Ebben az írásban nem onmagamról szeretnék írni, bár az író, költő maga is alkotó, hanem az egyik tv-ben a napokban látott valamelyik műsorban szereplő festőművésznő alkotói kétségeivel kapcsolatban mondanám el a saját gondolataimat. Azt mondta a művésznő, hogy a korábbi alkotói időszakában gyakran változtatott egy-egy kis ecsetvonással az előzőleg már elkészült, az alkotói folyamat során már ,,kikínlódott", vászonra került festményén. Később azonban további kétségei támadtak azzal kapcsolatban, mivel a festmények általában maradandó alkotások, hogy az utókorban felmerülhet a nagy és elég lényeges és anyagilag is fontos, súlyos kérdés, hogy vajon melyik mű az eredeti és melyik a másolat. Sokszor vagyok én is így az írásaim, verseim során. Én nem azt a megoldást csinálom, hogy az elkészült eredeti kéziratomba pl. az internetes, vagy valamilyen más módon való továbbítás során ,,javítok bele", hanem kiegészítve az anyag átadása során jött gondolataimmal az eredeti alapötletet megírom még egyszer és talán nem is kicsit másképpen a témát. Szerintem ez minden művészi alkotásnál megtehető. Ennél csak a védettségi szerződéssel lekötött kézirat, vagy más egyéb művészi alkotás lehet kivétel. Itt sok függ a megkötött, érvényes, joghatályos szerződésben foglaltaktól. Azonban van itt is a kérdésben egy megoldás. Az eredetihez szánt kiegészítő ötleteket egy újabb, már önálló alkotásban ajánlatos megvalósítani. Az az én személyes véleményem, hogy ezek a lehetséges megoldások az alkotóban a kész művekkel kapcsolatban később utólagosan felmerült kérdések megválaszolására, bizonytalaságok, kétségek feloldására. Könnyen meglehet, hogy az így született egy, vagy több alkotás sokkal jobb lesz, mint az a mű, amelynek tovább gondolásából ez a változat létrejött és ez utóbbi, ez utóbbi(ak) lesz(nek) az időt állóbb(ak), maradandóbb(ak).

Pecás