HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 3

Tagok összesen: 1867

Írás összesen: 48427

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2010-09-01

Gyönyörű temetés



Nagypapa keresztül-kasul beteg volt már, és az egész család a pokolba kívánta. Az egyik orvostól a másikhoz vitték, és mindegyik nagyon sokba került. Bevásárló kosárral mentek a patikába, mert mindegyik orvost felírt egy sor gyógyszert a nagypapának. Külön főztek neki, külön foglalkoztak vele, és a nagypapa semmivel sem volt elégedett, örökösen jajgatott és panaszkodott.

De a legrosszabb az, hogy elfoglalt egy egész szobát, és a fiatalok albérletben húzódtak meg a kisgyerekkel, pedig milyen jó lenne nekik ez a szép, napos szoba.

Tudom én, hogy csak a halálomat lesitek, mondogatta a nagyapa, mire természetesen mindenki tiltakozott: Hogy mondhat ilyet, drága apuska? Hiszen semmit sem szeretnénk jobban, mint hogy meggyógyuljon, itt legyen köztünk még száz esztendeig.

A kedves szavakhoz látványos ölelések és cuppanós puszik járnak, de a nagypapa csak beteg, és nem bolond, nagyon jól tudja, hogy útban van mindenkinek. Igaz, hogy ő is csapdába került. Nem kérdezik, mikor akarunk megszületni, mikor hagynánk már itt az egészet; egész életünkben ki vagyunk szolgáltatva mindenki más szeretetének és utálatának. Néha megpróbálunk törleszteni, de többnyire az is balul sül el. Kevés a szabadság, a kevés is teher.

Egy szép vasárnap délután meghalt a nagypapa. Együtt volt az egész család, éppen befejezték az ebédet, a felnőttek pihenni, a gyerekek rohangálni szerettek volna, és most tessék. A nagypapa sosem ismerte a tapintatot.

Fél órája sincs, hogy mindenkit leszidott: a húsleves sohasem elég meleg, a húson mindig rajta marad egy zsíros darab, aztán mindig rizs van, pedig tudhatnák, hogy ő azt nem szereti, és már a csalamádét is sajnálják tőle. Anyuka mérgelődött. Miért nem jár vendéglőbe? No persze, ágyhoz kötött beteg. A pincérek kidobnák az ilyen szekánt vendéget. Csak ő nem dobhat ki senkit, sem a folyton zsörtölődő nagypapát, sem az ütődött vén barátait, de még a nénikéjét sem, aki most, kilencven éves korára, még mindig úgy viselkedik, mint egy közönséges lotyó. Térültek, fordultak, a drága nénike hangosan követelte a kávét, a gyerekek indiánosdit játszottak az asztal alatt, a csecsemő torka szakadtából ordított, és még el sem készült a kávé, amikor észrevették, hogy a nagypapa mozdulatlanul, nyitott szájjal fekszik, és semmit sem kifogásol.

Lula néni találta meg a leghamarabb a nyelvét, és hangosan jajgatni kezdett: Jaj szegény öcsém, jaj szegény öcsém, még ezt a kis kávét sem tudtad megvárni, milyen kegyetlen a sors!

A felnőttek csatlakoztak a litániához, és elmondták, amit ilyenkor szokás: Szegény nagypapa, még alig volt nyolcvankét éves, még igazán élhetett volna pár évig, mennyire fog hiányozni mindenkinek, meg aztán nem gondoltuk volna, hogy ilyen közel jár hozzá a kaszás. Anyuka melankolikusan nézett végig a rokonok népes seregletén, akik minden áldott vasárnap itt csemegéztek, aztán sírós hangon folytatta: Elment, itt hagyott engem a papa, jaj, most mi lesz velem?

Gyorsan mindenki elmondta, hogy neki személy szerint miért fog hiányozni a nagypapa; rendkívül sajnálták magukat, és egy egészen kicsit egymást. A gyerekek nagy szemeket meresztettek a halottra, mert ilyet még nem láttak, és várták, hogy most mi lesz. Csak a három hónapos ordított tovább rendületlenül, de a váratlan gyász fájdalmában senki sem törődött vele.

Flórisnak alig akarták megengedni, hogy telefonáljon. Minek az? Még nem kell elszállítani. Itthon ravatalozzuk fel, mert ez a szokás. Eddig serénykedett volna körülötte az orvos, most már minek, mit akar tőle? Ez is csak a markát tartja, micsoda emberek vannak ebben a mai világban, micsoda szégyen, meg akarnak gazdagodni a mások szomorúságán.

