HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44617

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2010-09-13

Fritz kalandjai: A Ferenc-hegyi barlang titka




A Zsíros a Tállai Gyulával volt jóba az osztályban, a Bodolai Jocóval, meg velem. Persze bírta a Sebi, és a Szekér búráját is, meg mások búráját is, mindenki búráját bírta, kivéve a Lapajét, de a Lapaj búrájával sokan voltunk így.
Az volt a nagy büdös rend akkoriban, hogy amikor kicsöngettek s a tanár mögött becsapódott az ajtó, elkezdődött odabenn a krétacsata. Centis darabokra tördeltük a krétákat, s aztán hajrá, neki, mindenki-mindenki ellen. A folytatólagos küzdelem-sorozatot úgy neveztük, hogy "osztályharc". Az "osztályharcban" persze egyáltalán nem volt kötelező a részvétel. Aki nem akart célponttá válni, szabadon távozhatott. Voltak, akik igénybe vették a felkínált egérutat, a Kőnig, a Smuck, a Simon és még jó néhányan a százlábúak és csótányok rendjéből a folyosó védett szegleteiben kerestek menedéket az órák közti szünetekben, de, mi négyen soha nem éltünk az alantas retirálás és elrejtőzés eme kétes értékű eszközével.
Emlékszem, egyszer a Molnárfi dobta a krétát a dobogóról és fejbetalált. A fali-fogas alatt álltam oldalt és a Zsírossal beszélgettem. Éppen azt mondtam a Zsírosnak: "figyelj csak te dögevő, sakálpofájú Zsíroskenyér, nem kellene holnap valami ökörséget csinálni?"
Másnap szombat volt, így a kérdés jogos volt. A Zsíros válaszolt, mondott valamit, hogy de igen, neki is ez járt éppen a fejébe' és már van is egy ötlete, ám ekkor jött a krétadarab, és én lemaradtam a folytatásról. Bodolai megvonta a vállát, ő szombaton a mamájának segít takarítani, piacra mennek meg még mit tudom én mi, s a Tállai is vartyogott, hogy neki se jó ez a szombat. Nekem más dolgom akadt éppen, eleresztettem a fülem mellett a jóbarátok siralmait. Felemeltem a kezem, elégtételt akartam venni. Megcéloztam a Molnárfi fejét, aki viszont éppen a Zsírosét célozgatta. Mielőtt eldobhattam volna az én krétámat, lendült a Bodolai keze. Az ő kezében szivacs volt, nem kréta, jó nedves szivacs, s ezzel a jó nehéz és nedves szivaccsal a képe közepén találta pont a Molnárfit.
-Menjünk le holnap a Ferenc-hegyi barlangba, -ismételte meg a Zsíros, -na, mit szólsz baszikám! -Imádok barlangászni. -tette hozzá aztán még ugyanazzal a lendülettel. -Menjünk csak mi ketten, ha ezek a murvák itt nem érnek rá!
-Mi ketten, azt mondod?
-Naná, miért ne. Hozok karbidlámpát és kötelet.
Tűnődött, ráncolta a homlokát. Aranyos volt így, kisfiú-képű öreg bácsi nagy kék szemekkel.
-Lehet, hogy a Marosi Katinak is szólok, -dobta be még könnyedén.
-Szólj akkor a Marynak is, -mondtam megdobbanó szívvel, és lopva körülnéztem, hallotta e valaki azt a dörömbölő dobbanást?
Csodálkozó pillantást vetett rám.
-A húgomnak? Na, ne! A húgom olyan béna! És különben is, utálja a barlangokat!
Újabb krétazuhatag indult felénk. A Lapaj csatlakozott a Molnárfihoz a dobogón, és ördögfattya segítőikkel össztüzet zúdítottak ránk. A fogasra akasztott ruhadarabok mögött kerestünk fedezéket, s aztán, amikor odaát elfogyott a muníció, ellentámadásba lendültünk. Nem került szóba ebben a szünetben újra a kirándulás ügye, de történelem-órán egyszer csak egy levélke érkezett hátulról a Zsíros kapkodó szálkás betűivel: "barlangászás belőve, stop, Marosi Katit hozom, stop, húgomnak szólok, de te is szólj neki, stop, nyaljátok ki, még nagyobb stop, üdv a murváknak, legnagyobb stop."
Ezek voltak az előzmények Az utózmány pedig az volt, hogy délután négyfelé felhívtam a Zsíros húgát.
-Szia Mary, -mondtam.
-Szia, -mondta erre ő.
-Nem zavarlak? -kérdeztem.
-Nem, egyáltalán nem, -válaszolta.
-Mert, ha esetleg tanulnál, vagy más dolgod lenne...
-Nem tanulok és nincs más dolgom.
Elhallgattam, nem tudtam hirtelenjében, hogy kell folytatni egy ilyen beszélgetést.
-Ott vagy még? -kérdezte lélegzetvételnyi szünet után.
-Itt vagyok, -mondtam.
-Min gondolkodol?
-Semmin, illetve azon, hogy...azon, hogy nem zavarlak-e túl gyakran?
-Túl gyakran? -Csengő hangon felkacagott. -Miért zavarnál túl gyakran?!
-Mert a múlt héten is hívtalak, és az azt megelőző héten is hívtalak.
Megint csend lett. Most ő hallgatott el. Nagyon kedves volt a hangja, amikor újra megszólalt.
-Bármikor hívhatsz, szívesen beszélgetek veled akármikor.
-Jó. Majd akkor hívlak. De figyelj csak, van egy ötletem, mit csináljunk holnap.
-Van egy ötleted?
-Igen, van. Illetve nem is az én ötletem, hanem a Zsírosé.
-A bátyám találta ki, mit csináljunk mi ketten, te meg én?!
-Nem, illetve igen. Na várjál csak az úgy volt...
Így jutottunk el végül a barlangászáshoz, mint programponthoz. Kiderült: a Zsíros nem szólt a húgának. A kislányt azonban ez érezhetően nem zavarta, első szóra benne volt.
Lelki szemeimmel láttam, áll a tükör előtt fél-oldalvást az előszobában, abban a pozitúrában ahogy telefonálni szokott, egyik kezében a telefonkagyló, a másikkal az asztalkára támaszkodik. Lába mellett sertepertél Bobi-kutya. Képzeletem mozivásznán megjelent karcsú alakja, nyúlánk dereka, hosszú, vállára omló sötétbarna haja. Láttam zöldeskék szemét, melyben az óceán mélységei kavarognak, édes, szív alakú arcocskáját, szép ívű ajkait, s a piros ajkak közül elővillanó gyöngy-fogakat. Szerettem őt teljes szívemből, lelkem minden melegével. Úgy szerettem, ahogy soha senki nem szeretett még mióta világ a világ, szemérmes szerelemmel szerettem, tiltott, titkolt bűnös vágyakozással, mint amikor valaki a kishúgát szereti. Bűn nélkül szerettem. Testi vágy nélkül szerettem.
-Miért ne, -mondta a Mary, s jókedvűen felnevetett. -Már úgy is rég voltam a Ferenc-hegyi barlangban!

