HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 26

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49226

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2010-09-28

Garamantusok



Hosszú ideig csak annyit tudtunk a garamantusokról, amit Hérodotosznál (Kr.e. 450 körül), Strabonál, és néhány római történésznél, pl. Liviusnál és Tacitusnál találtunk. Hérodotosz azt írja, hogy Phazaniában, a mai Líbia Fezzan oázisvidékén éltek nagy számban, lovakat és teheneket tartottak, és négylovas, két kerekű, könnyű harci kocsikról vadászták "az etióp trogloditákat." Egy másik helyen (IV.174 és 183) megemlíti, hogy a garamantus békés, de hatalmas nép, datolyapálmákat nevelnek, gabonát termelnek, állatokat tartanak. 400 évvel később ugyanezt írta Strabo a nyugat-szaharai pharusiakról. Ellentmondásos híradások erről a régi népről.

Harci kocsijaik biztosan voltak, amelyekbe négy lovat fogtak, mert az ábrázolásokat megtalálták a Messak Sattafet és a Jabal Akakus sziklafalain. Ez a nagyon látványos hegylánc 250 km észak-déli irányban, 50 km-nél sehol sem szélesebb. Nehezen megközelíthető, kényelmetlen terep; ma már természetesen nemzeti park. A meredek sziklafalakon füves, szavannás tájakat ábrázoltak, ahol megélt az elefánt és a zsiráf is. A férfiak rövid szoknyát viseltek, és akár kocsin ültek, akár nem, mindkét kezük tele volt fegyverekkel. Néhányan fölemelik a karjukat, ebből azt gondolják, "kultikus jelenet." Azt tudjuk, hogy a Szahara nem volt mindig sivatag; nem is ez aggaszt engem, hanem "az etióp trogloditák." Ha emlékezetem nem csal, Líbia és Etiópia nem határosak egymással, köztük van Szudán és Egyiptom, ahol Hérodotosz a legtöbb információt szerezte.

Ha valaki, Hérodotosz biztosan tudta, hogy Líbiában sem etiópok, sem trogloditák nem éltek. És miért vadásztak volna rájuk? Mert ezt a szót használja Hérodotosz, vadásztak, mint az állatokra. De talán mégsem olyan nagy ez a rejtély, amilyennek látszik. A garamantusok többek között kereskedtek is, Belső-Afrika népeivel. Már Kr.e. 1000 körül eljutottak a Niger folyóig. Elefántcsontot, aranyat, ezüstöt, állatbőröket, rabszolgákat vásároltak. Csak azokkal a törzsekkel lehetett bajuk, akik a kereskedelmi utak közelében éltek, és akadályozták a rendkívül jövedelmező tevékenységet. Két fontos kereskedelmi út vezetett a Szaharán át, az egyik a nyugati, Dél-Marokkótól a Niger felső folyásáig, és egy központi, a Fezzantól a Niger kanyarulatának keleti oldaláig. A garamantusok főleg ezt az utóbbit használták. Az ellenség iránti megvetést mindenütt egyformán fejezik ki, pl. a Rgvédában a daszjuk és a pánik sötét bőrűek, alacsony termetűek, lapos orrúak, ostobák és rablók. Ezt nem kell szó szerint érteni. Hérodotosz informátorai számára mindenki etióp volt, akinek a bőrszíne sötétebb árnyalatúnak tűnt, mint az övék. Lehet, hogy valóban barlangokban éltek, megették a kígyót és a gyíkot, de még valószínűbb, hogy ez csak a városlakó ember fölénye a sivatag jóval szerényebb körülményei között élő lakóival szemben.

Nem etiópok és nem trogloditák. Mi mást tudunk róluk?

