HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 8

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45245

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2010-11-10

Fritz kalandjai: Az utolsó vérig


Azon a házibulin a fiúk mindannyian eláztak, de mind közül legjobban a Keglevich Soma és a Fritz ázott el. Pedig úgy indult a dolog, hogy táncolós buli lesz, és nem ivós. Mentek is az elején a legjobb számok Elvis Preslytől, Bill Halleytől, Cliff Richardtól, forgott a tárcsa a sarokban a nagy, zöld Grundigon, repültek a lányok a srácok karján, bő szoknyájuk hullámzott csavarodott a derekuk körül. Éjfél után azonban kezdett elfajulni a muri. Fritz később se tudta soha megmondani, mitől indultak be a Zsírosék ennyire, ki kezdte a "ki tud többet inni" című társasjátékot. Tény, hogy kettő utánra már csak a masszív ivászat maradt meg: a félhomályos "szalon" egyik sarkában felállított pikolóasztalt körbeülték a derék cimborák, s vedelték a vodkát, a wermutot, a kubai fehér rumot, meg ami volt a háznál. A lányok gyenge kísérletei, hogy a korhely alakokat táncra csábítsák rendre elhaltak. Legelébb a Zsíros mondott ellent a Marosi Kati bátortalan unszolásának, aztán általános meglepetésre Fritz kosarazta ki Maryt, a Zsíros húgát. Keglevich a szófán ült ernyedten lecsúszva nagyapja két, falra akasztott lovassági kardja alatt, pezsgőt kortyolgatott üvegből, csontos kezét az égre emelte: "vagyok, mint minden ember fenség, észak fok titok idegenség" Részegen Adyt szavalt, csuklott közben, majd elhallgatott, nem jutott eszébe hirtelen a folytatás.

Keglevichék Zöldmező utcai lakása olyan volt, mint valami agyament, eklektikus múzeum. Egymás mellett tenyésztek a közelmúlt nyárspolgári elitjének cifra kütyüi, vázák, csipkék, hamutartók, porcelánok és a dicső ősök egészen más jellegű relikviái. A már említett lovassági kardok között középen aranyozott keretben címeres, lobogóval ékesített nemesi oklevél volt látható az utcára néző ablakokkal majdnem szemközt, ettől kicsit oldalvást balra középkori páncél embermagasságú állványon a szófához közel, nagyméretű, várfalakat, bástyákat, illetve azok körvonalait feltüntető rézkarc emitt, ahol ültünk, ezüst és aranykupák és kelyhek a biedermeier szekrény polcain és tetején a másik oldalon.
A rézkarcot mindenki megnézte, aki valaha egyszer vendégeskedett a családnál, annyira impozáns volt. Az volt a kép alá írva szálkás, csúcsos, gót betűkkel, hogy: "Keglevich vár 1423"
Na és természetesen jelen voltak az újabb kori, népi demokratikus szegénység, és lecsúszottság magamutogató kellékei: a törött rugójú ócska pamlag, a süppedősre, fényesre csúszmákolt parketta, a csorba, megrepedt vizespoharak az almárium polcán és még sok egyéb olcsó kommersz tárgy, bútor, szőnyeg, függöny, polc, ami egy ilyen "deklasszált elem", mint az öreg gróf mindennapjait körülveszi manapság.

Ezen az estén a Keglevich család feje Andor gróf, és felesége Amália grófnő nem voltak otthon, pontosabban szólva, még a muri kezdetekor elmentek. A vendégsereg jó része már javában rázott, szólt már a tam-tam, táncoltak a párok, amikor az öreg gróf benyitott, hogy köszöntse a társaságot, és egyúttal elköszönjön. Benyitott, körülnézett és kedélyesen közölte: "ez nem zene, ilyen őrült ricsajra csak a csámpások, és a nyomorékok tudnak táncolni". Hogy szavainak nyomatékot adjon hozzátette: "lópikula cintányér", ami a Keglevichek kedvelt obszcenitása volt, és természetesen nem teljesen így hangzott, de a "ló" azért benne volt.
Mielőtt tovább mennénk a történet rögös útján, el kell mondanom, hogy Andor gróf népszerűségét a zsenge ifjúság köreiben közvetlen, fidélis modorára, és vaskos elszólásaira lehetett visszavezetni, melyek révén Zsírosék ez irányú szókincse folyamatosan és örvendetesen gyarapodott.
A gróf két ujját a szájába dugva éleset füttyentett, és más nem ildomos hangokat hallatva nyaktól felfele, és deréktól lefele búcsút intett és kihátrált.