Röhögnöm kellett, amikor másnap a Moszkva téren megláttam őket. A Zsírosi Ricsi tereptarka uniformisban volt, hátán szürke hátizsák, úgy nézett ki, mint egy obsitos katona, a Mary meg balerinának öltözött, fekete, testhezálló dressz volt rajta, hosszú haját kontyba tűzte. De a legröhejesebb hármuk közül a Marosi Kati öltözéke volt, ő magas-sarkúban, miniszoknyában, és habkönnyű, mélyen kivágott nyári blúzban jött el barlangot mászni!
Sokáig hahotáztam a villamosmegállóban. Legjobban talán magamon kellett volna nevetni, én kék mackónadrágot viseltem alul, felül viszont zöld felsőt. A kék és a zöld nem jön össze az öltözködésben, a természetben viszont összejön: kék az ég és zöld-lombú fák nyúlnak bele az ég kékjébe. Végül a Zsíros hátba vert, mert már csuklottam. Tiszta idő volt, de erős, csípős szél fújt. Felszálltunk a buszra és felbuszoztunk a Ferenc-hegyre. Pár száz métert előre felé kellett menni, volt ott jobb oldalon egy meglehetősen nagy, sziklás, köves, kopár terület. A Zsíros lehajolva keresgélt a bokrok között és egyszer csak felkiáltott: "megvan, itt van"
Két jókora kődarab között, a domb oldalában sötét torkú nyílás ásítozott. Ricsi ledobta a hátizsákját, mackó alsót, mackó felsőt, és egy kopott, barna tornacsukát húzott ki belőle. Odadobta a Katinak: "ezt húzd magadra". Tovább kotorászott. Elővarázsolt egy hosszú, karikába szedett kötelet, egy karbidlámpát és egy zseblámpát.
Kíváncsian figyeltem, hogy gyújtja meg a karbidlámpát. Másodjára, vagy harmadjára sikerült, a barlang bejáratának sötét, szélárnyékos torkában fellobbant a láng, érezni lehetett az égő karbid torokkaparó illatát. Négykézlábra ereszkedve bemásztunk a szűk torokba. Elől mászott a Zsíros, utána a Kati, a Kati után a Mary, s a Mary után én. Alacsony boltozatú, szoba-nagyságú terembe jutottunk, ahol már fel lehetett állni. Folyosók ágaztak ki mindenfelé a teremből. Mindegyikben lehetett állva közlekedni, kivéve az egyiket. A Zsíros persze ezt választotta. Hasra feküdt és bemászott. Könyöke hajlatában vitte a karbidlámpát, mint katona a puskát. Követtük őt, ugyanabban a sorrendben, ahogy eddig jöttünk, Kati, Mary, én. A folyosó enyhén lejtett, fejjel lefelé másztunk egy ideig. A lejtő egyre meredekebb lett. Nem láttam semmit, de könyökömmel éreztem, mennyire szűk a folyosó. Egyszer-egyszer felkattintottam az elemlámpát, mindhiába, nem lett jobb, a lámpa fénykörében csak a sziklás plafont, a nem kevésbé sziklás oldalfalakat, és az előttem mászó Zsirosi Mary kalimpáló lábait láttam.
Már-már attól lehetett tartani, hogy függőlegessé válik a járat, s lezuhanunk valahova, amikor váratlanul széles terem mennyezetén találtuk magunkat. Nem volt könnyű megfordulni az alagútban, a földigiliszta sírógörcsöt kapott volna, ha látta volna silány utánzatát türemlő, gumi-mozgásának. Mary előttem könnyedén hajtotta ketté hajlékony, csonttalan testét, hipp-hopp átbújt két lába között, és megvolt vele, én viszont megszenvedtem e művelet minden mozdulatát. Végül a mennyezet egy kiálló sziklájába kapaszkodva egyenként lelógattuk magunkat, majd leugrottunk a majd' három méter magas plafonról. A terem, ahova jutottunk olyan nagy volt, hogy a karbidlámpa pislákoló fénye nem tudta bevilágítani az oldalfalakat. Mögöttünk sziklás fal magasodott, ez nedves volt, a fantasztikus alakzatokat felvevő, jégcsap-alakú kő-képződmények hegyéről csöpögött a víz.
-Van itt valahol egy kürtő, -mondta a Zsíros, -oda akarok lemászni!
Mentünk végig a fal mentén tapogatózva, botladozva. Nehéz volt a sziklás aljzaton járni, attól féltem, bokám töröm. Eljutottunk a kürtőig, amit a Zsíros keresett. Mély lyuk tátongott előttünk, nem lehetett lelátni a fenekére. Ricsi letette a karbidlámpát, kigöngyölte a kötelet. Karabinert erősített az egyik végére, s ezt a derékszíjára kapcsolta. A kötél másik végére hurkot kötött, s a hurkot átvetette egy nehéz, lapos kövön.
-Én mászok le először, -mondta magabiztosan. -Lenn várom majd a következőt. Ugye, jöttök?!
Még ki se mondhattuk, hogy: "igen, persze, hogyne mennénk" -amikor rémületes dolog történt. A Marosi Kati előrelépett, hogy lenézzen a kürtőbe, ahogy lépett, belerúgott véletlenül a karbidlámpába, ami megbillent, s belezuhant a gödörbe. Ott álltunk karbidlámpa nélkül a Ferenc hegyi barlang egyik ember nem járta, ismeretlen vad termében, azzal a tudattal, hogy, amint a Zsíros jó előre jelezte, az elemlámpa fénye maximum fél óráig fog kitartani.
Döbbent csend támadt, majd a vaksötétben megszólalt a Zsíros hangja:
-Jól van, nincs semmi baj. Lemászok akkor én egyedül, és megkeresem a karbidlámpát!
-Veled megyek, -mondta a Marosi Kati. -Én vagyok a hibás. Én rúgtam le végül is azt a nyavalyás lámpát.
Annyi idő sem telt el, míg a puskagolyó csőtől a célkeresztig ér, már én is voksoltam, a magam és a Mary nevében:
-Mi is megyünk.
A puskagolyó visszarepült, most se jött lassabban.
-Nem, -mondta a Zsíros. -Ehhez elég két ember. Még sok is. Ti maradjatok itt, és, ha nem jövünk vissza, tudassátok a fenti világgal: ifjúságunk virágában ért minket utol a halál!