Talán a vadász- és gyűjtögető életmódot folytató szan-ok és a khoi pásztornépek, régi nevükön busmanok és hottentották, akiket sokkal erősebb déli szomszédjaik, a bantuk szorítottak egyre északabbra, és végül a Szahara szélén találtak menedéket, ahová már nem volt érdemes követni őket. Vagy ha nem ők, de más, összefoglaló néven khoiszan típusú törzsek. Tacitus szerint pigmeusok, akik rituális sebhelyekkel és tetoválásokkal díszítették a testüket. Lehetséges, hogy ez egy busman népcsoport volt. Tacitus mondja azt is, hogy rendszeresen kirabolták a tengerparti városokat, de ez nyilvánvalóan tévedés. A tengerparttól messze éltek, és a harcias garamantusok nyilván nem engedték volna át őket a területükön.

Már csak azért sem, mert ezeket a településeket ők maguk rabolták ki.

Ők is. A rómaiak általában civilizálatlan barbároknak tekintették őket; de főleg azért, mert nem hódoltak be az idegeneknek, nem fizettek nekik adót. Egy Maternus nevű római krónikás megbarátkozott velük, elkísért egy garamantus uralkodót egy katonai expedícióra, egészen a mai Nigéria határterületéig. Sajnos nem írta le a tapasztalatait, vagy ezek elvesztek. De úgy látszik, elég jól megvoltak egymással.

Legalább olyan előkelő származásúaknak tartották magukat, mint a rómaiak.

A garamantusok származása még megoldatlan kérdés. Több javaslat hangzott el, a berbertől a kusitáig. Szerinted?

Nem tehetünk többet, felsoroljuk a lehetőségeket. Népszerű elmélet, hogy Garamas volt az ősük, egy mitológiai király, aki a földistennővel kötött házasságot, az ő utódaik a garamantusok. Mivel a nász a mitikus előidőkben zajlott, a garamantusok a legrégebbi, autochton nép, "a föld fiai", mint a pelazgok.

Akikkel egyébként nem állnak semmilyen kapcsolatban.

Kivéve ha a pelazgokat a görögök ősei közé soroljuk. Garamant vagy garamantus görög szó, amit a rómaiak változatlanul átvettek. Meg voltak győződve arról, hogy a garamantusok Krétáról vagy még messzebbről jöttek, és őrzik a régi hagyományokat.

Ez azonban nem igaz, vagy mégis?

Volt egy régi tölgyfa jósdájuk, és kapcsolatban álltak a dodonai Zeusz-szentéllyel. Mondják azt is, hogy Garamasnak nem a felesége, hanem az anyja volt a földistennő, és amikor megszületett, édesmakkot áldozott a földanyának. Ez az ókor egyik fontos tápláléka volt.

És a boldog apa?

Apa nincsen, parthogenezis történt. Ez a mitológia nyelvén két dolgot is jelenthet, vagy nem voltak tisztában az apa szerepével a gyereknemzés körül, vagy a férfi olyan jelentéktelen személy volt a nőhöz, jelen esetben egy istennőhöz képest, hogy nem tartották érdemesnek feljegyezni a nevét. A görög kapcsolat a garamantus birodalom egész ideje alatt fennállt. Búzát, sót, drágaköveket, rabszolgákat szállítottak Görögországba, bort, olíva olajat és luxuscikkeket kaptak cserébe. Egy érdekes hagyomány szerint az első nemesített olajágat Líbiából vitték Görögországba, és maga Athéné istennő oltotta be egy vad olajfába, a mai Athén közelében. Hérodotosz (IV.189) azt írja, hogy a görögök "líbiai mintára" öltöztették Athénét kecskebőrbe, csak a rojtokat cserélték fel kígyókkal.

