Ülök az asztalnál,
ablakomon keresztül az iskola udvarát nézem,
olyan szépen hull a hó lefelé
és mindenhol a földön fehér lessz már minden.
Két idős bácsi bottal a kezében
csak lassan haladnak oly bizonytalan lábon,
gyerekek azok vigan ugrálnak
őnekik az égvilágon még semmi gondjuk sincsen.

Az emberek ma már nem sietnek
senkinek sincs valami sürgössen fontos dolga,
megállnak, nézik a játszó gyereksereget
és egymással egy pár szót mosolyogva el beszélgetnek.
Gondolatban évtizedekre ők is vissza mennek
a gyerekkor régen elfeledt örömeit újra felemlitik,
azok, ha nem is voltak akkor olyan szépek
de az ő emlékekikben még ma is nagyon szépek.

Egy közmondás is azt mondja:
"Egy öreg ember csak akkor igazán öreg,
ha a mult több örömet ad neki
mint a jövő életének, még minden reménye!"
Nem tudom mi vár rám
mennyit kell még várnom mig a kaszás bezörget,
ha a mult nem is volt olyan szép
de azért a jövőtöl, egy pár szép napot még én is remélek.

Az utcán lassan csendes lesz újra minden,
az iskolában a hosszú szünetnek is vége,
az emberek egymással kezet fognak, és
szép estét kivánva lassan tovább mennek.
A kis madarak a kerbe újra vissza térnek
a sok jó búzaszemet csipkodhatják végre,
vigan csiripelnek egymásnak mesélik,
itt ők, a Toninál, mindig eleget ehetnek.