HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44631

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2010-10-05

Fritz kalandjai: Startparancs





Meghasadt az ég keleten, s a résben, messze elől a nyílt mező túlsó szélén, ahol az ég pereme összeér a sötét, láthatatlan földdel, narancssárgán lobbanó fénycsóváját kilőve feltüzelt az érkező hajnal első, elementáris erővel érkező sugara. A dzsip végigrobogott a laktanya fő-útján, az alig-alig derengő hangárok között. Nyoma sem volt még az életnek semerre, az őrszemek figurái sem látszottak, pedig ott voltak, ott toporogtak fázósan felvezetési útjaikon, kíváncsian bámulva az elporzó gépkocsi után. Ott voltak a hangárok mellett a magasra nőtt nyárfák is, az ismerős szép, zöld fák, de még nem bontakozott ki ágas-bogas lombjuk az éjhomályból. Mary szív alakú arcocskája velem volt, láttam szép szemét, kedves, kislányos mosolyát. Az öregkatona, egy nyavalyás, girhes, ragyás képű csontcsillagos tizedes, aki a dzsipet vezette kiköpött a letekert ablakon és szóra méltatott:
-Mondja csak, sz... kopasz, ki a csoda maga, hogy minden reggel a parancsnoki kocsival furikázzák ki magát a nagybetonra?
-Jelentem takarítani megyek, -mondtam szabatosan, szigorúan ragaszkodva a szolgálati szabályzatban előírt szöveghez. -Karbantartó vagyok az 1. számú karbantartó zászlóaljból. Malik őrnagy a parancsnokom. Azért vagyok odaküldve minden nap, hogy lesöpörjem a nagybetont, -mondtam.
Azt nem mondtam neki, hogy nem vagyok már kopasz.
-Hogy lesöpörje a nagybetont? -horkant rám. -Ne etessen kopasz, mer kihajítom innen! Engem sem most szakajtottak a falvédőrül!
A kínos beszélgetésnek az, vetett véget, hogy odaértünk a sorompóhoz. Az őrkatona benézett a kocsiba, megismert, fáradtan tisztelgett, és felnyitotta a sorompót. Innentől már a reptéren vezetett tovább az utunk. Kereszteztük a "kisbetont", zötykölődtünk még egy jó darabon, majd újra sima betonon gurult a kerék, a "nagybeton" repedezett, agyon-toldozott, foldozott felületén.
Megállt a parancsnoki kocsi, kiszálltam. Pár lépésnyire tőlem sugárhajtású vadászgép körvonalai bontakoztak ki a reggeli párából. Katonák nyüzsögtek körülötte, s, ahogy közelebb léptem egyszerre csak felsivított fülsiketítő dübörgéssel a sárkány gyomrába rejtett hatalmas hajtómű. A katonák csoportjából köd-alak szerű árny lépett ki, megismertem hanyag tartásáról, hórihorgas termetéről, P. Laci hadnagy volt, kiképzőm, gép-pár parancsnokom, és gyermekkori jó-pajtásom.
Odajött, hátba vert.
-Há' fel tetszett ébredni a nagyságos és méltóságos alhonvéd úrnak? Há' ki tetszett ide fáradni hozzánk, egyszerű repülőkhö'?
Gyomorszájon vágtam, s csak ennyit mondtam a tirádára: "hülye".

Mentünk a gépeinkhez. Menet közben adogatták rám a nehéz hajózó felszerelést, a bőrkabátot, a haubét és a többit. Most már a hátrébb lévő gép hajtóműve is beindult, mindkettő fújta teljes erővel.
Gépeink mellett álltunk, elől a Laci gépe, mögötte az enyém. Még nem kaptunk parancsot a felszállásra. Szerelők hada nyüzsgött a MIG-ek körül, egy külső szemlélő számára, ha ott van és látja, rendezetlen, rendetlen, céltalan futkorászásnak tűnhetett volna az egész, pedig csak felkészített, hozzáértő katonák tették a dolgukat. Elült egyszerre minden mozgás, mindenki vonalban állt végre a felszállópálya szélén. Az ég lepedője kihasadt jobboldalt elől, s, mint színpad függönye mögül a debütáló primadonna, előgördült vérvörös uszályt vonszolva maga körül Nap.
-Gépre! -hangzott fel fülemben az utasítás. Mary arca eltűnt, keményen összeszorítottam a fogam. "Ma jönni fognak!"
-Ma jönni fognak, -szóltam bele a gégemikrofonba, ahogy elhelyezkedtem a kemény pilótaülésben.
-Imádkozz, hogy ne jöjjenek, -jött a válasz Lacitól, -akkor még esetleg túléled ezt a napot!
-Hülye, -mondtam megint a Lacinak.

