HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1835

Írás összesen: 45986

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Varga Magdi
2018-02-10 19:46:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: MetatronFeltöltés dátuma: 2005-09-24

Koncert

Gratok
Eleinte nem keresed,


Merengve nézte földje kék virágait. A szirmok ultraibolya színben parázslottak az aranysárga napsütésben. Az erkélyen állt, a virágok bibéikkel mind felé fordulva szívták magukba illatát. Ragyogásuk felerősödött, és még az is virágba borult, amelyik addig zárva tartotta bimbaját. Tavasz van. Az ezüstös égen ezernyi apró felhőpamacs ringatózik a kora esti szélben. Halvány vörös csíkok futkosnak a távoli horizonton, jelezve az éjszaka közeledtét.
Nélkülük ez mind el fog pusztulni. Egy új kor köszönt majd Gratokra. Az illattalanok fellázadtak. Nem tűrik tovább közönyös sorsukat, és bár az ősök mindent megtettek, végül mégis menekülniük, vagy veszniük kellett.

- A hajó csak ránk vár Mikátor.
- Tudom.
- Indulnunk kell. A csőcselék már a kaput ostromolja.
- Ne hívd őket így. Csak a maguk életét akarják élni. Megbízható a kapitány?
- Nem kérdez, és látszólag a fizetséggel is meg van elégedve.
- Fáj, hogy mindezt itt kell hagynunk, fáj, hogy a tanács nem tart velünk, és azt hiszi, még képes hatni az illattalanokra.
- Felséged mindent megtett; figyelmeztette őket.
- Talán nem mindent. Talán nekik van igazuk. A mi időnk lejárt. Nem tart már igényt ránk ez a világ. Pusztulnunk kell.

A hajó
Illatát észre sem veszed, mégis


Vilhelm Kowalski kapitány lassan felállt kényelmes foteljéből, és kikapcsolta a percek óta csak statikus kék fényt árasztó képernyőt. Nagyot nyújtózkodott, majd elnyomott egy ásítást. Unalmas óráit mindig valami retro film megnézésével csapta el. Egyik kedvence, a Máltai sólyom az imént ért véget, de csak nehezen szánta rá magát, hogy a kényelmes testhelyzetből felkeljen. A mosdóban ment, megmosta arcát. A tükörből egy negyven körüli szőke, borostás, kékszemű ember nézett vissza rá fásult tekintettel. Felvette a zubbonyát, betűrte az ingét és kilépett a kabinjából, hogy megtegye szokásos ellenőrző körútját. Az ajtó szinte hangtalanul záródott be mögötte. Léptei elkopott futószőnyegen vezettek a hídig.
- Üdvözlöm Vilhelm - darálta a szinte emberi, nőies komputer hang. - minden érték a megengedett határokon belül. Az érkezésig még száznegyvennégy óra és negyven perc van hátra.
A kapitány végignéz a műszerfalon. Majd a semmitmondó sötétségbe bámul az ablakon át. A végtelen űr sötétsége fokozza depressziós hangulatát. Magánya minden úttal egyre nagyobb. Hiba az ismerős űrállomások, bolygók és a fogadók a galaxisok között. bolyongva csak a hajója, Elenor a társa.
Szívéhez nőtt ez a hajó, bár nem számított modernnek, még mindig megállta a helyét az űrszállítók egymás közt vívott hatalmi harcában. A védekezz és menekülj stratégia szerint építették, ami erős páncélzatot és gyors hajtóművet jelentett. Talán az egyik legjobb konstrukció.
Kowalski elhagyta a hidat, és folytatta ellenőrző körútját. A rakterében a csomagok, (legális, vagy illegális, ő sosem kérdezte), rendezetten, bontatlanul álltak a helyükön. - Itt is minden rendben - gondolta magában.
Utasait, a Mikátort és testőrét, meg azt a tenyérbe mászó képű improvizőrt már tizenhat órája nem látta. Nem mintha hiányoznának neki, de fizettek a kényelmükért, és annyit mégiscsak megérdemelnek, hogy naponta egyszer ételt ad nekik.
A hajóban akár húsz ember is kényelmesen elférhetne. De most csak három utasa van. Ez az üresség jellemzi évek óta a magánfuvarozók hajóit, mióta a kalózok elözönlötték a galaxisokat, és nincs senki, aki megfékezné őket.
- Elenor, alszanak még az utasaink?
- Nem észlelek magasabb aktivitásra jellemző tevékenységet. A kettes kabin lakója hét órája mozdulatlan, a hármas kabinba jelenleg nincs betekintésem.
- Elenor, jelezd nekik, hogy egy órán belül legyenek az étkezőben.
Kowalski befejezte az ellenőrzést. A hajtóművek és az energiaellátás hiba nélkül működött. Csak a kormány stabilizátorral volt egy kis probléma, de azt némi számítógépes programmódosítással korrigálni tudta. Ismeri hajója minden porcikáját, soha nem bízná idegenre a karbantartását.

