Hideg novemberi szél söpört végig a tájon. A fák jajongva reszkettek, az ég piszkosszürkén lógott a kihalt város felett. Varjúraj tűnt fel éktelen károgással a metróállomás fölött, majd bukott le déli irányban, ahol a kopasz nyárfasor fürdik az őszi reménytelenségben. Az egész olyannak tűnt, mintha a világ a végórájához közeledne. Legalábbis így láttam, amikor az ablakhoz ballagtam. Miközben lehúztam a redőnyöket, egy pillantást vetettem a rideg alkonyatra. A látványtól megborzongtam, hiába vett körül lélekbizsergető meleg. A fa csattanása az ablakpárkányon valamennyire magamhoz térített ábrándozásomból. A kandalló fénye sejtelmes félhomályba borította a szobát, az árnyak lassú mozdulatokkal járták szelíd táncukat a falon. Sándort vártam. Férjem kétnapos kiküldetésbe utazott Bécsbe, a gyerekeket a nagymamára bíztam, az út szabadon állt Sándor előtt. A pezsgő a hűtőben, a rakott káposzta a sütőben, a túrós lepény pedig a tálcán hevert készenlétben. Szívem összes szeretetét a süteménybe helyeztem. Pontosabban csak a felét, mert a másik fele Gáboré, hiszen soha, egyetlen percre sem felejtettem el, hogy ő férjem, és mivel tartozom neki. Hazaérkezésekor, vagyis másnap őt is megilleti a rakott káposzta és a túrós lepény. De azt az estét Sándornak szántam. Az egész délutánt a fürdőszobában töltöttem, de még így sem voltam teljesen elégedett magammal. Rakoncátlan fürtjeimet alig bírtam megregulázni. Végül már majdnem az ollóért nyúltam, míg sikerült idejében belefésülnöm a kontyba. Természetesen Gábort is új frizurával lepem majd meg. Végre megszólalt a csengő! Mindig roppant tapintatosan érkezett. Megvárta, amíg kiürül a lépcsőház, nesztelenül felsurrant az emeletünkre, majd diszkréten csengetett. Egy profi sem csinálhatta volna jobban, Sándor a konspiráció igazi mestere volt. Találkánk a megszokott forgatókönyv szerint zajlott. Egymás látványától azonnal felizzott bennünk a vágy, gondosan fésült hajam perceken belül összekócolódott. Ruháink gyűrött gombócokban hevertek szanaszét, mialatt az ágy rugói megadóan tűrték a megpróbáltatásokat. Szenvedélyünk tetőfokán óriásit reccsent, mintha így fejezné ki tiltakozását buja együttlétünk ellen.

Verejtéktől átitatott testtel, meghitten feküdtünk egymás karjaiban, amikor kulcszörgésre lettem figyelmes.
- Drágám, megjöttem! - hallottam férjem hangját az előszobából.
Szörnyen megijedtem. Sándor pánikszerűen ugrott fel az ágyból, remegő kézzel kutatott a ruhahalmazban, de nadrágja nem került elő. Nyílt az ajtó. Először férjem kopasz feje búbja jelent meg, majd követte tömzsi karja és hatalmas pocakja. Sándor a rémülettől szólni sem tudott. Csak állt, ahogyan Isten megteremtette, nem törődve csüngő férfiasságával. Szívem a torkomban dobogott, felkészültem a legrosszabbra. Atyaúristen, mi lesz itt! A verbális párviadal a legkevesebb, lehet, hogy még vér is fog folyni. Izgatottan figyeltem férjem arcát, hátha felfedezem a düh jeleit. Ő azonban elmosolyodott. A kandalló fénye már veszített erejéből, az alig pislákoló parázs kísértetiessé tette mindhármunk sziluettjét.
- Késvári Gábor vagyok - mutatkozott be férjem, úgy, mintha egy fogadáson lenne.
Sándor meglepődött, de nem utasíthatta vissza a felé nyújtott kezet.
