HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 31

Tagok összesen: 1862

Írás összesen: 48098

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-04-15 00:07:28

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: Tiringer TündiFeltöltés dátuma: 2006-09-27

Szabó Magda A szemlélők c. regénye a ma aktualitásában

Ez az írás egy másik esszém része. Annak oka, hogy ezt az esszét megbontottam, és megosztom Önökkel ilyen formában is, nem titkolom, a körülöttem zajló események hatása. Ez az esszé nem szól másról, mint az én kapcsolatomról, a hazámmal, a saját szubjektív lencsémen keresztül...

A szemlélők (1973) vallomás a hazaszeretetről, az együvé tartozás erejéről .

Ezt olvashatjuk a Szabó Magdáról készült internetes oldalon. Elgondolkodtam. Ilyen egyszerű és sarkos lenne ez a regény?

Szabó Magda a könyv bevezetőjében a következőket írja: " A szemlélők - ha úgy tetszik - voltaképpen szerelmes regény /.../" és pár sorral lejjebb: "Persze nem csak szerelmes regény. Nincsenek kipreparálható, elidegeníthető, csak önmagukban egyedül jelentkező érzelmek, minden mindennel összefügg."

Tény: hazaszeretetről egy sort sem ír. Konkrétan. Nézem az arcot a könyv borítóján, elmélyedek a 40-es éveiben járó Szabó Magda tekintetében. Zaklatottság és valamifajta gyomorszorító érzés fog el. A szemlélők nekem nem csak a hazaszeretetről mesél. Több annál.

Erich From, A szeretet művészetében azt írja, több fajta szeretetről beszélhetünk. Ha ez valóban így van, márpedig én úgy érzem, A szemlélők kicsordul a szeretettől. Hazaszeretet? Talán. Egymás végtelen szeretete. Minden bizonnyal. Az élet szeretete? Kétség kívül.

1990-ben kezdtem a középiskolát. Budapest széléről jártam be az elegáns budai gimnáziumban. Ott volt megfelelő irodalmi képzés, Anyám szerint. Irodalomtanárom és osztályfőnököm Fejér Irén műfordító volt. Tisztelem és szeretem a mai napig. Amikor az ún. "Taxis blokád" idején nem tudtam hazamenni, felvitt magához a lakására. Miután ámulatba estem a fél dolgozószobát betöltő műfordításokon, amelyek mind egytől egyik az ő keze alól kerültek ki, mesélni kezdett. '56-ban egyetemistaként lefényképezték a Széna-téren és be is vitték. Nagyon félt. Angol irodalmat hallgatott, szeretett volna ezzel foglalkozni. Barátai megszervezték a "disszidálását". Állt a Keleti pályaudvaron, nézte a vonatot, amire fel kellett volna szállnia. Nem tudott. Eszébe jutott, hogy: "itt élned, s halnod kell /.../" Hazament és orosz-lengyel műfordítóként élte meg a rendszerváltást.

Azt hiszem, amikor A szemlélőket olvastam, ez jutott eszembe. Ültem a kanapén, és a könyv felett ránéztem a férjemre. Ráncolta a homlokát, állásajánlatot kapott Londonból. Nem akart menni, nem tudtuk megfogalmazni, miért. Talán azért, mert itt, ahol lakunk minden ismerős. Nem csak a nyelv, a kultúra is. A fák, a patak part, a Duna-kanyar. Mindenhez köt valami emlék. A szemlélők érzékeny periódusban érintett. Tíz éve éltünk együtt, és egy olyan pillanat volt a 2005-ös év - amennyiben ezt pillanatnak lehet nevezni -, amely átalakította elképzeléseinket a világ menetéről. Elmúlt a lázadás. Valami nehéz, lelket kényszerítő dilemma nehezedett ránk. Sokszor beszéltünk róla, hogy alig tudjuk eltartani magunkat és a két gyermekünket. Arról, hogy megvalósíthatnánk az álmainkat, ha több pénzünk lenne. Akkor, amikor ott volt a lehetőség, és a jövő hónapban indulni kellett volna, valami kétmázsás súly visszahúzott minket.

