HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48273

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Niko SimoFeltöltés dátuma: 2010-05-09

14. Fejezet - Keresők

Végül minden rendben lesz.
Ha nincs rendben, lehet, hogy ez még nem a vége.




A sikátoron túlról jövő nevetés térített magamhoz. Elfordítottam a tekintetemet a hullától, a számon keresztül vettem pár mélyebb lélegzetet, majd botorkáló léptekkel elindultam vissza a többiekhez. Nem néztem se jobbra, se balra, így nem láthattam a kíváncsi, rémült pillantásokat, amiket a járókelők vetettek rám, mikor elhaladtam mellettük. Viszont hallottam a suttogásokat, tisztán, élesen, de hál' isten egy szót nem értettem belőlük.
Nem tudom, meddig tarthatott, míg a panzióhoz értem, vagy hogy merre mentem, de egyszer csak ott álltam a fogadószobában. A pult mögött Phillip írogatott valamit, s ahogy beléptem, felkapta a fejét és eltátotta a száját. Lerogytam a legközelebbi székre, fejemet a tenyerembe támasztottam. Phillip mellém sietett, leguggolt, úgy nézett fel rám, megpróbálva átkukucskálni az ujjaim között. Nem szóltam semmit, csak ültem ott, várva, hogy mikor tér vissza minden a rendes kerékvágásba, mikor halkulnak el a kinti zajok, halványulnak el az illatok. Végül a fekete fiú nem bírta tovább némaságomat.
- A fenébe is, mi történt? - rántotta el a kezeimet arcom elől. Megdöbbenésében lehuppant a fenekére. Sejtettem, hogy nem mutathatok valami csodásan, összefogott hajam kicsúszott a gumiból, nyakamon a fojtogatás nyomai piroslottak, szám sebesre harapdálva. Nem indulhattam volna a Miss Universe címért. - Ki bántott? - hápogta. Felpattantam a székről, fel akartam rohanni a bérelt szobába, de abban a pillanatban estek be Brandonék, s Angel is pont akkor ért le a földszintre. Ahogy felfogták a látványomat, a földbe gyökerezett a lábuk. Kétségbeesetten Angelre néztem, majd egyből léptem is hátra egyet. Morgást hallottam a fiúk felől, odakaptam fejem. Shay támadóállásban, vicsorogva figyelt, akárcsak az alsó lépcsőfokon Angel. Gerard elkapta Shay vállát, Brandon pedig közém és Angel közé vetette magát. Éreztem, hogy az én izmaim is megfeszülnek, készen álltam a támadásra, bár fogalmam se volt, hogy mi ez az egész. És úgy tűnt, nem csak nekem.
- Most mi van? - törte meg a feszült csöndet Gerard.
- Egy kereső - köpte felém a szót Shay. Összerezzentem. A pasi, aki megtámadott, ugyanezt mondta.
- Meghalt - suttogtam kétségbeesetten. Ahogy elért ez az egy szó Shayhez, abbahagyta a vicsorgást, de továbbra is ugrásra készen maradt.
- Ne itt - szisszent élesen Phillip, mire mindannyian rákaptuk szemünket. Ott állt, ahol az előbb még a feneke volt. Összevonta koromfekete szemöldökét, majd megfordult és a pult mögött lévő ajtóhoz ment. - Gyertek utánam - hangzott az utasítás. - Gerard, jobb lenne, ha maga összeszedné a csomagokat, és indulásra készen várna odakint. - Az említett mukkanni se tudott, csak nézett rá bambán. Mikor Phillip egy szemöldökrándítással nyomatékosította parancsát, összeszedte magát, és a szobánkba iramodott. Brandon megragadta a karomat, s maga után húzva Phillip felé indult. Angel és Shay zordan, tisztes távolból követtek bennünket.
Az épület leghátsó szobájába zsúfolódtunk be. Shayék megálltak az ajtóban, Brandon az ablaknál cövekelt le, én meg a bevetetlen ágyra dobtam le magam. Phillip hátra kulcsolt kézzel, fejét lehajtva sétált oda-vissza a szoba közepén. A szőnyegre meredtem, nem mertem senkire ránézni. Hunyorogva szemléltem a szőnyegrostokat, akár meg is számolhattam volna azokat.