Az improvizőr nem aludt, csak feküdt az ágyán órák óta mozdulatlanul, és a plafont bámulta üveges tekintettel. Arcán időnként megrándult egy izom, és a remegés végigfutott az egész testén. Alkata izmos, de nem az a kigyúrt fajta, hanem az a mázlista típus, akinek a sejtjeiben soha nem rakódik le egy gramm zsír sem. Arcán éles vonások, kiálló szemöldökcsont, hegyes ál, alacsony homlok. A nők társaságában sosem volt sikere, de ő ezt nem bánta. Az ő élete az üzlet. Gondolatai ezer probléma megoldásán jártak most is, egy ötletén, ami mindenképpen megvalósításra vár. Mióta megismerte útitársait, csak azon rágódott. Minduntalan az az egy ötlet tört felszínre a sok-sok más ötlet között. - Először is üzennem kell nekik, aztán oda rendelnem őket az űrállomásra. Bérelnem kell egy helységet is, meg egy stúdiót, ahol rögzíthetnénk az anyagot, valami spéci kütyüvel, biztosan lesz ott valaki, aki meg tudja szerkeszteni. Utána persze szabadalmaztatni kellene, és még nagyobb piacot teremteni neki. Ez még mind menne is simán, csak valahogy a közelébe kéne férkőznöm, és rá kéne beszélnem, hogy vegyen részt benne. Pedig én megmondtam. Megmondtam, hogy ez egy különleges adottság, erre kereslet van, vagy ha nincs, majd én kerítek, de őnagysága hajthatatlan. A testőre meg mint valami kobra, csak sziszeg és fúj. Miket beszélsz, azóta, hogy felhoztad ez a témát, még látni sem akarnak, eltűntek a kabinjukban, még az orrukat sem dugják ki. Amúgy elég riasztó egy népség. Az a sok dudor, mintha összecsipkedték volna a bogarak, a testőr is biztosan azért takargatja magát. Tudom, hogy menekülnek valami elől, bár titkolják, látszik rajtuk. Talán ha segítenék nekik, akkor lekötelezném őket, és akkor már minden menne, mint a paprikacsapás (vagy mi?).

