HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1883

Írás összesen: 49059

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Vesztergom AndreaFeltöltés dátuma: 2010-12-24

Fióka

Egyik reggelre gyászba borult a falu.
Arra ébredtek az emberek, hogy odakünn szokatlan sürgés-forgás, s azok, akik a tyúkokkal együtt keltek, már mind az utcán állnak, az esetet beszélve.
Nagyanyó is felöltözött, gyorsan néhány hasáb tüzelőt dobott a sparheltbe, és sietve magára öltötte a bundás bekecset. Az unokák ablakhoz ragadt orral várták a visszatértét.
Nagyanyó komótosan a szögre akasztotta a bekecset, amit a néma kacsák megtöméséhez menvén szokott magára ölteni, majd szó nélkül bement a szobájába, és magára zárta az ajtót, csak azt lehetett hallani, hogy odabenn matat valamin. Ebédre került csak elő. Alig evett, csak tolingálta a falatot a tányérján, nemigen kívánt a szája íze semmit.
A néma csendet törte meg a fáradt hang-
- Éjszaka a lelkészt magához hívta a Teremtő.
A lelkész urat nagyon nagy tisztelet övezte. Szerették az emberek, szerették a gyerekek, gazdagok, szegények, egyformán. Hatalmas szíve volt, és nem lehetett úgy meglátogatni, hogy az onnan eljövő ne cipeljen hazáig legalább egy szakajtónyi ebédre valót. Még kilencven évesen is megesett, hogy végiglátogatta a szegényeket, cammogósan járt, egy egész napig tartott, amíg megtért a parókiára, szürkületre. De ez nem volt mindig így... Isten jót cselekedett vele, és egész életében ezt szolgálta talán vissza - mondogatta nagyanyó annyiszor, de ennél soha nem lehetett hallani tőle többet.
A lelkész úr halálhírére viszont megeredt a nyelve, együtt a könnyeivel.
Még az édesapjától hallotta a történetet, hiszen amikor a lelkész született, még őt se hozták erre a világra. S ahányszor a lelkész úr valami jót tett, ez a történet mindannyiszor eszébe jutott...
Régen, még az öregek idejében, nagyon nagy szegénységben élt a falu. Volt egy-két tehetősebb család, akiknek az óljaiban több állat nevelkedett, s akik télire el tudtak spájzolni sonkát, szalonnát, elvermeltek krumplit, így nagyobb bőséggel jutott betevő. De a falu nagyja igencsak szűkösködött, okosan kellett gazdálkodni, hogy a következő termésig ne csak az éhkoppot nyeljék a harangszóra. A falu szélén, a viskósoron pedig sorra fagytak meg és haltak éhínséget az emberek. Minden télnek esett áldozatául néhány gyermek.
Itt laktak az öreg Kóborlóék, hárman. Még viskójuk se igen volt, nem is viskó volt az, hanem a föld mélyébe belevájt kis odú. Az erdőről loptak tüzelőt, az odú közepén gyújtottak tüzet, teljesen befüstölték magukat, annak a tüzénél melegedtek és sütötték a csapdába ejtett verébnek a húsát. Ha néha mégis akadt valami a családnak, az öreg Kóborló azonnal a kocsmába vitte. A felesége, Púpos Böske, nagyon sokat jajveszékelt emiatt. Ő maga nem értett semmihez, nem tudott szolgálni, nem konyított a varráshoz, a sütéshez, de nem is fogadta volna szolgálatába senki, olyan koszos és csúnya volt szegény.
Azt beszélték, Púpos Böske egykoron nagyon szép menyecske volt, még versengés is történt a kezéért, de ő butamód pont a Kóborlót, ezt a semmirekellőt választotta. S csak ezután púposodott meg, még a fél szeme világát is elveszítette, amely most fehéren világított ki a ráncos, aszott, öreg arcából.
Kóborló majdnem minden nap megverte, messzire hangzott a fájdalmas jajgatás, még az se tartotta vissza, hogy szerencsétlen asszony hamar megnyomorodott a verésektől.
Valahogyan mégis született egy vézna gyerekük, a Fióka. Még neve se volt annak, mert Púpos Böskének nem jutott eszébe semmiféle név, amit adhatna a gyereknek, hiszen akkor már annyira dila volt, hogy talán a saját nevére se emlékezett, még a régi időkről. Fióka pedig nőtt, nődögélt ebben a nyomorban. Nemigen tudott beszélni az istenadta, mert elvétve hallott beszédet,
ha pedig mégis, az nem gyermeki fülnek volt való.
Bejárt a faluba reggelente, úgyse figyelt rá senki. Kóborló hajnalban elment lopni, Púpos Böske pedig a földön kalamálva jajveszékelte a sorsát, Fiókával senki nem törődött. Az apja rendre elküldte kódiskodni, meghagyta neki, merre induljon. Nagyon éles füle volt az öregnek, még pirkadat előtt meghallotta, hol fognak aznap disznótort ülni délben. S valóban, mire Fióka odaért, már az utca elején hallotta a disznó visítását.
Mindig csurrantottak neki belőle valamit, mert sajnálták a falubeliek. Sosem hívták be a házakba, mert tartottak attól, hogy a tolvaj Kóborló kifigyelteti vele a konyhát, csak a kerítésen keresztül dugták ki a bőrt, a farkat, amit nem nagyon szerettek. Néha fagyott krumplit is kapott, boldogan szaladt vele haza, hogy este, a befüstölésnél megsüsse, és odaadhassa az anyjának, Púpos Böskének, mielőtt az apja hazaér.
