terveket szőni. Így sikerült a tökéleteset kidolgozni a végleges változatot.

A tizennyolcadik születésnapjára "apja" megígérte, hogy megkóstolhatja az alkoholt. Este, amikor Hans végzett a munkával, bejött a szobájába egy hatalmas tortával, rajta tizennyolc gyertya. Énekelt is hozzá. Repedtfazék hangon, zavartan, de elkornyikálta a szülinapi dalt. Leült a kétszemélyes kis asztal mellé, csillogó szemekkel ránézett a lányra.
- Felnőttél, kislányom! - mondta meghatottan. Nézte a gyönyörű, fekete hajú fiatal nőt. Felugrott a székről, megölelte és átadta neki az ajándékot. Egy nagy doboz volt, szépen becsomagolva, szalaggal átkötve. Carmen ki akarta bontani. Hans megfogta a kezét.
- Ne most, majd este, ha egyedül maradsz! - majd felszeletelte a tortát és ettek.
- Mesélj, kicsim, milyen napod volt ma? - ezt mindig megkérdezte, és a lány sohasem válaszolt rá. Hans ehelyett elmesélte, milyen volt aznap a világ a falon túl. Ma sem történt másként. Amikor befejezte, Carmen töltött a pezsgőből a poharába.
- Miért csak egy poharat hoztál be? - kérdezte, fejét a vállára hajtva. Mosolygott.
- Tudod, szépségem, apuci nem ihat. A gyógyszerek! Elfelejtetted? - hatódott meg a férfi a "lánya" önzetlenségétől.
- Apa, csak egy pohárkával! A kedvemért! - kérlelték az őzbarna szemek. Hans feszült lett. Minden erejével a lányt szolgálta, mindent meg akart neki adni - kivéve persze a szabadságot.
- Nem lehet, galagonyabokrom! - súgta remegő hangon.
A nagylány elsírta magát. Igazi könnyeket hullajtott. Tudta, hogy eléri a célját, másként nem is lehet. Hans mély sóhajjal töltött magának, és ivott.
- Csak sírni ne lásson apuci! - motyogta könnyes szemmel.

Elpakolták a maradékot, a férfi kiment. Carmen a lépései zajából tudta, mikor mit csinál. Hans zuhanyozás nélkül a hálószoba felé vette a lépteit, és becsukta az ajtaját. A lány várt még egy kicsit, aztán az éjjeli lámpa fényénél megkereste a hosszú évek gondos munkájával meglazított csapot az ablaktáblán. Kiemelte. Átlépett a helyén keletkezett furcsa, féloldalas résen. Nem nézett vissza, szaladt, ahogy a lába bírta. Nyolc éven keresztül minden nap felidézte a parkot és az édesanyjával eltöltött biciklitúrák emlékét. Most tudta az utat, vitte a lába. Egy félórányira volt az első ház a város peremén, rátapasztotta a kezét a csengőre, és csak nyomta, nyomta, ahogyan elfogyó erejéből tellett. Idős asszony nézett ki, szólt a fiának és a menyének. Azok mentek kaput nyitni.
- Ki maga? - kérdezte a fiatal férfi szigorúan.
- Carmen Sturm - lehelte a lány és a számára megerőltető futástól összeesett.

Nyolc év raboskodás után kiszabadult. Megtalálta az édesanyját, az igazi otthonát. Minden vágya az - nyilatkozta a helyi lapnak -, hogy végre megtalálja önmagát is, a valódi Carmen Sturmot.

Hans Dieter Fuchsenblatt kóvályogva ébredt. Tudta, hogy a nyugtatók mellé nem szabadott volna alkoholt fogyasztania. Elhatározta, hogy megnézi, hogy Carmennel minden rendben van-e. Amikor kinyitotta a lány ajtaját, megcsapta az erős nyári éjszaka levegője. Lerogyott az ágyra. Nem sírt, tudta, a gyerekek előbb vagy utóbb kirepülnek. Csak fájt. Maradhatott volna még.

A férfi kiballagott a város szélére. Nézte, ahogyan a nap felkel. Carmen folyton napot rajzolt, amíg kisebb volt. "Milyen szépen színezett! Az a kacsa is..." A férfi meglátta a közeledő vonatot, és mosolyogva, megelégedve lépett egyet. A teste rommá lett. Az ajándékos szülinapi doboz szétszóródott a töltésen. Fényképek voltak benne, Carmenről. A kislány rajzai, az első levágott hajtincs, egy gyöngysorocska, az első együtt megoldott matekpélda. Vitte a szél a lapokat, beterítette vele a parkot, a puha füveket. Carmen Sturm elmúlt nyolc éve ott feküdt a nyári reggel fürösztötte zöld szőnyegen.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2007-12-09
Összes értékelés:
1984
Időpont: 2008-04-24 22:13:55

Kedves Tündi!
Nekem is egyből Natasa esete jutott az eszembe... Mindenesetre jól megírtad. Egy apróság: Helytelen az, hogy "nem szabadott volna", bár tudom, sokan így mondják. Helyesen: Nem lett volna szabad. Ez olyan,l mintha a "tilos" (a "szabad" ellentétét) szót i8geként ragoznád. Ugye, ez meg sem fordult a fejedben?:) Akad még pár vesszőhiba, és a párbeszédeknél kisbetűvel folytatod, ahol naggyal kellene (pl."... - majd felszeletelte a tortát...", és rögtön az alatta levő sorbanúgyszintén), de egészében véve remekül, gördülékenyen írsz!
Üdv: Borostyán
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2008-02-10 17:19:43

Mellbevágó történet. Hasonlít annak a német lánynak a történetére, akit szintén elraboltak. Natasáéra (azt hiszem így hívják). Ő ihlette a történetedet? Nagyon tetszett. Gratulálok!

Üdv.: Phoenix
Szenior tag
Tiringer Tündi
Regisztrált:
2006-05-11
Összes értékelés:
118
Időpont: 2008-01-31 17:32:27

válasz virágének (2008-01-16 17:32:56) üzenetére
Köszönöm!!!
Alkotó
virágének
Regisztrált:
2007-08-15
Összes értékelés:
480
Időpont: 2008-01-16 17:32:56

Kedves Tündi!
Ezt az alkotásodat is olvastam már rég és akkor is éreztem, hogy túllépi az amatöriz
mus határait. Akkor nem írtam, úgy gondoltam még lesz időm. És most eljött ai ideje.
Mindig belém markol a szép, tiszta, fölösleges sallangoktól mentes stílusod.Ez a modern mai irodalom jellemzője! SOK SIKERT! KATALIN
Szenior tag
Tiringer Tündi
Regisztrált:
2006-05-11
Összes értékelés:
118
Időpont: 2006-12-15 22:19:08

Köszönöm szépen, Kati, a kritikáid minden körülmények között jól esnek!
Remélem, nem rombolok le semilyen illúziót: a történet egy újságcikk alapján a saját kitalációm.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok neked, ezúton is!

Tündi
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12547
Időpont: 2006-12-11 17:04:53

Mélyen maghatott a történet. Elgondolkoztam rajta, vagyon csak kitalált, vagy van benne igazság?
Választékosan, hibátlanul írsz. örülök, hogy meglátogattalak.
Kati

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Galamb-szerelem című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel A múlton át címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Bizalom című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 14. címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Reménytelenül című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Erdő címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Reménytelenül című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szereposztás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Galamb-szerelem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)