HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 30

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49227

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2010-04-26

Luca széke



A szerszámos kamra ajtaja be volt zárva.

Ábelen nem volt más, mint póló meg vékony nadrág. Csak egy pillanatra futott ki a jó meleg szobából, mert sürgősen kellett volna egy U-szög, csavarhúzó, ez vagy az, aminek a nevét a férfiemberek már három éves korukra megtanulják. Ábel tanácstalanul rázta a kilincset. Ki érti ezt? Ez a szerszámoskamra még soha nem volt bezárva.

Nincs az bezárva, oktatta a nővére fölényesen, hanem bezárták, még magyarul se tudsz rendesen, te tökmag, te Hüvelyk Matyi. Vedd föl a kabátodat. - Miért zárták be? - Keresztapádat kérdezd, ő van benne.

Ábel dörömbölni kezdett az ajtón. Keresztapa, engedjen be! - Egyedül vagy? - szólt ki Miska bácsi. - Itt van a Kati is. - A Kati menjen be a házba, akkor bejöhetsz. - Miért, mi a baj velem? - kérdezte a lány sértődötten. - Semmi a világon, de itt most meglepetés készül.

Kati felhúzta az orrát és beszaladt a házba; Ábel pedig beléphetett a szentélybe.

Az igaz, hogy nagyon is szentély volt. Fáskamrának indult, aztán az emberek úgy gondolták, mégse a fákat kellene pusztítani maguk körül, amikor olyan sok más módon is tönkre lehet tenni a világot. Ide hordta Miska bácsi a szerszámait, amik otthon már nem fértek, előbb csak egyet vagy kettőt, utoljára az egész gyalupadot. Hiszen úgyis mindig nálatok kell valamit szerelni, mondta derűsen a testvérének. Hol a konyhába kellene egy új polc, hol a szekrény ajtaja esik le. A gyerekeid elnyüvik az egész berendezést. - Az a dolguk, felelte kimérten a testvér. Nem emlékszel? Néhányszor mi is a feje tetejére állítottuk a házat. - Egy se volt olyan jó, mint amikor szögeket vertünk az asztal lábába. - Hát még, amikor anyánk panaszkodott, hogy besárgult a függöny, mi meg kimostuk tintás vízben. Kaptunk is olyan verést...

De hiába kaptuk, szögezte le Miska bácsi. A gyerek azért van, hogy rípoljon. Tör-zúz, tép, vág, harap, szaggat. Aztán egyszer csak ember lesz belőle. Akkor meg az anyjuk nyíg, hogy kéne már megint egy kis pulya.

Ki érti az asszonyokat? - mélázott a testvér. Szerencse, hogy itt van ez a Miska, aki igazi ezermester. Mindent kikalapál, megszerel, becsavaroz. Mondják, hogy az asszony körül is ügyködik szorgalmasan. Váljon egészségére. Egyébként a testvér se tudott volna elszámolni minden órájával, sőt a bögyös Erzsi férje is többet volt a városban, mint odahaza a tollas ágyban. Jól van ez így. Jut is, marad is ebből a portékából. Bár igen nagy istentelenség ezen gondolkodni, amikor advent-idő van.

Keresztapa, mi készül? - érdeklődött Ábel, amikor már egy kicsit kifújta magát.

Pszt, intette le Miska bácsi, halkabban beszélj, te gyerek, mert ez nagy titok. Lehet, hogy odakint hallgatózik az a traccsos nővérkéd, és akkor az egész munka nem ér semmit. - Ábel óvatosan kikémlelt a pókhálós ablakon, de még a kulcslyukon is. - Nincs itt senki, jelentette elégedetten. - Akkor jó, mert ez tizenhárom napos titok. Asszonyfélének egy szót se róla, még akkor se, ha olyan kicsi, mint a Kati. Jól van, azért esküdni nem kell, csak úgy mondom. A titok azért van, hogy titok maradjon. Világos?

Világos, bólintott Ábel.

Akkor hát kezdjük! Milyen nap van ma? - December 13, vasárnap, sorolta Ábel. - Kinek a napja? - Hogy-hogy kié? Mindenkié. A napok ingyen jönnek. - Nem azt kérdezem én, öcskös, hanem hogy kinek a neve napja? - Az enyém nem. - Nem is, te nagyokos, mert Luca napja van.

