HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1897

Írás összesen: 49564

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2020-02-11 09:39:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BOtoNDFeltöltés dátuma: 2006-09-16

Csalóka

avagy egy tanulságos történet a szorgalomról és a becsületről

- ... melynek megoldása az, hogy nincs megoldása ...
- Elnézést kérek, tanárnő a késésér'! - rontott be ziláltan egy fiú az osztályterembe félbeszakítva tanárát és felbolygatva osztálytársai álmait a közeledő nyárról. - Tetszik tudni megint lerobbant útközben a traktor.
- Semmi baj, Aszter, ez még csak a százhuszonhetedik késésed ebben az évben. Ha több nem lesz, akkor nem kell pótvizsgáznod... - nyugtatta meg a fiút kedélyesen Kegyet Lenke tanárnő, a matektanár.
A fiú sietve helyet foglalt az egyik padban, és igyekezett bekapcsolódni az óra maradék két percébe.
Aszter. Ez volt becses keresztneve, de mindenki csak így becézte: Aszti. Beceneve azonban elválaszthatatlanná vált vezetéknevétől, ezért osztálytársai csak Par Asztinak hívták. Különleges srác volt, mint mindenki az osztályukban. Gumicsizmát hordott és előszeretettel használta kedvenc játékszerét: a "Bicskát". Ezt persze csak titokban tehette, hiszen az iskola területén tilos volt használni fegyvernek látszó tárgyakat. Ezért sem lehetett puskázni dolgozatok közben.
Amint kicsöngettek, a tanulók pánikszerűen rohantak az udvarra, hiszen tudták, tanítójuk nem szívesen fejezi be az órát kicsöngetéskor, és kellemes érzéssel tölti el az, ha diákjait kínozhatja a szünetekben. Persze, ezt az időt nem a matekpéldák megoldásainak megbeszélésére szentelte, hanem az osztály tűrhetetlen viselkedését próbálta idegen szavakkal jellemezni: például előszeretettel használta az infantilis és retardált kifejezéseket, illetve ezek szinonimáit (persze legtöbbször helytelenül). Ez esetben sem volt kivétel, pedig gyönyörű napsütéses tavaszi idő volt. A tanárnő egy ellenszenves horkantással elkiáltotta magát, és az eszeveszetten rohanó és egymást lökdöső csürhe egy szempillantás alatt megállt. Tanárnőjük kedvesen folytatta:
- Még nem fejeztem be az órát. Foglaljatok még egy kicsit helyet!
Ez a bizonyos "kicsit" kifejezés a tanítónő szájából igazán bosszantotta a diákok botfülét, hiszen annyi gúnyt és iróniát tartalmazott, melyet ezek a gyenge teremtések nehezen tudnak elbírni. Egyes híresztelések szerint egy kislány e szó hallatára egyszer elájult, azóta sem tudták feléleszteni.
A tanulók lassan a helyükre ballagtak, és várták, hogy a tanárnő elkezdje hosszú erkölcsi prédikációját az osztály kibírhatatlan magatartásával kapcsolatban, melyben enyhe célzásokkal szokott utalni néhány rossz magaviseletű diákra. Most sem kellett csalódniuk.
- Az utóbbi időben az osztály elkezdett zülleni. Nem mintha érdekelnének a fiatalok infantilis (!) viselkedési szokásai, de kénytelen vagyok megjegyezni, hogy nem tetszik a stílusotok. Túlságosan idegesít az a tudat, hogy egyes tanulók nem megfelelően töltik el a rendelkezésre álló szünetet két óra között. Nem akarok most neveket felsorolni, de többek között Attila - fél tekintetét Dag Attilára fordította, akit csak Dag Atkának becéztek - túl sok időt tölt szünetekben a büfé territóriumán. Nem beszélve Ernőről, - ezúttal Stréb Ernőre célzott - aki folyton a tanári körül sündörög. Amellett, hogy ez a retardáltság (!) már idegtépően bosszantó, számomra sértő viselkedés is.
Felindultságán igyekezett úrrá lenni, majd amint nyugakmat erőltetett arcára, témát váltott, és kelletlen vigyorral szólalt meg újra:
- Estilla, - szólított meg egy közömbös arcú lányt - az utóbbi időben túlságosan laza vagy. Nem tetszik, hogy nem veszed komolyan a matematikát!
