A feszültség ott lógott a levegőben, csendben megvacsoráztak és visszakísérték mind a ketten Ilonát a házikóhoz. Nekik még dolguk volt, mert jöttek a rózsákért a szállítók.

Ilona megköszönte a vacsorát és felajánlotta, hogy megy nekik segíteni, de a férfiak, szinte egyszerre hárították el.

Inkább pihenésre biztatták.

Így hát levetkőzött és egy darabig hallgatta a halk neszt, amit a rózsák felrakásával okoztak, majd elaludt.

Hajnalban valami furcsa érzés szállta meg, és felriadt. Az ablakon a hajnal bíbor színe látszott és a templom tornya, mint ódon vár a felhők között.

Ebben a pillanatban egy sötét árny suhant el az ablaka előtt. A szíve hevesebben kezdett dobogni, mert annyira ismerős volt az árnyék.

Gyorsan felkapta a pongyoláját és odaállt az ablak mellé, hogy lássa, ki ólálkodik odakint.
Egyszer csak a szívverése is majdnem megállt.

Az ablakon Péter, a volt kedves nézett be.

A fejében elkezdtek a gondolatok száguldozni, mit akar ez itt... Honnan tudja, hogy itt van... Nem akart balhét ezért aztán kinyitotta a bukóablakot és kiszólt neki, menjen innen, semmi keresni valója nincs itt...

Péter azonban azt mondta, még meg nem hallgatja, addig el nem megy.
Ilona, hogy szabaduljon, rábólintott és Péter el kezdett beszélni.

A Főnöködtől tudtam meg, hogy hol vagy, azt mondtam neki, hogy nálam van a személyid, s feltétlen utánad, kell vinni, így megadta a címet...

-Ilona, hidd, el szeretlek, s nincs semmi közöm ahhoz a nőhöz és a gyerekéhez, nem is voltunk sosem házasok, csak jártunk együtt, de a gyerek nem is biztos, hogy az enyém

-Kérlek, beszéljük meg még egyszer, ha hazajössz.

Ilona végighallgatta, és azt mondta, ha bebizonyítod, hogy a gyerek nem a tied, akkor meghallgatlak újra. Most pedig menj, s ne lássalak itt többet!

Péter elment.
Ilona, meg a zaklatottságtól nem tudott aludni. Már jócskán pirkadt az ég egyre inkább ki lehetett venni a tárgyakat.

Kinézett ismét az ablakon és a virágok édes, finom illata megrészegítette. Milyen áldott csönd ereszkedett a tájra. Szeretett itt lenni.
A gyermekkora jutott eszébe, amikor saját kertjükbe az édesanyjával ültethették a virágokat és kis ágyásokat készítettek a különböző fajtáknak. Ő meg a kis lapátjával, ásójával segített. Akkor elhatározta már, hogy kertész lesz.

Elment lezuhanyozni és felöltözött felvette a csinos zöld ruháját és még egy kis sminkkel is szépítette magát. Olyan helyesek ezek a testvérek gondolta.

László és Pál is nagyon elegáns, jó alakú, csak László olyan rámenős, Pál pedig csendes, szerény. Tetszik mind a kettő, gondolatban el is ábrándozott, ahogy maga elé képzelte őket.
Ekkor kopogtak...

Folyt. köv.