HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46792

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2010-12-02

Rémálom

Andrea már napok óta erre az alkalomra várt.
Végre, végre-valahára egyedül maradt a lakásban. Végre megvalósíthatja azt, amire hetek óta készült... Azóta, amióta megtudta, hogy újra megbukik matematikából.
Egy percet sem akart veszíteni.
Ahogy hallotta becsukódni a bejárati ajtót, rögtön elővette a plüssjátékai mögül az összegyűjtött gyógyszereket, és kiszaladt a konyhába egy pohár vízért. A lakásban szokatlanul nagy volt a csend, nem hallatszott sem a nagymamája szöszmötölése, sem a mindig bekapcsolt televízió hangja. "Apa ma későn jön, az igaz, de anya időre ment a nagyival az orvoshoz, lehet, hogy hamar végeznek, nem árt, ha sietek." Azért még beugrott a nagymamája szobájába, és belenézett az éjjeliszekrénye fiókjába. Kimarkolta az ott lévő orvosságos dobozok közül a még ott maradt altatót, már úgysem számít, ha észreveszik.
Biztosra akart menni.
Mély sóhajjal lerogyott az íróasztalához, és kiszedte a csomagolásokból a tablettákat. Összesöpörte egy halomba a gyógyszert, s elégedetten nézte a nagy kupacot. "A nagyi legtöbbször elfelejti bevenni az altatót, anya mégis mindig írat neki újabb adagot az orvossal. Végre alszom egy jót, rémálmok nélkül, ezúttal nem a kiabálásomra ébredek. Ezúttal fel sem ébredek..." - gondolta fásultan.
Körülnézett a szobájában, egy pillantással elbúcsúzott a játékaitól, a könyveitől, a rajzaitól, amik a falakat borították. Mennyi munkája van bennük, és mennyi öröme.
Már nem számított ez sem.
Az első tabletták könnyedén lecsúsztak a vízzel a torkán. Aztán, ahogy újabb és újabb pirulákat vett be, egyre keserűbb lett a szája íze, hiába itta nagy kortyokban a vizet. Még egy marékkal sem vett be a kupacból, amikor felfordult a gyomra, amikor lenyelte a következőt. "Jaj, nem lehetek ennyire béna! Nem, nem szabad hánynom!" Nagy levegőt vett, aztán befogta az orrát, várt, amíg csendesedett a gyomrában a háborgás. Egy kis szédülést érzett, amint újra levegőt vett. "Már kezd hatni?" - rémülten nyúlt a következő piruláért, de abban a pillanatban, ahogy a szájába tette, újra felfordult a gyomra. A tenyerét a szájára szorította, és igyekezett lenyelni a tablettát. Összerázkódott az undortól, amikor végre sikerült. "Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz... Talán fel kellene oldani mindet a vízben, és úgy meginni..." Néhány pirulát beledobott a pohárba, de már alig volt benne víz. Ki akart menni, hogy teletöltse a poharat, de amikor megpróbált felállni, megszédült és visszaesett a székre. "Nem tudok felállni! Na mindegy, akkor legalább ezt... legalább ezt... ezt..." Az asztalán álló pohár után nyúlt, de már nem sikerült megfognia. A pohár a földre esett, és ezer darabra tört, amint Andrea az íróasztalra borult magatehetetlenül, és lesodorta a földre. A szája íze borzalmasan keserű volt, hintázott a szék alatta, az íróasztal is, valaki a távolban kiabált, a háta valami súlytól majd beszakadt, aztán végre elnyelte a sötétség.

A szája íze borzalmasan keserű volt, rettenetesen fázott, iszonyúan fájt a torka, és valaki erélyesen rángatta a karját.
- Tessék felébredni, kisasszony, tessék felébredni! - kiabálta egy női hang a füle mellett. Szeretett volna visszamerülni a sötétségbe, nem mozdult. Csattanós pofonokat érzett az arcán, durván megrázták a vállát.
- Tessék felébredni! Nem elaludni, felébredni, felébredni! - kiabált a fülébe a hang, újra és újra. Résnyire kinyitotta a szemét, és egy fehérköpenyes nőt látott maga fölé hajolni, akinek sztetoszkóp volt a nyakában. Csupa szánalom volt az arca, és csupa szelídség.
- Jó reggelt kisasszony! - a doktornő elmosolyodott.
"Nem sikerült! Nem sikerült! Ez nem lehet igaz, hogy nem sikerült! Hogy fogom még egyszer végig csinálni?!"
Andrea szeméből óriási könnycseppek gördültek ki. A mellkasa majd összeroppant a csalódás súlyától.
- Kimostuk a gyomrodat kislány, egy darabig még fájni fog a torkod a szondától, de majd elmúlik. A légzéssel nincs baj szerencsére! Időben behoztak. Ne félj! - a doktornő rámosolygott, és intett valakinek. Érezte, hogy feltámasztják az ágyon, és egy fémbögrét tartottak az orra elé. A bögrében valami fekete lötty volt.
- Tessék meginni! - rendelkezett a doktornő.
Andrea elfordította a fejét, és összeszorította a száját. Azonban itt már hozzászoktak az ilyesmihez. A doktornő befogta az orrát, és amikor kinyitotta a száját, hogy levegőt vegyen, az asszisztens beleöntött a fekete folyadékból.
- Lenyelni, lenyelni, nem cirkuszolunk, lenyelni!- vezényelt a doktornő.
Valamennyit lenyelt belőle, a többi végigcsurgott a nyakán, le a mellkasára. A jéghideg lötty végigáztatta a topját.
- Kortyolni! Kortyolni! Nyelni! Nyelni! Hozunk újabb adagot, ha ezt nem iszod meg! - fenyegetőzött az orvos.
A fájó torkával, kínlódva nyelt, úgy vacogott a foga, hogy folyton hozzákoccant a fémpohár pereméhez. Végül, úgy látszik elégedett volt az orvos a megivott mennyiséggel, mert nem hoztak újabb adagot. Visszafektették az ágyra, és betakarták egy vékony, durva pokróccal.
- Most már alhatsz kislány, ha tudsz... - mondta vigasztalóan a doktornő, aztán elment az ágyától.