Ábelre ez nem volt nagy hatással, mert egyetlen Luca nevű lányt sem ismert. Keresztapa sem, de ő legalább tudta a mesét: Luciának nagyon beteg lett az anyja. Elmentek a Szent Ágota sírjához, segítséget kérni. Addig imádkoztak, amíg a kislány elaludt. Mit álmodott, mit se, azt nem tudjuk, de elhatározta, hogy soha nem megy férjhez, hanem Jézus menyasszonya lesz. Nohát, az anyja meggyógyult, de csak legyintett a gyerekbeszédre. Eltelt pár év, de Lucia nem imádta a bálványokat, nem akart feleségül menni a pogány vőlegényhez. Megkötözték, azt gondolták, áthajtják fölötte a csordát. Az ökrök azonban megtorpantak, nem léptek rá a testére. Erre nagy tüzet raktak, és Luciát megégették. Mindez 304-ben történt, Szirakuzában.

Nem hiszem én ezt, ingatta a fejét Ábel gyerek, hiszen ha beterelik a marhákat a városba, meg nagy tüzet gyújtanak, a rendőrség szétüt köztük, aztán a gyújtogatók már mennek is a sittre. - Miska bácsi meglepődött. Ejnye, kitől tanulod ezeket a csúf szavakat? Elmondtam egy mesét, ahhoz meg nem illik más, mint az áristom vagy a kóter. - Akkor is elég rossz mese, ítélkezett Ábel, én az olyan meséket szeretem, amelyeket el lehet hinni, és győz az igazság. - Nem is olyan nagy kívánság! De tudod, ha el lehet hinni, akkor nem győz az igazság, ha meg véletlenül győzne, az csak mese habbal. Bizony, mi már csak ilyen világban élünk, Ábel! Meg aztán olyan sokféle igazság van. A rendőr igazsága, a tolvaj igazsága. - A tolvajnak soha nincs igaza, vetette közbe Ábel, meg kell bilincselni, és a sittre kell vágni. - Nono, mosolygott a keresztapja, én már láttam egyet és mást a nagyvilágban, köztük egy-két nagy tolvajt, akiknek a hajuk szála sem görbült meg. És a Lucia története csak félig mese, mert sok száz évvel ezelőtt, Szirakuzában megeshettek ilyen dolgok. Luciának nem az volt a fő bűne, hogy nem akart férjhez menni, hanem az, hogy nem imádta a bálványokat. - Mi az, hogy bálványimádás? - A keresztények úgy gondolkodnak, bálványimádás az, amit más emberek csinálnak. Amit mi csinálunk, az a vallás. - Ábelnek ez sok volt egyszerre. Keresztapa, inkább ne meséljen. Azt mondja meg, melyik nagy titokról nem szabad beszélni.

Ezzel végezhetünk nagyon gyorsan is, meg nagyon lassan. Melyiket választod?

Először gyorsan, a lassú meg várjon a sorára.

Hát, ha gyorsan, akkor az gyors lesz! Kisszéket csinálok. Igaz, nem akármilyen kisszéket. Kilencféle fa kell hozzá: kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsafa. Nem szabad egyszerre elkészíteni, csak szépen, apródonként, hogy éppen Karácsonyra készüljön el. A széknek megvan a maga regulája. Néhol csak három lábat eszkábálnak, máshol ötöt; van olyan vidék, ahol csillag formájú a Luca széke. De a mi falunkban nincs ilyen szokás. Egyszerű kisszék lesz, amolyan konyhába való. De mi van már megint, mi nem tetszik? - Nekem csak az, hogy van négy lába meg egy ülőkéje, eddig öt. Mi lesz a másik négy fából? - Ez benne a mesterség. Ki kell találni, hogyan kerüljön bele mint a kilenc. Én az ülőkéjét ragasztom öt fából, a másik négyből lesz a lába. Majd meglátod, a végén egészen kisszék formája lesz.

Elhiszem én, csak azt nem értem, ez a szokás, az a szokás. Hát nem úgy van az, hogy mindenki olyan széket farag magának, amilyen tetszik?

Most már igen. Akár olyat is, ami nem tetszik, csak más legyen, mint a többi. Régen azonban, még száz vagy kétszáz éve, az emberek nagyon sok dolgot nem tudtak, ezért több volt bennük a félelem. Mondjuk, ha valaki lópatkót szegezett az istálló ajtajára, és nem vágott bele a villám, akkor mindenki lópatkót akart magának. Ha aztán mégis belecsapott, meg kellett vizsgálni, hogyan állt az a patkó, a nyitott szárával fel- vagy lefelé. Új patkó volt-e, vagy már megkopott? Vásárban vették, vagy az országúton találták? Mert ez mind számít, aztán az emberek szépen megszokják, hogy valamit így vagy úgy kell csinálni. Nézzél majd körül, meglátod, mennyi helyen van még ma is patkó. Az emberek azt fogják mondani, hogy nem hisznek benne, de le nem vennék az ajtóról semmi pénzért.