Visszatérve a Mary és a Fritz esetére, mármint hogy mi volt Fritz részéről a "kikosarazás".
Nos, a teljes igazság az, hogy a Zsiros húga nem pontosan a Fritzet kérte fel táncolni, ilyet a jól nevelt úrilányok abban az időben meg nem tettek volna semmi pénzért, hanem csak úgy nagy általánosságban véve tett fel egy költői kérdést a zene aktuális szünetében, ami így hangzott: "mondjátok, nem táncolunk inkább?", s mely kérdésre sem a Bodolai Jócó, sem a Tállai, sem a társaság többi férfitagjai nem válaszoltak, így hát jobb híján a Fritz válaszolt, s válasza így hangzott: "most nem, Mary, most még előbb iszunk egy keveset"
Az ivászat folytatódott, aláfestő zeneként Bill Halley ment.
Bodolai Jocó kubai fehér rumot ivott. Volt még egy újnyi az üveg alján, kitöltötte a poharába, s magába döntötte. A rumot a Marosi Kati hozta volt a bulira, az apja készletéből csente el. Tállai a wermutos üveget dédelgette, csókot lehelt kerek ajkára, egybeforrt vele. Megpróbált ő is verset mondani, de megakadt az első sornál és ültében elaludt. Az a sor egyébként így hangzott: "Rumot iszik minden pék, ha nincs felhő kék az ég" Értelme nem volt, de legalább vers volt, mert rímelt.
A Zsírosi Ricsi és a Fritz vodkát ittak, konokul versenyeztek, egy pohárra kettővel válaszolt a kihívott fél. Folyt a lovagi torna.
Hogy a lányok ezenközben mit csináltak? Mit csinálhattak volna? Egy kupacban üldögéltek a törött rugójú pamlagon, illetve a pamlag mellett a szőnyegen és trécseltek, trécseltek, ahogy a lányok szoktak trécselni egy bulin, ha a fiúk nem foglalkoznak velük.