Nem tudom, hogyan öltözködtek a líbiai lányok, de Athéné teljes fegyverzetben, páncélban, sisakban pattant ki Zeusz fejéből, és csak a vállán viselt "aegis" lehetett kecskebőr. Vagy az sem, mert az Iliász (2,447) szerint az aegis nagyon értékes, időtlen és halhatatlan; alexandriai Kelemen szerint Athéné maga készítette Pallasz apjának a bőréből, esetleg Pelopsz csontjaiból. Az istennő sokszor változik madárrá, pl. fecskévé vagy bagollyá, ért a földműveléshez és a hajóépítéshez, várost véd és harcol... de hogy kerülnek ide a kecskék? És ami az olajfát illeti, Herodian, Plutarchos, Pausanias, Ovidius, Hygin, Servius és Lactantius mind úgy tudják, hogy egyszerűen elhajította a lándzsáját, ebből lett az első olajfa.

Gondolom, itt Robert Graves valamit félreértett, bocsánat, félre akart érteni. Graves-nek van néhány szokatlan elmélete, pl. hogy a garamantusok papnői az ünnepek alkalmából kecskékkel háltak; innen terjedt át ez a szokás Észak-Európába.

Stop. Semmit sem tudunk a garamantusok vallásáról, még azt se, hogy voltak-e egyáltalán papjaik vagy papnőik.

Graves azt írja, a garamantusok az Argonauták vagy lemnoszi kivándorlók utódai, ők honosították meg Athéné kultuszát, 50 papnővel.

És kecskékkel. Nem csodálom, hogy A fehér istennő olyan nehezen talált kiadóra.

Azt is Graves írja, hogy az olulu, olulu diadalkiáltás, amellyel Athénét üdvözölni szokták, líbiai eredetű. (Iliász VI.297-301)

Vagy bengáli. És ott is diadalkiáltás, vagy áldást hoz, pl. esküvőkön.

Kicsi a föld. Csak ki ne találja valaki, hogy a garamantusok Bengálból vándoroltak be Líbiába, Görögországon keresztül. Mindenesetre a görög kapcsolat sok helyen felbukkan; talán a tölgyfa jósda és a fekete galambok miatt.

Milyen galambok?

Akik a híreket szállították Dodona és a Fezzan között.

Nagy távolság ez galamboknak. És az egyiptomi hatás? Nehéz elhinni, hogy ne ismerték volna egyiptomi szomszédjaikat. Hiszen ők is nagyon gondosan temették el a halottaikat. Az El-Agial nekropoliszban sokféle síremléket találtak, még piramisokat is. Fabrizio Mori professzor talált egy "fekete múmiát," ami azt jelenti, hogy a mumifikálási eljárások sem voltak ismeretlenek.

Kétségkívül van egy ilyen elmélet, azt állítják, hogy a garamantus vallás modellje az egyiptomi volt. Az írásukat azonban már nem vették át, valamilyen líbiai-berber abc-t használtak. De elég nagy merészség a garamantusok vallásáról beszélni, ha nem tudunk róla semmit.

A temetkezési szokásokból sok mindenre lehet következtetni. Pl. azt mondják, ha egy vidéken megváltoznak a temetkezési szokások, mondjuk áttérnek az elföldelésről a hamvasztásra, ez azt jelenti, hogy az egész vallási struktúra megváltozott.

Igaz, de néha egymás mellett, párhuzamosan találjuk a különböző szokásokat, pl. Indiában. Nem olyan valószínűtlen, hogy a garamantusok ősei görög bevándorlók voltak. Még a Líbia szó is görög eredetű; igaz, hogy a görögök néha az egész Észak-Afrikát így nevezték. A sziklarajzok sokkal jobban hasonlítanak a krétai műalkotásokra, mint az egyiptomiakra.

Claudis Ptolemis etiópoknak nevezi őket, ami nyilván azt jelenti, hogy el akarja határolni őket a világos bőrű berberektől. Vagy a Tibesti hegyekből jöttek, és egyszerűen berberek. 2000 évig uralkodtak a Szaharában.

Másutt meg azt olvassuk, hogy az egyiptomiak tengeri népeknek nevezték őket, úgy tudták, Krétából jöttek, és a lotofágok, a lótuszevők földjét keresték. Mert "mindenki tudja," hogy a lótuszevők földjére Líbián át vezet az út, mindössze 30 napos utazás. Ez is tipikusan görög mítosz.

