HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 19

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49225

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Reklám

Cikkek / ajánló
Szerző: Szabó AndrásFeltöltés dátuma: 2010-05-18

Pár szó a szeretetről

Ott hol forró pontban művészekkel találkozzunk

Emlékezés Nichita Stanescu (1933 - 1983)
Herder díjas neo-romantikus iskola alapító román költő öngyilkosságához vezető útján

Még ma sem tudom, térdre rogyva
Sárból felállva, felemelt fejjel égben
Szemedbe nézve megtalálni az érezhetőt, létezőt, szeretetedet,
A sose véges végtelent
A csak saját törvénye szerint létezőt
Létező és oszthatatlannak oszthatót, az úgy szeretni tudót,
sem betegségben, sem depresszióban képzelt, csak féltett szűziességét
Úgy szeretni mint József Attila, mint te
Sok mások, kik soha meg nem tagadtátok
Halálotokkal osztottátok,
-
(Cintec vers) - Ének és vers (Nichita Stanescu)
( A szerző fordítása)

Lényem véletlen történt eseménye
És ilyenkor bensőm boldogsága
Erősebb mint magam, mint csontjaim
Melyeket egy öleléssel roppant össze
Folytonos fájdalomban, folytonos gyönyörben

Álljuk meg egy szóra, beszéljük meg
hogy milyen szavakat is ejtsünk
Hosszúkat üvegesen, mint vésők élén
Melyek kihasítják, a jeges folyót, forró öbléből
A napot az éjből, a bazaltkőt bazaltsziklából

Ragadj magaddal fel boldogság,
Csillagokba üsd homlokom
Mindaddig míg túl magasba nyúlt, és végtelen világom
Diadaloszlopban végződik, vagy valamivé
Sokkal fentebbiben, és sokkal hamarább

De jó hogy vannak, mily csoda létezésük,
Két eltérő ének, egymásba ütköznek
Összefonódnak, mint két küllőn álló szín
Melyek még sosem látták egymást
Egyike nagyon lentről földre borult
Egyike nagyon fentről majdnem letörött
A borzasztó összehasonlíthatatlan küzdelmében
Csodának hogy vannak, a véletlen eseménynek, hogy léteznek.
--

Földi vagy égi adottság a szeretett?
Véletlen a sokkal fentebb csodának művészi kifejezése?
Hisz mind versben, énekben örök Áldozathozatalhoz kötött? A sokkal fentebb és hamarább?
Az, ki senkit sem bánt, letörött madár szárnyú, földre borult,
inkább életét veszi hogy ne bántson!

Hogyan is bántanál? Te,( Fiatal nőstényoroszlán szerelem)

Leoaica tinara iubirea - Nichita -Stanescu
( A szerző fordítása)

A fiatal nőstényoroszlán szerelem
Szemből arcomba ugrott
Megfeszült
Régóta lesben
Arcomba vájta
Fehér agyarait,
Ma szemtől szemben marta belém
A nőstény oroszlán

És egyszer csak körülöttem hirtelen
Görgő köré változott
A természet
Hun egyszer tágabb
Hun egyszer közelebb hozzám
Mind egy vízválasztó vízgyűjtője
Kilőtt belőle feltörve a magasba
Tekintettem
Kettéhasadt szivárványa
Hallásomat is rigók mellett találtam
Szemöldökömre tettem kezem
Halántékhoz, álhoz vittem
De nem talált reájuk
Tovább csúszott tudatlan
Ragyogó sivatagon át
Melyen lomhán haladt keresztül
Az aranyozott nőstény oroszlán
Ravasz incselkedő kecsességgel
Egy időn át
És még egy időn át
-
Isteni szeretet teremtés, ideje
Kiket temetnek, ha szemtől szemébe ugrik és megmarja a
fiatal nőstény oroszlány, azon a helyen hól a népmesék idején,
és azon túl a túlvilágon földi vízgyűjtőben
gyűl, az halhatatlan, kecses oroszlán csapdájába esett
de áldozott emberi szeretet, megörökített katharsisért,
folytonos gyönyörű szenvedélyes fájdalmáért.
-
Fájdalmas hóhullás (Nichita Stanescu)
(A szerző fordítása)