Őrült társaság volt ez, párját ritkította. Már az összetétele is egy merő anakronizmus volt. Múlt jelen és jövő keveredett benne tagjai által. Mit is beszélek? Jövő? Mi az a jövő? Hol van? Létezik, vagy csak önmagunk bíztatására találtuk ki, és ráaggattunk mindenféle cifraságot, mint egy karácsonyfára?!
Keglevich Soma és nővére Eszter a múltat képviselték avitt eszméikkel és attitűdjeikkel, Marosi Kati a jelent, Tállai a jövőt, Bodolai Jocó saját magát, míg a Zsíros és a Fritz semmit és mindent, mindent, ami nem köznapi, nem kommersz, mindent, ami élet, izgalom és kaland.
Kicsit egyszerűbben:
A Keglevich testvérek arisztokrata szülők gyerekei voltak, idealisták, megszállottak és bolondok. A Marosi Kati neveltetése folytán szocialista beállítottságú vad ateista, apja, anyja az új rendszer új elitjéhez tartoztak, bár, hadd tegyem hozzá, biztos, ami biztos alapon, jó messze Budapesttől a lányukat azért megkereszteltették. A Tállai Gyurka fellegekben járó költő-palánta volt, és Angyalföldről egy régi, lerobbant bérkaszárnyából került elő. A Bodolai családja a templom egerénél is szegényebb volt, de a Bodolai nagyon erős és masszív volt, mind testi, mind lelki értelemben, s végül e kettő, a Zsíros és a Fritz, háború előtti, polgári középosztálybeli családokból származtak, melyekben időtlen idők óta a vezető irányelvet a mára már darabokra törött régi eszmékhez: Isten, haza, család való feltétlen hűség és ragaszkodás jelentette.
Egyvalami azonban közös volt bennük: más-másképpen ugyan, de egyikük sem volt teljesen normális.
Egy ponton, az ivászat kellős közepén Bodolai Jocó kitalálta, hogy a cigaretta csikket a csuklóján fogja eloltani. Kitalálta, megtette, sistergett az élő hús, de a fickó egykedvűen tűrte. Válaszként erre a Zsíros félmeztelenre vetkőzött, előkerített valahonnan egy vastag drótot, mellkasára tekerte, és tüdejét felfújva, mellizmait megfeszítve szétszakította. Fritz megpróbálta utánozni, rákvörös volt a képe, mire neki is sikerült. Felkászálódott a szófáról az öreg gróf fia, Keglevich Soma. Támolyogva állt nagyapja lovassági kardjai alatt, egyenként dobálta le magáról felsőruhája darabjait, a szmoking-kabátot a mellényt, a nyakkendőt és az inget. Félmeztelen volt, de tovább vetkőzött, cipőjét, zokniját, nadrágját is levetette. Egy szem fehér alsónadrágban imbolygott, lehetetlenül vézna, hófehér teste Krisztus szenvedő testére emlékeztette a részeg Fritzet.
"Hol az a drót!" -rivallt rá a társaságra.
Tállai Gyurka horkantott, magához tért egy pillanatra, a megértés fénye, hogy ezek mivel foglalatoskodnak, átviláglott homlokán.
"Tudjátok mit?" -mondta a rábámulóknak. "Egyetek sz...art!"
Soma iszonyatos erőfeszítéseket tett, hogy a mellkasába véres hurkát vágó drótot széttépje. Fújt, lihegett, vonaglott. Sima, szőrtelen bőre kék árnyalatot öltött a hangulatvilágítás villódzó fényében. Arca eltorzult, szőke haja csatakos homlokába hullott, ajkai elfehéredtek. A társaság visszafojtott lélegzettel nézte végig ezt a haláltusához hasonlatos mutatványt. Végre megvolt! Éles pattanás hallatszott, mint amikor túlfeszített hegedűhúr pattan el, s lenn volt a drót a földön!
"Erősebb vagyok, mint ti!" -lihegte bele a Fritz képébe.
"Nálam ugyan nem" -tiltakozott a megszólított. "Én vagyok az erősebb"
"Gyere ide akkor" üvöltözött a Soma, "lópikula cintányér, és törd be a nyakam, törd be, ha bírod!"
Ami ez után következett, az a rémesnél is rémségesebb volt. Fritznek nem sikerült betörnie a vézna, nyápic ifjú gróf nyakát! Soma feszt egyenesen állt, mintha karót nyelt volna, fejét hátrafeszítette, előtte ápickodott a Fritz, két kezével átfogta a tarkóját, és minden graftot beleadott. Imbolyogva, egy helyben topogtak, dőltek jobbra-balra.
"Íme, ez vagyok én" -mondta magában Fritz a sikertelen kísérlet után. Keresztben átvágott a szobán a lányokhoz, leült Mary mellé a földre. "Ennyit érek. Ennyi az én erőm, még ennek a girhes grófnak sem tudtam betörni a nyakát!"
A mási kettő felöltözött, ittak, körbeülték megint a szófát és a páncélt.
A Keglevich szivarra gyújtott, karikába fújta a füstöt, és el-elakadva mesélni kezdett egy történetet a nápolyi hercegnőről, egy bizonyos Marináról, aki éppannyira volt hercegnő, mint amennyire ő gróf. Összefüggéstelen történet volt, mintha álmában beszélt volna a Soma. Kilyukadt oda, hogy az ő jelenlévő, gyönyörű hercegnőjét senki nem kérte fel táncolni, s hogy ez mekkora nagy sértés.
"A Fritznek kellett volna felkérnie az én gyönyörű-szép hercegnőmet" -hajtogatta konokul. "Mekkora állat ez a Fritz!"
Bodolai és a Zsíros értetlenül néztek össze, hiszen Marina csak a Keglevich fantáziájában létezett, de Csák Előd, ama híres és hírhedt Csák Máténak a leszármazottja, aki gyermekkori titkos imádója és tíz év óta szűzi hűségre esküdött jegyese volt Keglevich Eszternek a Soma nővérének, elázva buzgón bólogatott: "bizony, tényleg fel kellett volna kérnie. Bizony tényleg elég nagy állat!"
"Megsimogathatom a hajadat?!" -kérdezte eközben Fritz a Marytól, a szoba másik oldalán.
A Zsiros húga gyors oldalpillantást vetett a fiúra.
"Nem" -mondta, s a földet nézte.
"Megfoghatom a kezed?"
"Most nem" -mondta a Mary.
A gróf hangja a szófán fortissimóba csapott: "hej, te Fritz! Gyere csak ide, te!"
Fritz felállt.
"Hagyd" -mondta a Mary -"nem látod, hogy tökrészeg?"
Fritz odament a szófához.
Keglevich Soma szeme véres volt, arca halálsápadt.
"Uram, ön megsértette a hercegnőt" -mondta fagyosan. "Megsértette a vendégemet. Vegye, úgy, hogy a képébe vágtam a kesztyűmet."
Fritz nevetni kezdett, azt hitte ez valami vicc.
"Vegye úgy, uram, hogy én azt a kesztyűt felvettem, s visszadobtam"
"Úgy?!"
"De úgy ám!"
Most már a jégcsapnál is hidegebb volt a gróf.
"Ez esetben...ez esetben...elküldöm önhöz a segédeimet. A párbajkódex szerint ö...
önnek áll jogában fegyvert választani"
Fritz körülnézett a szobában, még mindig ott bujkált a mosoly a szája szélén. A kardokra esett a tekintete.
"Kardot választom" -mondta.
"Jól van" -mondta a Soma. "Holnap hajnalban a Margitszigeten a zárda romjainál. Első vérig!"
Tállai magához tért, lenyúlt a wermutos üvegért, szájához emelte, ivott.
"Az első vérig?! Lópikula cintányér! Az utolsó vérig marhák!"
Leejtette a palackot, ami elgurult. Nem volt benne már semmi.
"Igaza van ennek a félkegyelműnek!" -dörrent a gróf hangja. "Az utolsó csepp vérig!"