- Mi történt veled? - állt meg előttem hirtelen Phillip. Csupasz lábfejére összpontosítva meséltem el a sikátorban megesetteket. Mikor ahhoz a részhez értem, ahol a fickó a ruhám alá nyúlt, Brandon felmordult. Megálltam egy pillanatra, megköszörültem a torkom, majd folytattam. A végére, ahol már a vér felszívódásáról számoltam be, már csak suttogni tudtam. A szobában olyan csönd állt be, ahogy befejeztem, hogy minden nehézség nélkül ki tudtam volna hallgatni a felsőbb emeleteken lakók beszélgetéseit.
- A keresők száma egy ideje felduzzadt ezen a környéken - szólalt meg Phillip. Felkaptam a fejem, türelmetlenül vártam a folytatás. Közben érzékeltem, hogy Shayék felől elhalt a fenyegetés, már csak aggódás sugárzott belőlük.
- Kik azok a keresők? - tette fel az engem is foglalkoztató kérdést Brandon.
- Szolgák, akiket arra képeztek ki, hogy felkutassák a még élő boszorkányokat, vagy utódaikat - magyarázta rekedten Shay. - A mi területünkön nagyon ritkán jelennek meg, de előfordult már párszor, hogy megpróbáltak betörni hozzánk. Részint ezért is vagyunk mi, alakváltó farkasok, hogy megvédjük a boszorkányt, távol tartsuk ezeket a fattyakat.
- És miért kellett ennek a keresőnek Ren?
- A vért követik - kezdte Angel. - A keresőknek szükségük van egy kiválasztott vérére ahhoz, hogy eljuthassanak a boszorkányokhoz. A vér, amit elvettek, ott kering az ő ereikben, így tudják, hogy merre van az, akit lecsapoltak és ő általuk találnak rá a boszorkányokra.
- Több boszorkány is van? - kérdeztem meglepetten. Angel és Shay egyszerre bólintottak. - És miért törnek az életükre?
- A hatalomért, mi másért! - nevetett sötéten Phillip. - A legfőbb Mester akarja átvenni az irányítást a természet körforgása fölött.
- A legfőbb Mester?
- Az ördög, Lucifer, vagy Sátán. Ki milyen néven ismeri.
- Szóval engem akart követni? Miért? Nem én vagyok a kiválasztott - nyüszítettem.
- Dehogynem, az vagy - torkolt le Angel. - Kiválasztottként veszel részt az Utód felkutatásában.
- Megöltem a keresőt.
- A lehető legjobb, amit tehettél - állította Phillip.
- És az a dolog, hogy a vérem, és az ő vére... belém ivódott?
- Erre még nem volt precedens - vakarta meg az állát Shay. - Mit éreztél, mikor a saját véred újra az ereidbe került? - Elgondolkoztam, gyorsan lepörgettem az akkor tapasztaltakat.
- Olyan volt, mintha valami a helyére kattant volna bennem. Mintha új erőre kaptam volna.
- És amikor a kereső vére ért a kezedhez?
- Fájt... - suttogtam. - Erőszakos érzelmek kerítettek hatalmukba, és megrettentem. Alig tudtam elhúzni a kezem.
- De mégis miért nyúltál bele? - értetlenkedett Brandon. Shay, Angel és Phillip is kíváncsian meredtek rám. Megvontam a vállam.
- Nem tudom. Egyszerűen csak belemártottam az ujjam. Azt gondoltam, helyes, amit teszek.
- És mi volt azután, hogy felszívódott?
- Élesedett a szaglásom, a látásom és a hallásom. Mintha szupererőt kaptam volna.
- Igen, igen - bólogatott hevesen Angel. - A keresőknek rendkívül fejlettek ezek az érzékeik, és nagyon valószínű, hogy amikor a vére a szervezetedbe került, egy keveset megkaptál ezekből.
- Hogy lehetséges, hogy csak így belekerült, a bőrén keresztül? - rázta a fejét hitetlenkedve Brandon.