Tipikusan? A lótusz Egyiptomban honos. Meg sem terem Európában, csak egy-két melegvizű tóban.

Feladom, a garamantusokról mégis inkább az archeológusok tudnak a legtöbbet. Milyen városokban éltek:

A 60-as években tárták fel a főváros, Garama (vagy Germa, ma Dzserba) egyes részeit. Nyolc nagy városuk volt, számos falu, és további szórványos települések, ahol a pásztorok sátrakban éltek. Hérodotosz nagyszámúnak nevezi őket, de ez relatív fogalom. Mai ismereteink szerint 4000-en éltek a fővárosban, 6000-en a falvakban, a főváros körül, 5 km sugarú körön belül, és a mai Líbia egész déli vidékét ellenőrizték. A pásztorokat senki nem számolta meg, de ez nem hangzik valami soknak. Tegyük fel, 12,000 ember... Garamában és a régi fővárosban, Zinchechrában erődök maradványait találták. A városokban templomok, kőházak és villák voltak fürdőszobákkal, egyiptomi, karthágói, görög és római minták után. A garamai nagy fürdőház akár Rómában is állhatott volna. A feltárási munka még nem fejeződött be, de úgy látszik, nem beszélhetünk tipikusan garamantus építészetről. Nem is erről híresek, hanem a vízvezetékrendszerükről. Mert az éghajlat fokozatosan egyre szárazabb lett, és a földművelést vízhiány fenyegette. Mi lesz a búza- és árpaföldekkel, a datolyapálmákkal, szőlőskertekkel, gyapottal, zöldségekkel, bab- és lencsefélékkel? És megtalálták a vizet, jó mélyen a föld alatt, kemény kőzetrétegek között. Több száz földalatti folyosót vagy aknát ástak, amelyeket a mai berber lakosság foggaráknak nevez. A legnagyobbak magassága 3 m, szélessége 4 m volt. Egyszerű szerszámokkal dolgoztak, a folyosók falait és mennyezetét nem is egyengették el. Jelentős alagútrendszert vájtak ki a kemény mészkőben, a feltételezések szerint Kr.e. 200 előtt. Ez példátlan mérnöki teljesítmény. Sajnos a rendszert nem tudták sokáig fenntartani. Ez a típusú talajvíz nagyon lassan gyűlik össze. Egyre több, még mélyebb alagutat kellett volna ásni, és ehhez a munkához nem volt elegendő rabszolgájuk. Rabszolgákat vásárolni csak korlátozott számban lehetett, és nem is volt olcsó. A régi szép időkben a fegyverviselő emberek körülnéztek déli szomszédjaiknál, és annyi hadifoglyot hajtottak haza, amennyi csak kellett. A Kr.e. 1. századtól azonban megszaporodtak az összetűzések a római légiókkal. A sivatagi királyság a rabszolgák erejére épült, és rabszolgák nélkül szép lassan összeomlott.

Tudom, sok ókori államban teljesen természetesnek tekintették, hogy minden fizikai munkát a rabszolga végez. Ennyire hidegen hagyta őket mások szenvedése?

Hodie mihi, cras tibi. A hadifogoly csak magát okolhatja. Miért nem harcolt jobban?

Eddig értem, de a gyerekeik és unokáik, sok-sok nemzedék szenvedi meg, hogy egyszer egy ősük hadifogságba esett.

A rabszolgatartók nem engedhették meg maguknak a szentimentalizmust.

Nem találták igazságtalannak ezt a rendszert?

