Sötétkamra mélyén
Ébredek.
Fent nem látok
Sem falat, sem felleget.
Óriás lábain lépdel
Mögöttem egy ember.

Te Vagy Az.
Csend és pihenés jön veled.
Csend és puha mozdulat.
Hajad sötét,
Arcod nyugalom,
Szemed a szerelem,
Testem testedbe oltom.
Hangod csak emlék-szirom.
Kezed rám simul,
Kezem áthatol
Ott, hol a csend honol.
Sötétkamra mélyén
Meglestem tested,
Meglestem sok-sok érzésed.
Gondolataid lágy odújában
Illatos vadrózsa,
Tüskéje kezembe akadva.
- Felkelek -, Nem tudom, ki vagy.

Bár tűnne el,
Nem tűrhetem el.
Felemészt, feléget.
Így hát:
Én vagyok a Te vendéged!

S árnyék vagy Te,
Vagy én a Tied.
Rácsok mögött tartasz,
Rácsok közted és köztem,
Én már nem tudom,
Mit is tettem.

Árnyék vagyok,
Te egy Nő,
Ki a testemből
Kinő.
Onnan származok,
Honnan te jössz,
Szavaidra vágyom,
Te vagy az én igaz párom
Könnyeid soha nem látom.
Csak téged kereslek,
Illatod a színes nagyvilág,
Hajlatod a szűnő nap,

Enyém vagy színes tegnap, de nem ma.