- Erre nem tudok ésszerű magyarázatot - tárta szét a karját Shay.
- Mágia, egyértelműen - jelentette ki Phillip.
- De hát én... én... nem vagyok boszorkány, vagy varázsló, vagy mágus, vagy akármicsoda! - kiáltottam fel kétségbeesetten. Szánakozó pillantást vettetek rám, nem bírtam tovább. Felálltam az ágyról, az egyik csupasz falhoz sétáltam, nekidöntöttem a homlokom. Teljesen elveszettnek éreztem magam.
Egy erős kéz nehezedett a vállamra, majd Shay hangját hallottam közvetlenül a fülem mellett. Bár suttogott, felturbózott hallásomnak köszönhetően kiabálásnak tűnt.
- Kiderítjük - fogadkozott. - Addig is, próbálj megbarátkozni vele, használd ki az előnyeit!
- Majd igyekszem - morogtam.
- Phillip - szólította meg Brandon a fekete fiút. - Te egyébként honnan tudsz ezekről a dolgokról? - vonta össze gyanakvóan a szemöldökét.
- Őrző vagyok, az a dolgom, hogy tudjak ilyenekről. De most nincs időtök bővebb magyarázatra. Renata - fordult felém komoly arccal -, egy részed úgymond Kereső, ami nem csak azt jelenti, hogy jobban látsz, hallasz ésatöbbi, hanem megérzed a többi Keresőt. Figyelj oda nagyon a belső figyelmeztetéseidre. Brandon, te pedig mindig légy mellette, vigyázz rá! - adta ki a parancsokat. - Fogunk még találkozni, nem is olyan soká és akkor tovább elemezhetjük a helyzetet. Most pedig menjetek. - Az ajtóhoz lépett, kinyitotta előttünk. Összezavarodva, meggyötörten hagytam ott a helyiséget, nyomomban a társaimmal. Kiérve a szabadra még egyszer visszanéztem Phillipre, aki a bejáratban állt, a bentről jövő fény megvilágította alakját. Intettem neki, majd Angel után bemásztam a terepjáróba.
- Megint átautózzuk az egész éjszakát? - méltatlankodott Shay.
- Sőt - horkantott Gerard - a holnapi napot is. Csak enni állunk meg.
- Remek - nyugtázta gúnyosan Brandon. Gerard megfordult, pillantásával szinte felnyársalta Brant.
- Meg fogom tudni valaha, hogy mi volt az előbbi jelenet?
- Valószínűleg nem.
- Már pedig néhány részletbe be kell, hogy avassatok - jelentette ki, miközben beindította a kocsit. - Legalább annyit, hogy bajban vagytok?
- Is - jött a tömör válasz Shaytől.
- Nah, kösz - dörmögte, majd beletaposott a gázba.
- Amúgy hol vannak a cuccaink? - hördült fel váratlanul Angel. Nekem ez idáig fel se tűnt, hogy nincs a lábunknál a nagy halom zsák.
- A nagyját eladtuk, az edényeidet például- nézett Shay Angel dühtől ráncos arcára - és vettünk néhány gallon vizet, meg olyan ruhákat, amiknek több hasznát látjuk, mint mondjuk a szandálodnak - fordult felém teljesen kitekerve a nyakát.
- Remélem a papírjaimat nem kótyavetyéltétek el! - szisszentem fel, ahogy rádöbbentem, hogy az én dolgaim közt is túrtak.
- Gondom volt rájuk - szólt közbe Bran. Bólintottam, majd hátradőltem. Igyekeztem kizárni a fejemből Shay és Angel veszekedését, a terepjáró vad bömbölését, mert a zajoktól már lassan széthasadt a fejem. Nem tudom, hogy fogok uralkodni megerősödött érzékeimen. Ha a szörnyű álmok miatt még nem ment el az eszem, hát akkor emiatt biztos diliházba kerülök.
Szorosan lehunytam szemem, így védekezve a mikroszkopikus látástól, a levegőt a számon keresztül hörpöltem, csupán a hangokkal nem tudtam mit kezdeni. Olyan volt, mintha maximum hangerőre vették volna a tévét, vagy a rádiót és közvetlenül a hangszóró mellett ülnék.