Andrea összekuporodott a vékony, szúrós takaró alatt, az arcára húzta, és zokogni kezdett. Nehéz volt sírni, mert fájt a torka, ahogy a könnyei belül is végigfolytak, és újra és újra nyelnie kellett, de muszáj volt sírnia.
Nem értette, hol rontotta el a dolgot, nem értette, hogy került ide, nem értette, minek mentették meg, hiszen nem akar élni! Miért nem hagyták őt békében? Minek gyötrik? Hogy fogja tudni újra végig csinálni? Rázta a csalódás kétségbeesése.
"Még ezt sem tudtam megtenni! Pedig mindent előkészítettem, megterveztem, milyen mafla vagyok! Milyen balfék vagyok! Igaza van a tanáraimnak, a szüleimnek, tök hülye vagyok. Még ehhez is egy idióta vagyok!" Hangosan felnyögött, aztán minden átmenet nélkül, mint aki belezuhan egy kútba, elaludt.

Amikor felébredt, akkor látta, hogy egy nagy kórteremben fekszik, ahol a legtöbb ágy üres, de nincsen egyedül. Árnyékként osontak a többiek ide-oda, megnézték őt is, de senki sem szólt hozzá. Visszabújt a takaró rejtekébe, becsukta a szemét, mintha még aludna.
Magas, éles, ismeretlen hang szólította, egy kéz visszahajtotta a pokrócot az arcáról. Nem a tegnapi doktornő volt, hanem egy másik.
- Kislány! Tudod a neved? - kérdezte tőle. Csodálkozva válaszolt:
- Persze hogy tudom, Bíró Andrea. - A doktornő a kezében tartott papírra írt egy jelet.
- Helyes! Hány éves vagy?
- Tizenhárom. - Újabb jelet tett a papírra.
- Ki tudsz ülni az ágy szélére? - kérdezte. Andrea felült, kicsit megszédült, de kilógatta a lábát az ágy széléről. Bugyiban volt, és topban. A topon mocsokfoltok voltak, és bűzlött. A doktornő előhúzott a zsebéből egy reflex kalapácsot, megvizsgálta a reflexeit, majd a szeme elé tartotta az ujját, és követnie kellett a tekintetével. Időnként valamit jegyezgetett a papírra.
- Milyen gyógyszert vettél be?
- Altatót. - válaszolta.
- Honnan vetted?
- A nagymamámé volt. Néha nem tud aludni. Neki írta fel az orvos.
- Miért vetted be az altatókat?
Andrea csodálkozott a kérdésen, hiszen nyilvánvaló. - Meg akartam halni! - suttogta.
A pszichológus ritkán látott itt az öngyilkosok osztályán ilyen fiatal, ilyen tárgyilagos és szomorú szempárt. Mellé ült az ágyra, és betakarta a kislányt a vékony pokróccal. Mintha vizsgálná, megfogta a kezét, de önkéntelenül meg-megdörzsölte, úgy érezte, mintha jégből volnának az ujjai.
- Miért akartál meghalni? - résztvevően, halkan kérdezte. Ha nem lett volna olyan nehéz a mondanivalója, Andrea még örült is volna, hogy kiöntheti a szívét.
- A matek miatt.- A doktornő különös hangot adott ki, félig sóhajtás volt, félig nevetés. Andrea megmerevedett, ellenséges pillantást vetett rá.
- Elegem van abból, hogy kinevetnek, és ostobának tartanak! - mondta élesen, s elfordult.
A doktornő elengedte a kezét, felállt, egy kicsit elpirult, és gyorsan azt mondta:
- Igen, elhiszem. Ha itt lesz az édesanyád, majd jöjjetek be hozzám! A nővér útbaigazít. - azzal a következő ágyhoz lépett.
Andrea visszafeküdt, betakaródzott a szúrós pokróccal.
"Anya! Jaj anya!" - gondolta, és jobban fájt a torka a visszafojtott könnyektől, mint a szonda okozta sérülésektől.

Már igazi reggel volt, kék egű, csupa napfény, amikor megérkezett az édesanyja. A szemében nem vád volt, hanem inkább riadalom, ahogy ránézett Andreára. Leült az ágya szélére, magához húzta a kislányt, megölelte, az állát ráhajtotta az összetapadt barna hajára, és csak lélegeztek csendesen egymás karjában. Andrea ellazult, megnyugodott, mire megszólalt a mamája:
- Én találtalak meg. Visszamentem, mert a nagyi otthon felejtette az iratait. Annyira megijedtem! Nagyon hamar jöttek a mentők, de nekem óráknak tűnt... Hoztam tiszta ruhát neked. - lassan kibontakozott az ölelésükből, segített Andreának megmosakodni, tiszta ruhába öltözni. A táskájából elővett egy szendvicset, és egy ananász levet. Leültek a folyosón egy padra, és amíg a pszichológusra vártak, Andrea lassan, fájó torokkal, ügyetlenül nyeldesve megreggelizett.

