HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49239

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Cathrin SmithFeltöltés dátuma: 2010-10-03

Fajok Harca - A Szövetség - részlet

1.

Az ifjú megérkezett. Hosszú, fekete köpönyegben, kerek orrú fekete csizmában, fejét csuklyával takarva, hogy a nép ne láthassa fájdalomtól eltorzult arcát. Átviharzott a fogadóterem tükörsimára csiszolt padlóján, és a saját két kezével tárta ki a király tróntermébe vezető hét méter magas, dühös, faragott sárkányfejjel díszített boltíves ajtót.

A két aranyszőke hajú egyenruhás klón őr szó nélkül, alázatos, mély meghajlással lépett félre onnan, aranyhegyű lándzsáikat maguk mellé engedve.
A tróntermet négyszer olyan széles kristályfalak zárták körbe, mint a fogadótermet, pedig az sem volt elhanyagolható méretű a maga százötven négyzetméteres belterületével. A falak színét itt is a padló kövezete határozta meg, mint a kastélyban mindenütt. A királyi tróntermet színarany felületű padló borította, és az egyébként színtelen kristályfalak ezt híven vissza is tükrözték ragyogásukkal.

A terem csendjét csak az ifjú csizmájának tompa kopogása zavarta meg. A király egyedül óhajtott maradni, hogy tisztázni tudja magában zavaros gondolatait - mint azt mostanság oly gyakran megtette - a klón őröknek pedig meghagyta, hogy csak a fiát engedhetik be, senki mást.
Színarany trónszékében ülve merengett az egyik hologram-képet bámulva, amelyen az ősapja támaszkodott büszkén csillogó kardjára, mellét kidüllesztve, elégedett, és mindenre elszánt égő kék szemekkel tekintve a messzeségbe.

Lábait hanyagul szétdobva fehér, aranyhímzésekkel díszített hosszú köpönyege alatt, bal könyökével az arany karfára támaszkodva, jobb keze ujjaival a drágakövekkel megrakott vékony aranykoronáját forgatva Ezophius most éles ellentétet mutatott hologram-ősapjával szemben. Ezek az öreg, aszott kezek... Mennyi csatát megvívtak már! Hányszor fordult meg benne az ősi kard, melynek soha el nem kopó pengéje ellenségei szívét vagy gyomrát döfte át kegyetlenül, mocskos vérüket elkenve rajta. És hányszor, de hányszor találkozott ugyanez a két kéz naponta szolidan össze, hogy az Úrnak nyomatékot adjon haszontalan, önző szavainak az imagömb előtt.
A király vékony, görnyedt vállaira zuhatagként omlott sűrű, hófehér hosszú haja; csak a feje búbján jelezve kivételes rangjának kör alakú nyomát. Nagy, szürke szemeit reménykedve és örömmel emelte az ifjúra, amikor az belépett. Kezében megállt a korona, teste feljebb emelkedett a székben, hófehér hosszú szakálla alatt vékony élű, színtelen szája szóra nyílt.

- Asthar! Fiam! Isten hozott itthon! Mondd, mi hír? Mennyi a veszteség? Nem sebesültél meg? Beszélj már fiam! Sikerült visszaszorítani az embereket az északi lejárattól? Édesanyáddal tegnap napestig imádkoztunk értetek. - Asthar felment az emelvényre, apja trónja elé. A király beszéd közben - lassan ugyan, de - felállt. Nehezen ment már neki a mozgás, jócskán túlhaladta az öregkort; már a vénekhez tartozott. Asthar egy gyors mozdulattal lehajtotta fejéről a fekete csuklyát, és apja elé térdelve kezet csókolt neki. Ezophius szabad kezét Asthar ébenfekete hajára tette - melynek hosszúsága apjáéval vetekedett, s ezáltal majdnem a derekáig ért - és megáldotta.

- Száznyolcvan klónt veszítettünk, csak az elmúlt két nap során - tért Asthar a lényegre, s tűzben égő sötétkék szemeit apjára emelte, miközben felegyenesedett. - Az északi lejáratot ugyan sikerült megvédeni, de félő, hogy most a déli oldalon próbálkoznak majd az emberek. Régóta tudják, hogy ott is van egy átjáró a világunkba, s most, hogy délen is rohamos olvadásnak indult a jégtakaró, már hozzáférhetővé válik a számukra. Az energiamezőink lassan mit sem érnek ellenük, túlságosan jó fegyvereik vannak. Az elmúlt pár évtizedben rohamosan fejlődött a technikájuk. Más erőkkel kell próbálkoznunk, ha távol akarjuk őket tartani. Nekünk nincsenek olyan fegyvereink, mint nekik. Apám, az emberek már régen túlléptek a kardok és a lándzsák korszakán. Amikor te harcoltál velük...