- Hagyjátok már abba! - kiáltott fel váratlanul Brandon. Shay is és Angel is döbbenten meredtek rá. Eddigi ismeretségünk során Brandon még sose emelte meg a hangját. Meggondolatlanul kinyitottam a szemem, de rögtön le is csuktam, ahogy megtámadtak a színek, tárgyak részletei. - Nem akarom az egész úton hallgatni a vitátokat, fogjátok be! - A kaszni zörgésén túl hallottam, ahogy Angel élesen beszívja a levegőt, míg Shay pedig elfelejtett lélegezni. A továbbiakban meg se nyikkantak, de érezni lehetett a feszültséget a levegőben.
Nem tudom, hogy az út melyik pillanatában bóbiskolhattam el, és hogy mennyit aludhattam, de pontosan meg tudtam határozni azt az érzést, ami magamhoz térített. Izgatottság. A szívem sose vert még ilyen sebesen, a vérem forrón bugyogott az ereimben, a számban pedig nagy mennyiségű nyál gyűlt össze. Bizsergett a lábam, de most nem azért, mert elzsibbadt volna, hanem mert mozdulni akart. Futni, szállni, vagy teleportálni akartam akkor. Mindegy volt, csak minél gyorsabb legyek. Nem értettem, hogy honnan jött ez az indíttatás, vagy hogy hova futnék. Kiegyenesedtem ültömben, s ösztönösen, mintha világ életemben ilyet csinálnék, mélyen beleszippantottam a levegőbe. A menetszél az orromba vágta az illatokat, szagokat, és kifinomult szaglásomnak köszönhetően el tudtam különíteni minden egyes lény - állat, növény vagy ember odőrjét. És akkor csípős, pokoli szag tódult az orromon keresztül a tüdőmbe. Először csak krákogtam tőle, majd ahogy egyre többet szívtam be, köhögő roham uralkodott el rajtam. Ez az illatkombináció egyszerre volt fullasztóan rossz és rendkívül ismerős. A részemként azonosítottam be.
Félre fordítottam fejemet, továbbra is fel-felköhögve, de végre sikerült tisztább levegőhöz jutnom. Lassanként normalizálódott a légzésem. Ekkor viszont idegen hangok ütötték meg a fülemet. Bam-babamm-szünet. Bam-babamm-szünet. Félelmet keltett bennem, és paradox módon örömet. Azt hiszem, most jött el megbolondulásom pillanata. Brandon felé fordultam, nem is tudom, miért, talán, hogy veszélyre figyelmeztessem, vagy hogy megkérdezzem, ő is úgy érzi, hogy valami, vagy valaki vár ránk ott a messzi távolban? De mikor ránéztem, mégse kérdeztem semmit, mert láttam, hogy érzi azt, amit én. Komoran és rémülten viszonozta pillantásomat.
- Mi ez? - suttogta. Megvontam a vállam.
- Részben rossz, részben jó - összegeztem a benyomásokat.
- Te is azt érzed, amit én? Hogy menekülnünk kellene?
- Azt is. De az is ott van, hogy jó felé haladunk. - Közelebb hajolt, a hajnali fényben vizsgálta az arcomat.
- Sötétebb a szemed - állapította meg enyhe riadalommal a hangjában.
- Mert még éjszaka van, nem esik rá fény - világosítottam fel.
- A hold épp elég fényt ad - ellenkezett. - Sőt, egyre sötétebb. A pupillád folyamatosan tágul, teljesen be fogja kebelezni az íriszed. - Megfogta a kezem. - Forró vagy.
- A fenébe - mordult fel mellettem Angel, mire ijedten rándultam össze. Brandon a vállam fölött ránézett. Éreztem, ahogy Angel indulata és félelme jeges löketekként nekicsapódnak a testemnek. - Keresők - sziszegte. Brandonra kiült a megvilágosodás.
- Gerard! - szólt előre. A szólított a visszapillantóból tekintett rá. - Van másik út, amin el tudunk jutni a táborodba?
