HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 14

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49117

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: AliaFeltöltés dátuma: 2010-05-15

Búcsú a Téltől

Lassan sötétedik, de a város még most is nyüzsgő és vibráló. Tavaszváró fesztivált tart a nép, mert elege van a télből. A Tavaszt nem is kell hívni! Jön az magától is!
Pedig a tél az sokkal szebb. Fehér, nemes és ünnepélyes. A hó eltakar mindent, ami fáj és rossz. Az emberek sem kérdeznek annyit, mivel mindenki fázik és siet a melegbe. Sőt valahogy a hideg hónapokban sokkal jobban figyelnek a szeretteikre.

Lassan csendesedett a táj körülöttem. Kiértem a városból és siettem a tisztásra. Arcom mélyen belefúrtam a lila sálamba. Lehet, hogy a nappalok melegek, de a hajnalok és az esték még hidegek. Most még sem fázok, mert vele találkozom.
Vele, aki utálja a Tavaszt, és még is maga a Tavasz. Aki csodás mosolyával a leghidegebb időt és képes forró nyárrá változtatni. Ha vele vagyok a világ sem tűnik olyan óriásinak. Ő más mint akiket eddig ismertem. Soha egyetlen egyszer sem éreztem magam kényelmetlenül a társaságában. Nem kezel gyermeknek és nem kezel felnőttnek sem. Neki egyszerűen az vagyok, aki valójában vagyok. Pont ez vonz benne annyira!
Mindig időben érkezik, és folyton a semmiből tűnik fel. Ezt most sem mulasztott el. Az egyik pillanatban még csak a fehér táj, aztán a következőben egy közeledő fekete pont. Ő az! Csodálatos fekete ménen közeledik. Akár milyen régóta ismerem azt, az arabsot még a ma is kiráz a hideg tőle. Minden izmát engedi láttatni tökéletesen fekete bőre. Ahogy rád néz azokkal a vörös szemekkel, olyan érzésed van, mintha a szívedig látna. Mintha pontosan tudná hogy mi jár a fejedben.
Ahogy odaértek, Ő leszállt és a lova mellkasomnak nyomta a fejét. Nem szólt csak fekete kabátja zsebébe süllyesztette kezeit és bámulta a havas földet, ahol már a hóvirágok harcoltak a fehér takaróval egy kis napfényért. Hiába volt olyan idilli ez a pillanat, valami kis félelem beárnyékolta.
- Egyre hosszabbak a nappalok! - sóhajtott.
- Igen. - mosolyogtam, miközben a fekte lovat simogattam.
- Melegszik az idő. Hamarosan már nem kell kabátot hordanod. - lépet közelebb.
- Azt nem bánnám ha a nehéz kabátok lekerülnének. - néztem rá. A szemei már tükrözték, a vágyát. - De nem akarom, hogy elmúljon a Tél.
- Miért? - lepődött meg.
- Mert... - elbizonytalanodtam. Most azért szeretem a telet, mert ő itt van. Vagy azért, mert ...
- Várom a válaszod! - lépett közelebb.
- Mert, szép. A fehér hó eltakar mindent. Nem nézi, hogy jó vagy rossz. Csak elfedi. - néztem körbe. - Mert meghitt. Ilyenkor mindenki nyugodtabb és sokkal több időt tölt a szeretteivel. Ugyan akkor van valami más is a Télben.
- Nem csalódtam. - mosolygott. - Más szemmel látod a világot.
- Baj? - néztem egyenest sötét szemeibe.
- Ezt nem mondtam. De nem illik bele az elfogadott dolgok halmazába. Meg fog gyűlni a bajod másokkal.
- Azt hittem, hogy olyan világban élünk, ahol lehet szabad véleményem. - morogtam.
- Lehetni lehet! - mosolyodott el. - Csak az illeszkedjen az általános világnézetbe. A tiéd pedig nem ilyen.
- De az enyém! - vágtam rá hevesen. - Nem engedek belőle. Ha én elfogadok másokat akkor engem is fogadjanak el.
- Naiv vagy, de tiszta szívű. - kezdett el játszadozni egy csukja alól kilógó tincsemmel. - Mi lesz veled?
- Hogy, hogy? - kezdtem megijedni. Már tudtam éreztem. - Hát igaz? - kérdeztem elhaló hangon.
- Nincs miért elkeseredni! - mosolygott. De szemei mást árultak el. - Látjuk még egymást.
- Mikor? Hol? Mennyi ideig? - kétségbe estem, hogy egyedül maradok. - Miért? - a fekete ló ismét nekem nyomta a fejét.
- Amint lehet, és majd ott ahol a sors akar és akkor amikor akarja. Hogy miért? - nézett rám elgondolkodva. - Mert ez a sorsom.
Sors? Nekem vajon mi a sorsom? Azt megtanultam, hogy járjak nyitott szemmel. Ő mindig arról mesélt, hogy milyen szép a világ, mennyi látni való van benne. Úgy érzem, hogy hamarosan nekem is útra kell kelnem. Látni akarom azt a világot amit ő is látott. Érezni akarom az illatokat és megélni az Ő ... Nem az én kalandjaimat akarom megélni!
Ahogy rádöbbentem, az akaratára csend szállt le ránk. Nem szólt és én nem tudtam szólni. Küszködtem a könnyeimmel. Nem akartam sírni. Előtte nem! Így a lova nyakéba temetkezve hullajtottam el pár könnycseppet.
- Nem kell sírni. - tette vállamra a kezét. - Nem tűnök el. Előled nem!
- Nem akarlak elveszíteni! - öleltem át hirtelen. Cselekedetem meglepte. Eddig még soha nem engedett magához közel. Éreztem, ahogy tétovázik. Nem tudta eldönteni, hogy megöleljen vagy ellökjön. Aztán karjai még is átfonták vállam. - Nem hagyhatsz itt!
- Nem hagylak itt! - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen. - Mindig tudni fogod merre járok. Az Északi szél súgja majd a üzenetem a füledbe. Ha pedig eljön az idő én ott leszek melletted.
- Miért nem maradsz?
- Mert nem tudok. - sóhajtott. - Nézz rám! Fehér a hajam akár a hó, sötét a szemem akár a téli este. Szerinted ki vagy? - mosolygott. - Most viszont már mennem kell. De ezt itt hagyom neked, - tett egy fekete dobozkát a kezembe. - csak akkor nyisd ki ha már elmentem.
- Ne menj! - súgtam a doboznak. Éreztem, hogy ha az életem függene rajta Ő akkor sem tudna maradni.
- Ne feledd, - szállt fel a lovára. - a testvér az testvér marad!
Elment. Eltűnt az esti ködben, ahogy szokta de most nem is fog visszajönni. Vagy is még nem! Ahogy eltűnt szépen lassan feltámadt a szél, lefújva a csuklyát fejemről. Csont fehér hajammal lágyan játszottak az újabb és újabb szél lökések. Ott álltam, a sötét tisztáson a fekete dobozkát ölelve és csak bámultam az eltűnt Tél után.
- Várok rád bátyám! - nyitottam ki a fekete kis dobozt.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Lett-rém című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Rózsalakodalom című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Nyelvem című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Éhség című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Szél hátán fellegek című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Lesz-boszi című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Lesz-boszi című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)