Ha Kóborló ezen kapta őket, istentelenül megverte mindkettőt, és maga elé vette a krumplit, befalta szempillantás alatt, mint a kiéhezett farkas, nem törődött Fióka lecsorgó nyálával.
- Te már úgyis jóllaktál a faluban, ahonnan ez jött! - intézte el egy odavetett kézlegyintéssel a gyereket. - Anyád meg dögöljön meg végre, mert csak ordítani tud ez a mihaszna szájtáti...
Egyedül a lelkészlakban lelt jó szót a gyerek. A lelkészék mindig behívták magukhoz. Ott elámulva nézett körül, ekkora pompát látván, pedig a parókia is szegényes volt, de nagyon tiszta és takaros. A lelkésznét is gyönyörűnek látta, s még a nevét is áhítattal gondolta magában. Nem ismerte a tündérmeséket, de ha valaha hallott volna róluk, biztosan ilyennek képzeli el a tündéreket, mint Gyöngyvér asszonyt, ilyen szép szemű, mosolygónak.
A lelkészéknek nem volt gyermekük, de nem keseregtek ez miatt, elfogadták, mint Isten akaratát, hogy valamiért ezt küldte rájuk, ne születhessen utódja a lelkésznek. A lelkészné néha meg is ölelgette Fiókát, aki riadtan húzódott hátra minden mozdulattól. Megszokta, hogy annak csakis verés lehet a vége.
Itt felöltöztették, kapott kapcát is, cipőt, abból a hordóból, amit a lelkészéknek küldtek más országokból, hogy ossza szét a szegény hívek között.
Egyszer még egy kiskabátot is kapott, de nem sokáig örülhetett neki, mert mire felébredt, Kóborló már az álmában lefejtette róla, hogy elcserélhesse pálinkára.
A lelkész megpróbálta meglátogatni őket, de Fióka rettenetesen megriadt, amikor a lelkész szálfa alakja feltűnt a viskósoron, arra feléjük. Tudta, hogy az apjának nem mond a lelkész neve semmit, ha olyanja van, ugyanúgy eltöri rajta a favesszőt, mint Púpos Böskén vagy őrajta, és ijedten toszigálta vissza a lelkészt az útra.
Mikorra Fióka nagyobb lett, egyre többen szerették a faluban. Beszélni még ekkor sem tudott, de nagy szemeivel olyan kedvesen tudott nézni az emberekre, hogy még a legmorcosabb véneknek is meglágyította a szívét. Nem volt benne soha rossz szándék, nem kevesellt semmit, minden odahullajtott falatért hálás volt. Írni, olvasni nem tudott, de ugyan ki törődött volna azzal, hogy betűvetésnek ültessen egy ilyen kis néma fiúpulyát...
Senki nem tudta, mennyire békélt meg a sorsával, vagy egyáltalán gondolt-e valaha arra, hogy más gyerekeknek milyen élet jutott, de soha nem volt benne rossz szándék, még csak egy fűszálat se csent el senki portájáról az életben.
Egyik este, amikor Kóborló hazaért, megint látta, amint Fióka az anyja szájába akar dugni egy megfüstölt falat krumplit. Ordítva rárontott az asszonyra. Fióka a sarokba kushadt, mint annyiszor, és erősen összeszorította a szemeit, betapasztotta a füleit is.
Ám a jajveszékelés nem maradt abba. Óvatosan kikandikált a pillái mögül, s majdnem az ereibe fagyott a vére. Az anyja a földön gurnyasztott, fölötte kétrét állt az apja, és egy késsel szurkálta, ahol érte. Fióka odaugrott, hogy megvédje a kés elől Púpos Böskét, de az apja akkor már se nem látott, se nem hallott, csak szurkálta az asszonyt, amíg amaz lehelni tudott.
Mikor végzett, megindult Fióka felé, aki reszketve hátrált előle. Kóborló a levegőt hasogatta a késsel, vagdalkozott mindenfelé, hogy eltalálja a gyereket. Fióka úgy érezte, elérkezett a vég. Kétségbeesésében egy kis hasábot rúgott az apja felé. Kóborló elbotlott, elvesztette az egyensúlyát, és lezuhant a földre. Nem szólalt többet.
Fióka dermedezve állt, és várta, mi lesz a dologból. Aztán meglátta, hogy az apja hasa alól szétfolyik a vér a mocskos földön...
Ott ült két napig a sarokban, nyitott szemekkel, bámulta a semmit, amíg valakinek fel nem tűnt, hogy nem hallanak mozgást az odúból. Embereket hívtak, és Fiókát bevitték a faluba.
A lelkészék vették magukhoz. Úgy nevelték, mintha sajátjuk lett volna. Megtanították a szép, míves beszédre, beleoltották a fejébe a testámentomokat, úgy olvasott, írt, számolt, mintha világéletében ezt csinálta volna. Mire felserdült, ő lett a legokosabb legény az egész faluban.
A jósága az egyetlen, ami megmaradt belőle a régi életéből. Amikor csak tehette, segített a szegényeken, iskolát csinált a kódis gyerekeknek, Isten igéire tanította őket.
Amikor a lelkész már olyan öreg volt, hogy nem tudott prédikálni az istentiszteleteken, ő vette át a helyét a prédikálószéken. Ő keresztelte és konfirmálta a falubeli gyerekeket, és idővel mindenki elfogadta, hogy belőle válik a lelkész utódja.
Szép családja lett, jóravaló lányt vett el, született hat gyerekük, és az egész életét a szegények megsegítésének szentelte.
Így élt kilencven éves koráig, amíg végül ezen az éjszakán a jobbik létre szenderült...
Nagyanyó a zsebkendő csücskével törölgette a szeme sarkát, amikor befejezte a mesét.
- Mondjunk el egy imát az üdvéért - kérte halkan.
Az unokák szótlanul térdepeltek mellé.