- Van, de hosszabb és nehezebb terepen keresztül vezet.
- Nem baj, menjünk inkább arra.
- Dehogy is, megőrültél? Így is necces, hogy Johannesburgot elérjük egy tankkal.
- Van még tartalék hátul, nem? És azért néha-néha útba esnek benzinkutak, ugye?
- Persze, de akkor is értelmetlen lenne a hosszabb úton menni.
- Nézze, nem magyarázhatom el, de akkor se mehetünk tovább ezen a vonalon! - olyan erősen szorította a kezemet miközben beszélt, hogy megroppant az egyik ujjam. Bocsánatkérő mosollyal elengedett. Közelebb hajolt Gerardhoz, közben vetett Shayre egy fenyegető-figyelmeztető pillantást, mert az indián már percek óta fogvicsorítva bámult rám. - Kérem, menjünk a kerülő úton. Van némi tartalék pénzünk, megfizetjük magának! - váltott könyörgő hangnemre.
- De miért? - akadékoskodott tovább, majd ahogy Shayre esett a pillantása, elnémult.
- Jobb, ha nem tudja. Egyszerűen csak bízzon bennünk, oké?
- Jól van - csikorgatta a fogát. - De a lehajtót már egy órája elhagytuk.
- Akkor forduljon vissza - szűrte a fogai közt a szót Shay. Gerard szó nélkül megtette. Lassítás nélkül megpördült az úton. Angel rám, én pedig Brandonra estem. Padlógázzal söpörtünk vissza.
A motor bömbölve tiltakozott a sebesség növelése ellen. A ricsaj és a félelem szaggatta az idegeim, a tarkóm égett, hiába tettem rá kihűlt ujjaimat. Tudtam, hogy ez a keresők miatt van. Egy részem elébük akart sietni, míg a másik sikoltva követelte a menekülést.
Váratlanul éles fény villant a szemembe, felkiáltottam, kezeimet az arcom elé kaptam.
- Shay! - üvöltötte túl Brandon a motort.
- Bocs - kiabált vissza, a hangjában azonban szemernyi megbánás se volt. - Tudni akartam, hogy milyen közel vannak a keresők!
- És mi értelme a megvakításomnak? - kérdeztem dühösen.
- Minél feketébb a szemed, annál közelebb vannak - magyarázta.
- És?
- Szűkül a pupillád.
- A fény miatt szűkül, te marha! - kiabált közbe Gerard.
- Nem, ha kereső vére folyik az ereiben, akkor nem - szögezte le. - Ők máshogy működnek.
- Mi a franc az a kereső? - kiáltott ingerülten. Gerard.
- Nem számít - legyintett az indián. - A lényeg, hogy előnyben vagyunk, csak ne lassítson!
Nem hallottam Gerard válaszát, egyáltalán nem hallottam semmit. Se a zúgó menetszélt, se a hörgő motort. Hiába forgolódtam, meresztettem a szemem, csak a sötétség és a csend vett körül. Tettem egy lépést jobbra, s nekimentem valami kemény, hideg felületnek. Rátenyereltem, tapogatóztam. Egy fal. Megfordultam, az átellenben lévő falhoz botorkáltam. Ez melegebb volt. Óvatosan, a falnak támaszkodva haladtam talán előre, esetleg hátra. Néhány lépés után újabb falnak mentem neki. Nekidőltem, elgondolkoztam.
Az előbb még a kocsiban zötykölődtem, távolodva attól a várostól, ahol a keresők vártak ránk, aztán hopp, idekerültem. Ez egy vízió! - döbbentem rá. Vettem pár mély lélegzett, igyekeztem lecsillapítani verdeső szívemet.
Fémes szag csapta meg orromat, szinte már a számban éreztem az ízét is. A közelben hangok csendültek, fülelni kezdtem. Ütemes dobogás, ugyanaz, mint amit akkor éreztem a halántékomban, mikor a keresők felé közeledtünk. Bam-babamm-szünet. Egy másik szív dobbanásai.
