- Kérem a vádlistát! - szól a bíró a tárgyaló teremben. Behurcolnak egy hórihorgas férfit bilincsben, körbeláncolva. A bíró mérgesen figyeli ezt félhold alakú szemüvege fölött - Mi ez itt? Én a vádlistát kértem! - dörmögi, és magyarázatot követelő tekintettel néz rá a gyanúsítottra, aki megszeppenten áll a rendőrök között.
- De kérem, bíró úr, ő az - súgja oda neki az egyik rendőr.
- Mi az, hogy, hogy, hogy, hogy ő? Nem inkább ez?!
- Nem, uram. Ő az.
- Igen, é-é-é-én vagyok - dadogja a bűnöző.
- Ááá, vagy úúúgy! Szóval maga az a híres vádlista? Azt hittem, most a gombtalan babonás következik, de ha már itt van... Ugye tudja, miért? - kérdezi a bíró, és unottan előszedi gyanúsítottunk lapjait.
- De hát kérem, én igazán nem akartam rosszat, amikor megfogtam a tábornok anyjának a testvérének a fiának... öö, izé... a lányának a vádliját! Én igazi elkötelezettje vagyok a vádliknak, ha tudná, mennyire...
- Csöndet! - csap le fakalapácsával - Szóval maga azt mondja, hogy szánt szándékkal követte el ezt a bűncselekményt?
- Bűncsel- csel- cselekménynek számít, ha valaki a vádlik szerelmese, kérem?
- Nem tudta?! - csattan fel a bíró - Igazi alávaló bűnözővel van dolgunk, hallják? Még büszke is rá! Gondolom, akkor tudja is pontosan a vádakat: vádli masszírozás és paskolás, ujjropogtatás, saroknyomogatás, zokni szagolgatás, mind mind szörnyű...
- Köhöm... Ha szabadna szólnom, a talpcsiklandozást kihagyta...
- Ó, valóban? - kérdezi halkan a bíró.
- Igen, közvetlenül az ujjrop- rop- ropgatás után - suttogja a vádlista.
- Nos, ez igen kellemetlen, köszönöm - motyogja vissza bűnbánóan az ítélő, majd ismét peckes testtartásba helyezkedik - Attól tartok, a gyanúsított maga vallott most be nekem egy, a bűncselekményt igen súlyosbító tényt... Mégpedig a lábcsiklandozást! - elképedt hangok söpörnek végig a tárgyalótermen - Tudja maga, hogy ez súlyosabb, mint az összes többi vád együttvéve?
- Val- val- valóban?
- Igen, kedves uram... Én igazán enyhe büntetéseket szabtam volna, de ez igazi aljasságra és hidegvérre vall.
- Val- val- valóban? - sápad el a vádlista, és zavartan figyeli a bírót egyik lábáról a másikra billegve.
- Ilyen bűnözőnek pedig nem tudok kevesebbet adni, mint tizenöt év fegyházat... és szigorú eltiltást a lábaktól.
- Ne kérem, csak azt ne! Legyen inkább húsz év, csak a láb- láb- lábakat ne! - esdekel az elítélt, és hangos lánccsörrenésekkel, sírva veti le magát a földre. A bíró előbb szigorúan, majd megenyhülve nézi a jelenetet. Asztalán átfeküdve lehajol hozzá.
- Na jó, ha halálra csiklandozza a feleségemet, elintézhetek pár levetett zoknit... - súgja oda neki.
- Ó, uram, hát megtenné? Ig- ig- igazán köszönöm - néz fel rá hálálkodva, mire a bíró rákacsint.
- Vihetik!
Felsegítik a bűnözőt, és kivonszolják a teremből - Milyen igazságos emberek vannak! - mondja csodálkozva, és eltűnik az ajtó mögött.