Lula néni volt a leghangosabb, de Flórisra hárult minden munka: Flóris tárgyalt mindenkivel, szervezett, rendelt és fizetett mindenütt, aztán megkapta, hogy kőből van a szíve, öt percig nem tud megülni az apja halottas ágya mellett, ugyan mi az, amit nem lehet elhalasztani a temetés utánra? Ja, hogy éppen a temetés ügyében intézkedik? Szép dolog, nagypapa már legalább tíz éve beteg, aztán semmi felkészülés, mindent az utolsó pillanatra hagytak. Bezzeg a Lajoséknál már régen megvolt minden, a koporsó, a sírhely, megállapodtak a pappal, kiválasztották a leggyászosabb zenét. Gyönyörű temetés volt.

Kényelmesen megfelejtkeztek arról, hogy egy álló évig szapulták a Lajost: Nem tudja kivárni, hogy meghaljon az apja; milyen kedves figyelmesség volt tőle, hogy a nevenapjára koporsót vett neki; azt is csak fenyőfából, mert a tölgyfára sajnálta a pénzét. Mit szólt a szegény Zsukán bácsi, amikor befektették abba az olcsó koporsóba?

Bőven volt idejük beszélgetni, mert ilyenkor az a szokás, hogy minden éjjel virrasztanak, a halál napjának estéjétől a temetésig, néha még tovább is. Anyuka egész nap a piacon alkudozott, főzött és taakrított, estére már inkább volt halott, mint élő, és a legszívesebben helyet cserélt volna a nagypapával. Egy vagyonba kerül ez a rengeteg étel, amikor mi is nehezen élünk, és alig tudjuk törleszteni a hiteleket. Nagy a rokonság, és egy se maradna otthon. Illik vagy nem illik, tudom, hogy csak az ingyen vacsoráért jönnek. Más sincs egész éjjel, mint célozgatás, ki milyen süteményt szeret, kinek hiányzik a csokoládétorta. Senkit sem érdekel, hogy tele vagyunk kiadással.

És ha csak a rokonság jönne el, de minden éjjel itt tátják a szájukat a nagypapa barátai. Az egyik ott volt mellette, amikor a pártházat lőtték, és majdnem kapott egy repeszt. Kettő ultizni szokott a nagypapával, a negyediket Isten tudja, honnan szalajtották; rongyos a kabátja, és a fürdést hírből sem ismeri, látszik rajta, hogy a potyára jön.

Kidobnám én, mondja Gizike, no de virrasztáskor ez teljességgel lehetetlen.

De a harmadik, negyedik éjszakára már mindenki fáradt, és az önkontroll lazul.

Aztán mi lesz az örökséggel? - kérdezi Povázsai.

Miféle örökség? - csattan fel anyuka, az egész ház a Flóris nevén van; ebben nem lesz változás, mit akartok örökölni? Nagypapa után nem maradt se szántó, se telek, de még egy autó sem.

Hagyd el, mondja erre Solya, ezek már rég kiforgatták mindenéből, nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy két fillért látsz tőlük.

Mit beszélsz? - fortyan fel Gizike vagy tizedszerre, igaz, hogy ez a ház valamikor a nagypapáé volt, de az utolsó húsz évben mink tartottuk el, én ápoltam éjjel-nappal, fizettük az orvost meg a gyógyszert, számoljatok már utána! Mert a nyugdíja még arra sem volt elég, amit megevett szegény.

Most mi bajod van? - kérdezi Solya sértődötten, kérdezni csak szabad? Bandi kérdezett valamit, te meg nekiugrasz, mint egy fúria, mint egy...

Povázsai megrángatja a felesége szoknyáját.

Te is hibás vagy, minek állsz le egy ilyennel... Nem maradt még abból a fánkból?

Nem maradt, válaszol Gizika villogó szemekkel, ez itt halottvirrasztás, és nem hízókúra.

Az ám, ott van a halott is, letakarták sok csipkével, de azért ott van, és mindent hall, a ribanc Solya gyanúsítgatásait, a Povázsai korgó gyomrát, a Pilimári zokogását - mindenki tudja, meg látja is rajta, hogy az ötödik hónapban jár, aztán a vőlegény sehol, annyit se mondott, hogy csók a családnak. Az anyja szerint kiment Németbe' dolgozni, mert a Horváth Ede csak a minimálbérre jelenti be, és még azt sem fizeti ki; ami pedig a Pilimárit illeti, keressen más balekot, mert az ő fia nem szokta fölvállalni a mások kölykét. Hát ezért zokog annyira a Pilimári, aztán direkt örül annak, hogy virrasztás van, jó hangosan lehet sírni, és nem kell hozzá magyarázat. Nagypapa erről nem tudhatott semmit, mert megkímélték; még csak az kellett volna, ezzel zaklatni őt az utolsó hetekben. Igaz, lehet, hogy elmondta a Terka sógora; egyszer nagyon hosszan suttogott a nagypapával.