Ellenőriztem még egyszer mindent, a hajtómű, a futómű, a fegyverek piros, zöld, kék, sárga kijelzőit. A műhorizont közepén ugrásra készen rezgett, táncolt a kicsike ezüstrepülőgép.
Újra hallottam a Laci hangját:
-Be vagy tojva, apafej, mi?!
Fáztam, mégis hőhullámok vágtattak végig testemen. Féltem. Annyira féltem, hogy kocogott a fogsorom. "Ma találkozunk a gaz imperialistákkal, ők jobb madarakkal repülnek, mint mi, s lelőnek!"
Nem akartam meghalni, még nem. "Még látnom kell egyszer a Maryt, mielőtt meghalok!" -hajtogattam magamban.
A startparancs nem jött. Idegtépő volt a várakozás. A hevederek bekötve, rázkódik a sárkány a fenekem alatt, vibrálnak a műszerek. "Nem, ma még nem halhatok meg. Még vár rám valami."
Megjelent újra a lány arca, akit szerettem. Ricsi húga, Zsirosi Mary nézett rám valahonnan nagyon messziről. Elmosódott volt az arca, nem tudtam a részleteket kivenni, csak titokzatos, kék-zöld szeme világított. Mindig velem volt, minden pillanatomban láttam a szemét. Velem volt, amikor felébredtem, velem volt a nap során, minden lépésnél, és mozdulatnál. Velem volt este, amikor lefekvéshez készültem. Nagyritkán hagyott csak magamra, repülés alatt, ha feladat volt és a feladatra koncentráltam. Szerettem repülni, mert ilyenkor pár percre el tudtam feledkezni a Zsírosi Ricsi húgáról.
Teltek a percek. Izzadtam a szűk kabinban. A nap feljebb kúszott az égi lajtorján, s tűzzel, fénnyel árasztotta el a síkságot. A kifutópálya végén túl a Tisza holtága kéklett, a repteret a másik oldalról hatalmas fél-karéjban a szandaszőlősi tanyavilág apró házai, parcellái vették körül.
Két dolog volt, amiért érdemes volt élni, az egyik dolog a repülés volt, a másik pedig az a remény, hogy talán találkozom még a Maryval egyszer, s talán elmondhatom majd, amit el akartam, amit a velencefürdői nyaraló lapos tetőteraszán, azon a bizonyos, teliholdas éjszakán nem mondtam el.
De mindkettőről tudtam, hogy hiú ábránd.
Tudtam, éreztem, hogy a repülés számomra véget ér, ha a jugókat megtaláljuk, akár ők lőnek le minket, akár mi lőjük le őket. Ha életben maradok, visszavezényelnek a karbantartó zászlóaljhoz, és annyi volt a történet. És éreztem, tudtam, hogy a Zsirosi Ricsi húgának soha nem mondhatom el, amit szeretnék.
Rázott a gép sárkánya, tömzsi, szárnyas halhoz hasonlatos törzsében dübörögve futottak végig a hajtómű turbinájából hátralökődő gázok.
Ezerszer játszódott le bennem a történet naponta, ezerszer gondoltam át mindent az első házibulitól a tóparti búcsúig. A Zsirosi Mary soha nem lehet az enyém! A Zsirosi Mary a legjobb barátom húga! Nem szerethetem szerelemmel a legjobb barátom húgát! Az olyan lenne, mintha a saját húgomba lennék szerelmes!
Ültem a pilótaülésben a startparancsra várva. Fáztam, féltem. S nevetséges régi képek nyugtalankodva jöttek, törtettek elő.

Ülünk a Kaszinó nyitott teraszán a kerti asztalnál a Margitszigeten. A szép fehér abroszon sörös üvegek, a poharakban konyak. Ott van a Zsíros, a Bodolai, a Tállai, a Marosi Kati, a Mary, és még egy lány. Valaki felugrik az asztal mellől, fényképezőgép a kezében. Villan a vaku, készülnek a képek. Összehajolva ülünk egymás mellett a Mary és én, én kemény, kevély arcot erőltetek magamra, a kislány mosolyog, édes, kedves mosolygását megőrzi a papír.
A másik asztalnál fiatal társaság, velünk egykorúak, fiúk mind, lány nincs közöttük. "Odanézzetek, milyen csúnyán néz rám ott az a fickó" -mondja a Zsíros, "odamegyek és megverem". "Senki nem néz téged, hülyegyerek" csitítja a Mary, "ne akarj megint hősködni" A Zsíros nem hagyja magát. "De igenis néz. Megyek és megverem" Feláll, indulna, de utánanyúl a Bodolai erős keze, visszahúzza. "Hagyjad" -mondja a Bodolai Jocó. "Most ne törődj ezzel. Majd később odamegyünk mindannyian és megverjük az egész társaságot"
Elkészül a többi kép. Az egyik most itt van előttem, látom a műszerek kijelzői mögött. Ezen a Mary háta mögött állok, délcegen kidüllesztem a mellkasomat. Ujjaim között cigaretta füstöl. A kopott kép megőrizte a cigaretta füstjét és a kislány édes, kedves arcocskáját.