Nem. Ma is ott lakik minden emberben egy kis rabszolgatartó. Háttérbe szorul, meg kell húznia magát, de ott van. És mindenki nagy örömmel nyugtázza, ha valaki elvégezte helyette a munka nehezét, vagy a piszkos munkát. Már bocsássa meg nekem Marx és Engels, de én nem hiszem, hogy valakit is igazán és mélyen érdekelne, kinek a tulajdonában van a termelési eszköz. Az embert alapvetően csak az érdekli, hogy megbecsüljék, és egy kicsit jobban éljen, mint a szomszédja. Ha ez megvan, nevezhetik akár rabszolgának is. Egyébként a rabszolgák nem voltak egyforma helyzetben. Egyesek jobban éltek, mint otthon. Nem egy rabszolgából császár is lett, pl. Indiában.

Jó, de a garamantusok rabszolgái körülbelül egyforma helyzetben voltak. Nappal ásás a föld alatt, vagy a tűző napon, éjjel a sivatag hideg szele.

Azt gondolod, hogy a rabszolgatartó társadalom nem volt igazságos?

Nem hát.

És a mai társadalom az?

Dehogy.

Ha a világon valaha kitaláltak volna egy igazságos társadalmat, ami mindenkinek jó, sose kellett volna megváltoztatni. De egyik se volt jó, és nem is lesz. Tudod, ez olyan, mint a régi harisnya. Ha itt megfoltozzák, kilyukad egy másik helyen. És nincs új.

Jó kilátások, de miért nem éltek békében egymással a garamantusok és a rómaiak? Az egyik a Fezzanban, a másik a tengerparton?

A rómaiak meg akarták hódítani a világot, mindegy, hogyan. Majdnem sikerült is nekik. A garamantusok, és persze a karthágóiak, numidák meg az összes legyőzött vagy fenyegetett nép azt gondolta: Nekünk nem kell a pax romana. Minek jöttek ide ezek? A konfliktus be volt programozva. Plinius meg a többi római azt írja, a garamantusokat nem lehetett féken tartani. Más szaharai népekkel szövetségben, rendszeresen megtámadták és kifosztották a tengerparti kolóniákat.

Ahol nekik sem volt semmi keresnivalójuk.

Ők voltak otthon. Egyébként mondd ezt annak, akinek jobbak a fegyverei. A rómaiak jól érezték magukat Afrikában. Hatalmas városokat építettek, pl. Leptis Magnát Tripoli mellett. Miért nem maradnak békében ezek a sivatagi barbárok? Örülniük kellene, hogy elhoztuk nekik a civilizációt.

Nem örültek.

Sőt fellázadtak, pl. a numida származású Tacfarinas. Egy ideig a római hadseregben szolgált, aztán megszökött, szervezett magának egy légiót, és komolyan veszélyeztette a rómaiakat. Sokan támogatták, köztük a garamontusok. Három hadvezért fogyasztott el, csak a negyedik végzett vele, Publius Cornelius Dolabella. A garamantusokat Lucius Cornelius Balbus prokonzul győzte le Kr.e. 19-ben. Amikor visszament Rómába, átadott egy hosszú listát: ennyi meg ennyi várost vettem be. Garama, Zinchechra, Ghadames... legalább kétszer annyi várost sorolt fel, mint ahány volt.

Furcsa hadvezér volt. Verseket és színdarabokat írt, élete végén színházat épített Rómában.

Ezt még kiheverték a garamantusok, de 70-ben újabb büntető expedíciót küldtek ellenük. Most már nem kerülhették meg a pax romana áldásait, egyelőre Róma kliens-állama lettek. Ettől kezdve egyre kevesebbet hallunk róluk. Függetlenségüket elvesztették, a leleményes vízvezetékrendszer összeomlott, és vele a gazdasági élet. Az éghajlati viszonyok még kedvezőtlenebbek lettek; ma is ez a helyzet, tudjuk, hogy a Szahara állandóan terjeszkedik. Most már ritkán említették a garamantusokat, 416-ban egy Paul Orise nevű spanyol pap azt írta, hogy a Földközi tenger partján élnek. Bizánci krónikások szerint 569-ben békeszerződést kötöttek Bizánccal, és felvették a görög-keleti kereszténységet Jean de Biclar úgy tudja, keresztények lettek, de nem Bizánc színeiben. Egy muszlim történész szerint az utolsó garamantus királyt 668-ban bebörtönözték, "megláncolva hurcolták el," nem tudjuk, hová. A népnek ez már körülbelül mindegy volt, és amikor megérkeztek a muszlim hódítók, meg sem kísérelték az ellenállást. Manapság berberek élnek a Fezzanban, akik azt gondolják, hogy a foggarákat a rómaiak építették. A híres sziklarajzokat csak a múlt században fedezték fel; és ha azt kérdezed, hogy mi lett a garamantus birodalom sorsa, "vár állott, most kőhalom."