Léptek vertek visszhangot a falakon, visszafojtott lélegzettel vártam, hogy megláthassam az alakot, ami totálisan lehetetlen vágy, tekintve az eloszlathatatlan sötétséget
Talán karnyújtásnyira tőlem megállt. Tisztán hallottam szuszogását, szívdobbanását, ruhája súrlódásának neszét.
- Helló, Kiválasztott! - köszönt érdes hangon. Összeborzongtam, túlontúl ismerős volt. - Hát nem is örülsz? - nevetett.
- Ki vagy? - cincogtam, bár már sejtettem kilétét.
- Én? Én most már Te vagyok! - búgta. - És Te pedig én.
- Mit beszélsz?- hőköltem hátra, hátam erősen a falnak ütve.
- Visszavetted a véred, és pluszban az enyémből is loptál egy keveset - sisteregte dühösen. - És bár ugyan megöltél, de az a pár csepp életnedv benned tovább él - vidámodott meg rögtön a hangja.
- Lehetetlen! - tiltakoztam, holott éreztem, hogy igazat beszél. Felnevetett, közben lassan közelebb jött hozzám. Lába súlyosan csosszant a padlón.
- Milyen ártatlan - simított végig az államon. - Milyen ízes. - A hideg futkosott végig a hátamon az érintésétől és a szavaitól. Legszívesebben újra megöltem volna, csak alaposabban. - Na, ez a lehetetlen - horkantott fel. Egyre erősebben szorította az állam, majd minden előzetes nélkül elengedett, s elhátrált tőlem. - Itt, ezen a helyen, egyikünk se tud a másiknak ártani - magyarázta. Miközben beszélt, lassan lecsúsztam a fal mentén, leültem a langyos földre, s átöleltem felhúzott lábaimat. Fülemmel követtem a mozgását, egyik faltól a másikig, oda-vissza.
- Miért? - kérdeztem vissza kis fáziskéséssel. - Mi ez a hely?
- Az elméd és a véred alkotta pánikszoba, mondjuk így - dünnyögte. - Ide zártál be!
- Én ugyan nem! - vetettem ellen. - A legutolsó dolog utáni lenne, amit tennék.
- Hát, ezek szerint, mégse - nevetett gúnyosan.
- Ugyan miért börtönöznélek magamba? - kezdtem dühbe jönni.
- Nem tudod? - hagyta abba a mászkálást egy pillanatra. Mikor nem válaszoltam, újra elindult. - Ha nem is tudatosan, de akkor is megtetted.
- Hogy lehetne visszafordítani?
- Honnan tudhatnám? - horkantott. - Így csak a társaimmal kerültem eddig kapcsolatba, de az is inkább volt ösztönös.
- A társaiddal? - makogtam. - A keresőkkel?
- Nem, az Irgalmas Szamaritánusokkal - nevetett. - Mégis, mit gondolsz, kikkel? Hát persze, hogy a keresőkkel.
- És olyankor hogyan kerültél az ő...- hebegtem a helyes szavak után kutatva.
- A fejükbe? - segített ki megjátszott kedvességgel.
- Aha.
- Mint mondottam, ezt nem lehetett akaratlagosan csinálni, valahogy mindig belecsúsztunk a másik gondolataiba.
- Ezek szerint, akkor most én se vizionálok? Ez valóság?
- Hogy' a fenébe ne lenne az? Valamiért tulajdonképpen a saját elmédbe léptél be, ráadásul abba a részbe, ahova engem zártál. - Abbahagyta a járkálást, s a hangokból ítélve, ő is leült. - Mi történt mielőtt itt találtad magad?
- Öööö - kezdtem. Agyam lázasan próbált visszaemlékezni, aztán hirtelen bevillantak a képek. - Úton voltunk, egy városhoz közeledtünk, és megéreztem a társaid, ezért vissza kellett fordulnunk. Az egyik társam a szemembe világított, mert ő ismeri a fajtád, és...
- Igen, igen, a pupilla-teszt - vágott közbe. - Aztán?
- Hát, kitágult a szembogaram, ezen össze is vesztek egy másik társammal, eztán elsötétült minden és ennyi - fejeztem be sután.