Nagypapa már nem szól semmit, békésen fekszik a csipke alatt. Minden nap megnézik, megmutatják a gyerekeknek is, mert az úgy illik virrasztáskor. Két pofont kaptak, amikor megkérdezték, miért olyan sárga, miért olyan vékony az orra, miért, miért? Tíz pofon is kevés lenne a kis garázdáknak, de Flóris olyan jó ember, hogy a kutyát sem rúgja meg, az apjukat pedig nem érdekli, hogy a kölykök mit csinálnak.

Krisztike nyafog, hogy a gyerekek mindig a halottról beszélnek; azt állítják, látták odakint az udvaron. Két nagy gyerek, aztán félnek a drága nagypapától, aki csak kényeztette őket. Mindenki tudja, hogy nem a gyerekekkel van a gond, hanem a Krisztikével, a Bogácsi Gyurka is megmondta, annyira rosszak az idegei, hogy az már nem normális - de lehet, hogy nem is a Gyuri mondta, hanem a testvére, nem lehet számon tartani ennyi embert.

Csak a vénasszony nem felejt el semmit, a Lula, de ki meri őt megkérdezni? Ha egyszer rákezdi, órákig nem áll be a lepcses szája.

Iza, nem tudnál valamit csinálni a gyerekeddel, szoptasd meg, vagy tedd tisztába, igen, az lesz a legjobb, ha tisztába teszed. Nem beteg ez a gyerek? Ki bírja ezt hallgatni egész éjjel, amikor mindenkinek megvan a maga baja?

Izának feszül a melle, de mit csináljon, nem lehet ennyi ember előtt. A konyhában Lula néni, Krisztike és Pilimári rendezkednek; Lula néni fogadkozik, hogy majd ő elkészíti a miccset a virrasztóknak. De nem készíti el, mert üres a hűtő, nincs otthon egy darab hús sem, már mindent megettek. Micsoda ház ez, ahol reggel négykor nem lehet miccset kapni? Hol szoptassam meg a gyereket, talán a fáskamrában? Hiába mondom neki, hogy most virrasztás van, nem érti.

Mire eljött a temetés napja, már annyi erejük sem maradt, hogy veszekedjenek. Pedig hol nincs veszekedés, ahol sok az ember? Ott volt a banda, játszották az egyik keserves nótát a másik után - Végigmentem az ormódi temetőn - Temetésre szól az ének - Hajnal hasad, szívem szakad, rózsám. Hol az ördögbe van Ormód, aztán miért kellett a temetőjén végigmenni? Hogy szerette a nagypapa ezt a nótát, Isten nyugosztalja! Biztos, hogy hallja is odabent a koporsóban. Tölgyfából csináltatták, mert az tovább tart, nehogy megszólják a ház elejét. Flóris hiába ment a bankba, végül a Bogácsiék adtak kölcsön. Egyszer azt is vissza kell adni, de az most nem számít, temetés van, és a barna fiúk keservesen nyaggatják a hegedűket: Idös párok, nem lácc engem, így akarta a Jóisten, idös párom, gyújcsál gyertyát... Nem szoktunk így beszélni, ugyan már, nem vagyunk mink parasztok, ezt csak a nóta mondja. Minden szem Flórisra és Gizikére szegeződik, nekik kellene elkezdeni a siratást. Mi lesz már, mutassátok meg a nagy fájdalmat, verje a mellét a férfi, szaggassa meg a ruháját az asszony! De Flóris nem szokott sírni, Gizike meg alig áll a lábán, legszívesebben aludna egyet a szomszéd síron, a tiszafa tövében. Lula néni menti meg a helyzetet, mint már olyan sokszor: Elmentél, Józsi, itt hagytál, Józsi, megszakad a szívem!

A nagy vernyákolásra mások is kedvet kapnak, jajgatnak egy kicsit az illem kedvéért. Nehéz dolog ez, mert az öreg senkinek se hiányzik, mindenki örül, hogy ott van már a gödör alján, Lula néni sem kivétel. A gyerekek megszeppenve álldogálnak, és elfelejtenek rosszalkodni. Pilimári vállalja a nagy jelenetet, úgy tesz, mint aki bele akar ugrani a sírba. Persze visszafogják, szorosan lefogják: Ne tedd ezt, ne tégy olyat, ami Istennek nem tetsző.

Pedig Pilimári már olyan szépen eltervezte, meghal szépen, aztán nincs zabigyerek. Még talán a fiúnak is megfájdul a szíve ott kint Németbe', megbánja, hogy faképnél hagyta a szerelmesét - mert úgy illik mondani, hogy nagy szerelem volt, pedig fenét volt az. Nem is akarta a Pilimári, de manapság nem olyan világot élünk, megszólják az ember lányát, ha húzódozik.