Legalább nem mondhatjuk, hogy kő kövön nem maradt. Egyébként a világ nem felejtette el őket egészen. Cervantes említ egy garamantus királyt a Don Quijote-ban: az óriás méretű Pentapolin-t.

Miért óriás?

Hérodotosz írja valahol, hogy a garamantusok óriások voltak, mint a Refaim.

A világ minden mitológiája tele van óriásokkal és törpékkel. De különösen óriásokkal. A Puránák egészen komolyan állítják, hogy az emberek minden világkor elején rendkívüli magasságúak, aztán úgy lesznek egyre kisebbek, ahogy megfogyatkoznak az erényeik. A jelenlegi, vagy vaskorszak végén törpék fognak élni a földön.

El akarod velem hitetni, hogy van valami összefüggés az ember testmagassága és a szellemi képességei között?

Nem én mondom. A Puránák...

Hiszi a piszi.

¤

Héraklész Líbiában

A garamantusok és a görögök feltételezett kapcsolata szempontjából érdekes és tanulságos Héraklész "líbiai" utazása. Mint tudjuk, Eurüszteusz előbb 10, majd 12 feladatot bízott Héraklészre. Az első 6 elvégzéséhez még nem kellett elhagynia a Peloponneszosz félszigetet. Eurüszteusz azonban fokozatosan nehezítette a feladatokat. A 11. alkalommal "a világ végére," a 12. alkalommal az alvilágba küldte kényelmetlen alattvalóját. Héraklész természetesen mind a 12 feladatot sikeresen teljesítette; nem is beszélve az egyéb kalandjairól.

Mikor történt ez? Eurüszteusz Mükéne királya volt. Mükéne az argoszi síkon volt, a Peloponneszosz déli részén, az iszthmosz, a földszoros közelében. Kultúrájának virágkora a Kr.e. 1600 - 1000 közötti évekre esett; vagyis egyidős Kréta kései minoikus korával. A Héraklész-monda egyes elemei meglepően modern társadalmi felépítésről, jogrendszerről, stb. tanúskodnak. A csodalényeket nehéz elképzelni ebben a civilizált világban.

A 11. feladat már csak azért is problémát okozott, mert Héraklész nem tudhatta, merrefelé induljon el. "Mindenki tudta," hol található a nemeai oroszlán, a lernai hüdra, az erümanthoszi vadkan, Augiász istállója, a sztümphaloszi madarak, a krétai bika, a thrákiai emberevő kancák, a kis-ázsiai amazonok, valamint Gerüon marhacsordája, de a Heszperidák kertjéről csak az volt biztos, hogy valahol a világ végén van, és Atlasz titán őrzi. Mi már tudjuk, hogy Észak-Afrikában van egy Atlasz nevű hegylánc, 2400 km-en át húzódik a mai Marokkó, Algéria és Tunisz területén, 4000 m körüli hegycsúcsokkal, amelyekről egy kis jóakarattal fel lehet tételezni, hogy "az égboltot tartják." Valószínűleg ott keresnénk a halhatatlanság aranyalmáit. Héraklész azonban nem ismerte ezt a hegyláncot. Észak felé indult el, és bejárta Makedóniát. Itt senki nem tudott neki segíteni, ezért hirtelen elhatározással délnek fordult, és "Líbiába" ment. Ha az egyenes utat választotta, akkor elképzelhető, hogy Krétán át tényleg a mai Líbia területére érkezett. Itt megtámadta és meg is ölte őt az alvilági szörnyeteg, Tüfon. Ezt csak jelképesen kell érteni. Héraklész megérezte a fürjek illatát, és azonnal életre kelt. A csodálatos feltámadás emlékére áldoztak neki fürjeket a Mare Nostrum egyes partvidékein, pl. Szicíliában. A tengerparton haladt tovább, talán a mai Ceutáig. Itt átkelt a tengeren Tartesszoszba, ahogyan akkoriban Gibraltárt vagy Dél-Spanyolország egy részét nevezték. Egészen Ceutáig úgy gondolta, hogy "Líbiában" jár. Itt, Ceuta vagy Gibraltár magasságában belátta, hogy elérkezett "a világ végére." Út nem vezet tovább, nincs más, csak a végtelen óceán.