A dupla kabint különös illatú, lágy levegő töltötte be. Semmihez sem fogható, semmihez sem hasonlítható illat, amit a fülkében tartózkodók egyike árasztott magából. Sötét barna bőre apró, puha dudorokkal teli. A dudorok jellegzetessége, hogy mirigyeket tartalmaznak, és ezeknek köszönhető, hogy a Mikátor minden érzelmét más és más illat követi. Most az íróasztalnál ül, és egyhangú pillantásokkal nyugtázza a kezében tartott jelentést. Kétségei vannak a hitelességét illetően, de bíznia kell abban, hogy legalább egy része igaz. A jelentés Gratokról érkezett. Az új nemzedék, az illattalanok, kivégezték, vagy elüldözték a magasabb társadalmi rangban élőket, az ősöket. Aki nem tudott elmenekülni, azzal kegyetlenül elbántak. A Mikátor is csak sokoldalú testőrének köszönheti az életét. A testőr az asztalhoz lépett. Mozdulata kizökkentette a Mikátort merengéséből. Felnézett, és tekintete elakadt a mélyzöld szemek tengerében. Félelmet, aggodalmat és szeretetet látott azokban a szemekben, fegyelem, elszántság és üres érzelemmentesség helyett. Hangulata lassan megváltozott, és vele együtt a levegő illata is. Az érzelmei elkezdtek dolgozni, a vágyai kezdték el hajtani, és beindították a kémiai folyamatokat a bőre alatt. A külvilág másodrangúvá vált. Feromonok keveredtek a vad fűszeres olajok, és a mirhák tüzes illatával. A zöld szemű tudta mit kell tennie. Arra képezték ki, hogy ura minden gondolatát már az illata alapján követni tudja. A testét lazán fedő, könnyű selyemből készült ruháját tartó kötést egy mozdulattal megoldotta. A selyem végigsimította a testét, akár a Mikátor tekintete. Először hosszú vörös haja vált láthatóvá, majd márványfehér bőre. Arca lágy vonásain gyakran elmerengett a Mikátor, hosszú nyakára már ezer csókot lehelt, az izmos test többi része is csak az ő érintésére várt. Szinte egyszerre mozdultak, hogy az őket elválasztó asztalt megkerüljék. A bizonytalanságban való lét most szoros ölelést kívánt. A Mikátorról is lekerültek a ruhák, és az ölelés boldog mámorba csapott át. A padló puha szőnyegére vetették magukat. A lány magára húzta hatalmasát, karjaival és lábaival körülfonta. A herceg féktelen vággyal esett neki, és keresni kezdte a szemek fennakadt, kéjes mámorát. A lányt elöntötte a férfi bőrének illata, körülötte megszűnt létezni minden, és mint valami drog, úgy tompította tudatát. Forgott körülöttük a világ. Csípőjük egymáshoz tapadt, hullámzó tengerként szorították egymást ott, ahol a férfi a víz és a part a lány.
A herceg a hátára gördült, és magára húzta testőrét. Lassan az illata is tovaszállt, hogy átadja helyét valami másnak, ami könnyebb, és édesebb, mint Gratokon a tavaszi napsugár. Halk pityegésre eszméltek. A testőr felugrott az ajtó felé fordult, és gyilkos tüskéit kimeresztette végig a gerincoszlopán. Hiába, minden mozdulatlan. Az ajtó feletti panelen a következő üzenet állt: Vacsora az étkezőben fél óra múlva.