- Miért, a tanárnő talán komolyan veszi? - feleselt vissza Cserf Estilla.
Az osztályban általános nevetési hullám vonult végig. A tanár elvörösödött, és kezdeti nyugodt hangvételéből ordítozásba váltva reagált a lány szemtelenségére:
- Hogy merészelsz visszabeszélni nekem?? Hát a drágalátos szüleid nem tanítottak meg a tiszteletre?? A timurlenkes bögyörősmogyorós mindenit!!! Meg ne halljam még egyszer, hogy ilyen ripők hangsúllyal és ilyen orcátlan szavakkal szólj hozzám!!! Oh, te világ! Hova fajulsz még ezután???
Hogy indulatát levezesse, fülsüketítő sivítozásba és visítozásba tört ki. Haját tépkedni kezdte, szemüvegét a földre vágta, őrjöngve ugrándozott, és csak egy légyszőr választotta el attól, hogy ne kezdje el a fejét a táblához verni. A diákok unott arckifejezéssel nézték a talán mindennapi eseményt. A tanárnő, amint kiélte dühét, hirtelen megnyugodott, megigazította ruháját és frizuráját, a földről felvette és feltette törött szemüvegét, és mintha mi sem történt volna nyugodtan és büszkén kisétált a tanteremből, miközben gyengéden így szólt a diákokhoz:
- A tankönyv ötös feladatát ne felejtsétek megoldani holnapra...
A diákok összeszedelőzködtek, és kisiettek az udvarra, hogy aztán ráeszmélhessenek, mehetnek vissza a tanterembe, hiszen a matektanárnő dühkitörése folytán elment az egész szünet. A következő óra azonban sokkal kellemesebbnek ígérkezett: osztályfőnöki az osztályfőnökkel, Angy Alíz tanárnővel. Ellentétben a matektanárnővel, Angy Alíz tanárnő a diákok kedvence volt. A tanulók érdekeit tartotta szem előtt, mindig kedvesen bánt velük, és egy gyermekkel sem mert volna kiabálni, illetve senkit sem alázott le vagy szégyenített meg. Éppen ellenkezőleg: igyekezett mindent megtenni, hogy diákjai élvezzék óráit, természetesen nem a tananyag rovására. Ezt mindig sikerült is elérnie, a tanulók minden óráján feszült figyelemmel ültek, így magatartásukkal sem volt semmilyen probléma.
Osztálya lelkesen érkezett meg az osztályterembe, hogy elkezdődjön a várva-várt óra. A tanárnő sugárzó arccal lépett be, és vidáman fogadta tanítványait:
- Szervusztok!
A diákok "osztályvigyázz"-ban, egyhangúan köszöntötték tanítójukat:
- Jóóó-naaa-póót-kíí-váá-núúúnk!
- Foglaljatok nyugodtan helyet! A mai órán egyik legfontosabb tennivalónk, hogy egy közelgő pályázatról beszéljünk. Benne vagytok?
- Igen!! - kiáltott fel az osztály egyszerre.
Angy Alíz tanárnő belekezdett izgalmas beszédébe, melyeket olyan nagy átéléssel tudott előadni, hogy még maga is gyakran belefeledkezett az egyébként nyers információkból álló beszámolókba.
- Tehát, hogy tudjátok, miről van szó, az önkormányzat a kerület 11-12 éves diákjai számára egy izgalmas pályázatot hirdetett meg. A pályázat címe: "Hazám, Magyarország". Gondolom, ez sok mindent elárul nektek. Kétfős csoportokban Magyarországra jellemző dolgokról kellene gyűjtenetek. Bármi olyanról, amely a hazánkhoz kapcsolódik. A kész munkákat három héten belül kéne leadnotok nekem. Az osztályból a legjobb gyűjteményt jutalmazzuk, és indítjuk a kerületi döntőn. Úgyhogy érdemes keményen dolgozni, nem hiába fáradoztok. A győztes munkát az iskola külön is díjazza. Majd, ha a kerületi döntőn is jól szerepel, akkor ott sem marad majd el az elismerés.
- Tanárnő! - kiáltott fel Kíván Csilla. - Mi a nyeremény?