Még akkor is döcögött belőlünk a nevetés, amikor eltűntek a lyukban.
-Ilyen a bátyám, -mondta a Mary, s nevetett, nevetett. "Ifjúságunk virágában ért minket a halál" Csak ő tud ekkora nagy marhaságokat mondani!
Koromsötét vett körül minket, a Zsirosi elvitte az egy-szem elemlámpát. Asztal-szerű lapos szikla volt a hátunk mögött, annak támaszkodtunk. Nedves volt derekamon a ruha a szikla oldalán, és a rézsútos lapján folydogáló, nadrágom korcába beivódó víztől. Nevettünk, nevettünk, aztán kiürült a jókedv zsákja, csend lett. Egymás mellett álltunk, nagyon közel egymáshoz, egy-két centi lehetett a távolság. Hallottam, hogy lélegzik a Mary.
-Jól vagy? -kérdeztem.
-Igen, -mondta.
-Nem félsz? -kérdeztem megint.
-Nem, -mondta. -Mitől félnék?!
Lassan indult a beszélgetés, pedig hát tudtunk mi egymással társalogni. Csak hát most más volt a helyzet, mint egy házibulin. Úgy éreztem: gömbbe vagyunk zárva én és a Mary. Talán a közelség, az összezártság és a sötét tette. Üveg, vagy acélgömb belsejében voltunk, inkább acélgömb volt, és villámló finom áramkörök futkorásztak a belső felületén. Lehunyt szemmel álltam ott, szemhéjam belső oldalán cikáztak a felvillanások.
Először a szokásos témák kerültek elő. Kitárgyaltuk sokadszorra a Keglevichéket, milyen különleges emberek, közvetlenek, és mégis megközelíthetetlenek, műveltek, és mégis a trágárság ver várfalat a beszédjükben. A Mary mondta: láttad legutóbb nálatok, hogy ült a karosszékben a Soma? Így csak ő tud ülni, -mondta. -Ilyen elegánsan, keresztbe tett lábakkal a szürke-csíkos szmokingjában, egyszerűen, és fensőbbségesen. Kék vér folyik az ereiben, -mondta, s nevetett.
Aztán más témák jöttek, a rockizás, a tánc és a zene. Órákon keresztül tudtunk csevegni ezekről a dolgokról. Imádtunk egymással beszélgetni, soha nem untuk meg, soha nem fogytunk ki a szóból.
Telt az idő, peregtek a percek. De nem érzékeltük az idő múlását. Ha valaki megkérdezte volna, mennyi idő telt el azóta, hogy a Zsíros és a Marosi Kati leereszkedtek a kürtőbe, nem tudtuk volna megmondani.
-Miért mondtad azt tegnap a telefonba, hogy túl gyakran zavarsz, -kérdezte egyszer csak.
Meglepett a kérdés, beszélgettünk mi mindenféléről, de magunkról soha.
-Mert úgy érzem, tényleg túl gyakran hívlak, -feleltem, s erőltetetten felkacagtam. -Múltkor is, emlékszel? Felhívtalak, hogy jössz-e a Somáékhoz bulizni, és te azt mondtad, hogy nem jössz, mert más dolgod van. Azt megelőzően, pedig azért hívtalak, mert készültünk a haverokkal a Dunára evezni és meg akartam kérdezni, van-e kedved velünk jönni, de oda se jöttél el végül.
Moccant mellettem, már majdnem összeért a könyökünk. Az ő könyöke és az én könyököm között elektromos ív húzódott.
-Tudod, hogy anyám nem enged a Dunára! De ez nem jelent semmit. Attól te még nyugodtan felhívhatsz.
Szólt bennem a riadó, harsogtak a kürtök, lengtek a lobogók.
-Egyszóval azt mondod, akár minden nap felhívhatlak, nem fogod azt mondani: minek hívogatsz állandóan?