- Talán valami fontosat óhajt közölni velünk, Mr. Kowalski? - a Mikátornak cseppet sem volt ínyére ez a közös összejövetel, de eleget tett a kérésnek és testőrével együtt az étkezőbe ment.
- Felelősségemnek érzem, hogy a hajómon minden rendben legyen. Még hat napon át kell velem utazniuk, és szeretném, ha ez alatt tisztáznák a konfliktusaikat.
- Számunkra nagyobb élvezetet jelentett volna, ha nyugodtan utazhatunk.
- Én inkább arra gondoltam, hogy egy közös étkezés segítene feloldani a kialakult feszültséget.
- Ez jó ötlet öntől, Vilhelm. - törte meg a pillanatnyi csendet az improvizőr, cseppet sem palástolva örömét. A kapitány haragos tekintettel reagált a megjegyzésre, amiről az improvizőr tudomást sem vett. - Mit szólnának, ha valami gratoki ínyencséget ennénk? Valami nemzeti eledelt.
- Abba a maguk fajtának belesajdulna a gyomra.
- Azért annyira nem lehet kellemetlen. - próbálkozott tovább az improvizőr.
- Kowalski kapitány, ha feltétlenül ragaszkodik ehhez az étkezéshez, akkor a testőröm és én gratoki hertlent kérünk, véresre sütve.
- Örülök, hogy jobb belátásra bírtam.
- A maga ittléte csak nehezítette számomra ezt a döntést, de a kapitány a vendéglátónk, az ő meghívását nem utasíthatom vissza.
- Megtisztel Mikátor. Magának mit adhatok? - fordult a bosszantó utashoz.
- Ó, én bármit megeszek, magára bízom, Vilhelm.
A kapitány ebben a pillanatban igazán örül, hogy nem a Gratokon született, mert eléggé kellemetlen illatokkal töltötte volna meg a levegőt. Így is félő volt, hogy a Mikátor elveszti a tűrőképességét, és ő maga riasztja el az arcátlan improvizőrt. Valahogy nem kívánta megérezni a düh és az undor illatát.
Az ételek hamar az asztalra kerültek. A technikának köszönhetően alig lehetett megkülönböztetni az igazit a reprodukálttól. Mindannyian maguk elé vették hőtárolós edényben készült ételeiket, és egymástól kissé elkülönülve, mégis egy asztalnál hozzáláttak az étkezéshez.
- Gondolkodott már az ajánlatomon? - tette fel a kérdést az improvizőr, csak hogy megzavarja a számára elviselhetetlen csendet, amiben a saját gondolatain kívül semmit sem hallott.
A kérdésre a testőr reagált elsőnek. Székéről felugorva éles és visító hangon adta tudtára a pofátlanul kérdezőnek, hogy mind a téma, mind a személye tűrhetetlen az asztalnál. Az improvizőr szemei elkerekedtek, és torkát köszörülve próbálta magát megnyugtatni. Bízva abban, hogy ijedtségét nem vették észre, humorral próbálkozott: - Ha megkérhetném, ezt a hangot a továbbiakban mellőzze, károsan hathat az emésztésemre, és ez a gekkóhús amúgy is elég száraz.
- Fogja vissza magát, és akkor nem ismétlődik... - a kapitány már nem tudja befejezni a mondatot, mert hatalmas csattanás kíséretében megrázkódott a hajó, és megállt. Szinte egyszerre indultak a híd felé, nem törődve a ruhájukhoz tapadt ételmaradékokkal.

