HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44955

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2010-05-13

Az Artwarock-hause 2.

Második rész


Mit jelentett udvarolni az Artwarock-hausban? Semmit és mindent. Említettem, az iskola egy széles lapályon feküdt, távol mindentől. A legközelebbi település 29 mérföldre nyugatra volt, rossz földút vezetett odáig. A község olyan kicsi, hogy még mozi sem találtunk, amikor egyszer ott jártunk! Van ellenben kocsma, igazi északi-parti késdobáló, nem túl alkalmas hely egy romantikus légyott lebonyolítására. A tengerpartot ennél rövidebb úton elérhette, aki akarta, és rászánta az időt. A merész kalandor árkon-bokron átkocsizva 17 mérföldnyi zötykölődést követően kilyukadt a mocsaras, vizenyős Emilité öbölhöz, melynek sötét hideg vizét legfeljebb csak a cápák élvezték. Az intézetet körülvevő földek sziklásak, kavicsosak voltak, nem termett bennük semmi. Egyetlen egy ház kivételével nem volt épület, vagy tanya sem a környéken, arra senki nem vetemedett, hogy a Retereewnen gazdálkodni kezdjen. Az az egyetlen ház körülbelül 5 mérföldre délkeletre esett tőlünk, s mivel abból az irányból érkeztem beiratkozásom napján apámmal, megláttam, és, más látnivaló híján alaposan szemügyre vettem.
Már akkor az volt a benyomásom, hogy a világ legrondább, legösszevisszább házát látom magam előtt. Azóta kétszer jártam arra, egyszer Trod Ronwillel, egyszer pedig magamban, mindkét esetben csak a mászkálás kedvéért, illetve azért, hogy valami változatosságot csempésszek az iskolai napok egyhangúságába, de mindkét alkalommal elszörnyedtem a ház ízléstelenségén. Hogy is mondjam...nehéz leírni. Olyan volt a ház, mint, amikor a gyerek gyufaskatulyából épít játékházat. Egymásra rakja rendetlenül a kis dobozkákat, hátralép, meggusztálja, majd elkezdi toldani, foldani, elől, hátul, oldalt és a tetején. Ami kijön belőle, az a dobozok rendetlen halmaza. Na, ilyen volt a ház, a Boldwuuk. Trod Ronwill mondta, amikor már visszafelé jöttünk, hogy Boldwuuk a neve, én nem reflektáltam rá, de magamban azt gondoltam, hogy találó elnevezés, máshogy nem is hívhatnák.
Nagy ház volt, ormótlan, lehangoló. -Iszonyatosan nyomasztó lehet benne élni, -mondtam magamban. A ház meglehetősen nagy kert közepén magasodott, s azzal ellentétes érzelmeket ébresztve ápolt és barátságos benyomást keltett. A kertet elméleti kerítés vette körül. Hogy ez mit jelent, arról majd később. Mindenesetre az Olvasó láthatja milyen külső keretek álltak rendelkezésre ahhoz, hogy egy fiú és egy lány találkozzanak és kellemesen eltöltsék az időt az Artwarock-hauson kívül. Maradt tehát hadszíntérül az intézmény összes helyisége, az átrium, ahol mindig nagyon sokan voltak, a karzatok, a pihenőszobák, a könyvtár, az uszoda, az edzőterem, a teniszpálya, az étkezde, és a kollégium épületei és szobái. Válasszon ezek közül két szerető szív olyan helyet, ahol romantikázhat! Elvileg a kollégiumi szobák alkalmasak lettek volna egy-egy izgalmas légyott lebonyolítására, tudtunk is esetekről, Ádám és Éva például, mint kipróbált régi szeretők éltek a lehetőséggel időnként, de nem volt egyszerű megtervezni és lebonyolítani a randit. A szobák három ágyasak voltak, ki kellett várni az alkalmat, hogy a másik kettő ne legyen otthon, vagy ne érkezzen meg véletlenül éppen rosszkor a csűrdöngölés közepette. Vagy egyezkedni kellett a szobatársakkal, ami kényelmetlen dolog volt.
Utalnék rá újra, hogy az intézetben kevés volt a lány, így a randevúzás nem tartozott a gyakori estek közé. Ádámon és Éván kívül jobbára csak a Wrreek testvérek éltek a lehetőséggel. Ők felváltva a szépséges Critrewbinek udvaroltak, illetve vele randizgattak az említett lebonyolítási móddal élve, és más módokon is, például Saár Wrreeket egyszer véletlenül a színpadon értük tetten, a díszletek mögött a nyalka lánnyal. Critrewbi szép lány volt, annyira eltúlzottan, öltözködésével, sminkjével erőszakoltan szép, hogy egyenesen csúnyának hatott. Az igaz szerelem azonban nem ismer olyan kategóriát, hogy "csúnya". A szerelmetes szem szerelme tárgyát mindig szépnek látja, a szerelmetes szív szerelme cselekedeteit, viselkedését érdekesnek, elragadónak, nemesnek. Azt mondják a szerelem vak! Ez nem igaz, ez butaság. A szerelem nem vak, hanem rosszul látó! Színeket lát ott, ahol fekete-fehér a vakolat, formát, tartalmat, ahol nincs semmi. Na, mindegy, a testvérek nem voltak birtokában eme bölcsességnek, és állhatatosan tették a szépet a csúnya lánynak.
Ami engem illet, én megelégedtem volna azzal, hogy megismerkedek Etrivel, hogy sétálunk és beszélgetünk az átriumban, a karzaton, az étteremben és a teniszpályán és az intézet egyéb más, nyilvános helyein. Megelégedtem volna, azzal, hogy rám figyel, és én őrá figyelek. Annyira magányos voltam! Annyira hiányzott valaki, egy belsőséges jó barát. Tod Ronwill és Laurenhetti Maruka is azok voltak de ők fiúk voltak és nekem egy lány kellett. Nekem egy olyan lány kellett, mint Etri. Továbbmegyek. Ki merem jelenteni, mert igaz, nekem Etri hiányzott, nekem Etri kellett!!!
