amely ugyan nem pénz, ámde annál sokkal többet ér! Egyik nap egy budapesti pályaudvaron a mozgólépcsőnél figyelmes lettem egy nyakmerevítőt viselő idős emberre. A szintén idős feleségét, támaszát az életében az egyhangúan, szűnni nem akaróan áramló tömeg elsodorta. A bácsi tanácstalanul, kétségbeesetten téblábolt,míg én, hogy a tömeg legalább Őt ne sodorja el, felsegítettem a mozgólépcsőre annak ellenére, hogy magam viszont két bottal járó rokkant vagyok. Botjaimat egy kezembe véve a bácsit hátulról a hóna alatt átfogva tartottam a mozgólépcsőn izgulva, hogy a lépcső addig,ameddig mi rajta vagyunk, le ne álljon, mert akkor elesünk és a nejét odafenn vártuk be. Ezek után én felszálltam a jegyváltást követően a vonatomra, amely szinte azonnal el is indult. Helykeresés közben a kocsiban azonban megcsúsztam és ekkor rögtön megkaptam másoktól a segítségem viszonzását. A mozgó vonaton azonnal többen is talpra segítettek.Azt hiszem, a fenti eset is mutatja a képzeletbeli szeretetbank lényegét. Ebből a bankból csak az vehet ki, aki abba be is tett egy gyönyörű valutát, a szeretetet. A fentiek szerint az én ,,szeretetbanki egyenlegem"most ,,nullszaldós" lett. Jó egymás szeretetére számítva szeretetet adni, mert a megosztott szeretet nem fél szeretet, hanem kétszeres és az elterjedve nem lesz kevesebb sohasem, hanem mindég csak sokasodik!

Pecás