Ezen a ponton nevezetes esemény történt, amelyet a mitográfusok kétféleképpen magyaráznak. Egyesek szerint itt egykor szárazföldi átjáró volt; Héraklész vágta át a földet, hogy összekapcsolja a Földközi tengert az óceánnal. Mások szerint úgy találta, hogy túl nagy a távolság a kontinensek között. Összébb tolta a sziklákat, hogy az óceán hatalmas szörnyetegei ne juthassanak be a Földközi tengerbe. A Gibraltári szoros tehát mindenképpen Héraklésznek köszönheti a jelenlegi formáját. A geológiai átrendezés után két oszlopot állított fel egymással szemközt, az egyiket "Líbiában," a másikat Európában, és az oszlopokon feliratot helyezett el. A feliratnak az volt a célja, hogy óva intse a tengerészeket: Ne tovább!

Más kérdés, hogy a Habsburgok csak azért is ezt a jelmondatot választották: Plus oultre, még tovább. Sőt azt gondolták, hogy családjuk őse Héraklész, illetve a számtalan hölgy, akiket Héraklész erőszakkal "feleségül vett" egy-egy éjszakára.

Sokáig tartotta magát a hit, hogy "Líbia" és Európa között valóban ott áll két márványoszlop, "Sziriat oszlopai," vagy smaragd oszlopok; amelyeken túl csak a végtelen óceán van, esetleg azok a szigetek, ahol a halottak "élnek."

Héraklész nem fordult vissza Gibraltárnál, hanem végigvonult "egész Európán." Mint "Líbiában," itt is halomra ölte a vadállatokat, mindent elpusztított, ami az útjába került. Ha ezek az események Kr.e. 1600 - 1000 között történnek, biztosan nyomuk marad, ha másutt nem, a folklórban. Mivel Európa csak a római hódítók alatt ismerkedett meg Héraklésszel (és a görög világgal), azt kell gondolnunk, hogy Héraklész jóval régebben kereste a Heszperidák kertjét. Ekkor viszont még nem létezett Mükéne, amelyet Perszeusz alapított (a mitikus időkben).

Héraklész Lindoszon (Rhódosz sziget?) át ment vissza az afrikai kontinensre, ezúttal Egyiptomba. A Níluson hajózott, amíg lehetett, aztán átvonult Etiópián, bejárta az arab félszigetet. Itt Héliosz napisten adott neki egy kelyhet vagy egy tálat, azon kelt át a tengeren, hogy találkozzon a Kaukázus egyik sziklájához láncolt Prométheusz titánnal. A térképre vetett pillantás azt mondja, hogy az arab félszigetről száraz lábbal lehet eljutni a Kaukázushoz. Talán egy nagy tavon kelt át. Itt először is megölte a sast (és nem a keselyűket, akik csak a reneszánsz óta szaggatták Prométheusz máját az európai képzeletvilágban). Prométheusz titán mindent tud, meg különben is hálás lehetett Héraklésznak, aki megszabadította a kínzójától. Hálából elmagyarázta, hol lehet megtalálni a Heszperidák kertjét. Héraklész meghallgatta a jó tanácsokat, hogyan lehet kikerülni Atlasz (Prométheusz testvére) csapdáit, és biztosan nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy csupán "Líbiába" kell visszamennie, a világ vége közelébe. Csekély távolság, légvonalban alig 5000 km, de Héraklész természetesen nem légvonalban utazott; és közben még Zeuszt is fölkereste, hogy kieszközölje a bocsánatát Prométheusz számára, illetve felajánlja neki Prométheusz helyett a halhatatlan Kheirónt, aki kész meghalni helyette.