Sivít a harci gép, dübörög. Rázkódik, mint béklyóba vert versenyló a lovasa alatt. Minden idegszálammal érzem. A repülés az életem. Annyira szeretek repülni, hogy nem tudom szavakkal kifejezni. Azt hiszem ezzel a többiek is így vannak, Laci, és a többiek itt kinn, a fiatal hadnagyok. Harcolni akarok. A többi csak mese habbal. A haza védelme humbug. Ha a tulajdon édes jó mamám ülne a másik gépben, az ellenséges vadászgépben, azt is szitává lőném. De ha engem ültetnének például a jugó gép kabinjába, akkor a Lacira vadásznék, meg ezekre a fiatal hadnagyokra és habozás, és lelkiismeret furdalás nélkül lelőném őket. Tudom, ők is ezt tennék velem. Nincs különbség köztünk, kvittek vagyunk. Majréznának, a start előtt, ahogy én is majrézom, aztán simán lepuffantatnának fenn. És mese habbal az életről szóló minden átkozott, hazug felnőtt ömlengés is. Az élet értelmetlen, céltalan. A dolgoknak nincs jelentőségük, nem léteznek. Jugó vagy? Magyar vagy? Kokinkínai vagy? Mit számít az. Csak a repülés számít, csak addig van élet, ameddig repülés van!
Mary arca itt van velem, látom szép szemét. Valamit mondani akar ez a szempár. Mit akar mondani a Mary, -nekem, aki mindenen túl vagyok már?

A műszereket figyelem, vörös fénnyel pulzál a hajtómű kijelzője, alapon jár a turbina. Gázt adok, felhördül a motor, s meglódul felfele a tömzsi kék csík. Kinn nincs mozgás, állnak a katonák oldalt, parancsra várnak. Mindenki a startparancsot várja, pattanásig feszülnek a húrok. Mozgás támad lenn, valaki odafut a repülésvezetőhöz, haptákba vágja magát és jelent. Hogy mit mond, nem tudom leolvasni a szájáról. Iványi százados a fejét csóválja. Karórájára néz, nemet int. A küldönc hátraarcot csinál és elvágtat. Várunk megint. Talán a radarosok jelentésére várunk, nem tudom. Ezek a balekok észlelnek valamit, egy madárraj fénycsíkjait látják feltűnni a kijelzőn, heuréka! s odaküldenek! Hány, de hány vakriasztást éltünk már át, Istenem! Felmegyünk tízezerre, végigpásztázzuk a határvidéket, semmi. Olyan, mintha tűt keresnénk a szalmakazalban, ráadásul egy olyan tűt, amit még bele sem ejtettek. Rázkódik, bömböl harci gépem alattam. Lőjük kifele veszettül a kiömlőnyíláson az elégett üzemanyag gázait. És, ahogy robogva futnak fenekem alatt a gondolában a turbinából kilövellő gázfelhők, úgy futnak, rohannak a gondolatok is a fejemben.
Az én régi jó világomnak lőttek. Vége lett azon a napon, amikor bevonultam, s felnőtt lettem. De az a világ, jól tudom, álomvilág volt, nem igazi, valóságos világ. Egyszeri és megismételhetetlen, szappanbuborék, mely elpattant. Miből állt ez az álomvilág? A Zsíros krakéler hősködéséből, a Bodolai Jocó sziklakemény becsületességéből, nyers fizikai erejéből, a Tállai tétova, szánni való, szeretetreméltó ügyefogyottságából, a Keglevich Soma utánozhatatlan, megtört, régi fényét, mai kopottságát fennen viselő, főrendeket idéző attitűdjeiből, és még valamiből, a Zsirosi Mary szép szeméből, szűzi tisztaságot árasztó édes, kedves mosolyából.
És mi maradt? Maradt a felnőtt világ farkastörvénye: az álnokság, a képmutatás, a hazugság, amelyben nem akarok élni.
-Hé, apafej, -hallom a fülhallgatóban a Laci hangját. -Szaros már az a gatya? Ne tojj be, ma úgyis lelőnek!
Talán legjobb lenne, ha így lenne, ha tényleg lelőnének. Mit ér az élet? Semmit!