- Ezt a kérdést elvileg tárgytalannak kellene vennem. Nem árulhatnám el, mert szorít a tanári titoktartási kötelesség,- kezdte sejtelmesen, majd elmosolyodott - de ez esetben kivételt tehetek. A legjobb munka készítőinek jutalma egy vadonatúj személyi számítógép - válaszolt a tanítónő.
Az osztályban a meglepettség jeleként halk zsivaj alakult ki. A tanárnő folytatta:
- A pályázaton való részvétel nem kötelező, de szeretném, ha mindenki részt venne benne az osztályból. Ha bárkinek bármilyen problémája lenne a kidolgozandó feladatával, szívesen állok rendelkezésére. Tehát, dolgozzatok szorgalmasan, és igazi csapatmunkában! Van valakinek még valami kérdése ezzel kapcsolatban?
A sustorgás hirtelen alábbmaradt, mindenki abbahagyta a beszélgetést padtársával, és egy pillanat alatt mosolygó és vidám arcok tekintete árasztotta el a tanítónőt, a diákok mint tökéletes, eminens tanulók néztek előre a padokból. A tanárnő körbenézett az osztályon, újra elmosolyodott, és látva, hogy nincs kérdés, így szólt:
- Na, menjetek! Nem húzom tovább az időtöket! De holnapra szeretném, ha meglennének a párok. Sziasztok, és további kellemes időtöltést a mai napon!
A gyerekeknek több se kellett, két másodperccel később már csak a felvert por volt jelen az osztályteremben, mely úgy nézett ki, mint egy másnapos metróaluljáró. Rágógumiba ragadt hajcsomók feküdtek a földön, a padokon absztrakt művészek festményei virítottak, a székek egymáson hevertek, nyállal átnedvesített papírgalacsinok burjánzottak a plafonon, az ablakok betörve és megkarcolva, a falról a festék lekopva és ami a legnagyobb tisztelet tárgyát képezte: a tábla egy részét graffiti-k és tag-ek díszítették. Az eset még tél elején történt, mikor teremdíszítés során "Csintal András és köre" eldöntötte, hogy fakultatív foglalkozás keretében lefújják a tanári épület falát. Amint elkezdték volna a műveletet, a gondnok észrevette a merényletet, és rájuk ordított, hogy "Na, tudjátok mit fessetek ki?!". Hát, igen, a srácok tudták. A kezdeti sikertelenség után már biztosak voltak benne: célpontjuk a 26-os terem csálé fatáblája lett. Azóta szerepel ott az alábbi graffiti-felirat: "GREFITÍ DÖ GRÉJTESZT", és alatta a művészek nevei...
Egy újabb tanítási nap ért véget, és ezzel újabb huszonnégy órával rövidült meg a nyári szünethez vezető napok száma.
A diákok fellelkesülve osztályfőnökük szenvedélyes felhívása után, párokat kezdtek keresni maguknak, akikkel együtt kidolgozhatják gyűjteményüket a pályázatra. Csa Lóránt ujjongva fogadta a verseny jutalmának hírét, és azonnal álmodozásba kezdett, mit kezd majd vadiúj számítógépével. Ábrándozását azonban Hany Agáta szakította negyedbe:
- Lóri! Van kedved együtt dolgozni velem? - kérdezte.
- Naná! Olyan tuti gyűjtőmunkát végzünk, hogy mindenki megnyalja majd mind a tizenkét ujját utána! - lelkesedett Lóránt.
- Addig is gyere, menjünk kosarazni, és találjuk ki közben, miről is akarunk gyűjteni! - zárta le az érdekfeszítő beszélgetést Agáta.
Megbízha Tóbiás gondolataiba merülve sétált fel-alá az iskola udvarán. Őt is megragadta a pályázat híre, és valami érdekes témát keresett, amit kidolgozhatna. Angy Alíz tanárnő sugárzó arccal lépett oda hozzá. Kedves szavaival mosolygásra bírta a merengő fiút:
- Szervusz, Tóbi! Min töprengsz ilyen elmerülten?
- Csak a pályázat gyűjtőmunkájának témáján gondolkozom. Valami izgalmasat keresek, ami egyben könnyen ki is dolgozható. Persze könnyű téma sosem akad...