A pszichológus egy nyilatkozatott tett Andrea elé, amikor behívta őket a rendelőjébe.
- Írd alá, hogy nem leszel újra öngyilkos, csak akkor engedhetlek haza. Különben itt kell tartanunk a kórházban, a pszichiátriára kell küldjelek.
Andrea megrázta a fejét, és a nyilatkozatot aláírás nélkül visszaadta az orvosnak. Az édesanyja megrendülten kérdezte:
- Miért nem írod alá? Csak nem akarod újra...? Miért, miért csináltad kislányom? - a hangja megbicsaklott.
Andrea nem szólt semmit, lehajtotta a fejét, a kezét nézte az ölében.
A doktornő válaszolt:
- Andrea a matematika miatt akart öngyilkos lenni. Szerencsére csak enyhe altatót vett be, de elég nagy mennyiségben. - felhúzta a szemöldökét, és kérdően nézett az édesanyára. Az tanácstalanul nézett hol az orvosra, hol a lányára.
- Nem megy jól a matematika neki...- nyögte ki végül.
Andrea felemelte a fejét, és elkeseredetten mondta:
- Meg fogok bukni matekból. Megint megbukok! Tavaly is megbuktam, a pótvizsgám sem sikerült, újra kellett járnom az ötödiket. Most megint megbukok, de én nem leszek jövőre megint ötödikes! Hiába tanulok, hiába igyekszem, egyszerűen nem értem, nem és nem értem, hiába magyarázzák! - az arca sápadt volt, a hangját felemelte. A pszichológus az édesanya felé fordult:
- Tudott erről asszonyom?
- Azt nem tudtam, hogy megint megbuktatják Andreát..., de azt igen, hogy mindig nagyon nehezen ment neki a számtan. Már az óvodában is azért maradt még egy évet, azért nem volt iskolaérett, mert problémája volt a mennyiségekkel. Azt meg tudta mondani, hogy melyik kosárban van több csokoládé, de azt nem, hogy mennyivel több.
Szerencsére alsó tagozatban nagyon jó tanító nénijei voltak. Nagyon türelmesek voltak hozzá, megengedték, hogy az ujjain számoljon, de így is minden reggel hasfájással indult az iskolába. Nem tudott lépést tartani az osztálytársaival, ha számtanórán felszólították sírva fakadt, meg sem szólalt. Ha dolgozatot írtak, egy remegő térdű, verejtéktől nedves tenyerű gyerek várt este, egész nap nem bírt megnyugodni. A tanító nénik korrepetálták számtanból, mert különben jó eszű, ügyes kislány, csodálatosan rajzol. Az alsó tagozatban egy kis jóindulattal elevickélt számtanból, de amióta felső tagozatos lett, egy rémálom a matematika neki. Pedig mi biztatjuk, rengeteg időt és pénzt áldoztunk már a matematika korrepetálásra, de minden hiába. Mindig elkalandozik a figyelme, nem tud koncentrálni, ha mégis rákényszeríti magát, megfájdul a feje. Mindig sírás lesz a vége a matematikatanulásnak! És most megint megbukik... Andrea közbevágott:
- Mindenki azt hiszi, hogy direkt csinálom! Nem vagyok elég szorgalmas, azt mondják! Meg azt, hogy nem lehetek ennyire hülye! De igen, hülye vagyok, mert hiába figyelek, hiába akarom megérteni, nem megy! Az egész osztály röhög rajtam, amikor kihívnak felelni matematikából. A sok kis taigetosz pozitív, jól szórakozik azon, hogy félek. A tanár minden alkalommal megszégyenít az osztály előtt. Ez megy már két éve! Nem tudom tovább csinálni! Nem tudok elaludni, állandóan a matekra gondolok, ha mégis sikerül, akkor rémálmok gyötörnek! Nem akarok újra ötödikes lenni, már tizenhárom éves vagyok! Nem akarok pótvizsgázni! Nem akarok félni! Nem akarom, hogy megszégyenítsenek! Nem bírom tovább, hogy anyuék is szégyellnek engem, hogy milyen ostoba vagyok! Valami olyasmit várnak folyton tőlem, amire nem vagyok képes! Minek is születtem! Nem akarok élni! Mindenkinek jobb lesz nélkülem! Nem írom alá azt a papírt, meg akarok halni! - a végén már kiabált.
Az édesanyjának ez most megint olyan megrázó élmény volt, mint a tegnapi, amikor megtalálta Andreát, csak a rémület, a tanácstalan kétségbeesés nélkül. Tárgyilagosan kérdezte a doktornőt:
- Van valami javaslata?
A pszichológus komolyan bólintott.
- Igen, van. Andreát ki kell vizsgálni. Valószínűleg diszkalkuliás. Innen erednek a problémái. Írok is egy beutalót a kivizsgálásra. Legjobb, ha addig nem megy iskolába. Küldök egy pár sort a gyermekorvosuknak is, ő majd igazolja a hiányzást. A diszlexiáról már biztosan hallottak, ott az olvasással van probléma, az egy olvasási zavar. Nos a számolásnál is felléphet zavar, amiről nem tehet a gyerek. Ha ez bebizonyosodik, az iskolai matematika alól felmentést kap, külön speciális oktatásra kell járnia. Tanulhat nyugodtan tovább, nem lehet megbuktatni matematikából. Középiskolában sem kell belőle érettségiznie, választhat egy másik tárgyat helyette.
Andrea szívében kicsit csitult a fájás, de nem merte elhinni az orvos szavait.
- Persze a vizsgálathoz az kell, hogy kikerülj innen. Aláírod a nyilatkozatot?
Andrea elvette a papírt az asztalról, szenvedő képet vágott, és bizalmatlanul kérdezte:
- És ha nem vagyok az a diszmicsoda, csak egy brutál hülye?
A pszichológus elmosolyodott, és megvonta a vállát.
- Majd elválik... Mit veszíthetsz?
Andrea elvette a tollat is az asztalról, aláírta a nyilatkozatot, és közben csendesen motyogta:
- Csak nyerhetek... még egy kudarcot... még egy sikertelenséget... Nah, magának aztán úgyis mindegy... mindenkinek mindegy... csak gyötörnek...

Otthon nem találta a helyét, úgy érezte, mintha vendégségben lenne. Olyan ismeretlen volt a szobája, a játékai, a könyvei, a rajzai, a szülei. Nem érdekelte semmi, csak feküdt az ágyán, két karját összekulcsolta a feje alatt, s nagyra nyílt szemmel a plafont bámulta egész nap. Rengeteg gondolkozni valója volt.
"Csak lenne már meg az a vizsgálat, csak lennék már túl az egészen! Hú, de hülye vagyok, minek is egyeztem bele... majd ott is számoltatnak... jönnek a szöveges példákkal... kellett ez nekem?" - a szeme riadt volt, sötét.
Késő délután a nagymamája kopogtatott be hozzá:
- Jöttem pletyizni! - mondta, majd választ sem várva leereszkedett Andrea mellé az ágyra, és belekezdett:
- Tudod Kiscsillagom, anyukádnak sem ment soha a számtan. Pedig akkor még nem is volt ennyire nehéz, mint amit most tanítanak. Anyukád is tudja milyen ez... ő is kétszer bukott miatta az általánosban osztályismétlésre... Aztán az ipari iskolában is sokat szenvedett, ott is ráhúzott egy évet a számtan miatt! Csak azért nem mondta el neked, mert szégyelli. Pedig nincs mit szégyellnie, arany keze van a fodrászathoz, imádják a vendégei. Szép családja van, csinos, egészséges. Nem a világvége, ha valakinek nem megy a számtan! Te meg annyira igyekszel! Már most is jobban számolsz, mint anyukád valaha!
Andrea a nagymamája felé fordult, és keserűen mormogta:
- Hülye anyának, hülye lánya...
- Megtiltom, hogy ilyeneket mondj! - emelte fel a hangját a nagymama. Kicsit várt majd kuncogva hozzátette:
- Én vagyok a hibás, én sem tudok számolni! - nevetni kezdett, nevetett, és nevetett, amíg egyszerre csak sírássá vált a nevetése. Öregesen, hüppögve sírt, tördelte a kezét:
- Mondtam anyádnak, hogy mondjuk el neked, de nem hallgatott rám! Te meg mit csináltál? És az én altatóimmal! Jaj annyira sajnálom! Ki kellett volna dobni azt a sok vacak pirulát...- Andrea megsajnálta, felült az ágyon.
- Ne sírj Nagyi! Nem kell! Úgysem sikerült... Üdvözöllek a klubban! A béna matekosok klubjában.
A nagymama előrehajolt, magához ölelte, és azt motyogta:
- Úgy örülök, hogy nem sikerült...
Amikor Andrea egyedül maradt, úgy érezte, hogy már nem fáj annyira a történtekre gondolnia, mint eddig.
Felkelt, keresett egy rajzlapot, elővette a kedvenc ceruzáját, és elkezdett rajzolni.