A Nap magasan járt már az égen. Nyolc óra is rég elmúlt már. Futva érkezett a radarközpont kheki-barna sátrai felől egy újabb küldönc, s íme, mint mikor a tó csendes víztükrére kavicsot dobnak, s felrebben a madárvilág, úgy éledt fel egy csapásra minden a gépek körül.
Minden megmozdult, észleltem a kabinból a szétrebbenő emberek mozgását. Rakétapisztoly letompított dörrenése jutott el a fülemhez. Szállt a zöld rakéta magasra. És valaki, egy őrmester, egy igazi őrmester, nem olyan botcsinálta, mint a milyen én voltam ott kinn a "betonon", jobboldalt a Laci gépe előtt már lengette is a zászlót.
"Azonnal start" -hallottam fülhallgatómban. "Repüljenek D1-113, 114, magasság tíztől tizenkettő!"
Ez ám a parancs. A körzet, ahova küldenek a Drávától északra esik. Majd ott megtaláljuk a jugókat. Vagy nem. A halálfélelmem egy csapásra megszűnt, túlzajgott az adrenalin a véremben. Élni fogok, harcolni fogok, és ha jönnek az ellenséges gépek, lelövöm őket! Akkora volt az érzés, hogy tombolva lökte ereimbe a vérzuhatagot. A Laci gépe már veszett iramban robogott a holt Tisza-ág felé, egyre kisebb lett, s ott, elől, ahol már nincs semmi, elszakadt a földtől. Menetem utána vakon, süketen, rázott a szekér, majd' a nyelvem haraptam el bele. Rávágtam a gázt, és a versenyautó sebességével értem el a felszállópálya közepét. Finoman magam felé húztam a botkormányt. A vízszintes csillapítósíkra szerelt magassági kormány mozdulatára a MIG felemelte az orrát, megszűnt a rázkódás, s egyszerre a levegőben voltam.

A két gép szinte függőlegesen emelkedett. Felmentünk ezerre, ezerötre, ott a Laci csinált egy immelmant, és pörögve, zúgva zuhant vissza, le a reptérre. Zuhantam utána, s röhögtem magamban az állóvá merevedő képen, az egyhelyben futó, menekülő katonák látványán. A "rácsapás" után felhúztunk újra. A magasságmérő jelezte a megtett utat, 6, 7, 8, 9, 10 ezer méteren voltunk. A Nap tőlünk jobbra volt, vagyis észak, északkelet felé tartottunk, aztán tízezer fölött a Laci bedöntötte gépe szárnyát és élesen, 180 fokban délnyugatnak fordult. Ez már a harci kurzus volt. Fél órával később bezuhantunk a megadott légtérbe. Ideges voltam, de nem féltem. Akartam harcolni, minden idegszálammal erre törekedtem. Jobbra-balra fordulózva váltogattuk az irányt. Figyeltük a légteret. A hadnagy is ideges volt, mert egyszerre csak rám szólt a rádión: "maradj mögöttem Fritz, ne kalandozz el minduntalan!"
Rossz néven vettem a beszólást, mert hiszen rajta voltam, mell-szélességgel, fölötte ötvennel, s mögötte uszkve kétszázzal, eszem ágába se jutott a magam szakállára akciózni.
Lassan lejárt a repülési idő. Felvillant az üzemanyag-jelző piros lámpácskája. El kellett indulni hazafele.
-A dolgunkat nem tudtuk ma elvégezni, -futott át a fejemen, miközben balra, a hazai légtér felé csűrtem a gépet. -Nem baj, -mondta belül egy hang. -Ha, ma nem, hát holnap.
"Talán majd holnap" -morogtam magamban, s leborítottam abba az irányba, amerre a Laci gépe ment.




Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7401
Időpont: 2010-10-06 19:39:43

Szia Eszti!

Ne irigyelj, rettenetesen el vagyok havazva. Ezek régebben írt történetek, előveszegetem őket, leverem róluk a port, kicsit belejavítok itt-ott és felteszem az oldalra. Még adós vagyok a legutóbb feltett írásaid elolvasásával, ne haragudj rám ezért, már nagyon szeretném elolvasni őket, de olvasni sincs időm. De mindeneképpen fogok rá időt szakítani!!! Írj, amikor csak idődből futja!

Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7439
Időpont: 2010-10-06 15:29:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!

Tetszik a történeted. Hiába, Bödön az Bödön! Ezt pozitív értelemben mondom. Kicsit irigyellek is, hogy van időd és elég elszántságod, hogy hosszabb lélegzetűeket írj, én mostanában kicsit hanyagolom.

Szeretettel: Eszti

Legutóbb történt

eferesz bejegyzést írt a(z) Veszteg című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Csillagpor című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/2. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK III/1. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) 25. SZONETTKOSZORÚ - Csillaghullás című alkotáshoz

Finta Kata alkotást töltött fel Korabeli történetek - l/12 címmel

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Rögtönzések (Szent Ivánkor) című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - I/10 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Pár szó a reinkarnációról című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/11 című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Többet ésszel, mint erővel! -mese- címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Nevelni egyszerűen is lehet. ( részlet ) címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)