- És, megvan már a partnered, akivel majd együtt dolgozol? - tudakolózott tovább a tanítónő.
- Háát, az az igazság, hogy még nincs, deee már van egy kiszemeltem.
- Hát, csak hajrá! Dolgozz szorgalmasan! Számítok Rád...! - búcsúzott el Tóbitól a tanárnő.
Tóbinak jólestek a bíztató szavak, még inkább, mert kedvenc pedagógusától kapta őket. Még nagyobb kedve lett az egészhez, és úgy döntött, azonnal elindul haza, hogy hozzá is kezdhessen a munkához. Amint kiért az iskolából, egyik osztálytársát, De Rékát pillantotta meg. Ő volt a kiszemelt áldozat. Odasietett a lányhoz, és kissé félénken megszólította:
- Szia, Réka...! Van..., van kedved részt venni a pályázatban?
- De még mennyire! - ragyogott fel a lány arca. - Ha akarod, szívesen dolgozhatunk együtt.
- Én is éppen erre gondoltam. - válaszolt Tóbi vidáman.
- Éééés, van már valami jó ötleted, hogy miről gyűjtsünk? - kérdezte a lány.
- Nem is tudom. Arra gondoltam, hogy tök jó lenne a magyarországi várakról készíteni a munkát. Te mit szólsz hozzá?
- Tényleg nagyon jó ötlet! De nem lesz egy könnyű feladat.
- Bizony. Nagy munka áll előttünk, úgyhogy érdemes minél hamarabb belekezdeni. Van kedved ma átjönni hozzám?
- Jó, miért is ne? Van is egy könyvem a témával kapcsolatban. Majd átviszem.
- Oké. Addig is gyere, induljunk haza!
Útközben hazafelé folytatták a beszélgetést. Majd könnyekkel teli búcsút vettek egymástól, de már késő délután megint együtt voltak Tóbiéknál, és belemerülve a munkába észre sem vették az idő múlását, egészen estig. Másnap a harmadik órára, rajzra a rajztanár hiányzása folytán Angy Alíz tanárnő jött be:
- Sziasztok! Na, megvannak a csapatok? - kérdezte az osztálytól.
- Igen! - kiáltotta mindenki.
Az óra nagy része azzal ment el, hogy mindenki elmondta, kit választott párjának. A tanárnő ezeket mind feljegyezte, majd az óra többi részén szabadfoglalkozás volt. Tóbi és Réka jókedvűen szórakozva a munkafolyamat további teendőit beszélték meg. Lóri és Agáta még azt sem tudták, hogy milyen témát dolgozzanak ki. Semmi jó ötletük sem volt, így Tudom Ányoshoz fordultak segítségért. Ányos az osztály mindentudója volt, így tehát mindent tudott (általában), de legalábbis mindenre tudott válaszolni, bármit is kérdeztek tőle. Még akkor is, ha ez a válasz ez volt: "Nem tudom." Lóri úgy gondolta, hogy Ányos gyűjteményének témája majd ihletet adhat nekik, de tévedett. Ányos, ugyanis, Magyarország Nobel-díjasairól készítette munkáját csapattársával, Osto Barbival. A párválasztás nem volt szándékos, csakhogy senki sem mert Ányos csapattársa lenni, úgysem kaptak volna semmi beleszólnivalót a munkába. Ányos tudása mellett mindenki csökkent szellemi képességűnek és hátráltatott agykapacitásúnak érezte magát. Így azonban a lehető legjobb módon kiegészült csapat alakulhatott meg Ányos és Barbi tagságával.
Amint az óráról kicsengettek, Lóri és Agáta egy pillanat alatt megfeledkeztek hatalmas dilemmájukról, és pár perccel később már együtt ping-pongoztak az iskola udvarán. A nap végén Tóbi és Réka újabb találkozót beszéltek meg délutánra.