2008.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Csűdi István
Regisztrált:
2011-02-15
Összes értékelés:
264
Időpont: 2012-02-11 18:32:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Andrea, ha előbb olvastam volna ezt a gyönyörűséget, biztos nem küldtem volna pályázatra a novellámat. Épp ma délelőtt tettem ezt meggondolatlanul... Nyomába sem ér ennek a megható történetnek! Gratulálok!
Alkotó
Regisztrált:
2007-08-11
Összes értékelés:
89
Időpont: 2011-07-10 18:36:40

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon jól megírt elgondolkodtató történet.
Egy felől boldog lettem, hogy Fióka élete jóra fordult, más felől a könnyeimet nyeltem, mint mindig, ha ártatlan gyermekek rossz sorsáról olvasok. Ám, mint írtam megvigasztalódtam.
Köszönöm az élményt!
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12603
Időpont: 2010-12-28 18:27:35

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Andrea!
Nem tudni, igaz-mesét írtál-e, de nagyon megható történet. Ha igaz, ha nem de sajnos, történnek ilyen rémségek a való életben is. S nagyon jó, hogy bármilyen sors jutott szegény kisgyereknek, a végén mégis elnyeri a jutalmát.
Szépen, az egyszerű emberek nyelvezetén megírt műved a legmagasabb pontszám illeti. Kár, hogy nincsen időd írni, s hogy lassan elfogy a készleted. Pedig igazán szívesen olvassuk minden munkádat.
Szeretettel: Kata
Alkotó
pirospipacs
Regisztrált:
2010-07-24
Összes értékelés:
2719
Időpont: 2010-12-28 10:12:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Andrea!
Megérintő, emberi történet. Hozzáfűzni sem nagyon tudok, mert nincs is rá szükség. Olyan kerek prózát írtál belőle, hogy csak olvastam és engedtem hogy hasson rám. Mint ne mondjak, hatott. Azt hiszem ez a lényege az írásnak.
Azt mondod mostanában nem írtál, majd fogsz. Egyszer csak elindulnak majd az ujjaid a billentyűzeten és akkor újra olvasunk. Addig is köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel: pipacs :)
Alkotó
Zsefy Zsanett
Regisztrált:
2010-07-03
Összes értékelés:
482
Időpont: 2010-12-26 17:53:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon megható, szép történetet olvashattam tőled, kedves Andrea!
Nem a legfényesebb hangulatban ültem le olvasni.. s furcsa mód' írásodtól kicsit magamhoz tértem. Belegondoltam, átéreztem, s átadtam magam neki..azt hiszem ilyenkor érzi azt az ember, hogy megérintette a lelkét az írás..
Köszönöm, hogy olvashattam.
Békés, szép estét kívánok!
Szeretettel:Zsanett
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
832
Időpont: 2010-12-25 23:13:50

Nagyon szépen köszönöm.
Olyan jól esett ez most.
Ez a legkevésbé sikerólt Nagyanyó-mese, de lassacskán mindenemből kifogyok. Versem is alig maradt, ami megállja a helyét, próza pedig ez az utolsó, amim van.
Hamarosan tényleg csupán olvasó leszek...szinte egy éve, hogy nem írok már.( Január harminc )
Köszönöm szépen a véleményedet, mert igenis, sokat jelent.

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Mária/Epilógus című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Eltaposott patakok címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Kis lak címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Születésnap az erdőben című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Madárcsontú öregasszony című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/Epilógus című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/A tragédia című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Belső nyugalom című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mária/Kutyából nem lesz... című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Este Pesten címmel

Magdus Melinda alkotást töltött fel Holdfény szonáta címmel a várólistára

Balog Marianna alkotást töltött fel Lehet még... címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Boldognak lenni... című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Ősz van címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Üzenet (őszre, virágra, szívre) című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)