HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49027

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / románc
Szerző: VándorFeltöltés dátuma: 2010-10-14

Bálványimádat

A gimnáziumban is különcnek tartották, mindig a leghátsó padokban ült, egyedül ette meg a tízórait távol a többiektől. Nem, nem volt halkszavú, barátságos típus volt, ha egy társasággal beszédbe elegyedett, nem kerülte az egyenes válaszokat, bármennyire is távol állt tőle a téma. Nem igazán szelektált. Sok barátja volt, kedvelték sokan, de ő inkább volt egyedül gyakran. Összességében távol állt tőle a szocializáció, introvertált volt.
A tanárokkal jól kijött, tudta, mikor kell csöndben maradni, és kik azok a tanárok, akikkel lehet heccelni, amit, bár lány létére szokatlan, sokszor meg is tett. A jegyei nem voltak jók, de nem bukott semmiből. Nem kötötte le a tanulás. Szeretett álmodozni, gyakran hosszú sétákat tett a közeli patak partján.
Szerette ezt a helyet. Nappal nézte, ahogy a fényes fűszálakat táncoltatja a szél, ahogy hosszú szőke haját kacéran lobogtatja, s ahogy kék szeme, fehér, keskeny arca világít a víz tükrében. Éjjel a csillagokat és a holdat szerette, a titkokat, amiket a víz sodor egyre távolabb és távolabb. Nyáron szerette a víz és a virágok illatát, télen szerette a viharét vagy épp a fagyét.
Egy nyári estén, mikor épp a fűben ült, arra lett figyelmes, hogy egy fiú közeledik felé. Mikor közelebb ért, leült mellette, és megszólította.
- Kellemes ez a kis árnyék. Innen kellemesebb figyelni a kacsákat. Nem zavar, ha ide ülök?
A fiú kedves mosolya, keskeny arca, meleg barna szeme és haja, kedvessége bátorítólag hatott rá, így félénken bólintott. Még sokáig vele maradt, beszélgetett vele az iskoláról, a kacsákról, mindenről. Beszédes fiú volt, és a lány kicsit félelmetesnek találta ezt a fokú nyitottságot, erőteljesnek, veszélyesnek, ugyanis a fiú tetszett neki, ő viszont törékeny volt.
Ahogy teltek a napok, egyre összetalálkoztak a patak partján, és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Úgy érezte, végre boldog, mert van kivel megosztania azt a kis világot, ami ő volt. A Nap kitisztult, fényével mintha csak arra akart volna rámutatni, hogy ők vannak. Egymásnak. A hetek pedig peregtek, míg vége lett a nyárnak.
A lány továbbra is a parton üldögélt iskola után, s várta a fiút, ám az egyre csak elmaradt. Ez fájt a lánynak. Esténként párnájába fúrva fejét zokogott, alig evett valamit, de nappal mégis megpróbált vidámnak és erősnek tűnni, mint korábban. Aki pedig figyelt, az láthatta csak, hogy fénye megfakult. Egy nap azonban az utcán sétálva mégis meglátta a fiút. Nem volt egyedül. Egy másik lány kíséretében sétált, nem pillantva hátra, s lopva meg-megcsókolta. A lány lelkén maró, hideg borzongás futott át, szívét mintha kifacsarták volna. Azonnal hazasietett. Azokban az időkben egyre kevesebbet járt a parton, mikor a fiú már sok ideje nem jött, napja nagy részét otthon töltötte, verseket írogatott, feküdt az ágyon, vagy bármi olyat csinált, amivel fantáziáját szabadon ereszthette.
Egyszer mégis kimerészkedett a patakhoz, ahol már nem kellemes érzés, hanem fojtó fájdalom vette körbe. Nagyon meglepődött, mert a fiút ott találta, ám ő arrébb ült le kicsivel. A fiú megpillantotta, mosolygott, és odament hozzá, s mint az első találkozáskor, megkérdezte, hogy leülhet-e. A lány hidegen igent mondott. Ismét beszélt a fiú, ám a lány csak hallgatott, néha egy-egy jeges szót intézett a fiúhoz, jelezvén, hogy érti, de nem érdekli.
Este hazaérvén a lánynak már nem fájt igazán, csak hideg volt a lelke, és sötét. Másnap felébredve arra jutott, hogy talán igazságtalan volt a fiúval, s túlságosan érzékeny, ad hát neki egy újabb esélyt. Aznap már sokkal barátságosabban és többet beszélt. Ahogy eltelt pár hét, majd hónap, egyre közelebb kerültek egymáshoz ismét. Egy alkalommal a fiú mégis szomorúan ült a fa tövében. Elmesélte a lánynak, hogy a barátnője elhagyta. Nagyon maga alatt volt, és a lány próbálta vigaztalni több-kevesebb sikerrel. A következő pár hét szomorúan telt, a fiú úgy nézett ki, nem tudja elfelejteni a kapcsolatát, a lányban viszont újra parázslani kezdett a régi tűz, amit, amikor úgy gondolta, elég idő telt már el, hagyott fellobbanni. Közvetlenebb lett a fiúval, néha lopva megfogta a kezét, mélyen a szemébe nézett, többet mosolygott, arca pedig ismét kivirult. Bár nem érzékelhette igazán, hogy a fiú mennyire fogadta szívébe őt, ő reményekkel telve állt a dolgok elébe.