A harmadik nap végén, amit Andrea a Nevelési Tanácsadóban töltött a diszkalkulia vizsgálaton, együtt ültek az édesanyjával egy kedves, szemüveges, idősebb pszichopedagógus-logopédus rendelőjében. Az rámosolygott Andreára, és megfontoltan beszélni kezdett:
- Minden orvosi, pszichológiai, pedagógiai vizsgálatot elvégeztünk, hogy kiderítsük miért lett ilyen ártalmas a matematika ennek a kislánynak. Elöljáróban egy pár szót mondanék a számolásról, mint agyi tevékenységről. A számérzék minden élőlénynél jelen van. Az állatok is tudják melyik fán több a gyümölcs, tudják, mielőtt megtámadják az ellenséges csapatot, hogy számbeli fölénnyel rendelkeznek-e hozzájuk képest. Ez így van a kisgyereknél, és a tanulatlan embereknél is. A számérzék az embereknél az agykéreg hátsó részében, a fali lebeny egy barázdájában található. Kísérletek igazolták, hogy a számolási nehézség, amely körülbelül minden huszadik embernél jelen van, ennek az agyi területnek a működési zavara. Több vizsgálat is alátámasztotta, hogy ez a zavar genetikailag öröklődik. A diszkalkuliás gyerekeknél a szülők fele szintén számolási nehézségekkel küszködik.
Ezeknél a szavaknál Andrea derűsen ránézett a mamájára, és látta, hogy mélyen elpirulva megkérdezi:
- Ez valami betegség, vagy fogyatékosság?
- Nem, ez nem betegség, nem is fogyatékosság. A matematikai gondolkodás nem tapasztalati adatokra irányul, mint a többi tudományban, például a biológiában, hanem elvont dolgokra, és az azokon végzett műveletekre. Ehhez nem elég a számérzék központja, hanem további agyi területek is szükségesek. Vannak olyan területek, amelyek a számok neveit és jeleit kódolják, itt kezdődik a pontosság. A homloklebeny elülső része érti meg a feladványok lényegét, ez alakítja át a szöveges feladatokat matematikai formulákká, és választja ki az elvégzéshez szükséges műveleteket. Ezen kívül a figyelmet tartósan a feladatra irányítja, a műveletek sorrendjét az emlékezetbe vési, a kapott eredményt ellenőrzi. Minél elvontabb gondolkodást igényel a művelet, annál több mindenre kell figyelni ennek a területnek, sőt a számoláshoz szükséges többi területet is össze kell hangolnia. Ebben a bonyolult agyi összjátékban elég, ha egyetlen láncszem sérült, már meg sem érti az illető a feladatot. Ezeket az agyi területeket az evolúció nem a matematikára fejlesztette ki, hanem közvetlen, életbevágó problémák eldöntésére. A matematika egyfajta erőszaktétel az agyunkon.
Andrea tátott szájjal figyelt, felfénylett az arca, csillogott a szeme. Eddig még csak szidták, és megszégyenítették, nem is hallott róla, hogy a matematikai gondolkodás nem figyelem és szorgalom kérdése. Az elmúlt két évben, amióta felső tagozatos, csak sorozatos kudarc és bántás érte a matematika órán, amely miatt rég elvesztette önbecsülését, és biztonságérzetét. Úgy érezte, mintha egy hosszantartó rémálomból ébresztették volna fel, mintha hatalmas köveket vettek volna le róla. Mintha új esélyt kapott volna egy élhetőbb életre, ahol végre önmaga lehet. Legszívesebben megölelte volna a férfit, aki éppen a vizsgálat eredményét foglalta össze.
- Andrea alsó tagozatos tanítónénijei szép eredményt értek el ugyan nála, mert sikerült a számfogalom és a műveleti fogalom kialakítása, azonban tudásszintje évekkel maradt el az életkorának, osztályfokának megfelelő követelményektől. A mechanikusan elvégezhető feladatokat részben megoldotta, de az eltérőeknél szinte pánikba esett. A szöveges feladatok megértése, műveletté alakítása nagyon gyenge. A matematikai logika nem működik, és nem érti a műveletek közötti összefüggéseket. Az a szakvéleményünk, hogy kifejezetten igen magas intellektus mellett Andrea valóban diszkalkuliás, így nem az iskolai tananyaggal kell lépést tartania, mert arra képtelen, hanem fejlesztésre kell járnia hozzánk, hogy elérjük azt, amit ma még elképzelni sem tud, hogy szívesen és ügyesen számoljon. Persze így sem lesz belőle egy Einstein...- mosolygott a pszichopedagógus.

