Előttem puszta, végtelen,
ilyen sivár az életem.
Nevem már csak rabló betyár,
ez vagyok már, de kár, de kár!

Napkeltekor csak bujdosom,
bokor mélye a vánkosom.
Hitvány urak reszkessetek,
kifordítom mély zsebetek!

Éjjel megyek a csárdába,
ahogy bírja lovam lába.
Ott vár engem szerelmesem,
boldogságos veszedelem.

Szép Juliskám, ölelj engem,
mert hajnalban el kell mennem!
Nyomomban egy pandúr csapat,
nekem egy menekvés maradt.

Karjaidból kiszakadni,
rövid búcsúcsókot adni.
Otthagyni a boros kupát,
Rózsa Sándor, nincsen hazád!

Deres már határ földje,
őszen csillog a fű zöldje.
S én őszülök nap-nap után,
otthont nem nyújt szülőhazám!

Tele legyen boros kupám,
az ölemben üljön babám!
Cigány húzza a nótámat,
nem érzek már máshoz vágyat!

Megsegítlek szegény népem,
néked adom minden pénzem!
Elosztom a pórnép között,
míg a mennybe nem költözök...