- Elenor, mi történt? Megtámadtak bennünket?
- Kalózok, megtámadtak, és bevontatnak minket. - komputer szavai után a semmiből fegyveres idegenek jelentek meg a folyosón, akik gyakorlottan védelmi vonalat építettek fel az idegen környezetben. Egy pillanatra minden mozdulatlanná vált, ahogy felmérték egymás erőviszonyait az ellenfelek. Ennyi idő pont elég volt a testőrnek, hogy átlássa a helyzetet. Ruháján megoldotta az egyszerű kötést, és az még el sem hagyta a testét, ő már mozgásban volt a támadók felé. A kalózok nem emelték fel fegyvereiket időben, lassan reagáltak. Túl lassan. A szűk folyosón ketten is alig fértek el egymás mellett, a vad anyatigrissé vált testőr mégis átsiklott az utat elzáró, könnyített páncélt viselő alakok között. Az első kettőnek ideje sem volt felfogni, mi történik vele. Az egyik pillanatban még egy gyönyörű, nőnemű lény tart feléjük anyaszült meztelenül, a következőben pedig kemény, hegyes tüskék állnak ki a tarkójukból. A második sor már egy kicsit gyorsabb volt. Bár fegyvereiket ösztönszerűen kapták maguk elé, használni már ők sem tudták. Valami irdatlan erő vágta földhöz őket, kipréselve belőlük minden levegőt.
- Elenor, vissza tudjuk verni őket?
- Nem vagyok benne biztos.
- Igyekezz, teljes energia a hajtóművekre, hagyjuk itt őket.
Mindenki kivette a részét a harcból, a Mikátor és az improvizör is. A kapitány elérte a hidat, átvette a vezérlést Elenortól, és manuálisan próbálta a hajót kimanőverezni a szorult helyzetből. A támadók nem akartak fogyni, folyamatos utánpótlásuk kimerítette a kis csapatot. A testőr hihetetlen sebesség és ereje ellenére is több sebből vérzett, tüskéi pedig elfogytak. Gyönyörű, hófehér bőrén súlyos sebek éktelenkedtek. Formás bal mellén a bimbó kettévált. Mégis, megszállottként küzdött, a fájdalommal mit sem törődve. Úgy ahogy azt annak idején belénevelték.
- Lehagytuk őket. - jelenti Elenor. - Kitörtünk a vontatásukból, de ránk lőnek. A fedélzeten már csak három kalóz tartózkodott, amikor hatalmas erejű robbanás rázza meg a hajót.
- Elenor, kárjelentést.
- Kisebb sérülések, a burkolat még ép.
- Tűnjünk már el innen!
A hajó meglódult, és fedélzetén egy tucat halottal maga mögött hagyta ismeretlen támadóit, miközben a levegőt egy különös illat töltötte meg. Az édes ízt mindenki magába szívta. Egy virág, talán liliom, talán annak lehet ilyen illata?
Vilhelm kapitány órák múlva tér magához, pokoli fejfájással.
- Mindenki jól van?
- Nem - hallatszik a Mikátor fájdalmas hangja -, a testőröm meghalt. A robbanás pillanatában elvesztette az egyensúlyát és nekiesett az egyik támadónknak. Az kést tartott a kezében, és felnyársalta. - Miközben beszélt, a levegőt átható őszi illat töltötte meg. A fájdalom, az elmúlás illata, a gratoki ősz eleven lélegzete.
- Csak kevésen múlt, hogy a Mikátor úr nem halt vele. A robbanás a folyosó végébe taszított, az utolsó pillanatban tértem magamhoz, és ha nincs kezemben az a pisztoly, amit harc közben szereztem... még belegondolni is rossz. - Az improvizör szavai süket fülekre leltek, de szokás szerint őt ez nem érdekelte. Sápadt arcán látszott, az elmúlt órák neki sem lehettek kellemesek. A kapitány nem tudta, mit mondhatna, de érezte, hogy szavaknak itt most nincs helye. Fejcsóválva nyugtázta a veszteséget.
A hajó, és megmaradt utasainak útja a kalózok után az űrbázisig eseménytelenül telt. A támadásról nem beszéltek, egymást kerülni próbálták. A Mikátor mindentől elzárkózott. A testőrével együtt elvesztett mindent, ami számára az életet jelentette.
Magának sem tudta megmagyarázni, hogy miért, de az utolsó nap estéjén, a közös vacsoránál kérés nélkül vállalta a fellépést, persze szigorúan szűk létszámú közönség előtt.