Mikor figyeltem fel rá először? Mikor vettem észre két igéző szemét, bájos pofikáját, sudár, karcsú alakját? Akárhogy is töröm a fejem, nem tudom megmondani. Azt hiszem, már az odakerülésemet követő első napokban, igen, így volt, így kellett lennie. Az átriumban történt. Vagy a könyvtárban. Mindegy, nem erőlködök, úgy sem tudom megmondani. Egyszerre csak magamon éreztem a pillantását. Az ember megérzi, ha nézik. És, ha olyan lány nézi, mint Etri, akkor kiváltképp! Megperdültem és rámeredtem. Azt hittem elkapja majd a tekintetét és zavartan elfordul, ám ő tovább nézett azzal a bájos, mosolygós, kedves tekintetével, amit később annyira szerettem benne. Olyan volt az a perc, mint amikor a végtelen űrben két vándorcsillag találkozik, és egymásra ragyogtatja fényét. Megjegyzem, átvillant rajtam a csodálkozás apró felvillanó szikrája: nem vagyok az a típus, akit a lányok csak úgy megnéznek, alkatom átlagos, arcom semmitmondó, szemüveges vagyok, nagyok a füleim, hajkoronám göndör gubanc. Na mindegy. Keresni kezdem az alkalmakat, hogy láthassam. Megpróbáltam kilesni, mikor megy könyvtárba, ebédelni, vacsorázni, úszni, teniszezni. Nem járt túl nagy sikerrel fáradozásom, ezeken a helyeken nem sikerült vele összefutnom. Maradt az átrium. Az átrium egy biztos hely volt. Itt, annak a növendéknek, aki lépést akart tartani a tanmenettel, meg kellett fordulnia. Ez se volt egyszerű persze, pláne nem nekem, az újoncnak. A kerengőkben, labirintusokban csak véletlenül lehetett bárkit is megtalálni. Ott tartózkodásom második hónapjára olyanná váltam, mint a többiek, futóbolond lettem. De, amíg a társak jobbára tanulmányaik miatt futkorásztak, én Etrit kerestem. Még akkor nem tudtam, hogy a tanulmányi előmenetel a legfontosabb, anélkül nincs Etri se! Lassacskán rájöttem, milyen tárgyak iránt érdeklődik, mely előadásokon lehet őt megtalálni. Említettem már, Etrit a humán tárgyak vonzották, a költészet, a hittudomány és a történelem és mások. Elkezdtem én is ezeket látogatni. A kémiát, a fizikát, a matematikát sem hanyagoltam el, így egy idő után már túl nagy teher nehezedett rám, amit könnyű szívvel, nyegle nemtörődömséggel vállaltam.
Ahogy telt, múlt az idő egyre jobban belehabarodtam a költészetbe. Lenyűgöztek az elméleti ismeretek, és a történelmi áttekintés. Megismerkedtem az antikokkal, a középkor és az újkor költészetével, majd a modern verseléssel, és annak alapjaival. Állítom, ezek az ismeretek szükségesek, ahhoz, hogy valaki jó verseket tudjon írni. Tudni kell, mi a különbség a líra és az epika között, mi az epigramma, az eposz, a ballada és a szonett. Szükségesek, de nem elégségesek. Az ismereteket bárki elsajátíthatja. A műveket bárki megértheti, de igazi verset csak a költő tud írni, aki belső szemüvegén keresztül máshogy látja a világot, mint a közember.
Elkezdtem verseket írni. Persze szégyelltem őket, a világ minden kincséért sem mutattam volna meg senkinek, Ertinek a legkevésbé. Amikor írtam, egyre azt fontolgattam magamban, vajon tetszenének-e neki? És Ronwillnek?
Rájöttem, úgy írok, hogy közben az jár az eszembe, az olvasónak, aki majd elolvassa azt a verset tetszik-e majd vagy sem?
Egyszer ebben a témában nagy vita kerekedett. A vitát Erti indította el egy megjegyzésével. Csoportunk a színpad körül téblábolt, a líra és az epika között lévő, vagy nem lévő összefüggéseket boncolgattuk a szokásos beszélgetős formában. A tanár, Kornat Abewi, egy nyegle szőke, 30 körüli suhanc, aki walesi bárdnak volt öltözve aznap, mondott valamit a balladákról, már nem emlékszem mit, de talán az érzelmi töltetről, mint lírai elemről ejtett szót. Seer Manami kapcsolódott hozzá, helyeselte, amit Abewi mondott. Vagy ellenkezett vele, nem emlékszem, isten-bizony, nem. Mások is hozzászóltak, aztán Erti hangját hallottam. Erti távolabb állt tőlem, takarták a csoporttársak, de arra, amit mondott világosan emlékszem.
Ezt mondta: "márpedig én állítom, hogy a művész, amikor alkot, csak magára gondol, a műre gondol, és esze ágában sincs foglakozni azzal, hogy ki fogja majd elolvasni és mit szól majd hozzá!"
Magam sem tudom, mi ütött belém, azonnal reagáltam és éles hangon ellenvéleményt jelentettem be. Na, ebből aztán nagy vita kerekedett, ami eltartott jó ideig. A csoport két részre szakadt, voltak akik Erti nézetét támogatták, voltak, akik az enyémet. A tanár jóindulatú mosollyal hallgatta végig a pro és kontra érveket, nem szólt közbe, nem akarta a saját véleményét ránk erőltetni. Az iskolában így zajlottak a viták, az volt a fő cél, hogy a tanuló gondolkozzon, használja az eszét. Aztán egy idő után kifulladt a vita, az előadásnak vége lett. Ertihez léptem ekkor és megszólítottam: "nem akarsz beszélni még egy kicsit a témáról?" -kérdeztem.
Rám nézett azzal a ragyogó, smaragd-tüzű nézésével. Újra azt éreztem, hogy csillagok roppannak egymásba. "De", -mondta,- "beszélgethetünk. Én mindig szívesen beszélgetek a költészetről."