- Kovács Sándor - válaszolta félelemtől elcsukló hangon.
Férjem sokatmondó pillantást vetett Sándorra, majd a kávézóasztal alól előhúzott egy gyűrött farmernadrágot.
- Ez a tiéd? - kérdezte, majd hozzátette -mert ugye tegeződhetünk?
- Hát persze - vágta rá Sándor zavartan.
A tűz végleg kialudt, a szoba koromsötétbe borult. Most, gondoltam, most esnek egymásnak! Gábor tettetett nyugalma csak a kataklizma előjele. A villanykapcsoló után keresgélve, reszkető fogakkal vártam az első pofont, de semmi. Mire szerelmi fészkünk fényárba borult, Sándor már nadrágjában várta az ítéletet.
- Hogy kerülsz te ide? - hagyta el torkomat a félénk, reszelős hangú kérdés. - Nem úgy volt, hogy Bécsben alszol?
- Igen, csakhogy el sem utaztam - felelte férjem még mindig lakonikusan.
Vártam, hátha kapok bővebb magyarázatot, de Gábor egyre csak Sándort fürkészte. Sándor nem bírta sokáig a rá szegeződő tekintetet.
- Nézd - kezdett ügyetlenül magyarázkodni - nagyon sajnálom, ami történt!
- Sajnálhatod is - felelte Sándor - mert elégtételt követelek.
Ekkor a maradék erőm is elhagyott. Tehetetlenül rogytam a földre.
- Mit akarsz csinálni?- suttogtam, de abban sem voltam biztos, hogy meghallotta.
Férjem tett egy lépést Sándor felé.
- Nem - ugrottam fel hisztérikusan - ne bántsd!
Ahogy utólag analizálom a történteket, már belátom, hogy maga a feltételezés is képtelenség, hogy a 160 centis, hájtól szuszogó, nehézkes mozgású férjem megtámadja az izmoktól duzzadó, naponta 20 km-t kocogó szeretőmet. Talán a rémület késztetett ilyen badar gondolatokra.
Férjem gyengéden lefejtett magáról.
- Hagyj bennünket, ez a mi ügyünk! Inkább kapj magadra valamit, vagy egész este pucéran akarsz álldogálni?
Ekkor döbbentem rá, hogy még mindig meztelen vagyok. A szekrényemhez szaladtam a pongyolámért, mert az előzőleg viselt, alig valamit takaró felsőmet nem éreztem a helyzethez illőnek.
- Tudsz sakkozni? - tudakolta férjem a vetélytársától.
- Valamennyire igen, de nem túl jól.
- Csak nem akarsz sakkozni? - vettem elő újra hisztérikus stílusomat.
A sakktábla azonban már elő is került. Gábor diadalittas mámorban állította fel a bábukat. Vad, szenvedélyes játék vette kezdetét. Egy sarokban megbújva figyeltem csatározásukat. Attól tartottam, hogy bármelyik percben kitör a verekedés. Ők azonban egyre meghittebben figyelték egymás lépéseit. Miután Sándor bravúrosan kivédett egy körmönfont támadást, férjem elégedetten veregette hátba. Még enni sem voltak hajlandóak, egyedül, étvágytalanul csipegettem a rakott káposztából. Miután a hajnal a sakkasztalnál köszöntötte őket, felbontottam a pezsgőt. Szépen elkortyolgattam az egész üveggel. Hamarosan rózsaszínű köd szállt rám, és már nem éreztem olyan borzasztónak az életet.

Azóta az estéim szabadok. Sándor mindennap eljön hozzánk, hogy sakkozzanak. Általában késő éjszakáig játszanak a lehető legnagyobb egyetértésben. Ilyenkor nem szabad hozzájuk szólnom, mert csak megzavarnám őket. Néha készítet nekik rakott káposztát, de sosincs idejük megenni. Elhatároztam, hogy eljárok a klubba. Elvégre kell valaki, aki engem szeret. A gyereke meg amúgy is jól megvannak a nagymamánál.