Vajon be lehet-e teljes mértékben illeszkedni egy másik országba? Lehetünk-e mi is ugyanolyan állampolgárai az adott befogadó országnak, mint azok, akik ott születtek. Amikor az "öregek" a gyökerekről beszéltek, mi mosolyogtunk. Aztán egyre több barátunk tért haza. A regényben Albert testesíti meg őket számomra.

"Albert sokáig nem tudta megfogalmazni, mit érez Roland és Franciska közelében, aztán végül csak rájött: utálja mind a kettőt." A saját elkeseredését, a saját gyökértelenségét hárítja a két "otthon" lévőre. Nem ártottak neki, csak egyszerűen ők testesítik meg azt a vágyat, amely Albert tudatalattijában él: utálom őket, mert ők jól érzik magukat a saját bőrükben. A saját kultúrájukban. Hiszen meg is fogalmazza, azt várta, hogy úgy viselkedjen ez a két ember, ahogyan abban az országban viselkednek, ahonnan ő származik, ahova visszavágyik, mert ott érti igazán, hogy mi zajlik körülötte.

Roland és családja mint egy hóbortos, értetlen família jelenik meg Albert és a "szocialista ország lakói számára" és még Anna számára is. De, ez a szemlélet kölcsönös. A keleti államocska "hendikepjei" érthetetlenek és zavarosak a nyugatiak számára. Kényszerű találkozás ez. Tapasztalatom szerint ezen a világon nincsen egyetlen normális ember sem. A normalitás szubjektív.

Kelet és Nyugat. Azt hinné az ember, hogy nincs már köztük különbség. Még van. Még most is van. "Szeretnél te koldussá fosztott rokonokhoz bekéredzkedni, akik méghozzá egyre jobban félnek tőled, hiszen Nyugatról jöttél /.../" Ma már ugyan más félelmek azok, amelyek az embert fogadják, de a mondat ma is szíven üt.

A regény szerkezetileg három egységre oszlik: a Vád, a Védelem és az Ítélet egységeire. A történet visszaemlékezés. Az emberi emlékezet leginkább a jelentősebb, fájóbb, vagy az átlagosnál jobb dolgokat jegyzi meg inkább.

"/.../ő nem szenved itt vele ebben az országban, ahol lélegezni is vétek, ahol a kutyákat láncon tartják, éheztetik, s az a nemzeti morál, hogy még vizet se tesznek a rozsdás fazékba, ami előttük áll, mert attól lesz jobb házőrző, ha meggebed az éhségtől, a szomjtól /.../"

Így kezdődik Roland és nővére, Johanna között az a beszélgetés, amely összefoglalja azt a véleményt, amit Szabó Magda feltételez a külföldiek véleményével kapcsolatban, rólunk, magyarokról. Akkor, 1973-ban.

Győrből utaztam haza egy intercity vonaton. Előttem fiatal házaspár ült. A fiatalasszony mindennek rettenetesen örült. Amikor arra a helyre értünk, ahol a belvíz által elöntött tanyák képe merült fel az ablakban, lovakat láttunk, térdig állva a jeges vízben. Felszisszentem. Eszembe jutott A szemlélők. A férfi ugyanis kifakadt. Milyen ország az ilyen, háborgott visszafogottan, ahol a lovakat annyira sem becsülik, hogy ilyenkor száraz helyre vigyék. A fiatal nő elszomorodott: "You don't like this country." - fordult az ablak felé. A férfi erre végkép kifakadt. Büdösek, koszosak, rendetlenek vagyunk - állította és a mellettünk ülő roma nagycsaládra mutatott. Nem tudunk viselkedni. Minden szürke és ronda. Ausztria szebb volt. Ezeket vettem ki a szavaiból. Kényszeredetten elmosolyodtam, kellemetlen volt hallgatni. Monológja végén rájött, hogy értem, miről beszél. Elpirult és csak annyit mondott: "Sorry". "Not at all!" - mondtam, de valahogy így éreztem: "Miért szidod az országomat, ami vendégül lát. Mi mosolygunk és kiszolgálunk téged, még ha sértegetsz is. Hellyel kínálunk, bort nyitunk, sütemény teszünk az asztalra, ha betérsz hozzánk. Megkérdezzük, hogy vagy, és hogy van a kedves feleséged. Ha azt kéred, mutassuk be a környéket, órákat sétálunk veled, lelkesen mutogatva a történelmi helyeket, a múzeumokat. Még a legkisebb gyerekünk is elmeséli neked, ki volt Árpád, és miért jött erre a vidékre. Tudja, hogy a nyugati krónikások és utazók azt írták a Kárpát-medencéről, hogy maga a földi Paradicsom. Mi ilyenek vagyunk. Mit vétettünk mi neked, hogy itt ülök veled szemben, egy magyar nő, és azt kell hallgatnom, hogy koszos vagyok és rendetlen. És a legfőbb vád: uneducated - iskolázatlan, műveletlen."