(Folytatása következik)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2010-05-13 19:51:30

válasz Rozán Eszter (2010-05-13 10:29:17) üzenetére
Kedves Eszti!
Így van, ahogy mondod, az álom hangulata a döntő. Engem is az "ihletett" meg. Érekes, nem tudom miért van ez így, gondjaim, bajaim ellenére az álmaim szinte mindíg jók és nem ritkán fantasztikusak, érdekesek. Sokat gondolkoztam már rajta, fogalmam sincs miért van ez? Azt lehetne gondolni, h nyomasztó napokat követően hasonlókat álmodok, de ha lehunyom a szemem, jön a "nagy szabadító" és színes meséket láttat.
Üdvözlettel: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2010-05-13 10:29:17

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laci!
Az álom nagyon jó inspirációt adhat az íráshoz. Már én is voltam úgy, hogy egy furcsa álom, és különösen a vele járó hangulat ihletett arra, hogy tollat (billentyűt) ragadjak. Tetszik a folytatás is a sajátos, kicsit szürrealista, misztikus atmoszférájával.

Szeretettel: Eszti

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel Amikor a színek újra élesek címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) fOrdítva című alkotáshoz

Delory Nadin bejegyzést írt a(z) Az írás nekem című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Élekvesztő című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Univerzum című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Segélykiáltás címmel a várólistára

festnzenir bejegyzést írt a(z) Apeva című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Strandolók című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szellők szárnyán jöttem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/19 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/19 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) fOrdítva című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Strandolók címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)