Telt-múlt az idő, repültek a szárnyas napok, akár a baromfik, a gyűjtemények pedig napról napra készültek. Tóbiék igazán jól haladtak munkájukkal, már egészen összeszokott a két társ. Kellemesen érezték magukat együtt, és úgy tűnt, nagyon jó témát választottak, amiről igazán lenyűgöző információkat és csodaszép képeket lehetett gyűjteni. Ezzel szemben Lóriék teljesen megfeledkeztek a pályázatról. Már alig volt egy hét a beadás határidejéig, amikor Lóri tanulás helyett tévét nézve az alábbi mondatot hallotta a híradó különkiadásában: "Hatalmas apály pusztít hetek óta Mexikóban..." Lóri hirtelen felkapta a fejét, és mesterkélt arckifejezéssel felkiáltott magában, hogy szinte belerengett a koponyája:
- Apály...a-pály...Jaj, hát persze! A pályázat!
Mint őrült, ki most szabadult a gumiszobából, rohant végig a lakáson. Az első keze ügyébe eső naptárat erőteljes mozdulatokkal átlapozta, és mélyen megindulva vette észre, hogy már egy hetük sincs Agátával a gyűjtőmunka elkészítésére. Nagyon azonban mégsem érdekelte őt a dolog, hiszen másnap flegmán rittyentette oda Agátának a komoly felhívást:
- Valamit kéne kezdenünk a gyűjtőmunkánkkal.
- Hű, tényleg! - nyúlt a fejéhez Agáta. - Teljesen megfeledkeztem róla. ...De hiszen még témánk sincsen!
- Mit szólnál, - kezdte megfontolt szavaival Lóri - ha mondjuk, hulladékot gyűjtenénk. Az van úgyis elég itt a környéken.
- Neked lehetnek csak ilyen szemét ötleteid! - háborodott fel a lány.
- Na, és ha vicceket gyűjtenénk?- csillant fel Lóri szeme. -Magyar vicceket! Úgyis van egy pár vicckönyvem otthon. Majd kiválogatunk egyet-kettőt, és már kész is a munkánk a pályázatra.
- Nem rossz ötlet - fogadta el Agáta Lóri elképzelését. - A vicceket úgyis mindenki szereti. Így ezzel csak nyerhetünk...
A nap végén Lóri hazafalé tartott, amikor háta mögött egy nyolcadikos haverja bukkant fel. Elég jóban volt az iskola legidősebb diákjaival is, ami igazán büszkévé tette osztályában. A bizonyos nyolcadikos srác Kondi Kandúr volt... Igen, Kondi Kandúr. A valódi nevét senki sem ismerte, így mindenki csak Kondi Kandúrnak becézte. Ez az elnevezés természetesen nem volt alaptalan. Szűk pólói alatt kemény izmok feszültek, vállai szélesen nyúltak ki jobb és bal irányba is egyaránt. Nem járt kondizni, nem is szedett szteroidokat, mégis a legkigyúrtabb srác volt az egész iskolában. Senki sem mert vele kikezdeni. Az iskola sportbeli rekordjait mind magának tudhatta, mégsem járt nagyon versenyekre. Úgy tartotta, az nem az ő stílusa. Élő legendának számított, már csak azért is, mert rejtélyes múltja és személye mindenki érdeklődését felkeltette. Csakugyan keveset lehetett róla tudni, és nem is engedett igazán maga köré senkit sem. Tulajdonképpen elég zárkózott volt, azonban kitűnő iskolai sportteljesítményei mellett a legjobb tanulók közé sorolták kitűnő bizonyítványainak köszönhetően. Titokzatossága miatt legendák százai kaptak szárnyra, melyeknek hitelességét nem lehetett bizonyítani. Szájról szájra terjedt, hogy Kondi Kandúr alsós korában még csak egy nyegle, soványka, szemüveges fiúcska volt, akit eminens tanulói volta miatt többször szekáltak a kelleténél, előfordult az is, hogy jól megverték a felsősök. Majd egy nap elkeseredésében úgy döntött, nem engedi, hogy csúfolják és bántsák, ezért elhatározta, elkezdi erősíteni fizikumát. Végül így lett belőle az, aki végül lett: Kondi Kandúr.
Lóri és nyolcadikos spanja kézszorítással köszöntötték egymást, majd rövid beszélgetésbe elegyedtek:
- Te, Kandúr! Nem tudsz egy jó magyar viccet?
- Ehhez mit szólsz: "Ötöst kaptam a földrajz házidolgozatomra"?
- Hát, ez nem éppen vicces.
