Anyám látom arcod és tested
Tudom, hogy létezel.
Nem is olyan távol tőlem
Egy lépés és megölelsz.

De mégis nagyon messze vagy,
Szemed a homályba mereng.
Lelkemmel nem érzem, hogy szeretsz,
A jelenben nem tudod mi történik velem.

Nem létezel számomra többé,
S nagyon hiányzik vigasztaló kezed,
Mosolygós arcod, amely megnevettetett,
S a pillantásod mely elárult nekem.

Hol vagy? Merre jársz? Vissza ösvényedre,
Miért nem találsz?
Csak szótlanul nézel magad elé,
A szívem úgy fáj, oda van minden remény.

A nemtörődömség szállt reád,
A pokoli nyomorúság szülte köd.
Ölelj meg, csókolj meg ANYÁM,
De nem, ajkad hideg, és csöndben tovább tűnődsz.