Ó te drága menzaleves,
Bárcsak lennél tökéletes,
Bárcsak sűrű krémed lágyan
Folyhatna szét sóvár számban!

Mikor a falon a doboz kicsönget,
S diákok hada a menzára csörtet,
Bárcsak minket ottan várna
Minden ember leve-álma!

Mert így szólt a holló: soha már!,
Miközben a kilenc á sorban áll,
De hiába várunk mindig rendesen,
Hiába mosolyog a séfnéni kedvesen,

Levesünk része a tálcára loccsan,
A kanál kezünkből az asztalon koppan,
Mert már mindegy üres szódogás lapunk,
Miközben a levesben hús után kutatunk,

De hiába: a várva várt csoda
Úgy tűnik, nem lesz már soha,
S így szólt hozzád eme vers,
Ó te sárga menzaleves!