Hát mégis itt van.
Pedig amikor bevette az altatókat, azt hitte, hogy sohasem kell már iskolába jönnie. Amikor ma reggel bejött az osztályba, senki sem nézett rá, senki sem köszönt neki. Ha beteg volt, hát beteg volt. Nagy dolog... Biztosan várták, hogy röhöghetnek majd rajta matekon, ahogy szoktak. Mekkora durranás volt, amikor bejött Szilvi néni, az ofő, és elmondta, hogy mentesítést kap matematika tantárgyból az értékelés és a minősítés alól, mert diszkalkuliás. Nem fog megbukni, megy az osztállyal tovább. Arra kérte az osztálytársait, hogy ne csúfolják emiatt, mert nem tehet róla.
Most az első szünetben, meg itt tolonganak körülötte, mintha valami celeb lenne, és lelkendezve faggatják, hogy ezt meg hogy csinálta... Persze irigylik, hiszen majdnem mindenki utálja a matekot.
Csak úgy röpködnek a kérdések körülötte: "Banyek! Milyen képet vág ehhez a matek arc?" "Csúcs lesz mi?" "Este jössz MSN-re?" "Megadnád a számodat?" "Ráérsz holnap délután? Veszek pár cuccot, segítenél? Te mindig olyan jól nézel ki!" "Rajta vagy az iwiw-en? Bejelölsz?" "Kérsz rágót?" "Ne nyúzzátok már! Hagy mesélje el, hogy mi volt!"
Úgy érzi, menten megfullad, ha nem szólalhat meg. Feltartja a két kezét, aztán mégsem mond semmit, legyint, és elkacagja magát, önfeledt, gyerekes nevetéssel, de a szeme csupa könny.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2013-04-30 13:01:32

válasz festnzenir (2013-04-27 17:53:06) üzenetére
Kedves Zsófi! A fiatal lányoknál az öngyilkosság a halálozás leggyakoribb okává lépett elő, a fiatal fiúknál a harmadik helyen áll. Pedig a hivatalos becslések jóval alatta maradnak az öngyilkosságok valós számának, mindenekelőtt a fiatalok körében. A világnak azon szegleteiben, ahol az öngyilkosságot bűnnek tartják, sokszor eltitkolják, ha valaki önkezével vet véget életének, a család így akarja megóvni becsületét. Magyarországon is egyre több a fiatalkorú öngyilkos. Nekem egy kollegám 13 éves kisfia akasztotta fel magát nemrégiben. Szörnyűség, hogy még nem is éltek ezek a gyerekek, és már eldobják, vagy el akarják dobni az életüket! Azért írtam meg ezt a novellát, hátha segít, és megszűnik néhány "rémálom". Ha van iskoláskorú ismerősöd, küldd el neki a novella linkjét. Köszönöm, hogy elolvastad, és az értékelést is! Judit
Alkotó
Regisztrált:
2012-09-01
Összes értékelés:
957
Időpont: 2013-04-27 17:53:06

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit !
A novellát körültekintően dolgoztad ki. Az első felében a kislány
úttalanságát, lelkiállapotát, kétségbeesését ábrázoltad. A második felében
pedig a megoldást tártad elénk. Alapos ismerettudással, igényesen kidolgozott
írást olvashattam.
Szeretettel, Zsófi.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2013-04-27 16:49:17

válasz Kőműves Ida (2013-04-26 21:39:59) üzenetére
/Folyt./

Aki zenei analfabéta például, arra eszünkbe sem jut rámondani, hogy valamilyen zavarban szenved. Botfülű és kész. Tudomásul vesszük, hogy ilyen és nem tud ellene tenni semmit. Nem akarjuk operaénekessé képezni.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2013-04-27 16:47:39

válasz Kőműves Ida (2013-04-26 21:39:59) üzenetére
/Folyt./ Ennek igazolására számos hírességet sorolnak fel, akikről "disz..."-es voltuk bizonyított vagy legalábbis feltételezett: Albert Einstein, Thomas Edison, Alexander Graham Bell, Leonardo da Vinci, Walt Disney, George Patton amerikai tábornok, Winston Churchill jelentős hadvezér és államférfi, aki 1953-ban irodalmi Nobel-díjat is kapott, Woodrow Wilson, az USA 29. elnöke, Cher népszerű popénekes, Whoopi Goldberg, Danny Glover előadóművészek, továbbá Greg Louganis, Bruce Jenner és Jackie Stewart sportolók. Az írók által összeállított lista persze korántsem teljes.
A "disz..."-esség egyfajta "ajándék" lehet, ha nem tesszük tönkre a hordozóját azzal, hogy olyasmit várunk el tőle, amire képtelen, és nem méltányoljuk azt, amiben kiemelkedő.
Már az is szörnyű, hogy tanulási "zavarnak" hivják a diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkuliát. /Folyt./
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2013-04-27 16:44:08

válasz Kőműves Ida (2013-04-26 21:39:59) üzenetére
Kedves Ida!
A közelmúltban az Osiris Kiadó gondozásában magyarul is megjelent R. Wittkower-M. Wittkower: Born under Saturn (A Szaturnus jegyében) című műve, amelyben érdekes képet festenek az írók a "disz..."-esekről. A "disz.." azon pozitív aspektusaira hívják fel a figyelmet, amelyeket ha nem rombol le vagy nem nyilvánít értéktelennek az iskola, esetleg a családi környezet, akkor a normálisnál magasabb intelligenciát és sokféle területen kivételes kreatív képességeket eredményezhet. Azt állítják, hogy a normális ember agyműködése tulajdonképpen limitált a "disz..."-esekével összehasonlítva. Az írók szerint a "disz..."-esek agya pontosan úgy működik, mint a legnagyobb zseniké, bár hozzáteszik, hogy természetesen nem lesz minden "disz..."-esből feltétlenül zseni. Ugyanaz az agyműködés, ami kimagasló szellemi produktumot alkothat, okozhatja a "disz..."-esek problémáit, vagyis az írási, az olvasási és a számolási nehézségeket. /Folyt./
Szenior tag
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5453
Időpont: 2013-04-26 21:39:59


Kedves Judit!

Micsoda történet! Nagyon tetszett.
Régebben valóban nem ismerték ezt a jelenséget, ma meg már, sajnos visszaélnek vele.
Tetszett, hogy milyen szakszerűen leírtad a diszkalkuliát, a doktor bácsi szépen, részletesen elmagyarázta, s végül megnyugodhatott a kislány. Ilyen esetben, valóban más tanulási módszereket kell alkalmazni, nem veheti fel a többiekkel az iramot, s ha folyton minden oldalról azt sulykolják a gyerekbe, hogy hülye, akkor előbb-utóbb azzá lesz, vagy, mint ebben az esetben is, az öngyilkosságba kergethetik. Remek az írásod, nagyon megérintett.