Hűvöse közönynek tövestől
Ha kitépnéd mind pillantásom
Szemem egyike zöldje tengernek
S ó, a másik - tükör tekintete
Futva, kapkodva támaszt lelnének
De hiába
A tél csikorgó fogú szelet lenget
Farkas fejek úsznak hátán

Kimarnák égitest, látom
Már színeiből, kitépnék
Sejtett annyiszor csókban áldott
Megannyi testet

Csak havazzon, csak havazzon kihűlt sínre
Havazzon fákra, folyókra
Sok, sok testednek fájdalmában hulló pelyhe
Tündöklő soka, sejtett alakodnak
Fájdalmas hóhullása. És senki sem értené
Csak én, télben bolyongva
Fel, felfelé tartva a kereset
Vak - és kék szemem, felemelten tartva
Kamcsatka felé, Grönland felé
Két nagy Óceán ködje felett
-
Így írt ki vizesen, víziorgonázva szivárvány törött
tekintetével ugrott a villamos vaskerekei alá, hogy találkozzon
az őt szemtől szemben fogait belé véső fiatal nőstény oroszlánnal, ugyanúgy mint a
betegnek tartott, vonat kerekei alá vetődő József Attila.
Műveikből kiderült, betegségnél sokkal erősebb hittel, örök katharsisben, örök szeretettért
csak azért hogy kit szeret soha meg ne bántsa, azért mi nemcsak az öve
inkább az önfeláldozás, személyi elmúlás, és csak ugyanannyi
fájdalomért, mit ő mindig átélt, József Attila édesanyja,
Nichita Stanescu édesapja elvesztésékor,
A csak esemény, a halál műveikben égészen más értelmű, nem okozhat
sajnálatot, fájdalmat, az ami folytonos, örökké egy seb, és gyönyörű, az érthetetlen kórban, de kór, és korszaknélküli, akár örök értékű műveik, egyediek, az elszigeteltségben
elszigeteltnek tűnő egyetemes, egyetlen végtelen katharsis, szeretetett nyitó kulcsával
Önfeláldozás vagy figyelmeztetés?. Önfeláldozás anélkül hogy bárkire is rossz megjegyzést tennének, nem viselték volna el saját megtagadásukat, földi élet előnyeiért, önmaguk elleni fordulását, az öröknek hit szeretett elvesztését, vagy nem létének világukban szembesülő jeleit, ha léti túlélési okok mint betegségek, társadalom okozta tehetetlenségek, kiszolgáltsága által, szembe kellene fordulniuk, a szeretett emberrel, a szeretett hitével.



Tizedik elégia (Elegia zece) - (Nichita Stanescu)
( A szerző fordítása)

Betege vagyok ügető csikók
Patáiknak, ütötte sebem fájom

Láthatatlan szervem
A névre váró
Nem hallani, nem látni
Nem szagolható, nincsen íze, sem tapintása
Valami határozatlan
A szemem és dobhártyám
Újbegyem és nyelvem között
Mely sajátmagától, hirtelen csak egyszerűen eltűnt az esttel

Előbb visszatért a látvány utána újból a szünet,
Nincs szem ami látná azt ami soron következne
Visszatért a szag, utána újból a csend
Nincs orr, hogy megneszelje azt, ha következne
A nedves rezgés, az íze és utána következő hiányát
Majd visszatér dobhártyádra
Lusta mozgásod utána következő szó hiány
Majd a tapintás, simogatás, siklás
Hatalmas hullámhegyén, taraj nyergén
Kimozdulásod fagyos tele
Örök hófehérbe hajlón