Feltűnő, hogy a Heszperidák, akik foglalkozásukra nézve görög nimfák, magától értetődően laknak "Líbiában," valahol a mai Marokkó területén. Ez azt mutatja, hogy a görögök az egész általuk ismert világot a magukénak érezték, és mindenütt otthon voltak, legalább egy kaland vagy egy hadjárat erejéig. A görög istenek és héroszok jól érezték magukat Észak-Afrikában; otthoni problémák esetén állatalakot öltöttek, és Egyiptomba menekültek; illetve amikor Egyiptomot is el kellett hagyniuk, egyenesen a "líbiai" sivatagba vonultak vissza. Ez lehetett valóban Líbia, mondjuk, a Szíva-oázis vidéke (jelenleg Egyiptom, a líbiai határ közelében), vagy a számos nehezen megközelíthető térség egyike a Szaharában.

"Líbia" és Görögország kapcsolatát tovább erősíti Perszeusz története. Perszeusz elsősorban nem arról híres, hogy megalapította Mükénét, hanem hogy megölte Medúzát, aki vagy Phorküsz tengeristen lánya, vagy "líbiai" vadász, és a harcosok vezére. Ezek a harcosok félelmetesen erős és vad hölgyek voltak, akik addig zaklatták a szomszéd országok lakóit, amíg azon külső segítséget kértek. Először a kis-ázsiai amazonok teremtettek rendet "Líbiában," aztán Perszeusz, végül Héraklész megsemmisítette az egész női hadsereget. Ez nyilván nem önzetlen segítség volt; lehetőséget adott a görögöknek, hogy beleszóljanak "Líbia" kormányzásába, vagy adót szedjenek. A Medúza történetének ezt a változatát Diodorus Siculus mondja el, és természetesen semmi alapunk nincs arra, hogy a történetiségét elfogadjuk vagy megkérdőjelezzük. Nem több ez, mint adalék arra, hogy az emberek az ókorban milyen természetesnek tekintették egyrészt "Líbia" és a garamantusok, másrészt Görögország kapcsolatát. Nagy a kísértés, hogy azt mondjuk, semmi sem lehetetlen.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2010-09-30 09:35:31

válasz T. Pandur Judit (2010-09-30 00:43:41) üzenetére
Kedves Judit, ha már te is nehezen tudod követni, akkor valszeg nagyon zavarosan fogalmaztam. A hüperboreoszokról már írtam valamikor, most nem emlékszem, feltettem-e már vagy sem. Az aranyhaj jó ötlet, négyszögarcú vadak és üvegmadár eddig kimaradtak az életemből.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2010-09-30 00:43:41

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Müszélia!

A száz arcú ókorról írt cikkedet ugyan kicsit nehezen követtem időnként, ezen a kései /korai?/ órán, de elvarázsoltál azzal, ahogy keverted a népek "kártyáját", és új leosztásokat raktál ki belőlük.
Vajon legközelebb miről fogsz írni? A mesés hüperboreoszokról? A négyszögarcú vadakról? Az aranyhaj legendájáról? A kétezer éves üvegmadárról?
Remélem hamarosan megtudom! :)
Judit

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Télen című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Télen címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkot

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szelídült esteken című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Friedrich Logau:Eitelkeit címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Autóstop című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a mai ember című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Márton- napi lakoma című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)