Ida
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2012-03-27 15:09:41

válasz Kalina (2012-03-22 01:42:59) üzenetére
Kedves Kalina!
Egyetértek Veled! A modern tanítási gyakorlatban előtérbe kellene helyezni a képességek fejlesztését, a tanulás megtanulását.
Valahogy sikerült elérni, hogy az emberek általában ne szeressék azt, ami a foglalkozásuk. Legyenek akár bolti eladók, taxi sofőrök, orvosok, hivatalnokok, vagy akár tanárok...
Tiszetelet a kivételnek, nem dolgoznak szívvel-lélekkel, csak túl szeretnének lenni az éppen aktuális feladaton valahogy. Nehéz a gyereknek /és a szülőnek/ ezzel szembesülni, amikor a gyerek oktatásáról, az ő előmeneteléről, az ő várható jövőjéről van szó.
Judit

Szenior tag
Regisztrált:
2005-10-07
Összes értékelés:
585
Időpont: 2012-03-22 01:42:59

Szegény kislány, biztos úgy érezte magát a végére, mint aki újjászületett, és nemcsak a sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt! Furcsa, hogy a tanárai közül egy sem hallott a diszkalkuliáról, a megszégyenítés része pedig egyenesen felháborító. Én matekból jó voltam, de ha számítógéppel kellett dolgozni, vagy egy vaktérképet raktak elém, ott meghaltam... Sajnos a magyar oktatási rendszer még mindig arra épül, hogy mindenkinek mindenből maximumot kell produkálnia, aztán ha nincs valamihez érzéke, akkor jön a számonkérés, ami miatt aztán otthon is mindig feszült a légkör, és egy perc nyugalma sem lehet a gyereknek. Szerencsére Andrea rémálma véget ért!

Kalina
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2012-03-03 20:46:43

válasz T. Pandur Judit (2012-03-03 16:10:36) üzenetére
Engedelmeddel kiposztoltam a Facebookra.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2012-03-03 16:10:36

válasz Gunoda (2012-03-03 11:07:04) üzenetére
Kedves Gunoda!

Azt hiszem nem Te voltál az egyetlen, aki az általános intelligenciaszintet nem érintő, a matematikai teljesítményben mutatkozó zavar miatt sokat szenvedtél az iskolában.
Azért is írtam meg ezt a történetet, mert még most is butának, vagy lustának tartják a tanárok és a szülők azt a gyereket, aki diszkalkuliás. A diszlexia közismert, ellenben a diszkalkulia nem.

Judit
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2012-03-03 11:07:04

Erősen hatott rám ez a történet. Valami nagyon hasonló poklot jártam én is a matek miatt. Minden félévben és minden évvégén teljes szívnyugalommal megbuktathattak volna. Volt magántanár, korrepetálás, persze hiába. Szétstresszeltem magam miatta, otthon folyamatos volt a feszültség. Mindenki úgy gondolta, hogy csak lusta vagyok, mert a többi tárgyból teljesen jó voltam. Diszkalkuliáról akkor még nem is hallottunk. Szerencsére nem matekból, hanem fizikából érettségiztem. Ha nem így lett volna, szerintem én lennék az ország legtöbbször bukott diákja... ja, és ma sem tudok számolni, csak az ujjaimon. :(
Na, kipanaszkodtam magam... bocs.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-30 15:45:44

Kedves sssky!

Köszönöm, hogy elolvastad, és megírtad a véleményedet.

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2010-12-12
Összes értékelés:
6
Időpont: 2010-12-13 19:58:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * *
Jól megírt, fontos témára épülő mű. Sajnos egyre gyakoribb ez a probléma, amit orvolsolni kéne. Ámbár nem hiszem, hogy mindezért a gyermek lenne a hibás. Sokkal inkább kéne felelőssé tennünk azt a megítélő közeget, ami alapján a gyerek felállítja saját értékrendszerét.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-06 16:02:55

Kedves Arthemis! Az oktatásban dolgozók, de a laikus érintettek is azt tapasztalják, hogy egyre több a tanulási zavarral küzdő gyerek. Az egyik hipotézis szerint enyhe agyi traumák, vagy az agy fertőző betegségeinek következtében létrejövő, funkcionális károsodások okozzák a tanulási zavarokat, és azok súlyossága a károsodás mértékétől függ. Egy másik hipotézis szerint a környezet megváltozásával eltérő képességű gyerekek kerülnek iskolába. Nem lehet a hagyományos oktatási módszerekhez ragaszkodni, amikor, akiknek a tanítás szól, már régen nem ugyanolyan képességekkel rendelkeznek, mint azok, akik számára valamikor ezeket a módszereket kidolgozták. A többi hipotézist most nem idézném, mert véleményem szerint mindegyik csak arra jó, hogy a gyerekre, vagy a szülőre hárítsák a tanulási zavarért a felelősséget. Érdekes, a Waldorf-iskolákban senki sem küzd tanulási zavarral. Inkább tanítási zavarról beszélhetnénk!



Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1311
Időpont: 2010-12-05 18:55:56

A mai uniformizált világban nem fogadják el és kezelni sem tudják hogy nem mindenki képességei egyformák. Valamiben tehetséges de valamiben gyenge. Előbbiben támogatni kellene, utóbbiban fejleszteni...de az oktatás nem errefelé tart, és otthon a szülők sem veszik észre ezeket a gyerekeikben. Nem egy embernél vettem észre azt is, hogy valamiben (esetleg több területen is) művészi alkotást tud létrehozni, másban viszont gyenge, akkor is ha nem ennyire mint itt Andrea.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-04 23:33:52

Kedves Müszélia! Pszichológiai szemszögből nézve a matematika valóban egyfajta erőszaktétel az agyunkon, mert nem erre van kitalálva :)
Az életben maradáshoz, és az élet tovább viteléhez nem kell sem differenciálni, sem integrálni tudni. /Egyébként még a mai világban sem kell ez a tudomány, többségében azoknak az embereknek sem, akik megtanulták az iskolában ezeket. :) Amint becsukták maguk mögött az iskola kapuját már el is felejthetik, és meg is teszik... /
Nincs betiltva, de nincs rá szükségünk. Az elemi számoláson kívül /összeadás, kivonás, osztás, szorzás/ semmilyen matematikai, vagy geometriai tudásnak nem vesszük hasznát egész életünkben, hacsak nem mérnökök, fizikusok vagyunk. A középkorban egyes külföldi egyetemek azzal szereztek maguknak hírnevet, hogy hallgatóik osztani tudtak,Szilveszter pápát pedig azzal vádolták, hogy képes nagyobb számok elosztására, "ez pedig nincsen az ördöggel való cimboraság nélkül". :D
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-04 23:00:53