A szemlélők Johannája jutott eszembe, és felmerült bennem Anna, a "cigánylány". Mi itt mindannyian azon dolgozunk, hogy a globalitás mellett teret kapjon a lokalitás is a kultúrában. Európa kulturális öntödéjében, ahol sokféle hozzávalóból kerül ki az anyag, avagy az európai kultúra, az európaiság. Részese vagyok. Kevert származású, hiszen apai nagyszüleim egy téves lakosságcsere eredményeként úgy kerültek Magyarországra, hogy egy-két magyar szón kívül semmit sem tudtak ezen a nyelven. Maradtak, és az édesapám már magyarnak vallotta magát. Soha nem éreztem, hogy idegen vagyok. Hiszen, ha ránézek a mellettem ülő férjemre, sváb. Ha a barátnőmre, zsidó. Ha egy másikra: görög. Mind itt élünk és magyarul beszélünk. Ez a hazánk.

Fájt, amit ez a brit férfi mondott, jobb lett volna, ha nem a vonaton mondja el. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis sokan beszélünk idegen nyelveket. A kultúrák sokszínűségének tiszteletben tartásának sárba taposása folyt Budapest Kelenföld és Budapest Keleti pályaudvar között. 2006-ban, az Internet és az elérhető információk korában. Aztán a férfi felállt és leszálltak. A szemetet gondosan begyűrte az ülésbe. A roma kisfiú miközben öltöztették, megkérdezte: "Édesanyám, mi az a doboz?". A fiatal nő pedig türelmesen - bár hangosan, valóban - válaszolt: "Abba fogod kiköpni a rágódat, ha már nem kell!" És kiköpte, a kukába. Vita és minden nélkül. Természetesen.

De, hogy ne én, hanem a nagyszerű írónő zárja ezt a dolgozatot, egy idézet Kónya Judit könyvéből:
"...tudom, ide tartozom, csak erre az egyetlen pontjára a világnak, hogy magyar vagyok, hogy sose szeretnék, szerettem volna más lenni."

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
515
Időpont: 2006-10-04 15:43:15

Én is köszöntöm ezt az írásodat!
Szenior tag
Tiringer Tündi
Regisztrált:
2006-05-11
Összes értékelés:
118
Időpont: 2006-09-27 20:36:35

Köszönöm szépen! Célom volt azzal, hogy az esszét itt is megjelentettem. Elértem. Minden jót neked, bárhová is sodor az élet!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel Tóth Árpád: A fa / Der Baum címmel

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Fohász című alkotáshoz

Pomázi Dóra bejegyzést írt a(z) Gyónás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egy kis nyelvtan című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A harangok rómába mentek című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mogorva motoros című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Halott betűk című alkotáshoz

zsoló alkotást töltött fel Más vagyok címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel anyám címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Óh, bárcsak! címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Az ember fia című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Még mindíg látni vélem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Négy évszak szerelme című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Leszállt az éj... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Üzenet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)