- Ennyi? - ismételte.
- Mégis mit vársz, minek kellett volna még történnie? Tűzijátéknak?
- Mennyire voltak közel a keresők? - hagyta figyelmen kívül a csúfolódásom.
- Nem t'om - motyogtam. - Látótávolságon kívül, az biztos.
- Akkor úgy kérdezem, hogy mennyire érezted a jelenlétüket?
- Halványan.
- És pontosan mit éreztél? - faggatott tovább. - Felhevültél? Gyorsabban szedted a levegőt, bizsergett a tarkód?
- Igen, ez mind - bólintottam.
- Majdnem belefutottatok a csapatba - konstatálta csalódottan. - És bár, véleményed szerint, még elég távol voltak, mégis pont annyira közel, hogy létrejöjjön köztünk a kapcsolat.
- De én ezt nem akartam!
- Én se! De megtörtént, úgyhogy inkább dolgozzunk a megoldáson!
Percekig csak ültünk, szó nem hagyta el a szánkat, de a gondolataink átszivárogtak egymáshoz.
- Miért hallom... - kezdtem.
- A részed vagyok. Az én gondolatom olyan neked, mintha a sajátod lenne.
- Ha kikerülök innen, ugye nem foglak többet hallani?
- Nem tudom, lehet, hogy nem, de lehet az is, hogy fogsz.
- Nem túl biztató - morogtam magam elé. - Minden, ami átfut a fejeden, érzékelem én is. A legbrutálisabb, legmélyebb vágyaidat is.
- Ez fordítottan is igaz - csattant. - Én se élvezem ezeket a rózsaszín, cukormázas álmokat. Legszívesebben...
- HAGYD ABBA! - ordítottam teli tüdőből. Brandon levágott, vérben tocsogó fejét képzelte maga elé, s mellette engem, amint a húsába harapok. Öklendezve fordultam oldalra, s támaszkodtam a kezemre, mellkasomba szúró, égető fájdalom mart. Ugyanebben a pillanatban elmém rabja is felkiáltott, és undok loccsanások kíséretében hányta ki gyomra tartalmát.
- Nem lehet ez ellen valahogy védekezni? - lihegtem, miután lecsillapodtunk.
- Nem - hangzott a tömör felelet. - És még szerencsésnek is érezheted magad.
- Marhára!
- Egy több ezer éves, halálosan erős kereső már meg is ölhetett volna Téged is, és a barátaidat is!
- Több ezer éves? - csuklottam rémülten. - Mégis meddig éltek?
- Amíg ki nem végeznek - felelte egykedvűen. - Évmilliókon keresztül is, akár.
- Te hány éves vagy?
- Csupán 932.
- Csupán??
- Hát igen - vigyorgott hallhatóan, majd azonnal el is komorult. - Még mindig kezdőnek számítok a társaim körében. Majd csak 68 év múlva állhatok be egy Mester mellé tanulni.
- Tanulni? Mit?
- Elsősorban a mentális behatolást mind a fajtársaink elméjébe, mind a Kiválasztottakéba.
- Meddig kell ezt tanulni?
- Hát, úgy kábé kétszáz év, mire mindent elsajátítunk.
- És utána mesterek lesztek?
- Dehogy - horkantott. - Ahhoz, hogy egy Keresőből Mester legyen, meg kell ölni egy bo-szorkányt.
- De te már öltél boszorkányt, nem?
- Nem - felelte szomorúan. - Egy Kereső, ahogy a neve is tartja, csak felderít. Az élvezet a Mestereké. Amúgy pedig, egy boszorkányt megölni nem a legegyszerűbb feladat. Nem elég hozzá a nyers fizikai erő, kell hozzá mágia, érzelmi befolyásolás és nem árt, ha van kéznél néhány méreg is. És még így is évekig tart megtörni egy-egy példányt.
- Mennyi boszorkány van?
- A jóég tudja... - fújt bosszúsan.
- És a keresők, meg a mesterek mennyien vannak?
- Talán húszezren - vakargatta meg az állát, a sercegésből ítélve. - A számunk állandó, ellenben az őrzőké! Rohamosan fogynak - kuncogott.