Kedves Kata!
A szorgalom, az akarás nem midig mutatkozik meg a végeredményben, különösen akkor nem, ha bizonyos képességbeli hiány befolyásolja a feladatok megoldását. Legyen az torna, ének, vagy matematika. Az sajnos nálunk csak egy szép ábránd, hogy minden gyerek a saját képességei szerint tanulhasson. Az amerikai filmekben -amik iskolában /is/ játszódnak - szoktam látni, hogy az iskolában van nevelési tanácsadó, aki segít a gyereknek összeállítani, hogy milyen tárgyakat vegyen fel, mihez van tehetsége és kedve. Gondolom Angliában is így lehet, mert JK Rowling Harry Potter könyveiben is a diákok választják meg /segítséggel/, hogy bájitaltant vesznek fel, vagy legendás lények gondozását, vagy más bűbájt tanulnak, amikben tehetségesek... :) Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-04 22:32:08

Kedves Vali!
Nagyon igazad van! Aki nem diszkalkuliás az is nehezen tanulja a matematikát, mert a matematika alapjaihoz nem elméleti úton kell eljuttatni a gyerekeket.
Naponta látni, hogy még nincs számfogalma a gyereknek, de már szorozni tanítják elméletben, gyakorlati tevékenységek nélkül, "mert az olyan macerás".
Elő a babokkal, kukoricákkal, korongokkal, számoló pálcikákkal, s a golyós számolókkal, a józan paraszti ésszel, s egy egyszerű dolog lesz sokaknak a matematika, ha képesek megérteni!
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-04 22:26:44

Kedves Lyza!
Köszönöm,hogy hűséges olvasóm vagy! Örülök, hogy tetszett az írásom. A diszkalkulia sokkal több gyereket érint, mint gondolnánk! Fontos lenne, hogy minél előbb felismerjék, és a gyerek megfelelő segítséget kapjon, ne jusson el odáig, mint Andrea a történetemben.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-04 22:10:46

Kedves Zagyvapart! Nyilván kisarkítása az igazságnak az a pesszimista megállapítás, hogy "az iskola megbutítja a tanulókat". A tanulókban megvan gyermekkoruk óta a kíváncsiság, az érteni, a megérteni tudás vágya. Ez pedig elárulja, hogy gondolkodnak is. Nos, az iskolában azután az egyszerű gondolkodás helyett sokszor valami komplikált, természetellenes gondolkodásmódot sajátítanak el. Minden gyermek előtt olyan egyszerűnek tűnik ez a kérdés: ha egy almából elveszem a negyedét, mennyi marad? És mit csinál a másodikos gimnazista, amikor a következő kérdés elé kerül: a2 - a2/4 =? Pedig ez ugyanaz a probléma, mint az előző. A matematika nem szeretéséhez /utálatához / nem kell feltételenül diszkalkuliásnak lenni. Már az is elég nagy csapás, hogy a természetes gondolkodás helyét átvette valami felsőbbrendű, kioktató és slendrián tanítási mód, ahol a megértés sikertelenségét csak a tanulóra hárítja a tanár. Köszönöm az elismerést! Judit

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2010-12-03 07:02:27

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
"A matematika egyfajta erőszaktétel az agyunkon." :::DDD
Én is így voltam vele, bár néha 5-öat is kaptam. Be kellene tiltani. Ja, és a fizikát is.
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11927
Időpont: 2010-12-02 19:48:15

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Remekül és olvasmányosan írtad le, igazi pedagógusként ezeket a gondokat, amik előállhatnak sok gyereknél. Én is tapasztaltam - annak idején - hogy vannak embertársaink - akkor osztálytársaink - akiknek valami nem megy. Hiába igyekeznek. Úgy tudtam sajnálni amolyan mackósan kövér gyerekeket, akik a tornaórán olyanok voltak, mint a bohócok. Mások meg kinevették őket, s a tanár sem értette meg, hogy ez neki nem megy. Nem azért, mert nem akarja, hanem azért mert képtelen rá. S más tantárgyaknál is úgy van. Némelyik képtelen egy kört rajzolni, és sorolhatnálm, s más tantárgyakban pedig jó vagy kitűnő. Bizony, utána kell nézni ilyenkor, mi okozza a gondot.
Élvezettel olvastam az írásodat, amely mindenféle szempontből remek, nagyon jól bemutatja ezeket a problémákat.
Szeretettel: Kata
Alkotó
hova
Regisztrált:
2009-02-25
Összes értékelés:
2861
Időpont: 2010-12-02 19:43:53

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Nagyon tetszett az írásod. Sajnos a történet manapság is előfordul. Ha tudnák ezek a gyerekek, hogy semmiért, de semmiért nem érdemes önkényesen elhagyni ezt a világot, soha nem tennének ilyet. A matematikáról meg csak annyit, hogy a legkönnyebb tantárgy, nem kell tanulni csak érteni .No de aki ..., és itt jön képbe a Te történeted. Élvezettel olvastam, különösen tetszett a vége, hát ez is a mi mai világunk. Gratulálok az írásodhoz!
Szeretettel üdv:Vali
Alkotó
Lyza
Regisztrált:
2009-09-09
Összes értékelés:
3102
Időpont: 2010-12-02 18:33:02

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Ismét egy remek írást olvashattam, mely hiteles, olvasmányos, néhol könnyekre fakasztó, de mégis megnyugtató befejezéssel.
Gratulálok!
Szeretettel ölellek: Lyza
Alkotó
Zagyvapart
Regisztrált:
2007-09-11
Összes értékelés:
1534
Időpont: 2010-12-02 18:24:41

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Bizony a felületes pedagógusok sok bajt is okozhatnak, a gyerekekről meg tudjuk,hogy sokszor "gonoszok"tudnak lenni. Tetszett a novellád.
Szép estét kívánok: Zagyvapart.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-02 16:06:07

Kedves Pipacs!
Bár nem minden diszkalkuliás kisérel meg öngyilkosságot, mint Andrea a történetemben, de kezelés nélkül maradó diszkalkuliások önértékelése általában rossz, önképük negatív, ennek következményei pedig egész életükre kihatnak: lemaradnak, és sokkal kevesebbet tanulnak meg, mint amennyire szakszerű segítséggel képesek lennének. Ez a későbbiekben negatív hatással van a mindennapi életükre.
Így igaz, ahogy írod, hogy a szülőnek mindenképpen támogatni kell/ene/ a gyermekét, de ő sem egy szent, nem tudja kivonni magát a társadalmi elvárások alól, ami egyértelműen arra ösztönzi őt, hogy addig szekírozza a saját érdekében - a gyereket, amíg nem javul a teljesítménye /akármiben.../. Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-02 16:01:04

Kedves Antonius!
Remek dolog, hogy nem bántad meg, hogy belekezdtél ebbe a hosszú történetbe. :)
Örülök, hogy meg tudtalak lepni a témával. A diszkalkuliát elsőként baleseti sérülteknél állapították meg. Náluk az agy speciális területének sérülése hozta magával a számolási zavart. Ez szerzett diszkalkulia. Ennek a vizsgálata irányította rá a figyelmet arra, hogy a számolási zavar, az nem butaság, hanem az idegi struktúrát érintő eltérés.
Köszönöm a dicséretet, és a Tőled szokatlan csillagokat :D !