-Jó ég, hogy mondanám?!
-És beszélgetsz velem?
-Hát persze, hogy beszélgetek. Mi mást csinálnék, ha egyszer már úgyis felhívtál?!
Most már mozgott velem, hullámzott a gömb. Az áramkörök záródtak, bekerítettek, belénk hatoltak. Azt hittem, úgy éreztem egymáshoz ér már a karunk, de nem ért egymáshoz, csak a kisülések miatt hittem, hogy összeér. Fantáziálni kezdtem. Ezt mondtam a Marynak:
-Figyúzz csak Mary. Tegyük fel bevonulok katonának, két év múlva tudod úgy is be kell vonulnom, s mondjuk szükségem lesz ott benn valakire. Mondjuk, írok neked levelet onnan bentről. Válaszolsz majd, ha írok?
-Persze, hogy válaszolok!
-És, ha minden nap írok?
Nagyot nevetett.
-Akkor minden nap írok én is.
-És, -kérdeztem, -ha nagyon sok dolgod lesz, akkor mi lesz? Mondjuk, érettségizel majd és nagyon sok tanulni valód lesz.
-Akkor majd kevesebbet írok, esetleg csak egy-két sort írok, de akkor is válaszolni fogok.
Nem tudtam, nem láttam bele a jövőbe, hogy soha egyetlen levelet se írok majd a Marynak. Azt se sejtettem, hogy repülőgépet fogok vezetni, vadászgépet, a Dráva felett légi-harcot vívok, s lelövöm az ellenfelemet. Nem láttam, hogy a Ricsi és a Mary nem sokra rá külföldre mennek, nem tudtam, honnan is tudhattam volna, hogy soha többé nem fogunk találkozni.
Mocorgott bennem még valami. Mit tenne a Mary, ha mondjuk, véletlenül megbántanám egyszer. Ha csalódna bennem? Azután is szóba állna velem? Az után is válaszolna a levelemre? Vagy szó nélkül lerázna?
Milyen mélységekből, honnan tódultak fel ezek a kérdések, -meg nem tudtam volna mondani. Egyszeriben csak ott voltak s kényszer hajtott, hogy kimondjam őket. Az ismeretlenségből jöttek.
-Figyúzz Mary, -mondtam, -ha megbántanálak egyszer valamivel, s nagyon, de nagyon haragudnál rám, akkor mit tennél? Azt mondanád a telefonba: hagyjál békén, ne hívj soha többet? Vagy azt írnád: ne keress, ne írj, ne hívogass bulikra, meg mindenhova, úgy se megyek el?! Azt mondanád: figyelj csak, én nem haragszom rád, de nem akarlak látni, kopj le?
Most már szívből nevetett a kislány.
-Mi a csodával bántanál meg? Mért kellene csalódnom benned? Rockzenére tangót járnál? Vagy lepisilnél egy köztiszteletben álló villamoskalauzt?
-Megennék például egy döglött egeret!
Hosszan nevetett a Mary. Aztán abbahagyta, s megint hallottam a sóhajtását.
-Mondd csak, milyen embernek tartasz te engem?! Na figyelj! Biztos lehetsz benne, hogy, ha megsértenél, mondjuk, amit el nem tudok képzelni, vagy valami olyasvalamit tennél, ami nekem nem tetszene, rögtön szólnék, neked szólnék először, neked mondám el először, hogy mi a problémám. Jó ég! De nagy butaságokkal tudsz előhozakodni!
-Szóval nem teszed le a telefont, ha meghallod a hangomat, nem tagadtatsz le a családtagjaiddal, s nem téped össze a levelemet?
Most már én is nevettem, felszabadultan, jókedvűen. A karunk most már tényleg összeért. Vártam, hogy válaszoljon, és jött is a válasz.
-Csacsiság! Sose tennék ilyet, akármi is történne!