- Nem is annak szántam. Képzeld, Magyarország nemzeti parkjairól gyűjtöttem anyagot, és ötöst kaptam rá - egyenesedett ki büszkén.
- Magyarország nemzeti parkjai? - Lóri szemei komor hangulatában hirtelen felcsillantak. Alattomos gondolata támadt. - Magyarország nemzeti parkjai???
- Igen. Miért? Ennyire érdekel?
- Naná! Az egyik kedvenc témám! "A magyarországi nemzeti parkok." Csodálatosan hangzik, nem? - lelkesedett egyre Lóri.
- Ha van kedved, kölcsönadhatom a dolgozatomat, hogy elolvasd, ha már ennyire érdekel a téma - ajánlotta fel szívesen Kondi Kandúr.
- Komolyan? Köszönöm szépen.
Lóri átvette a szépen kidolgozott anyagot, és már loholt is haza, akár a csörtető, bősz vadkan, szakítva maga után ágat, levelet, becsületet és gallyat.
Másnap büszkén lépett be az iskola udvarán, s első dolga volt, hogy Agátával beszéljen. A lány aggódva kérdezte Lórit:
- Szerinted elkészülünk a gyűjteménnyel határidőre? Hisz' már csak három napunk van.
- Kész van - válaszolt a fiú büszkén és elégedetten.
- Mi az, hogy kész? Megbuggyantál? Tegnap még témánk sem volt. Most meg azzal jössz, hogy kész van.
- Igen. Elkészült.
- De mi? Hogyan?
- Parancsolj.
A fiú elővette a kész munkát és megmutatta Agátának. A lány tagoltan olvasta a gyűjtemény címét:
- "A ma-gyar-or-szá-gi nem-ze-ti par-kok."
Szinte az egész munka szóról szóra megegyezett Kondi Kandúr házi dolgozatával. Egyedül a fenti cím volt Lórié, azonban ez is szánalmasan gyengén hangzott. Agáta csodálkozva kérdezte:
- Ezt mind egymagad egy nap alatt állítottad össze?
- Dehogyis! - visszakozott Lóri. - Ez Kondi Kandúr házi dolgozatának másolata, amit kölcsönadott.
- És te ezt be akarod adni, mintha mi csináltuk volna?
- Miért ne? Ha már itt ez a lehetőség...
- De hiszen ez csalás, Lóri! - fakadt ki a lány.
- Nem tehetünk más, Agáta - Lóri hangja elkomolyodott. - A név kötelez.
Hany Agáta éppen válaszolni szeretett volna, azonban Lóri utolsó mondatát hallván szavai elcsuklottak. Keserűen zengett fülében Tóbi hangja. Szemeiben csengő könnycseppek jelentek meg. Rádöbbent a szörnyű valóságra, meglátta milyen hitvány korlátok között élnek, melyekből nincsen szabadulás. Válla elnehezült, mintha tonnás súlyok nyomnák. Rájött, tényleg nem tehetnek másképpen. Kötelességük sorsukat beteljesíteni. Így hát beletörődve végzetébe nem ellenkezett többet.
Tóbi és Réka is sikeresen elkészültek munkájukkal, Angy Alíz tanárnő pedig óráról órára kapta kézbe tanítványaitól az ötletesebbnél ötletesebb gyűjteményeket. A határidő letelte előtt egy nappal már mindenki beadta a kidolgozott munkákat, kivéve La Zalán, aki mindent olyan könnyedén vett, hogy a gyűjteményét is, amelyet Lus Tamarával "készített", az utolsó pillanatban adta be.
Teltek-múltak a napok, azonban semmi hír sem létezett az eredményről. Már-már szinte mindenki megfeledkezett a pályázatról. Persze nem mindenki, hiszen mindig vannak kivételek. És persze a kivétel erősíti a szabályt (kivéve, ha nem).
Egy kellemes májusi napon azonban, mikor Angy Alíz tanárnő szokásosan vidám hangulatban érkezett az osztályfőnöki órára, így köszöntötte tanítványait:
- Jó hírem van! Képzeljétek, megvannak az eredmények, a pályázat eredményei!