Sok szokás volt régen, még szerencse, hogy mára elfelejtettük. Főhetne a fejünk, ha be akarnánk tartani mindet. Vegyük csak ezt a Luca napját. Gonoszjáró napnak nevezték, azt vallották, amit ezen a napon csinálnak, az úgyis az ördögé lesz. Nem főztek, nem sütöttek, nem fontak, nem mostak. A tilalom megszegői büntetéssel számolhattak. Az asszonyok kővé váltak, a mosóteknőjükkel vagy a kenyérsütő kemencéjükkel együtt. Hogy volt, hogy se, de ha is sok helyen mutogatják az ember meg teknő formájú köveket, és azt állítják, ez mind a Luca műve.

Ábel törte a fejét. Akkor a mi Lucánk sem is ugyanaz a Lucia, akit megégettek. - Nem is, felelte Miska bácsi, vagyis nem egészen. Mindkét szó a latin luxból származik, ami fényt jelent, de onnan jött Lucifer is, aki egyik fő-ördög. Ennek a Lucifernek a társa nálunk Luca, aki mindenféle boszorkányságot pártol. Ha meg haragszik, elveszi a tehenek tejét, kicseni a búzaszemet a kalászból, letépi a szőlőfürtöt a tőkéjéről. Azt se tudja elviselni, ha a neve napján sót vagy tüzet kiadnak a házból. Az asszonyok különösen a tyúkok körül varázsoltak; éjjel megpiszkálták őket, hogy jobban tojjanak, a kotlós elé ültek, hogy megmutassák neki, hogyan maradjon meg a tojásokon. Jósoltak is, például azt, hogy milyen lesz az időjárás. Hat vöröshagymát félbevágtak, megsózták a közepét. Mindegyiket elnevezték egy hónapról, és azt gondolták, abban a hónapban lesz a legnagyobb eső, amelyik a legtöbb levet eresztette. Vagy a következő év januárjában általában olyan lesz az idő, mint Luca napján, december 14-ből arra következtettek, hideg lesz-e februárban, és így tovább. Vagy búzát csíráztattak, és azt figyelték, mikor, hogyan zöldül. A lányok cédulákra írták az ismerős fiúk nevét, a cédulákat gombócokba csomagolták, és kifőzték; amelyik elsőnek jött fel, abban volt a vőlegény neve.

Ábel megint csak nem tudott csendben maradni. Miért csináltak gombócot, ha egyszer nem volt szabad főzni? - De jósolni szabad volt, szöktette az eszét Miska bácsi. Sok helyen pogácsát sütöttek, abban is cédulák voltak. A pogácsákra tollat tettek, és akinek a tolla megégett, annak sok gondja támadt a jövő esztendőben. Máskor megtréfálták egymást, tökhéjakba szemeket vágtak, lámpást gyújtottak, fehér lepedőben, kormos arccal ijesztgették egymást a sötétben. Jó sokáig volt sötét, mert a régi naptár szerint ez volt az év legrövidebb napja:

Szent Lucának híres napja,
A napot rövidre szabja.

A gyerekek meg lucázni, kotyolni vagy palázolni mentek. Felöltöztek kísértetnek, bementek minden házba, acélt és tűzkövet vittek magukkal, hogy az egész évben jól égjen a tűz. Vagy lopott fára, szalmára térdeltek, és így mondták el a mondókáikat:

1. Acélt hoztam kenteknek,
Cin legyen a táljuk,
Vas legyen fazekjuk,
Ólom a kanáljuk.
Adj' Isten gazdának
Boritalt meg búzát,
Gazdasszonynak gyereket,
Egy rakásnyi zúzát.

2. Luca, Luca ma vagyon,
Elcsúszkáltam a fagyon,
Azért jöttek nálatok,
Pár koronát adjatok!
Ha nem adtok, meghaltok,
Rám marad a házatok!

3. Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok.
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint a kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint földön a fűszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok.

4. Ha jó szívvel van Luca,
Lesz sok csirke, liba, ruca.

5. Adjon Isten jó napot,
Luca küldött, itt vagyok.
Legyen mindig tüzük-fájuk,
Hájuk-májuk, szalonnájuk.
Jó tehénhúst be az üstbe.
Sonka menjen fel a füstre.
Gazduramnak áldomást,
A tyúkoknak sok tojást.
Ha nem adnak fagarast,
Ugorjanak bakaraszt.