- Hogy érted, hogy rohamosan fogynak? - leheltem.
- Ezt én se tudom, nem készültem fel az őrzők szaporodásából, csak a kivégzésükből - vetette oda kegyetlen hangon. - Érdeklődd meg a barátodtól.
- Megteszem - biztosítottam. Mindketten elhallgattunk, a gondolataink is csendesebbek lettek. Kezdett elegem lenni a sötétből és a bizonytalanságból, vissza akartam jutni a valóságba. Felkeltem a földről, tenyeremet a csupasz falra tapasztottam, s lassan elindultam, reményeim szerint a kijárat felé.
- Tudod - szólalt meg tétován, mire megálltam, s arra fordultam, amerről a hangja jött. - Irigyellek.
- Tessék? - kérdeztem vissza hitetlenül
- Engem és a fajtámat is két dolog jellemez - mondta halkan. - A gyűlölet és a vérszomj. Nem mintha nem lennék elégedett azzal, ami vagyok, de néha elfog a vágy, hogy belekóstolhassak abba, hogy mit jelent embernek lenni. És ezért irigyellek, mert Te az vagy.
- Hmm - kezdtem. - Embernek lenni bonyolult, és sokszor fájdalmas, ugyanakkor vannak szép és kihagyhatatlan dolgok is benne.
- Lehet, hogy rajtad keresztül kipróbálok egy-két ilyet - nevetett kicsit félelmetesen
- Csak vigyázz, mit kívánsz! - intettem. Visszafordultam a fal felé, újra nekiindultam. Gondolataimban visszhangot vert az előbb kimondott vágya. Embernek lenni... Embernek lenni... Embernek lenni... Összeszorult a szívem, hirtelen már levegőt se kaptam, lábaim összecsuklottak. Az utolsó dolog, ami még elért hozzám, a hangja volt, amint fájdalmasan, szelíden három szót suttogott a fülembe:
- Mutasd meg, kérlek!

Ooo




Szép álmokból ébredni felér egy halálos ítélettel, hisz a valóság sötétebb, fájóbb, körbe vesz és benned él. Míg egy kedves álom elringat, elfeledteti a gonosz világot, mosolyra derít, megédesíti a pihenésed.
De ez az álom, ami lepergett a fejemben, cseppet se hasonlított a cukormázas mezőkre. Hideg volt, méreggel teli. Rosszabb a legrosszabb rémálmainál, gyűlöletesebb a való világnál. És ahogy az lenni szokott, mintegy törvényszerűségként: nem is álom volt.
Kövér, jeges izzadságcseppek folytak végig a tarkómon, a garatomat marta a hányás íze, a szemem előtt pöttyök ugráltak. A legutálatosabb ébredés volt az összes többi közül. És ezen nem enyhíthetett se Brandon meleg ölelése, se a tudat, hogy kiszabadultam a saját fejem rabságából. Sőt, rettegtem. Már nem csak én vagyok, hanem MI.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-11-24
Összes értékelés:
19
Időpont: 2010-05-11 18:31:37

válasz Arthemis (2010-05-10 22:27:22) üzenetére
Igen,tudom,sajnálom,csak kicsit összejöttek a dolgok,meló,magánélet estébé,és néha küzdök a szavakkal is,úgyhogy a következő rész se lesz kész túl hamar :(
Köszönöm, hogy olvasol,és hogy megtisztelsz a véleményeddel :)
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-05-10 22:27:22

Látom megoldottad hogy a vérnek is legyen jelentősége...nekem tetszik az ötlet. Csak mivel jó sok idő telt el a két rész között először nem volt könnyű elhelyeznem a szereplőket.:S

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Elmulasztott boldogság című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) A semmit hiába űzöd című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel A semmit hiába űzöd címmel a várólistára

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) A varázshangszer című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Egy pénteki nap 03. című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Egy szombati nap 01. címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Mi szabdalja? című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Férges című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Félálomban című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Férges című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

inyezsevokidli alkotást töltött fel Mi szabdalja? címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)