A diákok arcukon vidámsággal és izgalommal tekintettek tanárnőjükre. Vajon melyik kettősé lesz a legjobb gyűjtemény, amely a kerületi döntőben is indul, nem beszélve arról, hogy a nyertesek egy új számítógépet is kapnak az iskolától? Vajon ki fog győzni? Feszült csend ereszkedett a teremre. A tanárnő folytatta:
- Úgy gondolom, nem húzom tovább az idegeiteket. Tehát szeretném nyilvánosságra hozni előttetek is a győztes csapat tagjainak neveit. De mielőtt ezt elárulnám, szeretném megköszönni mindenkinek a munkát és az energiát, amit belefektetett a gyűjteménye elkészítésébe. Igazán szuper, precíz és jól kidolgozott munkák érkeztek. Ha azonban mégsem éppen a Te csapatod győzött, akkor se keseredj el, én büszke vagyok Rád is, mint mindenkire az osztályban - vigasztalta diákjait.
Izzadsággal átnedvesedett kezek tapadtak a padokra, feszült várakozás nyugodott meg mindenkin. A tanulók eres szemmel figyeltek a tanárnő minden egyes hangjára:
- A pályázat két győztese tehát... - kezdte a tanárnő, és elégedett arckifejezéssel Tóbi felé fordult - ...Csa Lóránt és Hany Agáta...
Amint kimondta a két nevet, szemét le nem véve Tóbiról ördögi mosoly jelent meg angyali arcán. A fiú a nevek hallatán kétségbeesve tekintett osztályfőnökére, kinek szemében megpillantotta a kegyetlenség szenvedélyes tüzét, mely egyik pillanatról a másikra borította el Tóbi egész testét. Égető fájdalom kezdte el gyötörni. Milliónyi kérdések forgataga hányta-vetette. Hogy lehet, hogy annyi munka és vesződség után nem ők nyertek, hogy lehet, hogy a tisztességes és becsületes munka alulmaradt? Hát hiába dolgoztak, hát hiába áldozták föl az idejüket, hát hiába hozott ŐMAGA annyi áldozatot? Majd újra szeme előtt látta tanárnőjének kegyetlen tekintetét és undorító mosolyát. Az osztályterem már üres volt, szenvedését senki sem látta. Sírni azonban mégsem tudott. A benne égő tűz kiszárított mindent. Bár úgy szeretett volna mindent kiadni magából, úgy szeretett volna kirontani ebből a világból. A keserűség méregként kínozta testét és lelkét. Nem tudott beletörődni gyötrelmébe. Miért? Miért kellett mindennek megtörténnie? Csak egyetlen arcot, csak egyetlen pillantást látott maga előtt, a sebeket felszakító tekintetet és a gúnyos mosolyt. Az örökkévalóságban, az idő végtelenségében csak egy pillanat műve volt mindez, s most mégis egy határtalan világba röpítette el Tóbit, mely soha többé vissza nem adja már őt. Már nem élt csak létezett... Szíve mélységében elsötétült, s lassan fölállva a padból kisétált a teremből, majd az iskolából, s az utcára lépett. Csillagok áradata fogadta fentről, de ő már nem látott mást maga előtt, csak kínt. Halk lépései színtiszta űrként visszhangzottak fülében. Majd a májusi ködben úszó utca ürességében és homályában lassan eltűnt... Hát igen... az élet néha kegyetlen...

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-09-16
Összes értékelés:
13
Időpont: 2006-10-09 20:12:57

Nem! Mivel az egész csak paródia, így nincs is tanulság...
Alkotó
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2006-09-20 18:14:59

Ha ez egy tanulságos történet, akkor az a tanulság, hogy csaljunk és hazudjunk, mert szorgalommal és becsülettel úgysem jutunk semmire?
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
513
Időpont: 2006-09-18 20:56:54

Nagyon ötletes, a beszélő nevekhez külön gratulálok! Klassz írás!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Varjak tánca címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Mintha című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Mintha címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Szivárvány menedék című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Meddig tart a csend című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Meddig tart a csend című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) élefszssiV című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) élefszssiV című alkotáshoz

túlparti alkotást töltött fel Van segítség? címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) nincs annyi festék se szín című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Meddig tart a csend című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Szivárvány menedék című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Szivárvány menedék című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Szivárvány menedék című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Szivárvány menedék című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)