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-02 15:56:18

Kedves Eszti!
A számolási nehézségről az első tanulmány 1908-ban jelent meg, már több, mint száz év telt el azóta, de még nálunk sok pedagógusnak ma is az a titkos elképzelése, hogy ez az egész diszkalkulia csak hókusz-pókusz, a gyerek valójában egyszerűen lusta. Így aztán a szülő, az értetlen pedagógus, a fogadott magántanár sok-sok gyakorlással próbálja meg a gyerek "fejébe verni" a matematikát.
Örülök, hogy tetszett az írásom.
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-02 15:53:03

Kedves Marietta! Ha az emberek középiskolás múltjukról beszélnek, a legtöbben szinte szégyenkezve mondják, hogy nem szerették, nem is értették a matematikát. Nem nekik való tudománynak érzik. Sokan még azt is elmondják, hogy más tárgyakból a legjobbak között voltak - a matematika azonban nem ment. Ismertem valakit, akiről tudtam, hogy diákkorában az osztály legjobbja volt történelemből, de jaj, a matematika! Csak akkor tudott lefelelni, ha elsőnek hívták ki. De ha a tanár belekérdezett a feleletébe, vagy ha egy osztálytársa már megkezdte a felelést, és más betűt talált használni a levezetésben, mint a tankönyv - akkor ő már csak beszekundázni tudott. Vannak olyanok is, aki minden olyan példát meg tudnak oldani, amilyennel egyszer már foglalkoztak, de ha csak kevés változás is volt a feladatban, a megoldása már nem ment. És bizony tapasztalataim szerint a tanulók nagy többsége ebbe a kategóriába tartozik.
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4687
Időpont: 2010-12-02 15:50:14

Kedves Jodie! Ez a novella akkor kezdett körvonalazódni bennem, amikor a Csaló című novellámhoz egy tanárjelölt azt írta, hogy "Egy igaz, elhivatott pedagógus nem ilyen, hanem hisz abban, hogy minden gyerek tehetséges valamiben, és ezt megpróbálja mindenkiből a felszínre hozni. " Ez egy nagyon-nagyon szép pedagógiai program /lenne/, de ahogyan elfogadjuk, hogy vannak akik ügyetlenek tornából, vagy rajzból, mások pedig remek tornamutatványokra képesek, vagy csodálatosan rajzolnak, azt nem fogajuk el, hogy más tárgyakban való előmenetel sem csak figyelem és szorgalom kérdése.
Azért választottam példaként pont a matematikát, mert a matematikát a nehéz tantárgyak közé sorolja a legtöbb ember. Judit
Alkotó
pirospipacs
Regisztrált:
2010-07-24
Összes értékelés:
2721
Időpont: 2010-12-02 14:48:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Íráspd nagyszerű példája annak, hogy az embereket osztályzatokkal mérjük. Már kisiskolás korban, ami bizony komoly probléma. Mindenkinek máshoz van tehetsége, tehát nem szabad túl komolyan venni, ha valamihez nem értünk. A szülők felelőssége túl nő a tanárokén. A gyerek akkor is imádnivaló és értékes, ha nem jó tanuló. Szomorúan olvastam végig, igazán remek írásodat. Mélyenszántó, tárgyilagos, és megérintő olvasmány volt. Gratulálok!
Szeretettel: pipacs :)
Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2590
Időpont: 2010-12-02 14:03:54

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Elég régen olvastalak utoljára. A hosszabb írásokat át szoktam ugrani, mondván, hogy majd később. Így aztán...
Örülök, hogy most nem ugráltam, hanem újra belefeledkeztem egy tőled megszokott kitűnő munkába. Nagyon jó az életből merített történet. Nagyon jól van megírva. Minden szava, minden írásjele a helyén van.
Élő a nyelvezete, hitelesek a helyzetek, a párbeszédek, a hangsúlyok, a reakcók.
Élmény volt. Köszönet érte. a
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2010-12-02 13:29:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Szerencsére létezik ma már megoldás, hogy a diszkalkuliás gyereknek ne kelljen szenvednie. Hosszú és gögngyös utat járt be a kislányy, míg végre eljutottak a felismeréshez. Tetszik a novellád!

Szeretettel: Eszti

Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8280
Időpont: 2010-12-02 12:58:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Judit !

Sokunknak kellene olvasni ezt az írást. Főként azoknak, akik ebben a szülő-gyermek segítségében részesei lehetnek. Igen sok gyermek küszködik akár értő olvasás terén, akár matematikai terén. Könnyen ráruházzák, még a most is, hogy a gyerek buta, lusta, stb.
Pedig hát valóban egy ilyen gyermeknél, még egy esetleges tragédia előtt ,mibe kerülne,megfelelő szakemberhez irányítani? Hm.. egy kis odafigyelés ,és máris megoldott lenne.
Az iskolatársak az ilyen gyereket szívesen pellengérezik ki, ami még hatványozza a bajt.
Nagyon jó írás!

Szép napot kívánok:Marietta
Szenior tag
Jodie
Regisztrált:
2006-08-14
Összes értékelés:
494
Időpont: 2010-12-02 12:25:40

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Fantasztikus, életszerű és pont annyira savanyú, amennyire a téma miatt lennie kell!
Engem lenyűgöztél! Csillagos 5-ös :)

Szerettel,
Jodie

u.i.: Lehet tudni az eredetét? :)

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Madárdal (haibun) című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Nyárfosztott című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Harc címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Biztató című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Biztató című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Biztató című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Madárdal (haibun) című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) A nyár illata című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Viharban című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Mint nyírfácskán hótakaró című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Bajadér románc című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Bajadér románc című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lottóláz című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lottóláz című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lottóláz című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)