Egyik nap a fiú végre boldogan jött a patak menti ösvényen, és ennek a lány örült. A fiú azonban olyan hírrel jött, ami még egy kis életet facsart a lány lelkéből. Újra boldog volt valaki mással. A lány ismét kezdett elmaradozni, otthon sírt, csak este ment le a partra, hogy a Hold fénye kicsit lemossa lelkét, ami kis segítség volt neki, ír a bajra, de igazán nem gyógyíthatta meg. Sok idő telt el megint, mire vissza tudott menni a fiúhoz, mert szerette. Bár szavai hidegek voltak eleinte, a fiú nem vette észre, egyre csak mesélt és mesélt. A lány lelke ezúttal lassabban engedett fel, mint korábban, és eleinte egy-egy szellő is megtépte, ám később boldoggá tette a tudat, hogy valaknek ő is fontos.
Sok év telt el, a fiúnak sok kapcsolata volt, de a lány egyedül maradt, talán lelke mélyén reménykedett végig, ezt talán ő sem tudta megmondani. Minden alkalommal, mikor a fiú szakított valakivel, a lány végigment a szívtépő úton, amint először is, és az évekkel együtt lassan ő is megváltozott. Lelkét, mint folyó a sziklát, formálta az idő és a fiú. Még mindig szerette, de fokozatosan egyre tovább volt hideg vele, míg végül többé nem volt hozzá kedves szava. Csak ült mellette a parton, belefújta a keserű cigarettafüstöt a levegőbe, hallgatott, figyelme el-elkalandozott, de ott volt. A fiú mellett. Néha egy-egy apróbb gesztussal még próbálta fellobbantani a parázsló tüzet, ami egyre nagyobb lyukat égetett szívébe, de nem tudta mire vélni a fiút. Hol közelebb, hol távolabb érezte magától.
Aztán eljött az utolsó alkalom. A fiú ezúttal hónapokon keresztül letörve jött esténként a patakhoz, és nem volt vígaztaló szó, ami enyhített volna bánatán. Az idő lassan telt, de a lány örült, hogy vele lehet, nem kért többet, nem merte volna bevallani magának, hogy többre vágyik. Végül csak eltelt a nyár, és a fiú ismét kezdett elmaradozni. A lánynak fájt nagyon, és érezte, hogy ezek már az utolsó cseppek, amiket még a szívéből ki lehet facsarni. Próbálta keresni a fiút, de még ha hagyott is neki egy levelet a fánál, nem kapott rá választ, mikor legközelebb arra ment, megtalálta kibontva.
Aztán ismét felbukkant a fiú. Jókedvűen, ahogy már annyiszor történt. Most is, mint mindig, egész lett a fél, és a lány testét egy pillanatra elhagyta szelleme, majd visszatért. Egy pár pillanat csend után a lány mosolygott, bár nem volt vidám, beszélt, kedves volt. Valahogy eltelt a nap. Este a lány sok italt vett, és kiment a partra. Sok ideje ivott már, mikor eszébe jutott, egy hülye ötlet. "Vajon a lelki fájdalmat csökkenti a fizikai?" És mosolygott rajta. Rágyújtott, de mikor leégett a cigi, nem dobta el, mint szokta, csak nézte a kezét. Nem gondolkozott józanul, de nem is akart már, hirtelen belenyomta a még égő csikket a tenyerébe, majd a fájdalomtól ittasan elrántotta, majd újra meg újra megcsinálta. Sajgott a keze, de az új élmény egy pár percre elfeledtette vele a nyomorúságot. Boldog nem volt. De legalább valamije volt.
Az elkövetkező idő alatt sokat ivott, és ez valamennyire ír volt a sebeire. A fiúval nem volt undok, sőt talán most találta meg a legkedvesebb maszkot, amit valaha viselt, de belül kiégett. Nem akart már élni, de önkezével nem vethetett véget az életnek. Csak felejteni akart. Mindent.
Évek teltek már el azóta, a lány sem fiatal már. Nem olyan rég láttam az utcán sétálni, és eszembe jutott. Haja már egészen fakó, bőre sápadt, szeme inkább szürke, mint kék. Egy barátom mesélte, hogy még mindig egyedül van, és gyógyszereken él, kerüli az embereket, szűkszavú, szarkasztikus, de segítőkész. Nem mindenkinek egyszerű az élete, és ezt el kell fogadnunk.
Talán egyszer majd mindenki megérti. Talán a fiú legalább boldog.

