Nobilior vitae meritis quam praesule nato,
Hac sub marmorea, Barbara, mole iacet.
Dum licuit, stirpis fovit pia cura parentem,
Illi dulce fuit sospite prole mori.
Nunc pro se vicibus numen coeleste precantur,
Filius in terris, mater in arce poli.






Anyjának, Barbarának sírfelirata


Élete útja miatt nevesebb, mint pap fia által,
Íme e tömbök alatt Barbara teste pihen.
Míg órája le nem járt, tüskén járt a fiáért,
S látván, ága kihajt, békével hazatért.
És most egymásért könyörögnek az égi Atyához:
Porban az árva fiú, anyja a fellegeken.