- Amikor én harcoltam velük, a klónjaink is sokkal erősebbek voltak! És kitartóbbak! - Kiáltott felbőszülten Ezophius, s hogy nyomatékosítsa szavait, öklével a levegőbe csapott. Aztán, mintha ettől egyszerre kifáradt volna, lerogyott a trónjára, és egy megszokott mozdulattal visszanyomta a koronáját a fejébe.

Asthar türelmesen, lesütött szemekkel várta, amíg apja ismét szólni kíván. - Ez is Minator hibája - mormogta kedvetlenül. - Amikor még én felügyeltem a klónok kiképzését, nem voltak ennyire nyámnyilák... - Asthar nem szólt semmit, annak ellenére, hogy nagyon szerette Minatort.
Persze, a király is tisztában lehetett vele, hogy ez nem az ő hibája. Egyszerűen csak nincs megfelelő orgon a kiképzésre. A régi harcos mester, Renan, aki még ismerte az ősök harci taktikáit és az elme megfelelő kihasználását, néhány évtizede örökre elment, s többé nem tér vissza. Mert a halálból akárki nem térhet vissza. Klónozni lehet ugyan a testet, - mint ahogy azt meg is tették Renan sejtjeivel abban a reményben, hogy az ő génjei jobban beválnak a harcok során, mint egy polgár-orgoné - de a lélek egy, s annak újjászületése nagy ajándék. Arra pedig, hogy hol és kiben születik újjá a lélek, nos, eddig nem volt példa rá, hogy felfedje titkát.

Asthar tudta, hogy mennyire megviselték apját az emberekkel vívott háborúk. A tűz még mindig ott lángolt szívében, s a vágy, hogy győzelmet arasson felettük. Azt is tudta, hogy gyűlöli az embereket, legfőképpen a nagy hadvezért, Diont.
A gyűlölet viszont nem fért össze az orgonok tanításaival, s a nép kezdett hangot is adni ennek. Lám, hiába a rejtett hatalom: a mentális képességek és az elixír. A gyűlölet mindenkiben ott szunnyad, mint sötétben megbúvó szörnyeteg, csupán elő kell csalogatni, s máris uralomra tör, hogy birtokba vegye a testet és a lelket is. Asthar persze mindent megtett, hogy a felszólalások a király fülébe ne jussanak. Érezte már az élete végének közeledtét, s nem akarta, hogy úgy távozzon el, hogy a népe elégedetlen vele.

Különben is: Dion sem harcol már, ő is élete ösvényének utolsó pár méterét tapossa. Ő és családja ugyan még kapott az életet meghosszabbító elixírből, de háromszáz évnél ők sem bírják tovább. A testük hamarabb elöregszik, mint az orgonoké. A hadvezér az áradás óta a háttérből irányít, s a kemény küzdelmeket fia vezeti, meg a százados, Dion másik jobb keze.

Ugyanakkor Asthar együtt is érzett apjával. Ő is szembekerült már - ha nem is magával Dionnal, de - Corovillal, a fiával. Hamarosan ő veszi majd át a hadvezér szerepét, s nem tudni, nem lesz-e még apjánál is gonoszabb és kegyetlenebb. - De nem bánom - szólalt meg ismét Ezophius, ezúttal sokkal lágyabb hangon. - Össze fogom hívni a tanácsot. Még ma. Szólni fogok, ha eredményre jutottunk. Meglátom, mit tehetünk annak érdekében, hogy az energiamezőink, melyek Orgánia bejáratait védik, erősebbek legyenek. Gyors döntést hozunk majd, ígérem, fiam - mondta, aztán arca kissé derűsre változott. - Most menj, keresd meg édesanyádat. Biztosan türelmetlenül vár rád. - Asthar mélyen meghajolt, aztán sietősen távozott a trónteremből.


A regény hamarosan megjelenik e-könyvként a Bookmania.eu oldalon!

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2010-04-01
Összes értékelés:
34
Időpont: 2011-04-14 13:42:03

A regény már kapható az AdamoBooks weboldalán!

http://adamobooks.hu/fajok_harca.html

Legutóbb történt

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Lét-kérdések címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Z… című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Enyhülés című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Enyhülés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Kedves bejegyzést írt a(z) A piás Mikulás és az ő stábja című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)