Nyugtalan szívvel faggattam a jövőt, így lesz-e, találkozunk-e, írunk-e egymásnak, de a jövő hallgatott, jelen se volt.
A beszélgetés a Ferenc-hegyi barlang titka maradt. A barlang bejáratát befalazták, a sziklás talajt feltörték, elegyengették, lakóházak épültek oda.
De lehet, hogy a mélyben megvan még az acélgömb! S lehet, hogy abban ott örökre elzárva keringenek az elhangzott szavak.


Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7391
Időpont: 2010-09-18 09:18:42

válasz Rozán Eszter (2010-09-18 08:45:45) üzenetére
Köszönöm Eszti! Nagyon aranyos vagy! De nem értékelsz egy kicsit túl?

Sok szeretettel ödvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7439
Időpont: 2010-09-18 08:45:45

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!

Eddig még egyetlen írásodban sem csalódtam. Ez is nagyon tetszik.

Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7391
Időpont: 2010-09-17 18:01:30

Igen, lehet, h tényleg így volt. Fritz alkalmasint ezt gondolja! Én is szeretem a te stílusodat, olvasom a történeteket, most legutóbb, amit a farkasokról írtál: Üdv: én
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
917
Időpont: 2010-09-17 17:08:17

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szeretem a stílusodat! remélem, hogy Zsíros és Kati már jó előre megbeszélték ezt a kis privát elvonulást :)))

Legutóbb történt

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak VI/6, VI/7. +18 című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A majom farka, a misszionárius feneke XIV/5. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/1. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/1. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/1. című alkotáshoz

barnaby alkotást töltött fel Árnyas erdőben címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Hullámzás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ártatlan altató című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Ártatlan altató című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pipacsok című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Ártatlan altató címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)