Űrállomás
Mire egész lényedet betölti,


A kis helység - egy átrendezett kabin -, pont megfelelt a célnak. Az űrállomás parancsnoka örömmel biztosította a hercegi ranggal érkező vendég számára. További öt meghívott vett részt az illatkoncerten. A kabin közepén a Mikátor helyezte magát kényelembe, a többiek körülülték. Vilhelm Kowalski kapitány, mint tiszteletbeli vendég kicsit hátrébbról szemlélte az eseményeket, miközben az improvizőr örömmel ecsetelte a koncert procedúráját:
- Tisztelt Mikátor úr, amennyiben megengedi, elkezdhetnénk. - A válasz csak egy bólintás volt.
- Kedves vendégeim! Egy fantasztikus előadás szem-, fül- és orrtanúi lehetnek ma. Hosszas kérlelésemre a Mikátor beleegyezett abba, hogy fajának képességét megossza velünk. Kérem, gondolják át, melyek azok az érzések, amik önökben annyira mély nyomot hagytak, hogy képesek lennének velünk megosztani, és cserébe egy olyan illatot kapnak, amit talán sosem felejtenek el.
Az első érzést egy idős hölgy mondta el. Az egész családját elveszítette egy bányabolygón, aminek a férje volt a vezetője. A hosszas, fájdalmas történet a Mikátor szívébe mart, és a kapitány számára már ismert őszi illattal töltötte meg a levegőt. A következő egy pletbesztoni úr volt. Az ő története a keserűség és a csalódottság érzésére épült. A saját öccse verte át egy üzleti fogással, és még a feleségét is elrabolta tőle. Azóta teljesen összetört, és csak a nyomorúságán rágódott. A Mikátor a történet alapján megszánta az esendő pletbesztonit, és bár érzéseit nem tudta átvenni egy számára más érzéssel, a szánalommal illatozza be a teret, ami a csípősfűszerek, a méz és valami savanyú bor keverékére hasonlít. Mire a levegő kitisztul, már egy másik történet kapott szárnyra a kis közönség körében. Ketten mesélték, egy fiatal házaspár. Nevetgéltek, kuncognak, de elmondták, hogy egy pajzán kalandjuk, amit gazdag fantáziájuknak köszönhettek, mennyire felizgatta őket. Egy wellness bolygón történt, ott ismerték meg egymást. Szex volt első látásra. Az igazi élvezetről addig még fogalmuk sem volt. Főleg a lány volt tapasztalatlan. Miközben mesélnek, beszélnek hálószobatitkaikról, kedvenc pózaikról a Mikátornak végig a zöldszeműn jár az esze, és azokon a spontán, de szenvedélyes szeretkezéseken, amiket együtt éltek át. Az illat, mit az érzés kiváltott a hercegből, mindenki számára tébolyító, a fiatal pár szinte alig tudta magát türtőztetni, hogy ne essenek egymásnak. Nem is bírták sokáig, felálltak, és köszönés nélkül hagyták ott a koncertet. Senki sem háborodott fel tettükön. Az utolsó egy csuklyát viselő alak. Arcát felfedte, és nem szólt semmit. A Mikátor szemei kikerekedtek. A csuklya egy gratoki fejvadászt rejtett. Az ottmaradt közönség mégsem értette, várták a történetet, az illatot, de mindkettő késett. Az idő megállt. A Mikátor félt, félelme még attól is visszatartotta, hogy illatot adjon ki magából. Aztán mégis, a kapitány érezte meg elsőnek, és tudta, hogy ez a vég, és mikor megérezte, tudta az improvizőr is, mégsem mozdultak. A halálfélelem akár az édes liliom, kábítóbb a feromonok vágyfokozó illatánál, és akinek egyszer része volt belőle, az tudat alatt mindig is arra fog vágyni, hogy érezze maga körül a halált, ahogy ontja magából kábító illatát.

Már fogsz érte könyörögni.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1311
Időpont: 2006-01-26 14:49:51

A cselekmény viszonylag egyszerű, de az előadásmódod sodró, a székhez bilincseli az olvasót...

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Fohász a tavaszhoz címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK VII/3. című alkotáshoz

festnzenir alkotást töltött fel Falusi lakodalom az ezredfordulón címmel a várólistára

Sarlai Mózes alkotást töltött fel Majdnem-ölelés címmel a várólistára

túlparti alkotást töltött fel Elillanó címmel a várólistára

ZsoltDrm alkotást töltött fel Gyűrött darab címmel a várólistára

SmileGames alkotást töltött fel Szerelem valódi arca címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Fehér a táj című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Tréning a hóban című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Februári télbúcsúztató című alkotáshoz

Urbán Dániel Törzsök alkotást töltött fel Tiltott vágy őszintén 5 címmel a várólistára

soltissimo alkotást töltött fel Életbe menekülj... címmel a várólistára

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Nép(lánya)dal kísérletek című alkotáshoz

Baranyai Attila alkotást töltött fel Téged látlak címmel a várólistára

Mákvirág bejegyzést írt a(z) Mother of blues című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)