A temetésnek csak nem akart vége lenni, és Iza nagyon nyugtalan volt. A gyerek egy ideig egészen jól viselte a megpróbáltatásokat, evett egy keveset a cumis üvegből, aztán elaludt. De még ez se olyan volt, mint máskor. Mintha nem kapna rendesen levegőt az a gyerek. Nem lett volna szabad kihozni a temetőbe, nem való ez a gyerekeknek, egy három hónaposnak pedig biztosan nem. Hallani sem akartak róla, Gizike hangosan méltatlankodott: Hogy gondolod te, nem kell megadni a végtisztességet? Pedig hogy örült a szegény nagypapa, amikor ez a kis tökmag megszületett! - Na, megint egy kenyérpusztító, mondta az öreg, és kikötötte, hogy őt senkise hívja dédapának. Ennyi is elég volt az öregségből, nem kell, hogy folyton erre emlékeztessenek! Azt sem tudta, mi a neve a kis tökmagnak; vagyis hát megmondták neki, de nagypapa már nem akarta megjegyezni, nem akart emlékezni, se menni, se maradni nem akart.

Szép temetés volt, jelentette ki Flóris fáradtan, de elégedetten, most még nem adjuk össze, hogy mennyibe került, talán úgy egy hét múlva, amikor a lélek már biztosan eltávozott. Addig úgy kell tenni, mintha minden rendben lenne, nehogy már meggondolja magát, és hazajárjon. Nagy szégyen ez, meg nagy vesződség, de nem is a vesződség, hanem inkább a szégyen. Azt jelenti, hogy nem tudták békében elbocsátani a halottjukat.

Lula néninek volt még kifogása, a zenészek így, a zenészek úgy; senki sem ájult el, bezzeg az ő idejében, valakivel mindig kellett ecetet szagoltatni, többször is meg kellett mosni az arcát... Gizike csak azért sem akarta elérteni a célzást, nehogy már örömet szerezzen Lulának. Már éppen indultak volna hazafelé, amikor Iza - mi baja van ennek az asszonykának, eddig alig törődött a nagypapával, most jut eszébe, amikor már vége van a temetésnek?

Iza kétségbeesetten ölelte magához a gyerekét. Meghalt! Nem lélegzik!

Ugyan már, lányom, elment az eszed.

Gizike a kis tökmag fölé hajolt, és most már ő is látta, hogy baj van. A gyerek rosszul viselte a hosszú virrasztásokat, hol megetették, hol nem, hol hagyták aludni, hol nem. De hiányozhat-e a virrasztásról, temetésről az egyetlen dédunoka?

Mindig is gyenge volt a kis szíve, jelentette ki Gizike, mint a végső bölcsességet, aztán intett a férjének, mert innentől kezdve rá hárult minden intézkedés.

Ebből persze Lula néni sem maradhatott ki. Mégis gyönyörű temetés volt ez, ismerte el a vén boszorkány, ilyet se értem meg még az életemben... Aztán észhez tért, és mint akin megnyomtak egy gombot, hangosan jajgatni kezdett: Jaj szegény poronty, jaj szegény poronty, még ezt a kis temetést se tudtad megvárni, milyen kegyetlen a sors!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2010-09-06 16:56:15

válasz T. Pandur Judit (2010-09-04 18:49:16) üzenetére
"norvég" szokások, csak nem akartam hangoztatni.
erdélyi "norvégok" szokásai. van ebben logika is, csak nekünk idegen.
köszönöm, hogy még ebben is találtál valami pozitívat.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4890
Időpont: 2010-09-04 18:49:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Müszélia! Meg sem tudom számolni, hogy mi mindent temettél az alkotásodban a nagyapán kívül! A haláleset nagy pénztemető, az biztos, még akkor is, ha nincsen ilyen sáskajárás, mert nem tartanak virrasztást a halott mellett. Úgy látom a családi kapcsolatokon kívül azért eltemetted még a párkapcsolatokat is, a tiszteletet is, a jómodort is, a gondoskodó szeretetet is, talán a barátságot is...
A halált és a temetést mindig különös szokások és hiedelmek vették körül, melyeket részben a félelem, részben az összetartozás egymás iránti tisztelete és szeretete teremtett meg. Node mivé fajultak mára ezek a szokások?!
Ez az a fajta alkotás, amikor az olvasó azt sem tudja, hogy szomorkodjon, nevessen, vagy a fejét csóválja.

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: A gúny címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ringató otthon című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Netszerelem címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egy villanás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Muffin 2/1 című alkotáshoz

Bálint István bejegyzést írt a(z) Gyónás című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel háborús anzix címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Szergej Sztrelec: A harmonika címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy villanás című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A pokolban című alkotáshoz

Thuan alkotást töltött fel A pokolban címmel a várólistára

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Írj, ...vagy rágcsáld a ceruzád végét című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)