6. Lucát jöttem köszönteni,
Adjanak most hörpinteni,
Vagy egy pohár pálinkát,
Vagy egy pohár borocskát,
Mind a kettőt meginnám.
Tyúkok, ludak tojjanak,
Malacos legyen disznójuk,
Borjas legyen a tehén.
Amennyi szekér széna, szalma,
Annyi legyen a lányuk kérője.

Biztos van még sok mondóka, de nekem csak ennyi jutott az eszembe.

Ábelnek még ez is sok volt, nem is jegyzett meg többet, mint a fűszálnyi csirkét. No még csak az kéne, annyi csirke, kiszaladnánk előlük a világból! Ki csinál nekik annyi ólat, ki vesz nekik tápot, ki eszi meg a püspökfalatjukat? - Errefelé a püspökfalatja mindig az anyáknak marad, módosabb helyen a kutyának, de már a kutya is csak akkor eszi, ha nagyon éhes.

Ami pedig a lucázást illeti, Ábel kijelentette, hogy ez nagy égés; ő bizony be nem csengetne egy idegen házba, hogy egy ekkora szamárságért pénzt kérjen. Csupa bolondok éltek régen? - kérdezte méltatlankodva, elhitték, hogy ezen múlik a gazdagságuk?

Lehet, hogy nem hitték el, csillapította a keresztapja, de először is nem idegen házakba mentek; egy kis faluban nem voltak idegenek. Másodszor, ez csak játék volt. Ki nem hallgatja szívesen, hogy jövőre kolbászból lesz a kerítés? - De nem lesz, remonstrált Ábel, ha meg lenne is, mit ér az én kolbászkerítésem, ha másnak is van? - Ejnye, Ábel, te nem szeretnéd, ha mindenki gazdag lenne? - Keresztapa, ne meséljen már megint. Gazdag ember csak ott van, ahol szegény is; az egyik nincs meg a másik nélkül. Azt mondja el inkább, mire kell ez a kisszék, vagy mi haszna van. - Mondom már, te nagyokos. Karácsonykor el kell vinni az éjféli misére, vagy a keresztútra, és amikor a pap felmutatja az oltári szentséget, vagy pontban éjfélkor, aki rááll, meglátja, hogy a faluban kik a boszorkányok.

Ez már tetszett Ábelnek. Megláthatom én is? - kérdezte reménykedve.

Hogyne, de addig meg kell tartani a titkot. De aztán nagyon gyorsan kell menekülni, mert különben széttépnek a boszorkányok. Az a legjobb, ha mákot vagy más, apró szemű magot szórsz magad mögé. A boszorkány nem tudja megállni, hogy fel ne szedje, ezzel időt veszít, közben te hazaérkezel, és magadra zárod az ajtót. A kulcslyukba fokhagymát kell tömni, az ajtófélfába kést vágni, a seprűt keresztbe állítani - de a legfontosabb az, hogy elégesd a széket. Az se árt, ha lenyelsz egy-két fokhagymagerezdet, vagy fokhagymával kereszteket rajzolsz. Nem tudtad, hogy a boszorkányok utálnak minden hagymafélét? - Még a medvehagymát is?

Miska bácsi elvesztette a biztonságát. Azt is... vagy azt nem, nem is tudom. Ezt a Mecsekben kellene megkérdezni, mert nálunk nem terem meg a medvehagyma.

Itt vége lett a tudományos felvilágosításnak, mert Kati kopogott az ajtón: Anyu kérdezteti, elég hideg van-e a szerszámos kamrában, mert a hűtőben már nem fér el a sok kocsonya. - Értették a finom célzást, hogyne értették volna, meg már az ebéd körül is lett volna egy kis tennivalójuk, főleg a kanállal, mert nem is vasárnap az, amelyen nem készül húsleves.

Luca és Karácsony között hosszú az idő, különösen ha egy súlyos titok nyomja, végül csak eljött a nevezetes nap. Ábel alig várta az éjféli misét. Mi ütött ebbe a gyerekbe? - kérdezte az anyja, eddig hat ökörrel sem lehetett elhúzni, most meg nem bír magával. - Hagyjad, mondta erre az ura, aki ha eddig névtelen maradt, ez után se számít, minek hívják, - hátha ettől fog rajta a keresztvíz, mert eddig olyan pogány volt, mint a sógor bakmacskája. - Az a jó, vágta rá az asszony, legalább nem fél az ördögtől sem. - Ezzel le is tudták az aznapi beszélgetni valót. Kati morcosan lépkedett mellettük a csikorgó havon, Ábel meg úgy, mint aki lenyelte a nyársat. Kellett is, mert ott volt a kabátja alatt a kisszék.