A buli végelgyengülésben kimúlt. Olyan természetes volt a párbaj Soma és Fritz között, hogy több szó nem is esett róla. Valaki kikapcsolta a magnót. Öltözni kezdett a társaság, Csák Előd még kiment hányni. Hajnali négy óra volt.
A lépcsőházban lefelé egymás mellett ment a Mary és a Fritz. A Zsiros húga ránézett a fiúra:
"Örültebb vagy, mint gondoltam. Még a bátyámnál is őrültebb vagy."
S ezt kérdezte még:
"Mi lesz most?"
"Semmi" -mondta a Fritz. "Megverekszünk és kész"
"És ha meghal valamelyőtök?!
"Ha meghal, hát meghal. Egyszer mindenkinek meg kell halnia"

Fejfájós nappal, hideglelős éjszaka következett Fritz számára. Tízkor már ágyba bújt, megpróbált minél előbb elaludni, hogy frissen, kipihenten menjen párbajozni, de mennél jobban akarta a feledtető jótékony álmot, annál jobban elkerülte az őt. Fázott, rázta a hideg, fejére húzta takaróját, aztán forróság jött rá, és ledobott mindent, paplant, pizsamát. Kívül volt már az élet dolgain, mint halálra ítélt az utolsó éjszakán, akinek egy gondolat zakatol már csak az elméjében: ma még vagyok, holnap nem vagyok, megszűnök létezni. Látta a fejére lezúduló csapást, a kiömlő vért. "Csak a vér tud lemosni ekkora sértést" Szabadulni akart a férfiatlan, gyáva gondolattól, a vér látványától, a halál gondolatától, de nem volt menekvés, a vér, a halál, a világon kívüliség érzése végig vele maradt ezen a forróságot és dermesztő, jeges érzetet váltogató éjszakán.
Hajnalban a telefon berregése riasztotta föl.
Kibotorkált az előszobába, felvette. Keglevivh Eszter volt a kagylóban.
"Otthon vagy még?! Jaj de jó! Ne indulj el, nem lesz párbaj. A kardok az éjszaka eltűntek"

A két fiú soha nem békült ki többé.
"Képembe vágta a kesztyűjét" -mondta Fritz, ha társaságokban szóba került. "Ilyen sértést csak vér moshat le."
"Megalázta az én gyönyörű nápolyi hercegnőmet" -mondta a gróf más társaságokban. "Nem számít, hogy képzeletbeli, vagy valóságos személy-e Marina. A sértés, az sértés, és a számla nem lett kiegyenlítve."

A kettejük között lévő gyermekkori nagy barátságból így lett azon az éjszakán örök harag.
Ami megváltoztathatatlan itt a földön, azzal a Jóisten sem tud mit kezdeni.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2010-11-15 16:15:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Bödön (2010-11-15 10:32:35) üzenetére
vodka se rossz, de maradok a viszkinél.
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2010-11-15 10:32:35

Na, ja! Még az árnyékuktól is óvakodni kell. Az ember elképzel magának valakit "ráaggat díszeiből egy nőre" -ahogy Ady mondaná, s ahogy ez a szerncsétlen Soma ruházta fel a nem létező Marinát képzeletének minden karácsonyfa-díszével. Egyébként pedig ki tudja. Legjobb barát a vodka. Köszi!!! -én
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2010-11-15 06:45:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Mocsok nők, mindig miattuk mennek tönkre a legszebb barátságok, :DDD

Legutóbb történt

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Petrucci alkotást töltött fel Jankó és az ördög címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Napkellet című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea alkotást töltött fel Rózsák címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Heinz Erhard: A kukac címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

Tori alkotást töltött fel Tritikáléföldön címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)