sz.t.a.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2010-11-04 21:40:57

Tetszett ahogy elmesélted a történetet. Szépen végigvitted a lány lelkét a novellán. Bár mindig csak utaltál az állapotára és mellette feltártad az okot nem érzem kifejtetlennek.:)
Alkotó
Vándor
Regisztrált:
2006-11-12
Összes értékelés:
47
Időpont: 2010-10-25 23:00:46

Köszönöm. Sz.t.a. a megjegyzésben azt jelenti, Személyes tapasztalat alapján. Persze megváltoztattam ezt-azt. :) Ez az első igazi novellám, köszönöm az elismerést. :)
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12635
Időpont: 2010-10-20 17:01:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon, de nagyon szomorú ez a történet, s nem mindennapi eset. De szerintem nem ez az igazi szerelem, mint ahogyan azt az előttem szóló említette. Csak a viszonzott szerelem lehet igazi. Nem tudom, igaz történetet tártál-e elénk. Én azonban se a lányt, de a fiút sem értem meg ebben a történetben.
Jól bánsz a tollal, tetszett ahogyan mesélsz.
Üdvözöllek: Kata
Alkotó
Regisztrált:
2007-12-02
Összes értékelés:
52
Időpont: 2010-10-20 11:46:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Tessék. Ez az igazi szerelem.
Kár, hogy én is csak ilyen bálványimádó vagyok.

Azt gondolom tudod, hogy az emberek többnyire magukat keresik mindenben, hát én itt többnyire megtaláltam. (Hah, azért nem érzem úgy, hogy a vége bármikor is illeni fog rám...) Köszönöm! :)
Alkotó
Vándor
Regisztrált:
2006-11-12
Összes értékelés:
47
Időpont: 2010-10-15 12:08:56

Köszönöm. :)
Alkotó
pirospipacs
Regisztrált:
2010-07-24
Összes értékelés:
2719
Időpont: 2010-10-15 10:28:31

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Vándor!
Nagyon szépen, érzékkel írtad meg ezt a szomorú élettörténetet. Igazán nem találok benne hibát, igaz nem is keresnék. Engedtem, hogy sodorjon magával a történet, és sodort. Nekem ennyi elég. Gratulálok!
Szeretettel: pipacs

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A remény peremén című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A remény peremén című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) téli mese című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) félek a mától című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Halottak Napjára című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Wilhelm Busch: A hit vára című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Játszok a Babámmal című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A szeretet országútján című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)