Keresztapával két megállapodást is kötöttek. Az egyik az volt, hogy keresztapa szól, mikor jön el a kisszék ideje, a másik az, hogy a mákot is ő fogja szétszórni; Ábel csak szaladjon, és ne nézzen hátra. Ezt nem is kell részletezni, mindannyian tudjuk, hogy a hátranézésnek milyen súlyos következményei vannak; a visszapillantó tükör lenne az egyetlen kivétel, de neki meg éppen a hátra van előre, vagyis ha jobban meggondoljuk, nem is olyan kivételes. Ábelnek nincs más dolga, mint felállni, és itt nem jöhet közbe semmi malőr, ameddig csak egy kisszék a partner. Miska bácsi tudott volna erről hosszasan beszélni, de a férfiember inkább dicsekedjen, még akkor is, ha panaszkodni lenne kedve; most meg különben is a templomban vagyunk, egy kiemelt ünnepnapon, téma lezárva holnapig.

Miska bácsi oldalba bökte Ábelt. Készülj már! Mindjárt fölemeli!

A pap fölemelte, Ábel fölállt a kisszékre, és várakozásteljesen hordozta szét a pillantását. Csupa illedelmesen lehajtott fejet látott. Szerény kis templom volt, takarosan fehérre meszelve; Krisztus, akit nagy előszeretettel ábrázolnak holtában, mert legalább addig se látja, mi folyik az egyházában; fájdalmas Szűz akkora szoknyában, hogy abból az összes apostolnak kantust lehetne szabni; Szent Antal, aki a megfelelő javadalmazás ellenében minden feladatot elvállal, vakbélműtéttől sikeres bizonyítványig. Sok aranyozott cirádára nem telt, ezért az oszlopok és ívek nemes vonalát nem tudták elrontani. Régi igazság, hogy a gazdagot és a parvenüt csak egy paraszthajszál választja el.

Miska bácsi megrángatta a gyerek kabátját. Gyerünk már! Mire vársz még?

Ábel azonban egyáltalán nem sietett. Kamu az egész, keresztapa, suttogta, aztán ráült a kisszékre, mintha azt sosem készítették volna titkos célból.

Nem értem én ezt, mondta magában Miska bácsi, egy egész tanfolyamra való folklórt töltöttem a gyerek fejébe, és erre csak annyit mond, kamu.

Meg kellett várni, amíg vége lett az egész szertartásnak, mindenki elbúcsúzott mindenkitől, kicserélték a jókívánságokat, amelyekről mindenki tudja, hogy nem érnek semmit, tavaly se jöttek be, tavalyelőtt se, de azért illik elmondani, mert hátha mégis. Vagy mindenki halálosan megsértődne, ha nem. Vagy ha igen. Ez nagyon bonyolult, mert vannak emberek, akik mindenen megsértődnek, de a legjobban akkor, ha mások nem veszik elég komolyan a sértéseiket.

Ábel, nekünk már régen haza kellett volna futnunk! Mi lesz most a mákkal, meg a sok fokhagymával? Nem hiszem el, hogy egy boszorkányt se láttál köztük!

Egy boszorkányt? - kérdezte rezignáltan Ábel, én mindenkit ugyanúgy láttam, mintha fel se álltam volna a székre. Férfiak, nők, gyerekek, de még a pap is - mindenki megvolt hiánytalanul. Hát én bizony azt gondoltam, hová szaladjunk, ha már kiderült, hogy ebben a faluban mindenki boszorkány?

Nagy baj, felelte búsan keresztapa, bár nála sosem lehet tudni, mikor tréfál, mikor nem. Akkor tartoztunk az ördögnek ezzel a kisszékkel. Mit csináljunk vele? Égessük el?

Ábel gyorsan döntött. Kár lenne érte! Anyám már régen mondogatja, hogy kellene a konyhába egy sámli.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2010-08-30 10:42:44

azt reméltem, legalább Finta Katának tetszeni fog. sajnálom, Kata!

Legutóbb történt

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Dzs című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Egy(s)ég című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je Dzs címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Félelem a barlangban címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szerelem című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)