Betege vagyok valamilyének
Betege hallás, látvány közti sajgó valamilyének

Olyan látószem féléhez hasonló, hallószerv - féleséghez
Olyasvalamiféléhez, korszaknélküli, fel sem fedezettnek
Testem fatörzse, lombtalan, bogáncsa szarvasnak
Térdre rogyott, és csak
A csontok törvénye szerint
Porlik ritkul a térben
Felhúzta a néma falat
És hátrahagyta, védtelen ím
Látás - hallás, ízlelés- szaglás
Közti finom szerveim
A falnak, a ledöntött falnak
Szem, dobhártya, szagló, ízlelő szemölcsnek
Betege vagyok
Letiportak légiben
Absztrakt vadak
Ijedten menekültek absztrakt vadászaton
Absztrakt éhtől ijedten
Absztrakt éhhalálban ébredt
Ijedten kiáltó bendővel
Átzúdultak azon szerven mely még fel sem öltözött
húsba, idegbe, dobhártyával - retinával
Isten szeriben maradt
üres űri számon
ferde félresikerült szerv, megnyúlt eszmékbe bújt
mint az alázatos fénysugár
gömbje, mint Akhilleus sarkában
Ama csont mely a halálos nyilat várja.
Szerv amelyet ott test kívül lobogtat
Csak a halálhoz szokott
Szigorúan csak márványba faragott test
Itt állok képzelt sebének, Sarkcsillag
Canopus, Arctus, esti ég Kassziopéja fájdalmában közepében
Sebeket gyűjtő testemmel
Már nem is férne el ez a seb
Ez halálom
Sebekben, szavakban fúlva
Fénysugár vámot
Fizetek a vámon
Kiterítve ím köveken, nyöszörgök
Szilánkra összetört érzékszervekkel
Beleőrült, hogy az egész világegyetemet
Ő szenvedi mestere

Fájom hogy az alma, az alma
Belebetegedtem kőbe, magba
Fájom a négy forgókereket is, a szitáló esőt

A meteoriteket, a sátrakat, a foltot
Fűnek nevezett érzékszervem lelegelték lovak
Bikának nevezett érzékszervem, ledöfte pika
Hol villámlik a porondon
A torreádor a vad
Felhő-érzékszervem hamar eleredt
Felhőszakadásban olvadt szét
Tél érzékszervem mely kiteljesít
Folyvást kitagad
Az ördögöt is fájom, az igét is
Fájom a rezet, a kutyatejet, a
Kutya, a nyúl, szarvas szívét
A deszka díszletét, a fát is fájom
Fájom az atommagot, fájom a bordám
Mert véges testemen kívül
Más testétől távolít
És amaz Istenétől
Megbetegedtem, fájom sebem
Fejem felett tálcára emelt - akár ama vad táncában
Tálcára emelt
Szent János- feje - halála

Nem viselem el, azt mi nem látható
Nem hallható, íztelen
Szagtalan, amit nem tud felfogni
Koponyában szűküllő testem
Lényem e váz látható
Egyszerű világa előtt
Melyben csak saját általa feltalált kimúlás
Elviselésére érez erőt


Nem betegítenek a dalok
Csak a kitört ablakok üvege
Belebetegszem az egyes számba
Azért mert már nem osztható

Két csecsé, két szemöldöké
Két sarokra álltra, két fülcimpára
Két tovább futó
Nyugalmat soha el nem viselő lábbá
És mert nem osztható két szemgolyóra
Két tévelygőre, két fürt szőlőre
Két bőgő oroszlánra, két vértanúra
Máglyán pihenőre.

Víziorgona, víziorgona a tehetség álmokat kilövellő elzárt vize rövid játékos csodájának túlélt örök fizetsége,

Víziorgona (Orga de apa) Nichita Stanescu
( A szerző fordítása)

Jéghideg víz játéka, csoda
Királyi kertbe való, oda
Szökik úgy rövid vascsövön
Hogy kő a kövön
Sem marad
Van- e az megfizetetlen mestere
Ha barlangot festene légbe
Van - e az hang hogy őrizze nyomát hant
Jéghideg vizek játéka csodáját
Királyi ligetbe illő varázsát
Ha leállítod elzárod
Egy oktávot esik a cső
Nem hinné el, jaj senki, senki
Sem hinné hogy volt ideje lenni
Tovább játszó nedves idejének.
Sosem látott világának

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkot

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szelídült esteken című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Friedrich Logau:Eitelkeit címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Autóstop című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a mai ember című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Márton- napi lakoma című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Márton- napi lakoma című alkotáshoz

dodesz alkotást töltött fel Emlékek a padláson címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)